Ellenzék, 1925. február (46. évfolyam, 25-47. szám)
1925-02-16 / 37. szám
46. év, 37. szám, ELLENZÉK Az annyiszor megálmodott, annyiszor megszeretett Erdély fővárosában. • * Jókai erdélyi vonatkozásai — Első útja: Kolozsvárra és Erdélybe 1853-ban — 1853 május 11-iki Kolozsvárról keltezett levelét kezdi így Jókai: Itt vagyok végre az annyiszor megálmodott, annyiszor megszeretett Erdély fővárosában ... Az egész levél hangja, elragadtatása érthető egyrészt abból, hogy Jókai feleségét, Laborfalvi Benke Rózát, a kolozsvári közönség vendégszereplése alkalmával nagy ünneplésben részesítette. Érthető továbbá abból, hogy magát Jókait is ünnnepelte Kolozsvár. Írótársai és barátai között számos erdélyi férfiú volt, így a szerencsétlen véget ért zseniális Czakó Zsigmond, akiről az Életképekbe szép nekrológot ít. Sírkei Károly és Kemény Zsigmond, cikkel különösen a márciusi napok alatt és Debrecenben érintkezett többször. A szabadságharc után pedig Kemény Zsigmond mellett Gyulai Pál, Szász Károly és mások szavaiból és írásaiból kapott táplálékot, rokonszenvet Erdély iránt. Természetesen olvasmányaiból is: a történelmiekből és szépirodalmiakból egyaránt. Fokozza érdeklődését még az a tudat is, hogy feleségének családja is a székelyföldről származott ki Miskolcra s hogy Petőfi is itt esett el. El sem képzelhető olyan író, aki a Jókai és Kemény regényeinek olvasása. Erdélynek a szabadságharcban tanúsított magatartása után Erdély földje után ne érdeklődött volna még személyes kapcsolatok nélkül is. Valóban szén- íves kapcsolatok csak növelték a Jókai ösztönszerű Erdély szeretetét. Sejtette, érezte Jókai, hogy képzelete páratlanul gazdag kincses bányára lelt Erdély földjében és népeiben. Ennek a kitűnő művészi ösztönnek tulajdonítható, hogy még 1853-diki első erdélyi útjaelőtt számos erdélyi tárgyú művet irt. Ezek közé tartozik a jószű Fránya hadnagy (1850) s különösen a Forradalmi és csataképek (szintén 1850) erdélyi tárgyú novellái. Ezt követi a Székely asszony (1850), Bélai Pál, Koronát szerelemért c. novellák s az Erdély aranykora c. regény 1851- ben, az Örmény és családja (1852) és Petki farkas leányai 1853-ban,. ám ezeket a műveket irta Jókai antopszia nélkül Erdélyre. Kétségtelen, hogy a lángelmének nincs szüksége ma, hogy hitetlen Tamásként mindent megalapítson érzékeivel. A lángelmét ipen az jellemzi, hogy ahol a közönséges ész falba ütődve vak, vagy elkáprázik, meglátja a valót, vagyis annak égi mását, a dolgok lényegét. A Jókai 1853 előtt írt erdélyi tárgyú művei is ép oly bizonyítékul szolgálnak erre, illetve a Jókai csodás fantáziájára, mint később a Balaton leírása, a híres rianás. Tudva van, hogy Jókai a Balatont sohasem látta a télen. És mégis a rianás leírása valószerűbb, hűbb, mint a legreálisabb íróé. Mindazonáltal az is természetes, hogy a lángelmének is javára válik a valóságos tapasztalat. S erre ismét épen Jókaitól lehetne tucatszámra idézni példát. Erdélyben járta után erdélyi tárgyú műveinek száma és értéke szemmel láthatóan növekedett. A benső művészi erőt csak növeli a most már pontosabb földrajzi, történeti és néprajzi alap és háttér. Emberi és művészi vágy hozta Jókait Erdélybe 1853-ban. A tényleges alkalmat az a körülmény szolgáltatta, hogy Kaczvinszky kolozsvári színigazgató feleségét Laborfalvi Rózát vendégszereplésre hívta meg. Ez a vendégszereplés 1853 ápr. 28-án, szombaton kezdődött a Lecouvreur Adriennel, Jókainé egyik parádés szerepével Jókainé akkori kolozsvári szereplésével majd más alkalommal foglalkozunk. Most csak a Jókaiét ismertetem. Az ismertetésnek nemcsak a centennarim adja meg az időszerűségét, hanem az a körülmény is, hogy az eddigi idevonatkozó közlemények telve voltak többrendbeli tévedéssel. Ezen részben nem lehet csodálkozni, mert Kolozsvárt 1853 végén kísérletezik a szabadságharc bukása óta az első sajtóorgánum, a Hetilapok azzal, hogy a művészetről és irodalomról is írjon. Ennek következtében valóságos históriai kutatás szükséges, hogy az emlékezésben az adatokból ne ingoványt rakjunk egybe. Honnan lehet megismerni a Jókai utjának első részleteit ? Elsősorban az ő Úti leveleiből, melyeket az általa szerkesztetett, de a Festetics Leó gróf nevével megjelenő Délibábban közölt volt. E levelek nincsenek meg az öszszes művesrben,nincsenek újra