Ellenzék, 1921. október (42. évfolyam, 215-236. szám)

1921-10-14 / 226. szám

__ ________ 3 _ . ^ Cluj-Koloz8Vig9 1921. október 1. •Nagy Károly püspök nyilatkozik Piie államtitkár vádjaira Nyolcszor jelentették be a református tanárképzőt.Nem követelt egyetemi jogokat magának. Nem koboztak el felekezeti tankönyveket. A kisebbségi egyházak még ficit sem kaptak a húsz millióból . (Saját tud.) Egy reggeli lap tegnapi számában megszólaltatta dr. Imrie Oktaviánt, az egységesítő biizottság kolozsvári kultuszállamtit-kárát a kisebbségek iskoláira vonatkozó egyes aktuális kérdéseiben. Amit az államtitkár úr ezekbenó kérdésekben atárgyilagosság s a kicsinyes szempontokon felülemelkedettség látszatával elmondott, csak azt mutatja, hogy majdnem az egész vonalon szakított a négy hónap előtti miniszteri tárgyalásokon a püspökök előtt többszörösen hangoztatott liberális álláspontjával. Nyilatkozata sehogy sem elégíti ki azokat, akik a lecsatolt területeken továbbra is magyarokként és magyar kultúrában kívánnak élni. Az államtitkár nyilatkozata tárgyában felkerestük Nagy Károly püspököt, aki a nyilatkozatban foglaltakra nézve a következőket mondotta: " Tulajdonképen hálásnak kell lennünk ezért a nyilatkozatért, bármilyen megdöbbentő is egyes pontjaiban, mert az ország közoktatásügyi politikájának hét pecséttel lepárt titkaiból csak ily után szivárog ki vel mi. Felelős kormányférfiak szájából eddig ezekre a kérdésekre vonatkozólag csak Pice államtitkár útján tudtunk meg némi keveset. A’ felekezetek az állam közoktatásügyi politikájával ‘'szemben teljes tájékozatlanságban lévén, természetes, hogy'csak a saját legjobb belátásuk, a békeszerződés, a törvények és rendeletek, szerint igazodhattak közoktatásügyi politikájukban. Egyetlen felelős kormánynyilatkozatot kaptak a felekezetek náthás hangja. Nem baj, nem a kell túlságos komolyan venni ezeket az inbecilliseket s ha nem veszi őket komolyan az ember, igen kedvesek és mulatságosak. 1-2 legbelül ntem is rosszak ám. Miért is lennének rosszabbak, mint Inás? — Eh, őrült vagyok! Ezzel a gondolattal marcangolta magát a fiatalember, mert, hogyegyszer éjjel, tizenkét óra tájban, igen szépen öltözve, javakorabeli relegáns úriemberrel karonfogva látta a leányt. Akkor egymásra néztek, de ő nem is köszönt. Ellenben sokáig állt és bámult utánuk. Bízott magában, hogy többé nem áll vele szóba s ez nagyon kiájt . “ . . Később, amikor a leány megint elhaladt este a kávéházablak előtt, a fiatalember köszönt, de benn maradt. Ezúttal a leány igen komoly volt, bár egy pillanatra, amikor a köszöntését fogadta,mosolygott. Ez a jelenet néhányszor, hetek folyamán megismétlődött, a fiatalember soha neki. Az utcán is találkozott a leánnyal, köszönt neki és ment tovább. A leány egyszer csak elmaradt a körútról. Fél év múlva a fiatalember egyszer délelőtt, messze az eddig történtek színterétől, a Ráday-uta múltban, amely az állami oktatásügyhöz való alkalmazkodásukat elvileg irányíthatta s az ehhez való alkalmazkodás is visszafelé sült el. Dr. Braniste Valér, a volt kormányzótanács kultuszminisztere, jelentette ki annak idején a magyar felekezetiek képviselői előtt, hogy kultúrpolitikájának irányító elve az, hogy a kisebbségek kultúrigényeinek kielégítését felekezeti iskolákon keresztül kell véghezvinni. Ennélfogva egyenesen felhívta a kisebbségi felekezeteket felekezeti iskoláiknak mindenütt leendő