Ellenzék, 1904. július-december (25. évfolyam, 147-298. szám)

1904-09-21 / 214. szám

r­ dések körül valami nehézséget támasztana az ellenzék. És milyen csodálatos gondos­kodás történik még a kormányon kívül álló körökben is. A budapesti egyetem rektora ugyanis az ifjúságot óva inti a politizálás­tól. Nagyon megfekszi a lelkét a rektor úrnak az a gondolat, hogy az egyetem ifjú­sága a kormány nemzet­ellenes javaslatai­val szemben esetleg tüntetni fog. Ezért tiltja el jó előre az ifjúságot a rektor úr a poli­tikai mozgalmaktól, mintha annak az­­ifjú­nak nem volna joga saját sorsával törődni. Látható tehát, hogy a csendet, amely most honol Magyarországon, még a rektor urak is állandósítani akarják. A nemzet és annak ifjúsága tehát hallgasson. t­űrje né­mán, hogy ha­­ a magyar kormány segít Bécsnek a jog és anyagi érdekünk foszto­gatásában. Ámde mi azt hisszük, hogy ez a nagy csendesség vihar előjele. A nemzet csak pi­hen, de jogaiért megindított küzdelméhez új erőt szerezve ismét kilép a küzdés meze­jére. A katholikus nagygyűlés, Az ötödik országos katholikus nagygyűlés október 20-23-ik napjain fog megtartatni Vaszary Kolos bíbornok­­herczegprímás fővédnöksége mellett Budapesten. Az ipartörvény revíziója. A Sopronban tartott ipartestületi közgyűlésen Mukics Simon országgyűlési képviselő nagyszabású beszédet mondott, a­melyben hatalmas argumen­­tumokkal mutatta ki, hogy a mostani ipartörvény­­ mellett a kézműipar ma Magyarországon a tönk szélén áll. A kiváló beszédből közöljük a következő fontos részleteket : A pusztulás oka. Iparunk tönkremenetelének iparos osztályunk pusztulásának okát, a vámterület közössége mellett, mert bizonyításra nem szoruló igazság, hogy ipar csakis gazdaságilag független államban fejlődhetik, az 1872. évi VIII. s az ezt követő 1884. évi XVII. t. sz. intézkedéseiben találom. Mindkét törvényben benne van a magyar ipar pusztulásának halálos oka: a szabadság. Csakhogy a® egyikben kifeje­zetten, a másikban burkoltan. Olyanok ezek a mi ipartörvényeink, mintha azokat nem magyar kormányférfiak, hanem osz­trákok tervezték, nem magyar törvényhozás, ha­nem Ausztria, s nem a magyar ipar, hanem az osztrák ipar érdekében hozta volna. Az ipartörvény revíziója nem új, 20 eszten­dőn keresztül követeli ezt a magyar iparosság, húsz éve követel és könyörög a magyar iparosság a kormánynak és a törvényhozásnak, hogy a tör­vény revidiáltassék. És megfoghatatlan az az indolencia, melylyel kormányaink az államfentartó­k hazafias közép­­osztályának végpusztulását nézték. Nem tudom ezt a bűnös közönyt eléggé elítélni. A magyar ipar elleni valóságos bűnös me­rénylet volt az 1872. évi Vil­. t.-cz.-ben a kor­látlan iparszabadságnak behozatala, amely az iparűzést semmiféle korlátozáshoz, még a magyar állampolgársághoz sem kötötte. A törvény nem volt egyébb, mint az 1868. évi német ipartörvény mása. Nagyon természetes, hogy a mi erőtlen, fej­letlen iparunk más előre törekvő országok, külö­nösen Ausztria fejlett iparával, a versenyt kiállani nem bírván, Ausztria iparának teljesen kiszol­gáltatva lettünk. Nem szabadságra, különösen korlátlan sza­badságra volt szüksége a fejletlen magyar iparnak, hanem védő vámokra, önálló vámterületre vagy legalább is védő törvényes intézkedésekre. A szabadság a magyar iparnak átka és nem áldása volt. Húsz évi tapasztalat. Mit láttunk és tapasztaltunk e törvény húsz évi hatása alatt. Látjuk és tapasztaljuk az ipar­szabadság rom­bolását. Látjuk és tapasztaljuk, hogy az iparosság az állam fenntartó hazafias közép­osztály védtelenül pusztulásnak indult, a tönk szélén megélhetésé­vel küzd. Köztapasztalat, hogy­­évről-évre szaporodnak azon iparos polgártársaink száma, akik vándorbo­tot vesznek kezükbe és hazájukat a magyar­ hazát, a­melynek fenntartására hivatott polgárai hav­­ oda és kivándorolnak. * ^ * Látjuk és tapasztaljuk a tisztességes ún. tönkretételére a