Ellenzék, 1923. március (44. évfolyam, 48-74. szám)

1923-03-23 / 67. szám

ELLENZÉK minden tanerőnek meg van a ké­pesítése és oklevele s az intézet olyan tanári karral ren­delkezik, amellyel közel s távolban egyetlen intézet sem dicsekedhetik úgy pedagógiai, mint tudományos képzett­ség szempontjából. Kirohanás Majláth püspök ellen Ezek a vádak mind összeomlottak a hivatalos vizsgálat során. Az intézet jóhiszeműségét és jóindulatát a tan­ügyi hatóságokkal szemben semmi sem bizonyítja jobban annál, hogy a kifogásolt sapkák viselését az intézet önként betiltotta, sőt maga az intézet fordult a miniszterhez, hogy nevezzen ki ide két román anyanyelvű gör. kath. tanárt. Hirschler plébános két ízben rendeztetek román tanfolyamot a ta­nárok számára s ennek eredménye­­képen a Marianum kiadásában éppen rapsz jelenik meg egy román nyelv­tan. A tanügyi hatóságokkal szembeni előzékenységével a Marianum mindent eltüntetett, ami az intézettel szemben még az ilyen vádak látszatát is fel­kelthetné. Az Infratirea két legutóbbi száma a denunciálás buzgalmában Majláth püs­pököt teszi felelőssé mindezekért, akit az irredentizmus szikljának bélyegez. Éppen azt a püspököt, akinek minden tette és intézkedése arra irányul, hogy békét és egyetértést teremtsen s aki arra törekszik, hogy az ifjú lelkeket a­­ megváltozott viszonyokba belenevelje. Ezt teszi Majláth valahányszor az ifjúságot meglátogatja, valahányszor a népet felkeresi és teszi ezt o­lyan lé­lekkel és meggyőződéssel, hogy egy alkalommal az őt kisérő detektív sze­meibe is könnyek gyűltek. Nem a Mariánumnak, nem a ki­sebbségek ügyének tett rossz szolgá­latot az Infratirea rágalmazó hadjára­tával, hanem a konszolidáció elé emel áttörhetetlen gátakat,, mert minden sorával a megértés útjait kereső népek őszinte akaratát a közeledésre gáncsolja el. Alattomos tőrdöfés volt ez a kísérlet az Infratirea részéről, amellyel a ma­gyar felekezeti kultúra egyik intézmé­nyét hátbatámadta. De annak a kul­túra ékességétől csillogó, makulátlan vértjéről visszapattantak a rágalom nemtelen fegyverei. A sajtószervezetek a sajtósza­badságért­ Bukarestből jelentik. A sajtószervezetek képviselői tegnap me­morandumot nyújtottak át a kamara elnökségéhez, amelyben az újságírók kongresszusának határozata értelmé­ben követelik az alkotmányreform sajtószabadságra vonatkozó részeinek módosítását. Döntenek a nacionalizálás ügyében. Bukarestből jelentik: Ma délelőtt 9 órakor a kormány tagjai, a parlament elnökei, az alkotmányreform előadói és a föld- és bányatulajdonosok kép­viselői közös értekezletet tartanak, hogy végkép megállapítsák az alkot­mányreformnak a nacionalizálásra vo­natkozó szakaszait. Féltizenegyre ösz­­szehívták a kormánypártot, hogy a megállapítandó új formulát tudomásul vegye. Akikről ismét megfeledkeztek. Bu­karesti jelentés szerint a pénzügymi­nisztériumban szerdán délelőtt összeült a nagy költségvetési bizottság Bratianu Vintila elnöklete alatt. Az ülésen Bra­tianu Vintila pénzügyminiszter hosszabb expdot tartott a költségvetés alap­elveiről. Kijelentette, hogy Románia külföldi adósságainak legnagyobb ré­szét konszolidálta. Egy szóval sem tett azonban a pénzügyminiszter említést annak a parlamenti ígéretének bevál­tásairól, hogy a nyomorgó nyugdíja­sokon is segítenek az új költségvetés­ben, dacára, hogy nem is oly régen „a legrövidebb időn belül“ szóló fel­­emelését ígérte a nyugdíjaknak. Zongorázik? Moravetz zeneműkeres­kedés (Temesvár) jegyzéke érdekelni fogja. Kérje meg ma ingyen! 