Ellenzék, 1922. május (43. évfolyam, 99-120. szám)
1922-05-16 / 109. szám
ELLEKZEJRE Vasúti zsebtolvajok Eldorádója Napirenden vannak a zsebmetszések Milyen módszerrel dolgoznak a tolvajok? Detektívek offenzívája az utazó zsebtolvajok ellen. Elfogtak egy veszedelmes bandát — Az Ellenzék munkatársától — Aki mostanában tömött pénztárcával felszánt valamelyik túlzsúfolt személyvonatra, igen gyakran pénztárcája nélkül szállott le a végállomáson. A vasúti zsebtolvajok kihasználva a vonatok túlzsúfoltságát, jól bevált trikkjeikkel egymásután fosztogatják ki a gyanútlan utasokat. Az utolsó három hónapban sem volt nap, amelyen egy-két károsult tó jelentkezett volna az állomási szimfarkán vagy a vasúti csendőrségnél. A rengeteg panasz folytán az állomási sziguranca detektívjei fokozott figyelemmel kísérték a beérkező és induló vonatok közönségét és a jegypénztárak körül tolongó embertömeget, mert a zsebtolvajok a jegyváltás és a felszállás izgalmaival elfoglalt embereket szemelik ki előszeretettel maguknak. A zsebtolvajok sohasem dolgoznak egyedül. Kettes, hármas csoportokban utaznak, persze jegy nélkül, mert így szövetkezeti alapon jobban boldogulnak. Ugyanis nem mindig van oly nagy tolongás, hogy operálni lehessen, ilyenkor ketten előre felszállanak a kupéba, míg a harmadik zsebmetsző a lépcsőn és a folyosó elején tolja maga előtt az utasokat. Ha nincs zűrzavar, két-három zsebvágó egy pillanat alatt felforgatja egy személykocsi folyosóját. A gyanútlan utasok gyűrűdnek, szorongnak, előre nem juthatnak, vissza nem fordulhatnak, mert hátuk mögött van az a zsebtolvaj, akinek legfontosabb szerepe van az egész dologban. Ennek a bal karján rendesen felöltő, vagy pléd van. Ez azért szükséges, mert a pléd vagy kabát mögött feltűnés nélkül át lehet nyúlni a" kiszemelt áldozat zsebéig. Ha sikerül az üzlet, a tolongás pillanat alatt véget ért és a kocsi felszabadul. A zsebtolvajok pedig a kocsi hátsó lépcsőjén leszállanak és elpárolognak a zsákmánnyal. A kozsvári állomási sziguranca detektívjei már régóta figyelik az utazó zsebtolvajokat. A gombamódra szaporodó zsebtolvajlások tetteseinek kinyomozására az állomási szigurancához nemrég kiküldötték Cristescu Vasile detektívet is, aki az ó-romániai zsebtolvajokat és blikkjeiket is régóta ismeri. Az ő utasítására a beérkező és kába. Az örvendező szavaknak, az ölelgetésnek nem akart vége szakadni. Végre is a főpincér, aki a közelben állód, megkérdezte az orosz szolgától, hogy mit akar az idegen. — Azt akarja, hogy menjek el vele — mondotta a köténye piszkos redőit gyűrögetve — s magam is szeretném, ha most szíveskednék a munkából elengedni . . . Egy kicsit habozott, aztán végre is kitört belőle a vallomás: — Én ugyanis Ivanodsky gróf vagyok, ezzel az úriemberrel együtt jártunk Szentpéterváron a kadét iskolába. Gyermekkori jóbarátok vagyunk . . . Karonfogva távoztak. * A Biarritz Kaszinó előtt nagyszámú közönség gyűlt egybe. Az egyik mozivállalat felvételt készített és a közönség kíváncsian szorongott a szereplők közül. A színészek egyike egy magas, nyalánktermetű úriember volt, aki valami herceget játszott. A cilinder és a frakk úgy állt rajta, mintha igazán megszokta volna a viselését. Minden mozdulata előkelő és természetes volt. Megj.5 jegyezte az egyik bámészkodó: — Az a nyulánk, idősebb színész nagyszerűen játsza a szerepét. Csakugyan úgy fest, mint egy