kontár ipar virágzását. ear°S Látjuk és tapasztaljuk a pénz piszkos kon­­kurencziáját. Látjuk és tapasztaljuk az ausztriai iparezik kék invázióját. Látjuk és tapasztaljuk, hogy az iparosból bolti szolga, hivatal szolga, rendőr stb. lesz, mi azt bi­zonyítja, hogy a magyar ipar Magyarországon a magyar iparosnak megélhetést nem biztosít. De látjuk és tapasztaljuk, hogy szabók he­lyett lesznek férfi ruha üzletek, asztalosok helyett bútorcsarnokok, czipészek helyett czipészraktárak s ezen kész férfiruha üzletekben, a bútorcsarno­kokban, a czipőraktárakban nem magyar iparczik­­kek, termékek, hanem külföldi, különösen osztrák ipari készítmények, gyártmányok árusíttatnak. Sőt tudok oly bécsi c­éget, mely Magyaror­szágon a legnagyobb magy­ar városban Szegeden tartott üzletükben megrendelt ruhaneműnket Bécs­­ben készítteti. Sok száz milliók mennek ki tőlünk Ausztriába szövefonő árukért, ruházati czikkekért, lábbeliekért fém és vasárukért, bútorokért s egyébb ipari ter­mékekért s ezekkel a sok száz milliókkal a magyar iparos osztály károsodik, a magyar ipar termelési tőkéje vitetik ki Ausztriába. Az iparszabadság egészen kiszolgáltatta a ma­gyar ipart a külföldi különösen a felettébb oszt­rák ipar versenyének és a tőke pénz romboló uralmának. Az ipartörvény hibái. Sorra véve az ipartörvény. 3., 6., 7., 8., 44. 47., 48., 101. és 183. tl­ait, mindegyikénél arra a tapasztalatra jutunk, hogy ezek mindegyike a ma­gyar ipar pusztulásának oka. Itt van mindjárt az ipartörvény 3. §-a, mely a jogi személyeknek meg­engedi, hogy szabadon űzhetnek ipart, ha üzlet­vezetőt állítanak. Ez nem egyébb, mint az iparszabadság mel­lett a kontárkodás törvénybe iktatása. Aki ugyanis tanonctbizonyítványt, vagy az 5-ik §. rendelkezésének megfelelő tanúbizonyítványt előmutatni nem tud, de élete 21-ik évét betöltötte és igazolja, hogy gyárban, vagy műhelyben leg­alább három éven át szakbavágó munkát teljesí­tett , annak a képesítéshez kötött mesterségek gyakorlására is az iparhatósági bizonyítvány kia­dandó. A képesítés szemérmetlen kijátszását talál­juk a törvény 6. §-ában: a szaktudásnak valószí­nűsítése sem kell, elég, hogy valaki önálló iparos legyen, ha életének 21. életévét betöltötte, még az sem kívántatik meg, hogy írni, olvasni szá­molni tudjon. A 7. §. szerint pedig a ki­képesítés igazolá­sához kötött ipart önállóan űzött, bármely más képesítéshez kötött mesterségre, a képesítésnek külön kimutatása nélkül átmehet, vagyis aki egy­szer borbély volt, a két évi jogvesztési időn belül lehet szabó, kárpitos, csizmadia, asztalos stb. anél­kül, hogy e mesterséget tanulta vagy képesített üzletvezető tartására volna kötelezhető. S hogy még megbotránkoztatóbb legyen a törvény e rendelkezése, mesterséget nem tanult ily egyén még tanoncz tartására is jogosult. Igazságtalanság. Legnagyobb igazságtalanságnak tartom, hogy az iparát kitanult, fáradozott iparos egy kategó­riába helyeztessék oly egyénnel, ki ipart soha sem látott, soha sem tanult, de pénze van s ezzel a pénzével s egy üzletvezetőül alkalmazott rossz, elzüllött, tisztességes műhelyben már alkalmazást nem kapott segéddel tönkre teszik a tanult iparost. Ehhez hasonló intézkedés foglaltatik a tör­vény 44. §-ában, amely szerint minden iparos ipa­­rát bérlő által is űzheti. Beszéde végén a következő határozati javas­latot nyújtotta be, melyet egyhangúlag elfogadtak. Határozati javaslat: Sopronban 1904. évi szeptember hó 11-én tar­tott iparoskongresszus kimondja, hogy a magyar ipar tétele, fejlődése, megerősödése, versenyképes­­sége és felvirágzásának feltétele és követelmény® az önálló vámterület s ezzel Magyarország­onál Vahot Imre a „Pesti Divatlap“ mellé segéd­­szerkesztőnek Petőfit szerződtette évi 400 váltó­­forinttal, tehát évi 160 pengő forinttal. Ez össze­gért kellett minden számban egy verset írnia, az ujdonsági rovatot szerkeszteni és korrektúrát csi­nálni. És