Ellenzék, 1922. május (43. évfolyam, 99-120. szám)

1922-05-16 / 109. szám

ELLEKZEJRE Vasúti zsebtol­vajok Eldorádója Napirenden vannak a zsebmetszések Milyen módszerrel dolgoznak a tol­vajok? Detektívek offenzívája az utazó zsebtolvajok ellen. Elfogtak egy veszedelmes bandát — Az Ellenzék munkatársától — Aki mostanában tömött pénztárcával felszánt valamelyik túlzsúfolt személy­­vonatra, igen gyakran pénztárcája nél­­kül szállott le a végállomáson. A vasúti zsebtolvajok kihasználva a vonatok túl­zsúfoltságát, jól bevált tr­ikkjeikkel egy­másután fosztogatják ki a gyanútlan utasokat. Az utolsó három hónapban sem volt nap, amelyen egy-két károsult tó jelentkezett volna az állomási szi­­mfark­án vagy a vasúti csendőrségnél. A rengeteg panasz folytán az állomási sziguranca detektívjei fokozott figyelem­mel kísérték a beérkező és induló vonatok közönségét és a jegypénztárak körül tolongó embertömeget, mert a zsebtolvajok a jegyváltás és a felszállás izgalmaival elfoglalt embereket szemelik ki előszeretettel maguknak. A zsebtolvajok sohasem dolgoznak egyedül. Kettes, hármas csoportokban utaznak, persze jegy nélkül, mert így szövetkezeti alapon jobban boldogul­nak. Ugyanis nem mindig van­ oly nagy tolongás, hogy operálni lehessen, ilyenkor ketten előre felszállanak a ku­péba, míg a harmadik zsebmetsző a lépcsőn és a folyosó elején tolja maga előtt az utasokat. Ha nincs zűrzavar, két-három zsebvágó egy pillanat alatt felforgatja egy személykocsi folyosóját. A gyanútlan utasok gyűrűdnek, szo­rongnak, előre nem juthatnak, vissza nem fordulhatnak, mert hátuk mögött van az a zsebtolvaj, akinek legfonto­sabb szerepe van az egész dologban. Ennek a bal karján rendesen felöltő, vagy pléd van. Ez azért szükséges, mert a pléd vagy kabát mögött feltű­nés nélkül át lehet nyúlni a" kiszemelt áldozat zsebéig. Ha sikerül az üzlet, a tolongás pillanat alatt véget ért és a kocsi felszabadul. A zsebtolvajok pedig a kocsi hátsó lépcsőjén leszállanak és elpárolognak a zsákmánnyal. A kozsvári állomási sziguranca de­tektívjei már régóta figyelik az utazó zsebtolvajokat. A gombamódra szapo­rodó zsebtolvajlások tetteseinek kinyo­­mozására az állomási szigurancához nemrég kiküldötték Cristescu Vasile detektívet is, aki az ó-romániai zseb­tolvajokat és blikkjeiket is régóta is­meri. Az ő utasítására a beérkező és kába. Az­ örvendező szavaknak, az ölelgetésnek nem akart vége szakadni. Végre is a főpincér, aki a közelben állód, megkérdezte az orosz szolgától, hogy mit akar az idegen. — Azt akarja, hogy menjek el vele — mondotta a köténye piszkos redőit gyűrögetve — s magam is szeretném, ha most szíveskednék a munkából el­engedni . . . Egy kicsit habozott, aztán végre is kitört belőle a vallomás: — Én ugyanis Ivanodsky gróf va­gyok, ezzel az úriemberrel együtt jár­tunk Szentpéterváron a kadét iskolába. Gyermekkori jóbarátok vagyunk . . . Karonfogva távoztak. * A Biarritz Kaszinó előtt nagyszámú közönség gyűlt egybe. Az egyik mozi­­vállalat felvételt készített és a közön­ség kíváncsian szorongott a szereplők közül. A színészek egyike egy magas, nya­­lánktermetű úriember volt, aki valami herceget játszott. A cilinder és a frakk úgy állt rajta, mintha igazán meg­szokta volna a viselését. Minden moz­dulata előkelő és természetes volt. Meg­­j.5 jegyezte az egyik bámészkodó: — Az a nyulánk, idősebb színész nagyszerűen játsza a szerepét. Csak­ugyan úgy fest, mint egy herceg... A