felállítására. Ezt a felhívást mi annál készségesebben teljesítettük, mert egyetértettünk tír.Branistóval abban, hogy a faji és nyelvi jogos igényeink ily módon való kielégítésén kívül azt is elérjük, hogy sziskola ne a társadalmi bomlasztó törekvéseknek, hanem a társadalmi organizációnak álljanak szolgálatában. — A felekezeteknek ez a törekvése is visszafelé sült el, mert amint tények mutatják, ma egyenesen azért tartanak bennünket államellenes irányzatnak, mert a felekezeti iskolák érdekében buzgólkodunk. Már ez is mutatja, hogy a kisebbségi felekezetek rém nyugodhatnak bele abba, hogy kultúrtevékenységük az állam kultúrpolitikájának játékszerévé váljon. — Az állam kultúrpolitikája az lfrfilmen levő pártok szerint változik. A felekezeteknek ellenben változatlanul kell szolgálni a maguk szellemét. Az a kultúrpolitikai irányzat, amelyet Negulescu közoktatásügyi miniszter kormányzata képviselni látszik — mert hiszen soha egy nyilatkozatát sem hallottuk e kérdésben — a kizárólagos áltáraoktatás kiegyenülhetetlen ellentétben áll a magyar felekezetek egyházi és iskolai autonómiájával, sőt lényegében a vallás szabad gyakorlásával is, mert a vallás saját szellemét az oktatás eszközeivel is köteles szolgálni. A kizárólagos állami oktatás tehát legalább a kisebbségek részéről oly kultúrharc felidézését fogja jelenteni, amely sem az állam, sem a társadalmi konszolidációnak javára nem várhatik. Az az eljárás, amelyet a felekezeti iskolákkal szemben a kormányzat alsóbb szervei ma érvényesíteni jónak látnak, egyenesen elkeserítő, de eszközökben is méltatlan az állami kormányzathoz. Mert méltatlan az, hogy amíg a jogot ezek fenntartásához nyilvánosan elismerik, nemcsak hogy nem sietnek kötelességszerűen e jog gyakorlására a módokat és eszközöket megadni, hanem nem is mindig nemes eszközökkel annak érvényesítését is megakadályozni törekszenek. Nem kívánok szólani arról a nagy elvi differenciáról, amely az utódállamként jelentkező román állam és a felekezetek között az iskolatelkek és épületek használati joga tekintetében fennáll. Csak azt állapítom meg, hogy amikor az állam csak a reformátusoktól legalább 170 iskolaépületet birtokol, ugyanakkor követeli, hogy a közegészség igényeinek minden kielégítéséről gondoskodjunk szükség iskola helyiségeinkben, amelyeket pedig kielégíteni az itt bérelt helyiségekben képtelenség. — Ami Pice államtitkárnak a tankönyvek elkobzásáról szóló nyilatkozatát illeti, az egyházkerületnek nincsen tudomása arról, hogy az ügyészség csak egy könyvét is elkobozta volna. Ellenben erről igenis tudok, hogy az általunk kiadott új tankönyvekben ugyanazokat a részeket kifogásolták a cenzorok, amelyeket az állami iskolák részére készített magyar nyelvű állami tankönyvek- bet éppen a cenzorok kívánságára vettek fel. Az államtitkár úri nyilatkozatában az államsegélyre vonatkozólag azt a kijelentés teszi, hogy a püspökük már eddig négy- millió lejt kaptak a tanárok segélyezésére. Ezzel szemben meg kell állapítanom, hogy egyik magyar kisebbségi egyház semt kapott a költségvetésben részünkre megállapított húszmillió fejes tételből eddig egy árva lejt sem. Az ígéretet erre vonatkozólgr, még négy hónappal ezelőtt kaptuk Bukarestben, de pénzt még máig sem. — Az államtitkár a tanárképző betiltását azzal indokolja meg, hogy a betiltott főiskola jogtalanul tartott előadást, mert bejelentés nélkül működött. Azt állítja