3 » C­u?-Kolozsvár, ITR március 23 Megkezdődött az antant konferenciája a keleti kérdésben -----— — Az Ellenzék londoni távirata — Az angol, francia és olasz szakértők konferenciája ma megkezdődött. A török ellenjavaslatok megvizsgálása körülbelül egy hétig fog eltartani. Venizelosz is a közeli napokban az angol kormány hívására Londonba érkezik. Hivatalos körök remélik, hogy a keleti békeszerződést húsvét után aláírják. Angol körökből származó értesülés szerint Anglia nem fogadhatja el az új békekonferencia helyéül a törökök által ajánlott Konstantinápolyt. • Küzdelem Kolozsvár kenyeréért Van liszt és mégsincs kenyér — Az Ellenzék tudósítójától — idestova hat hete tart már Kolozs­váron a kenyérmizéria. Kenyeret alig lehet kapni, az emberek sorra járják a péküzleteket, amíg kenyeret kapnak. Kolozsvár város tanácsa már többféle módon akart segíteni a kolozsvári kenyérinségen, de minthogy kezei ebben a kérdésben meg vannak kötve, eddig még semmi eredményt sem tu­dott­ elérni. A rendelkezés a minisz­tériumot illeti, Bukarest pedig messze van Kolozsvártól. Tegnapelőtt, amint már jeleztük, az összes kolozsvári pékek és malomtulajdonosok bevoná­sával megbeszélés volt a városhá­zán, amely alkalommal utóbbiak is­mét azt hangsúlyozták, hogy az ér­vényben lévő maximális áron lisztet nem lehet beszerezni. A kenyérigség megoldásának szeri­ntük csak egy módja lenne, ha a maximális árakat a forgalmi árakhoz képest felemelnék. A tanács ilyen irányban tett is javas­latot s ezt a delegált prefektus Buka­restbe viszi jóváhagyás végett. Ugyancsak a megbeszélés ered­­ményeképen a polgármester bizottsá­got küldött ki a Kolozsvár területén található liszt- és gabonakészletek összeírására. A bizottság munkáját Candela rendőrkapitány irányította s abban úgy a malmosok, mint a pé­kek képviselői iss részt vettek. A bi­zottság munkája rendkívül ered­ményes volt. Megállapították, hogy a Molnár és Pintér malomban mint­egy 48 vagon kiörlésre váró ga­bona és tizennégy vagon liszt van.­­ A Mattay és Hutter cégnél 800 zsák, a Családi kenyérsütődében 750 zsák barna liszt, a Vécsey cégnél 480 zsák, a Simon és Hirsch cégnél pedig 1 vagon liszt van. Ez a meny­­nyiség a bizottság becslése szerint fedezné Kolozsvár "egy havi szükség­letét. Mindennek dacára Kolozsváron kenyérinség van. 53 kolozsvári sütő­­mester kénytelen volt üzemét beszün­tetni, mert a malmok a felhalmozott készletükből maximális áron nem voltak hajlandók lisztet adni nekik. Vannak nagy sütödék, ahol a bizottság meg­állapítása szerint van bőven barna liszt, de ezek nem sütnek kenyeret. A közönség jogos haragja természe­tesen nem a malmok, hanem a pékek ellen irányul. Ezek viszont tehetetlenek, bár a rendőrség bennük keresi a bűn­bakot.­ Azért, mert a fehér süteményeket a maximális áron felül adják, az uzsora­­bíróság egy néhány kolozsvári pék­mestert már érzékeny büntetéssel súj­tott, dacára a pékek azon érvelésének, hogy csak a kenyér ára van maximálva, a péksütemény ára nincsen A száraz valóság az, hogy egy közel százezer lakosú város nem tud a mindennapi kenyeréhez jutni akkor, mikor a kolozs­vári malmokban közel száz vagon lis­i van felhalmozva. Az udvarhelymegyei Magyar Párt tiltakozása az alkotmányreform­tervezet ellen. Székelyudvarhelyi tu­dósítónk jelenti: Az udvarhelymegyei­ Magyar Párt az alkotmánytervezetnek