magas színész meghallotta a meg­jegyzést" és visszafordult. Mosoly su­hant át az arcán. Alexander nagyher­ceg volt, a cár unokaöccse, aki most abból él, hogy mozifelvételeken sze­rével. A induló vonatoknak mindkét oldalát ál­landóan figyelik, hogy a zsebtolvajok a vonat néptelen oldalán el ne mene­külhessenek. A péntekről szombatra virradó éjjelen, a fél 2-kor beérkező 178. számú személyvonatnál Cristescu detektívnek feltűnt,­hogy egy plétses úr nagyon tolakodik az egyik 11. osztályú kocsi ajtajánál, az utasok pedig sem­miképpen sem tudnak előbbre jutni. A kocsi belsejében pedig két egészen fiatal suhanc akadályozza meg­ a fel­szállást. Az is feltűnt, hogy a plédes úr az előtte álló öreg lelkész zsebe felé nyalkál a plédje mögül. Cristescu detektív lefülelte az iparkodó urat, aki kereskedőnek vallotta magát. Sürgős üzleti ügyekben akart utazni, tégy azon­ban nem volt nála.­­ Nem szeretjük az olyan üzlet­embereket, akik a bal karjukon viselik­­ a „cégtáblájukat",­­ mondották a de­tektívek.­­ Az ismeretlen erre elmondotta hogy ő Constantin Georgescu 26 éves notó­rius zsebtolvaj. Közben Cristescu detek­tív felszállt a vonatra és a két fiatal suhancot igazolásra szólította föl. Azt mondották, hogy ők az apjukkal utaz­nak. Az apjuk kereskedő. — No akkor csak jöjjenek velem, az öreg úr már benn várja magukat, — mondotta Cristescu. — Mi, apánk már az irodában van ? — szörnyülködtek el a fiatalemberek. Rövid vallatás után kiderült, hogy bár 16—17 évesek, négy-öt év óta zsebtolvajlásból élnek. Mindhárman most szabadultak ki a börtönből és azért jöttek Kolozsvárra, hogy a fogság fáradalmait kipihenjék. „Üdülni jöttünk* — így mondották. A három üdülő zsebtolvajt letar­tóztatták. Fényképeiket és szentély­­leírásukat vidékre is elküldötték, mert minden valószínűség szerint ők követték el a mostani zsebvágások legnagyobb részét. í­ t Cftannel, a hires párisi szabó m­ű­­­­­helyébe, ahol több száz fiatal nő dol­gozik, beállított egy szerényen öltözött, de mindazonáltal ízlésesen öltözött hölgy. Maga a főnök kisérte be a munkaterembe s igy szólt az egyik előmunkásnőhöz: — A Mademoiselle kézimunkát óhajt tanulni. Kérem mutassanak m­eg neki mindent, remélem, hogy az önök segít­ségével sikerülni fog neki minél hama­rább elsajátítani a mesterséget... Az új kisasszonyról senki sem tudta, hogy kicsoda, csak azt vették észre a többi lányok, hogy nagyon finom sza­vakat, válogatott " kifejezéseket használ, ami miatt idegenkedni is kezdtek tőle. Sehogy sem tetszett neki az új jöve­vény „affektálása", mindenféle módon igyekeztek bosszantani, de az új kis­asszony szerény volt, csendes, soha nem veszekedett egyikükkel sem, a sértő megjegyzéseket nem vette észre, legalább is úgy tett, mintha nem hal­loba volna, mindenkivel szemben ud­varias volt, szorgalmasan dolgozott, amiben csak tehette segített a többiek­nek s igy lassanként el kezdték szeretni a lányok. A mesterséget megtanulta és alig telt el néhány hónap, már a legügyesebb volt valamennyiök között. Mindenki szerette, a leányok már rajongtak érte, de még senki sem tudta, hogy tulaj­donképpen kicsoda. Csak akkor tudták meg kilétét, mikor már kilépett a műhelyből és saját maga nyitott meg egy üzletet. Ekkor tudták meg a lányok, hogy Mária hercegnő, ő császári és király fenségével dolgoztak együtt.