Petőfi ez állásával nagyon meg volt elégedve. Dicsekedett is vele, hogy milyen jó fi­zetésbe jutott. A helység kalapácsá­t 40 ftért vette meg tőle Geibel. János vitézért Vahot Imre 100 ftot fizetett váltóban. Igaz, hogy a pénznek is ekkor még értéke volt, az élet nivó rendkívül olcsósága mellett. P. u. Jókai kezdő író korában Szigligetinek egy bútorozott szobáért hat forintot fizetett. Öt forint­ért jó ebédet kapott. Fiatal írók akkor még nem igen reggeliztek. Vacsoráim Jókai és barátai egy egy tejes boltba jártak. S ez egészségekre nézve is jobb volt, mint a mostani írók sok pecsenye étele. Érdekesen beszélte el Jókai azt az időt, a midőn ő Petőfiékkel lakott. Összesen volt három szobájuk. Petőfinó nem nagyon szerette a gazdag­­ asszonykodást s igy kosztot hordattak. Petőfinó­­ kicsi termetű volt és egyáltalán távol állt attól a szépségtől, a melyet az ember róla férje versei után képzelhetett. Rövid, férfias hajat viselt s öltözködésében ő is mint férje sokszor exentrikus volt. Érdekes az is, hogy hármuknak egy kapu­kulcsuk volt csak, s midőn egyszer talán éppen márczius 14-én este Jókai kardosan távozni akart a tüntetőkkel teli levő utczákra, Petetinó meg­kérte, hogy férjét ne vigye magával, mert ki­tudja, mi történhetik. Jókai távozott s a kaput maga után bezárta. Petőfi értesült erről s abla­kából kiabálni kezdett, hogy térjen vissza s nyissa ki a kaput, mert ő is menni akar. Jókai tette magát, hogy nem hallja, s igy Petőfinek kapukulcs hiányában, azon szerfelett mozgalmas éjjelen otthon kellett maradnia. Ugyanakkor beszélte el Jókai nekünk meg­­hasonlását Petőfivel. Ezt azért is föl kell ide je­gyeznem, mivel a meghasonlás okát a nagy­kö­zönség egy része másként akarja tudni s Jókai első házasságával hozta kapcsolatba. A magyar kormány az országgyűléstől ka­tonát és pénzt kért s Kossuth nagyhatású beszéde után azt meg is szavazták, még pedig túlnyomó többséggel. Természetesen Vörösmarty is a több­séggel szavazott. Szórt Petőfi rendkívül haragra gerjedt s megirta a „Nem én téptem le homlo­kodról, Magad tépted le a babért“ refrénű versét. Petőfi a költeményt „Az életképekben“ mit Jó­kaival közösen szerkesztettek, akarta közreadni. Jókai ellenezte. Végre is a költemény ott meg­jelent, de még a Jókai elitélő nyilatkozata is. A szakadás ekkor megtörténvén, nyolcz hó­napig egymást nem látták. Budavár bevétele után tartott örömlakomán találkoztak újra. Jókai ekkor pohárköszöntője végén azt mondta, hogy élteti azokat, „akik ezután fognak a hazáért meghalni.“ Ekkor Petőfi poharát a Jókaiéhoz koc­c­int­­ván így szólt: „Köszönöm, hogy értem is ittál !“ Ez volt utolsó érintkezésök. Midőn Jókai ezt elbeszélte, hangján meg­­érzett az elérzékenyedés. Mert ő igazán és mélyen szerette Petőfit. De ez alkalommal nemcsak Petőfiről beszélt, megemlékezett más írótársáról is. Beszéde azt a benyomást tette rám, hogy mindenkiről inkább elismerőleg és szeretettel szólt. Senkit sem kicsinyeit, mindenkinek kiemelte va­lamelyes jó tulajdonságát. Még máskép beszélnek kollégáikról a mos­tani írók ! A több mint egy óráig tartott rendkívül ér­dekes előadás végén, miután nejéről is hosszasan szólt, oda hajolt gyöngéden hozzá és szeretettel megcsókolta. Laborfalvy Róza szeméből két könycsepp hul­lott le. Hej rég volt mindez ! Mi az akkori fiatalok már őszbe csavarodtunk, de mindig büszkék lehe­tünk arra, hogy egykor ez igazán minden tekin­tetben nagy ember körében élhettünk. Legyen emléke örökre áldott. E L L E X Z E K­ ­­all szerencsém a n. é. helyi és vidéki közönség szives tudomására adni. Tükör-posztó, hogy a világhírű­­’■W* «8° 1"5 mely 3569. szám alatt törvényesen védve van, Kolozsvár­­ vidéke részére az eladási joggal kizárólag elégem van megbizv -------(A posztó szélében végig bele van varrva a védjegy és „Tükör-posztó".) - - Tisztelettel Császár Dávid, Mátyás király-tér 23. szál 1004. SZEPTEMBER 21

Next