herceg... A magas színész meghallotta a megjegyzést" és visszafordult. Mosoly suhant át az arcán. Alexander nagyherceg volt, a cár unokaöccse, aki most abból él, hogy mozifelvételeken szerével. A induló vonatoknak mindkét oldalát állandóan figyelik, hogy a zsebtolvajok a vonat néptelen oldalán el ne menekülhessenek. A péntekről szombatra virradó éjjelen, a fél 2-kor beérkező 178. számú személyvonatnál Cristescu detektívnek feltűnt,hogy egy plétses úr nagyon tolakodik az egyik 11. osztályú kocsi ajtajánál, az utasok pedig semmiképpen sem tudnak előbbre jutni. A kocsi belsejében pedig két egészen fiatal suhanc akadályozza meg a felszállást. Az is feltűnt, hogy a plédes úr az előtte álló öreg lelkész zsebe felé nyalkál a plédje mögül. Cristescu detektív lefülelte az iparkodó urat, aki kereskedőnek vallotta magát. Sürgős üzleti ügyekben akart utazni, tégy azonban nem volt nála. Nem szeretjük az olyan üzletembereket, akik a bal karjukon viselik a „cégtáblájukat", mondották a detektívek. Az ismeretlen erre elmondotta hogy ő Constantin Georgescu 26 éves notórius zsebtolvaj. Közben Cristescu detektív felszállt a vonatra és a két fiatal suhancot igazolásra szólította föl. Azt mondották, hogy ők az apjukkal utaznak. Az apjuk kereskedő. — No akkor csak jöjjenek velem, az öreg úr már benn várja magukat, — mondotta Cristescu. — Mi, apánk már az irodában van ? — szörnyülködtek el a fiatalemberek. Rövid vallatás után kiderült, hogy bár 16—17 évesek, négy-öt év óta zsebtolvajlásból élnek. Mindhárman most szabadultak ki a börtönből és azért jöttek Kolozsvárra, hogy a fogság fáradalmait kipihenjék. „Üdülni jöttünk* — így mondották. A három üdülő zsebtolvajt letartóztatták. Fényképeiket és szentélyleírásukat vidékre is elküldötték, mert minden valószínűség szerint ők követték el a mostani zsebvágások legnagyobb részét. í t Cftannel, a hires párisi szabó műhelyébe, ahol több száz fiatal nő dolgozik, beállított egy szerényen öltözött, de mindazonáltal ízlésesen öltözött hölgy. Maga a főnök kisérte be a munkaterembe s igy szólt az egyik előmunkásnőhöz: — A Mademoiselle kézimunkát óhajt tanulni. Kérem mutassanak meg neki mindent, remélem, hogy az önök segítségével sikerülni fog neki minél hamarább elsajátítani a mesterséget... Az új kisasszonyról senki sem tudta, hogy kicsoda, csak azt vették észre a többi lányok, hogy nagyon finom szavakat, válogatott " kifejezéseket használ, ami miatt idegenkedni is kezdtek tőle. Sehogy sem tetszett neki az új jövevény „affektálása", mindenféle módon igyekeztek bosszantani, de az új kisasszony szerény volt, csendes, soha nem veszekedett egyikükkel sem, a sértő megjegyzéseket nem vette észre, legalább is úgy tett, mintha nem halloba volna, mindenkivel szemben udvarias volt, szorgalmasan dolgozott, amiben csak tehette segített a többieknek s igy lassanként el kezdték szeretni a lányok. A mesterséget megtanulta és alig telt el néhány hónap, már a legügyesebb volt valamennyiök között. Mindenki szerette, a leányok már rajongtak érte, de még senki sem tudta, hogy tulajdonképpen kicsoda. Csak akkor tudták meg kilétét, mikor már kilépett a műhelyből és saját maga nyitott meg egy üzletet. Ekkor tudták meg a lányok, hogy Mária hercegnő, ő császári és király fenségével dolgoztak együtt. A nagyhercegnő megnyitotta műtermét és „Kitmirnek" nevezte el. Kitmir egy szerencsés kabalájú szó az