a magyarságot érintő súlyos sérelme tárgyában intéző­bizottsági ülést tar­tott s ezen beható tárgyalás alá vette mindazon ügyeket, melyek a romániai magyarságot vitálisan érintik. Az ülés legfőbb pontja a magyarság érdekeit kisemmiző alkotmánytervezettel szem­ben elfoglalandó álláspont megbeszé­lése volt. Az intéző bizottság úgy ha­tározott, hogy távirati kéréssel fordul Őfelségéhez, minthogy eddigi tiltakozó magatartásának nem volt meg a kí­vánt eredménye. Ezért a következő táviratot, intézte az uralkodóhoz: — Király Őfelsége kabinetirodájának Bu­karest. Felséges Úr! Az udvarhely­megyei Magyar Párt mély aggodalom­mal eltelve magyar kisebbségünk sú­lyos sérelmének tekinti, hogy a már parlamenti tárgyalás alatt levő alkot­mányreform törvényjavaslatban nem történt gondoskodás a magyar kisebb­ség nemzetközi szerződésekben s gyula­­fehérvári határozatban megállapított jogainak biztosításáról. Pártunk az al­kotmánynak ily értelmű kiegészítését kivánja s legmélyebb tisztelettel kéri Felségedet, hogy minisztériumának erre utasítást adni kegyeskedjék. Maradunk Felséged iránt mély hódolattal s állam­­polgári hűséggel az udvarhelymegyei Magyar Párt nevében Szakáts Péter elnök, Szász József titkár.­­ A távira­tot román nyelvre lefordítva juttatta az elnökség az uralkodóhoz. Az angol munkáspárt helyzete erősödik Átveszi a whigek alkotmányos sze­repét. Bizottság tárgyal Asquith és Lloyd George pártja egyesüléséről — Az Ellenzék tudósítójától — A konzervatív kormány súlyos vere­ségeket szenvedett a pótválasztásokon. A kormány átalakítását eldöntött kér­désnek tekintik Angliában s erre vo­natkozólag folynak is a tárgyalások. Mégis hiba volna ebből arra következ­tetni, hogy a kormány helyzete meg­rendült. Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a konzervatív kormányt hosszú ideig nem fogja más kormány felváltani. Az angol parlament párt­viszonyai jelenleg olyanok, hogy még népszerűtlensége esetén is megengedik a konzervatív kormány uralmon mara­dását. Az unionista párt után a legnagyobb párt Angliában a Labour Party. A munkáspártnak azonban hiányoznak parlamenti küzdőerői s nincs meg a szükséges politikai tapasztalata. Azon­kívül a pártot két eszmeáramlat osztja meg. Az egyik a régi trade unionistáké, Clynesé, Hendersoné, Thomasé, a má­sik a nem munkásoké az intellektua­­listáké, Macdonaldé, Sidney Webbé, Ponsonbyé stb. Jelenleg a második csoport dominál, melyet a skót forra­dalmi szocialisták támogatnak. Termé­szetesen nincs szó nyílt szakadásról hanem csak belső vitákról, melyek néha ha nem is éles, de nagyon zajos jelleget vesznek föl Ramsay Macdo­­naldnak nyilvánosan tudtára kellett adnia híveinek, hogy kevesebb zajt csapjanak és inkább munkával igye­­kezzenek az ország bizalmát meg­nyerni. A két liberális pár egyesülése ügyé­ben újabb esemény, hogy bizottságot küldtek ki az egyesülés megtárgyalá­sára Az országban különösnek talál­ják, hogy Lloyd George nyilvánosan tett ajánlatot, mikor szobája a parla­mentben közvetlen az Asquithé mel­lett van s a két államférfi elég jó ba­rátságban él egymással. Asquith libe­rálisai körében azonban attól félnek, hogy Lloyd George hívei között a konzervatívokkal való paktálásra tö­rekvő tendenciák érvényesülnek. Meg­erősítik ezt a gyanút, hogy a nemzeti liberálisok számos képviselője azzal az ígérettel jutott mandátumához, hogy a konzervatív kormánynak nem fog nehézségeket okozni. Általában