­­ A nagyhercegnő megnyitotta műter­mét és „Kitmirnek" nevezte el. Kitmir egy szerencsés kabalájú szó az orosz michológiában. Az üzlet gyorsan virág­zásnak indult, nemcsak azért, mert az előkelő közönség pártfogásába vette, hanem főleg azért, mert a legizlésesebb és legművészibb munkát állították ott elő. Nemrég ott járt Charles Kurzman, aki Newyorkban a Fifth M­avenben szolgál­ja ki a legelőkelőbb és leggazdagabb hölgyközönségét és Kurzman kijelen­tette, hogy a hercegnő műhelyéből ki­került minták fogják szabályozni a jövő évi divatot Mária nagyhercegnő mosolygott: — Remélem, hogy úgy is lesz — mondta boldogan — annál inkább örülök a sikernek, mert így a többi orosz menekülteken is segíteni tudok. Nézze, a dolgozótársaim majdnem mind a volt orosz előkelőségekből kerültek ki. És az a haszna is megvan a do­lognak, hogy ha egyszer mégis meg­változnék a világ , visszakerülnénk az orosz udvarba, melynek visszaállítanák a régi fényét, akkor nem kell majd Páriából hozatni a ruhát, mert magunk is meg tudjuk majd csinálni. . . A hercegnő nem magas, középter­metű hölgy, fekete hajjal, élénk sze­mekkel, melyekben az okosság és aka­raterő csillog. 3 .­új-­Kolozsvár, 1922. május 16 Vissza akarják telepíteni a repatriáltakat Tárgyalások Génuában. A cseh kormány tavaly m­ár beleegyezett a repatriáltak visszatérésébe. — Mit mond Pet­tehevrek-Horváth Emil dr. államtitkár, az Országos Menekültü­gyi Hivatal vezetője ? Budapest, május 15. (Saját tud.) A magyar kormány Génuában memoran­dumot terjesztett elő a nemzeti ki­sebbségek ügyében és ebben a me­­moradum­ban foglalkozik a lecsatolt területekről Magyarországra repatriál­tak szomorú helyzetéről. A magyar emlékirat részletes adatokkal ismertette a repatriáltak számát, elhelyezkedési és gazdasági körülményeit is. A memo­randum arra a konklúzióm jutott, hogy a repatriálásból nemcsak Magyar­­országnak van kára, hanem az európai kultúrának is, mivel a 320 ezer főnyi repatriáltból több mint kétharmadrész az intell­igen­­­cicihez tartozik A magyar delegáció emlékiratával kapcsolatban mindenféle kombinációk láttak az egyes újságokban napvilágot a visszatelepítésről. "Ezért érdekesnek tartom báró Petrichevich-Horváth Emil dr. államtitkárnak, az Országos Mene­kültügyi Hivatal vezetőjének ma tett nyilatkozatát ismertetni. — A repatriáltak visszatelepítésének ügyében a magyar kormány -- mon­dotta Petrichevjch-Horváth államtitkár — 1920. óta mindent megkísérelt. Elein­te az itt mű­ködő antantintesztek, később pedig a diplomáciai képviseletek útján sürgettük, hogy az utódállamok tegyék lehetővé a repatriáltak visszatérését.­­ Ezek a tárgyalások akkor nem jártak eredménnyel. A múlt év folya­mán a cseh-magyar tárgyalások során a repatriáltak visszatérésének ügye is szóba került. A prágai kormány elvileg hajlandónak nyilatkozott a repatriáltak visszatérésének megkönnyítésére. E tár­gyalásokon a menekültügyi hivatal is részt vett. A királypuccs azonban — mint ismeretes — olyan nyomottá tette a külpolitikai atmoszférát, hogy a cseh tárgyalások megszakadtak és "­gy ez a kérdés is kikapcsolódott. — Tudomásom szerint a kormány ma is azon az állásponton van, hogy a menekültek visszatelepítésének ügyét nem szabad levenni a napirendről mindaddig, míg ez a kérdés az igaz­ságosság és méltányosság elve szerint megoldást nem nyer. Nem elég az utódállamok elvi készsége arra, hogy a repatriáltak visszatelepítését megen­gedik, hanem a visszatelepülők részére teljes restitúciót kell biztosítani vagy.