orosz michológiában. Az üzlet gyorsan virágzásnak indult, nemcsak azért, mert az előkelő közönség pártfogásába vette, hanem főleg azért, mert a legizlésesebb és legművészibb munkát állították ott elő. Nemrég ott járt Charles Kurzman, aki Newyorkban a Fifth Mavenben szolgálja ki a legelőkelőbb és leggazdagabb hölgyközönségét és Kurzman kijelentette, hogy a hercegnő műhelyéből kikerült minták fogják szabályozni a jövő évi divatot Mária nagyhercegnő mosolygott: — Remélem, hogy úgy is lesz — mondta boldogan — annál inkább örülök a sikernek, mert így a többi orosz menekülteken is segíteni tudok. Nézze, a dolgozótársaim majdnem mind a volt orosz előkelőségekből kerültek ki. És az a haszna is megvan a dolognak, hogy ha egyszer mégis megváltoznék a világ , visszakerülnénk az orosz udvarba, melynek visszaállítanák a régi fényét, akkor nem kell majd Páriából hozatni a ruhát, mert magunk is meg tudjuk majd csinálni. . . A hercegnő nem magas, középtermetű hölgy, fekete hajjal, élénk szemekkel, melyekben az okosság és akaraterő csillog. 3 .új-Kolozsvár, 1922. május 16 Vissza akarják telepíteni a repatriáltakat Tárgyalások Génuában. A cseh kormány tavaly már beleegyezett a repatriáltak visszatérésébe. — Mit mond Pettehevrek-Horváth Emil dr. államtitkár, az Országos Menekültügyi Hivatal vezetője ? Budapest, május 15. (Saját tud.) A magyar kormány Génuában memorandumot terjesztett elő a nemzeti kisebbségek ügyében és ebben a memoradumban foglalkozik a lecsatolt területekről Magyarországra repatriáltak szomorú helyzetéről. A magyar emlékirat részletes adatokkal ismertette a repatriáltak számát, elhelyezkedési és gazdasági körülményeit is. A memorandum arra a konklúzióm jutott, hogy a repatriálásból nemcsak Magyarországnak van kára, hanem az európai kultúrának is, mivel a 320 ezer főnyi repatriáltból több mint kétharmadrész az intelligencicihez tartozik A magyar delegáció emlékiratával kapcsolatban mindenféle kombinációk láttak az egyes újságokban napvilágot a visszatelepítésről. "Ezért érdekesnek tartom báró Petrichevich-Horváth Emil dr. államtitkárnak, az Országos Menekültügyi Hivatal vezetőjének ma tett nyilatkozatát ismertetni. — A repatriáltak visszatelepítésének ügyében a magyar kormány -- mondotta Petrichevjch-Horváth államtitkár — 1920. óta mindent megkísérelt. Eleinte az itt működő antantintesztek, később pedig a diplomáciai képviseletek útján sürgettük, hogy az utódállamok tegyék lehetővé a repatriáltak visszatérését. Ezek a tárgyalások akkor nem jártak eredménnyel. A múlt év folyamán a cseh-magyar tárgyalások során a repatriáltak visszatérésének ügye is szóba került. A prágai kormány elvileg hajlandónak nyilatkozott a repatriáltak visszatérésének megkönnyítésére. E tárgyalásokon a menekültügyi hivatal is részt vett. A királypuccs azonban — mint ismeretes — olyan nyomottá tette a külpolitikai atmoszférát, hogy a cseh tárgyalások megszakadtak és "gy ez a kérdés is kikapcsolódott. — Tudomásom szerint a kormány ma is azon az állásponton van, hogy a menekültek visszatelepítésének ügyét nem szabad levenni a napirendről mindaddig, míg ez a kérdés az igazságosság és méltányosság elve szerint megoldást nem nyer. Nem elég az utódállamok elvi készsége arra, hogy a repatriáltak visszatelepítését megengedik, hanem a visszatelepülők részére teljes restitúciót kell biztosítani vagy. nuk, állásuk,és elvett