továbbá, hogy a tanárképző egyetemi jogokat vindikált magának. Ezekkel szemben tényként kell megállapiítanom, hogy a tanárképzőt az egyházi terület és a theológia szóban és írásban, összesen nyolc- , szór jelentette be az állam !! cában járt, dolga volt arra. Válet lenül, épen szembe jött vele a leány. Furcsa és újszerű volt ebben a környezetben, más időben, délelőtt, idegen, kopott házak között Már messziről egymásra néztek, a fiatalember gondolta, hogy majd köszön és megy tovább, de a leány kedvesen mosolygott, jött feléje, nem lehetett ellenállni, talán komikus lett volna neheztelem hidegnek és merevnek maradni. Kezet fogtak, muszáj volt beszélni. — Hát maga hol jár erre ? —— kérdezte a fiatalember nevetve. — Magát keresem! — felelte a leány meglepően, szintén nevetve hés megtoldotta: — Hol bujdosik mindig, maga haszontalan? Már oly régóta gondolok magára, keresem és soha nem látom. A fiatalember kissé elbódult és azt gondolta, talán igaz is, hogy ő bujdosik. Valami kellemes bágyadtság ömlött el a mellében és elhitte, hogy a leány keresi őt és most is és itt is, a Ráday utcában, ahol tíz év óta nem járt, ahol húsz év múlva jár majd megint, itt is őt kereste. Elhitte és vele maradt. titkárságnál. Egyetemi jogokat egyáltalán nem vindikált magának, mert hiszen csak a szakmai képzést vállalta magára. Lojalitásunkban odáig mentünk el, hogy elhatároztuk, miszerint mindaddig, amíg az utódállam a tanárképzőhöz való történelmi és törvényes jogosultságunkat hivatalos formában is el nem ismeri, képesítő oklevelet nem adunk.’ Ezekkel a tényekkel szemben megdől az államtitkár tárgyilagosnak látszó védekezése a tanárképző zár alá vétele ügyében. — Az állam által fenntartott kisebbségi nyelvű iskolák kérdéséről már eddig is sok szó esett. Ehelyütt csak arra kívánok utalni, hogy az állam egyedül nem vállalhatja az oktatás nagy feladatainak súlyát. Azt bizony mi magyarok nehezen tudjuk belátni, amit az államtitkár látszólagos jóindulattal ajánl a magyarságnak, hogy t. i. a magyar nyelv és állami iskola csak hasznunkra lehet. Eddig a püspök válasza Piie államtitkár nyilatkozatára. Kérdjük, mi maradt ezek után az államtitkár értékes kijelentéseiből? Talán a remény, hogy a torzsalkodás az állami és a felekezeti iskolák között meg fog szűnni? Ezt mi is kívánjuk. De bekövetkezésére ne® lehet számítani, ha törvénytelenségeket látnak ott, ahol nincs, ha a kisebbségekkel szemben az állam kultúrpolitikája nem alkalmazkodik a békeszerződésnek, a kisebbségi egyezménynek és a törvénnyé vált gyulafehérvári határozatoknak pontjaihoz. Szakszerűen és olcsón Iest* tisztit az i $ A A A m „ , , [ N m 1 63 GGMOSBWJr, Cí.ijt Caiea Regélé Ferdlnand 133. szftra. 1 iát 1988 ! S!í | r 9 í íi! liflipp Q Oí i pr yíui iüpjüöfuitj minden anyagban nagy íj választék. Szolid árak. Oflipj J . l Éjjf ú i Ilii ff di m é s millyl i nőt divat ItUH 5 n Ie.-ességek diliháza, Főtér 12. Krr.naK7."jesczr.- vstxmBtamaBas* . • ».««■■ nrjy.:re.-vru»»jiy»*'v»«.— r.—-Ma-..'. “deutsch^r^fvsrer] nemzetközi szállítási vállalat, ClaJ, I Rendszeres gyűjtő ésvaggon- l forgatota a ijülicíd, valamint belföld minden irányából és I irányába. . b'Bcfilil Eitofetóritfo 1S illlilViEIBElBti Wa. 1 mBzn)EzeiM^r.wAxv^yii«t#ea8 »*ayacmr»3Kinarv«KtitiX331LnT.3 Esne Klse 8 Brarv 4 cnli ám 10% fe S,*és 4 a (átmeneti felöltő) | iskolaruhák Neumann M. 1 cégnél Cluj , Piata fünirii (Főtér)