véve az összes angol pár­tok belső ügyeik rendbehozatalával vannak elfoglalva. Legnehezebb hely­­zete kétségkívül a liberális pártoknak van, kik napról-napra veszítik el a talajt lábuk alól. Egyre inkább nyil­vánul meg ugyanis az angol népnek az a hagyományos ösztöne, mely két nagy pártra támaszkodva igyekszik az ország életét berendezni. A torykkal szemben álló párt azonban ezúttal nem a liberálisok, hanem mindinkább a munkáspárt, mely köré csoportosulnak a haladó elemek és amely egyre tel­jesebben veszi át a régi whigek sze­repét. . Hol fog felépülni Új-Kolozsvár? Húsz holdas sétatér és új sport­telep lesz a Békásban — Szamos­falva Kolozsvárhoz­ csatlakozik Az Ellenzék tudósítójától Az agrárreform végrehajtása során — mint említettük — sor került azok­nak a területeknek kijelölésére, amerre a város előreláthatólag terjedni fog. Minthogy az agrárreform jogot ad a kisajátító bizottságoknak, hogy a város legutolsó házától számított két és fél kilométernyi területet városfejlesztési célokra kisajátítsák, a város tanácsa be is jelentette erre vonatkozó óhaját s a kisajátító bizottság ennek megfe­lelően a napokban tartott helyszíni szemle alapján kijelölte az erre alkal­mas területeket. Crainic, tanácsos, a városfejlesztési ügy referense elmondotta munkatár­sunknak, hogy a bizottság szemléjé­nek eredménye alapján városfejlesz­tési célokra a rom. kath. státusnak mai parcellázás alatt álló Rákóczy-utis területét, az Attila-utca és Györgyfalvi­­út folytatása között a Békásig terjedő, a Honvéd-utca végéből Szamosfalváig terjedő ut két oldalán levő területeket s végül pedig" a vasúti munkások és tisztviselők részére a vasúti műhelyek közelében levő területeket jelölte ki. A tanácsnak az a terve, hogy a jelen­legi sétateret Monostor­ felé a­ státus területein ki fogják bővíteni és a kisa­játítandó békési területen egy 20 holdas sétateret és egy nagy sport­telepet fognak majd építeni. A szamosfalvi országút mentén levő területeket kisajátítás céljára a bizott­ság azért jelölte ki, mert pár év múlva Szamosfalva minden bizonnyal Kolozs­várhoz fog csatlakozni. Az agrárreform Kolozsvár fejlődésének új perspektí­váit nyitja meg. Természetesen felosz­tási és építési tervek az esztétikai és gyakorlati szempontok figyelembe vé­telével fognak elkészülni. A tervekre a város pályázatot fog hirdetni s azokat magas díjakkal fogja jutalmazni. ÚJSÁG híreiből A szövetkezett ellenzék kivonul a parlamentből. Az ellenzéki képviselők és szenátorok elhatározták, hogy az alkot­mány­reform részletes tárgyalása altt távol maradnak a parlamenti ülésekről s csak az interpellációkra szám üléseken fognak megjelenni. Az angol munkásság szocializálást követel. Az angol alsóházban a munkás­párt egyik vezére­ indítványt nyújtott be a kapitalista gazdasági rend fokozatos el­­törlése, illetve megszüntetése iránt. Semleges zóna a franciák és néme­tek közt. Az­­ingói sajtó idegességgel tár­gyalja Robert Cecil lord tervét, hogy Fran­­caország és Németország között semleges zónát létesítsenek népszövetségi csendes­­­ség igazgatása alatt. A szenátus elvetette a kisebbségek anyanyelvük használatára vonatkozó követelését. Schullerus­­-,jász szénától in­dítványát, amelyben követeli hogy a ki­­­­sebbségek saját anyanyelvüket használhas­­­­sák a közoktatásban, közigazgatásnál és a bíráskodásban, a szenátus elvetette. Eredményt akar elérni ? Hirdessen az UJSÁCI-ban!

Next