­ nuk, állásuk­,és elvett lakásuk vissza­adásával. A genuai tárgyalásoktól e te­kintetben némi jót várhatunk. Ha mást nem, a szóbeli érintkezés közvetlensé­gének hatása alatt talán könnyebben jelentkező megértést és egy kis jóindu­latot. A visszatelepítés sikeréhez, pedig elsősorban megértésre és jóindulatra van szükség. wwii^wwwtsewiesiiiwwyw' Sietnek az ágn­ír** reform vágrehajtd* sémi Megkezdették a státus birtokainak felosztását -- Az Ellenzék munkatársától Az agrárreform-törvénynek a nemze­tiségek között különbséget tevő s a magyar kisebbségre sérelmes számos intézkedésével már többször volt alkal­munk foglalkozni. A kormány egy íz­ben kilátásba helyezte az Averescu­­féle agrártörvény revízióját éppen azokra a sérelmekre való tekintettel, amelyek a kisebbségeket érték. A magyar kisebbségi egyházak több­ször felszólaltak a törvény intézkedései ellen s kimutatták, hogy létfenntartó alapjuk elvétele után az egyházak is­koláinak további fennmaradását semmi sem biztosíthatja. Legutóbb gr. Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök folyta­tott a kormánnyal tárgyalásokat s mi­niszteri ígéret révén remény volt arra, hogy a magyar kisebbségi egyházakat és az egész magyar kisebbséget oly súlyosan érintő kérdést megfelelő reví­zió alá veszik. Azok számára, akik hittek abban, hogy a méltányosság és jogosság kö­vetelményei ebben a kérdésben a je­lenlegi kormányt eltérítik Averescuék méltánytalan eljárásától és álláfoglalás­­tól, nagy csalódást hozott a föld­mivelés­­ü­gyi államtitkárnak kisajátítási munká­latok végrehajtását elrendelő rendelete, amely távirati útán néhány nappal ez­előtt­ érkezett az egységesítő bizottság kolozsvári földmivelésügyi resszortjához. Ebben a rendeletben, amelyet a földművelésügyi államtitkárság a ki­sajátítási bizottságok vezetőihez már el is küldött, az államtitkárság elrendeli a járási bizottságoknak, hogy a kisajátítási munkálatokat azon­nal kezdjék meg. A kisajátítási munkák tényleg kezdetü­ket vették. A rendelet értelmében első­sorban az állami javak kerülnek fel­osztás alá, másodsorban az egyházak és testületek birtokai és ezután követ­keznek a magánosok. A rendelet azon­ban a bizottságoknak széleskörű diszkre­cionális jogot biztosít és amennyiben akarják, ezt a sorrendet megváltoztat­hatják. Így történt, hogy az erdélyi rom. kath. státus birtokainak kisajátítása — bár a rendelet a járási bizottságokhoz csak tegnapelőtt érkezett ki — máris kezdetét vette. A státus kajántói, váralmási és alsóbajomi uradalmaiban a föld­osztást bámulatos gyorsasággal már végre is hajtották. Hiába volt tehát a státus többrend­beli tiltakozása és számos memoran­duma, hiába mutatott rá, hogy az egy­házi uradalmak autonóm­ birtokok és csak az autonómia megsértésével lehet az egyházakat birtokaiktól megfosztani s hiába hangoztatta,­­ hogy a pápa en­g­edélye nélkül ezek a kulturális célj­­al szolgáló uradalmak nem adhatók át az államnak, a Státus birtokaiból hármat — a miniszteri rendelkezés ért­­telmében — máris felosztottak. A törvényben előírt kisajátítási ár egyáltalán nem felel meg a jelenlegi forgalmi értéknek, mert a bizottságok az 1918-as évi földárat veszik alapul s ezek a mai forgalmi értékek tizedrészét sem közelítik meg. A rendelet úgy intézkedik, hogy az e­gyházi birtokok ügyében a végrehaj­­ssal megbízott bizottságok egysége­sen járjanak el. Ez azonban technikai­lag keresztülvihetetlen, mert egységes eljárásról szó sem lehet akkor, amikor

Next