Ellenzék, 1906. szeptember (27. évfolyam, 198-221. szám)
1906-09-01 / 198. szám
Kolozsvárt, szombat, 1906. szeptember 1. 198. szám. Huszonhetedik évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre — — — — 32 korona Félévre — — — — 16 korona. Negyedévre — — — — 8 korona. Egy hóra — — — — 3 korona Egyes szára ára 10 fillér. Megjelenik mindennap, ki éve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI NAPILAP.Szerkesztőség: Kolozsvárt, Emke-tér 19 szám. Alapította: BARTHA MIKLÓS. Kiadóhivatalt Kolozsvárt, Deák Ferencz u 33 Egy négyszögezentiméternyi hirdetés ár 8 fillér. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Reklám sors 2 korona. Hivatalos közlemények sora 3 kor Nyílttéri czikkek garmond sora után 40 fillér fizetendő. A tulipán-mozgalom. A napokban, ahogy közhírré tették az újságok az áruforgalmi statisztikának a kimutatását, egy elkeseredett hangulat száguldott végig az országon. A statisztika azt mondja, hogy ez év első felében, tehát épen a tulipán-mozgalomnak az idejében 73 millió koronával többet adott ki Magyarország az osztrák cikkekért. Harag, bánat, tépelődés, jajveszékelés, kétségbeesés fogja el a szíveket. Nemhogy javulna, még rosszabbodik a helyzetünk, épen a tulipán miatti S várjon mi következik ebből? Hogy kétségbeesésünkben lemondjunk a tulipánról? a magyar világról? Nem az következik. Ne a lemondás, ne a kétségbeesés, még a bánat se következzék. Legelőször is nyugodtság, uraim! Azután elszánt akarat s a győzelemnek bztos reménye szállja meg szivünket. A magyar még buta. Agyvelejét föl kell világosítani, akaraterejét meg kell acélozni, szive reményét föl kell vértezni, hogy ne vérezzék el mindjárt ez első összecsapásnál. Az első csapás nem döntés. Az kacag, aki utoljára kacag. Van ok a kétségbeesésre? Nézzük csak. Az a 73 millió baj igaz, hogy ez év első felére, tehát tulipán-mozgalmunknak is az idejére esik. De a tulipán-mozgalom a félévnek csak a végére esik. Az a 2—3 hónapos tulipán-mozgalom nem teremthette meg eredményét a saját maga idejében; magyar gyárakat, műhelyeket nem teremthetett, nem is teremthetett olyan rövid idő alatt; a konzervativ magyarnak ólomlábakon járó lassú eszét még nem viranyozhatta föl; a 20 millióból 18 milió még azt sem tudja, minek a jelvényt az a tulipán, csak azt tudja, hogy virág s a zsákhordó napszámos is tudja, hogy divat azt most a kabátra akasztani s nyakaszakadtából vásárolja országos zsibvásárainkon az osztrákoktól gyártott tulipántot. Honnan is tudná, hogy mi az ? Ki az istennyila tanította volna őt eddig arra? A magyar még buta. Ellenben az a 2 —3 hónapos magyar tulipán-mozgalom épen elégséges volna arra, hogy az osztrákoknak gyorsabban járó eszét felvillanyozza. Eddig csak száraszon küldte ránk a portékáit, most felcifrázza tulipán világgal s külön is készíti a tulipán jelvényeket, — mi pedig örvendünk a világnak, mint a bolond, s vásároljuk nyakrafőre, ész nélkül, mint a zsíkhordó, nagyobb mértékben, mint eddig, mert most divat is . . . Rohan az ökörcsorda a virágos rétre, a kertbe, a tilosba, szép a virág, édes a fa az első harapásra, s nem tudjuk, hogy gazdánknak, a nemzetnek, csinálunk vele kárt a háztartásában, pedig jön a pásztor a bottal s irgalmatlanul rá rá suhint a barmokra ... és ver minket az Úristennek a haragja . . . Holott azért volnának a pásztorok, hogy ügyeljenek. A ló és kutyaidomító mester hónapokon, esztendőkön keresztül törhetetlenül, fáradhatatlanul vesződik, amíg eredményt ér el, a nemzeti domitó mestereknek sem szabad félbehagyni a munkát mindjárt a második percben. Hogy egyéb mestereket ne említsek, nemzeti domitó mesternek tartom a hírlapírást is. Ennek a mesternek sem elégséges csupán a legyező, vért pezsdítő ostort is kell hogy tartson a kezében. De sajnos, ennek a mesternek sokszor maga magát kellene megostoroznia. Mikor a nemzeti szent mozgalmak élén áll, kellene állnia, akkor beáll kufárnak, kereskedőnek s s tulipán-mozgalmunk idejében is hirdeti — pénzért — a külföldi iparcikkeket. Mi ez, ha nem nyílt elárulása az ügynek? Miben különbözik ez az ilyen hirlapkás mester attól a lelkiismeretlen, hirtelen pásztortól, aki nem bánja, ha mind megdöglik is a nyája, csak kapja ki a bérét!? De az ilyen szomorú jelenség se ejtsen kétségbe. Vannak a ló- és kutyaidomító mesterek között is lusták, de vannak kitartók is; varrnak hitelen pásztorok, de vannak becsületesek is ; sok az üzleti hirlapirás, de van a nemzeti ügynek is hirlapirása. Legalább ezek ne alugjanak el. Ezekhez szól Vörösmarty : „Ébren légy magyar ! Őrt ki fog állni, ha nem te, hazádon.