lakásuk visszaadásával. A genuai tárgyalásoktól e tekintetben némi jót várhatunk. Ha mást nem, a szóbeli érintkezés közvetlenségének hatása alatt talán könnyebben jelentkező megértést és egy kis jóindulatot. A visszatelepítés sikeréhez, pedig elsősorban megértésre és jóindulatra van szükség. wwii^wwwtsewiesiiiwwyw' Sietnek az ágnír** reform vágrehajtd* sémi Megkezdették a státus birtokainak felosztását -- Az Ellenzék munkatársától Az agrárreform-törvénynek a nemzetiségek között különbséget tevő s a magyar kisebbségre sérelmes számos intézkedésével már többször volt alkalmunk foglalkozni. A kormány egy ízben kilátásba helyezte az Averescuféle agrártörvény revízióját éppen azokra a sérelmekre való tekintettel, amelyek a kisebbségeket érték. A magyar kisebbségi egyházak többször felszólaltak a törvény intézkedései ellen s kimutatták, hogy létfenntartó alapjuk elvétele után az egyházak iskoláinak további fennmaradását semmi sem biztosíthatja. Legutóbb gr. Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök folytatott a kormánnyal tárgyalásokat s miniszteri ígéret révén remény volt arra, hogy a magyar kisebbségi egyházakat és az egész magyar kisebbséget oly súlyosan érintő kérdést megfelelő revízió alá veszik. Azok számára, akik hittek abban, hogy a méltányosság és jogosság követelményei ebben a kérdésben a jelenlegi kormányt eltérítik Averescuék méltánytalan eljárásától és álláfoglalástól, nagy csalódást hozott a földmivelésügyi államtitkárnak kisajátítási munkálatok végrehajtását elrendelő rendelete, amely távirati útán néhány nappal ezelőtt érkezett az egységesítő bizottság kolozsvári földmivelésügyi resszortjához. Ebben a rendeletben, amelyet a földművelésügyi államtitkárság a kisajátítási bizottságok vezetőihez már el is küldött, az államtitkárság elrendeli a járási bizottságoknak, hogy a kisajátítási munkálatokat azonnal kezdjék meg. A kisajátítási munkák tényleg kezdetüket vették. A rendelet értelmében elsősorban az állami javak kerülnek felosztás alá, másodsorban az egyházak és testületek birtokai és ezután következnek a magánosok. A rendelet azonban a bizottságoknak széleskörű diszkrecionális jogot biztosít és amennyiben akarják, ezt a sorrendet megváltoztathatják. Így történt, hogy az erdélyi rom. kath. státus birtokainak kisajátítása — bár a rendelet a járási bizottságokhoz csak tegnapelőtt érkezett ki — máris kezdetét vette. A státus kajántói, váralmási és alsóbajomi uradalmaiban a földosztást bámulatos gyorsasággal már végre is hajtották. Hiába volt tehát a státus többrendbeli tiltakozása és számos memoranduma, hiába mutatott rá, hogy az egyházi uradalmak autonóm birtokok és csak az autonómia megsértésével lehet az egyházakat birtokaiktól megfosztani s hiába hangoztatta, hogy a pápa engedélye nélkül ezek a kulturális céljal szolgáló uradalmak nem adhatók át az államnak, a Státus birtokaiból hármat — a miniszteri rendelkezés érttelmében — máris felosztottak. A törvényben előírt kisajátítási ár egyáltalán nem felel meg a jelenlegi forgalmi értéknek, mert a bizottságok az 1918-as évi földárat veszik alapul s ezek a mai forgalmi értékek tizedrészét sem közelítik meg. A rendelet úgy intézkedik, hogy az egyházi birtokok ügyében a végrehajssal megbízott bizottságok egységesen járjanak el. Ez azonban technikailag keresztülvihetetlen, mert egységes eljárásról szó sem lehet akkor, amikor