“ Ne alugyatok s kétségbe se essetek a 73 milliós baj miatt. Ez a baj nem arra ok, hogy hitünket, reményünket elveszítsük, hogy elernyedjünk, hátráljunk, lefekügjünk és alugyunk, mint a vén asszony, kit már a halál környékez, hanem ok arra, éles sarkantyú arra, hogy összeszedjük a még fel nem használt erőnket, mert erőnk van elég, csak alszik s legfőképen, hogy ébreszszük fel lelkiismeretünket s aztán férfiasan menjünk a küzdelembe ... de a küzdelembe ám, nem a játszótérre, se nem a bálterembe. Aztán hittel, reménnyel és bizalommal, elszánt akarattal kell megindulni. TÁRCA. Dalok Rózáról. I. Tündöklő szép reggel, felhőtelen kék ég, A nap sziporkázva ontja piros fényét, Millió gyöngy csillog millió fűszálon, Nem ragyogóbb kép a legragyogóbb álom! S hogy e tenger fényből az egész világba Mindenüvé jut egy parányi sugárka, Mindenüvé jut egy, fényesen, melegen, Csak a te sírodba s az én szivembe nem! II. Mikor elmentél te, Őszi idő volt már, Letarolt mezőkön A madár nem szólt már, Szomorúan kezdett Hervadozni minden, Gólya, fecske akkor Költözött el innen. Jaj, de mikor aztán jött az új kikelet: Gólya, fecske szépen Mind visszaérkezett, Visszakerült minden orosz is Kopás női divat és vászon üzlete Kolozsvár, Mátyás király tér 19. szám, Legszebb csikós és kockás mintájú szerbvásznak 12, 17, 22, 28, 32. Battisták 28, 35, 45, 50. Ingblouz zepfirek 28, 35, 40, 50 krajcár. Az id?i Saisonrótfissian maradt nyarad? ков igen olcsó ászban k?rülötk eladáára. 91 110-*' A földön, az egen, Csak te nem tértél meg, Egyedül csak te nem ! III. Megváltoztatni ezt már nem lehet, Ez már tovább is mindig igy marad : Еι árván járok itt a föld felett S te árván fekszel ott a föld alatt ! Panasz, könyörgés itt már nem segít, Hiába bánat, hiába jajszó, Meg van a sorsunk pecsételve itt: Én mind csak sírok s te mind csak alszol! Jakab Ödön: Simon bácsi, Budapest, szept. 1. Simon bácsit valami tizenöt év előtt ismertem meg. Ott lakott a Sétatér utca sarkán álló ház udvarának leghátulsó zugában, két kis homályos, nedves, piszkos szobában. Mi akkor még kamasz gyermekek voltunk és kíváncsian tolakodtunk oda minden nyitott ajtóhoz. Kétszeresen érdekelt a Simon bácsi rezidenciája, mivelhogy állandóan volt az öregnek vagy negyven darab kanári madara. Ezeket rakosgatta, tisztogatta, tenyésztette üres óráiban. Egyébként mindig a kellemetlen illatú bőröket nyesegette egy hosszú deszkán, melyen mély barázdákat vágott hosszú esztendők során át. Nem tudtunk olyan korán fölkelni és későn lefeküdni, hogy Simon bácsit ne találtuk volna munkában. Szürke szakálla öregedő ember volt, akit soha életemben nem láttam mosolyogni. Özvegy ember volt és úgy vélekedtem, a feleségét szerethette olyan nagyon. Azóta is, ha valami örömtelen, sivár, kietlen életre gondolok, előttem áll mindig a szíjgyártó Simon bácsi. Hetenként kétszer lepakolta portékáit egy nehéz ládába, fölrakta kétkerekű szekerére és kiment a piacra. Mikor estefelé hazajött, személyesen ellenőriztük az öreget,a mennyit adott el belőle. Nekem úgy tetszett, hogy mindig többet hozott haza, mint amennyit elvitt, de hát ez csak aféle gyerek képzelődés lehetett. Alkalmasint kényelmesen megkereste a kenyerét, mert a házbért senki nem fizette pontosabban nála évek hosszú során át. Aztán meg nem is járt sehova, vagy legalább is nagyon ritkán és hozzá sem igen jöttek látogatók. Magába zárkózott ember volt. Velünk sem igen sok szót szaporított. Csak úgy néha a kanárikról beszélgetett egyet-mást. Egyszer aztán nem láttuk ott a dolgozó deszka mellett, a nedves, bőrszagú szoba ajtaja nyitva volt és Simon bácsi az ágyban feküdt ruhástól. Azt mondta beteg és nekünk fájdalmasan dobbant mag a szívünk. Szegény embernek se felesége, se gyermeke. Hiába lehet valakinek egyéb atyafia*, mégis rideg és szomorú az élete egy öreg legénynek. Hanem jobban lett magától és néhány nap múlva ismét izgusban hasogatta a bőröket a barázdás deszkán. Tekintélyes kinézésű arca volt. Szép hajlott orra, hosszú szürke szakálla, értelmes szemei. A szobában is tején tartotta kopott, fekete kemény kalapját. Titokban mindig úgy készítem, hogy 6