lenyomtatva. S minthogy ma már maga a Délibáb is könyvritkaság, annál érdekesebb e levelek olvasása. Másik forrás pedig az egykori pesti lapok tudósítása. Ezekből elég pontosan megállapítható az első erdélyi útja, annak körülményei. E tekintetben különös figyelmet érdemel a Délibáb 1853. IX. sz-nak két Abban a pillanatban, midőn a révkomáromi csecsemő százéves bölcsője előtt áll a visszafutó emlékezet, azt a bizonyos rózsaszínűnek nevezett ábrándvilágot, az életnek először pillantott színeit mindenki visszaképzeli. Mindenki, mert mindnyájunknak ő mutatta meg ezeket a színeket gyermekből ifjúvá válásunk korában. S még ezen túl, ha arra gondolok, hogy apáink, nagyapáink nemzedékének legfőbb s szinte egyetlen lelki irányítója volt, ki négy nemzedék életébe áramoltatta művészetét, azt kell mondanom : nekünk magyaroknak s a magyar életben szociális jelenség Jókai, mert a legtöbb magyarnak, a magyar tömegeknek szinte csak ő és Petőfi jelenti a magyar irodalmat. Műve, mely hatvan éven épült, egész világ. Szélességében az egész magyar élet külső kereteit átélő. A történelem előtti ködből épugy jöttek alakjai, mint a törökdúlás századaiból s a maga megélte nagy eseményekből. Szint adott hozzá a Felföld, az Alföld, a Dunántúl, Erdély, mind, mind. Etnográfiai s lelki különösség nem volt, mit fel ne használt volna — néphagyományok ősi, buja gazdagságát adta tovább az egész magyarságnak. S hogy mindebbe rengeteg irrealitás, valótlanság került? Ideje szembe nézni ezzel a kérdéssel. Tényleg idealizáltak és tényleg hibásak lélektanilag — a főhősei. De csak a főhősei. Hisz ép ez: a szertelen idealizálás a hősiségnek egészen primitív és ősi keleti arányaiban a legtipikusabb írói vonása Jókainak. De ahol ez a fantáziát bontó, netető születettség pihen, jönnek-jönnek görnyedt kis emberek, tarisznyás kopott parasztok, kiken a jóság s a lélek fénylik, végtelen sokasága a magyar típusoknak, kiket generációkon keresztül jőve már nem is mindig ismerünk fel önmagunkban Jókai-alkotottaknak. — De élnek azóta minden olvasó magyarban s nem adott több élő és továbbélő alakot a magyar életnek senki, mint Jókai. Ez a kettős látás : közeliekben, mellékalakokban reálisan megfigyelő, főhőseiben viszont a fantázia túlozó, ködössé tevő fajtája kisér végig minden művén, a ponyvákból átírt fantasztikum-szövedékektől kezdve a kortársakkal játszódó regényekig. Hatalmas, kábító tömeg. Mását nem szerkesztői üzenete. Az egyik gr. L. K.-nak Szászvároson — szól: Lázár János Florindája már meg van — mondja az üzenet — a nemzeti könyvtárnak, az életrajzokat kiegészítő adatok szivesen fognak vétetni, stb. Ez a gr. L. K. — gróf Lázár Kálmán, volt negyvennyolcas őrnagy, ki Világos után Törökországba bujdosott, majd onnan visszatérve itthon szenvedett rövid fogságot Később az ornitologiára adta magát s e tekintetben rendkívül nevezetes munkásságot fejtett ki. Műveit szaktudósok nagyra becsülték. (Lég urai, Hasznos és kártékony állatainkról.) Az ifjúságnak is kedvelt olvasmányai voltak. Ez az adat azért nevezetes, mert ez magyarázza meg azt, hogy hogyan és miért megy el Jókai Kolozsvárról Tordán, Enyeden és Gyulafehérváron át a Kenyérmezőre, Bencencre (község Szászváros mellett) —épen gróf Lázár Kálmánhoz, akinek ott, Bencencen volt birtoka és kastélya. S ez az adat világosit fel arról is, hogy mi az oka annak, hogy gr. Lázár Kálmán az egyik ciceronéja lakóinak a Székelyföldön. Mert volt másik is: Kőváry László, a kiváló tudós, már ekkor jónevű történetíró. Sajátságos, hogy a Kőváryval való összeköttetés szálai is épen oda, a Délibáb említett számának szerkesztői mondanivalói közé nyúlnak vissza. Azt mondja: K. könnyen találni. Nem csoda, ha elvész benne a nagyobb csoda, a mindig legnagyobb csoda. Az ember, aki alkotta. Akinek lelki gyermekei ezerszámra előttünk lehetnek s mégis, mégis válasz nélkül, üresen kong vissza a kérdés: milyen volt lelke titkolt mélységeiben ő, aki mindezt létrehozta ? Regényeiben, ha kutatunk élete után, a külső eseményeket megkapjuk, színes, vakító képek szikráznak fel — de a könny szivárványt vet, nem mar, a mosolyt csak látom, de nem hallom a kacagás édes zenéjét. Ha élete eseményein végignézünk, csak azt látjuk, hogy a válságok nem szántanak keményen belé, szakadékok partján átlép, megy tovább, mintha minden, amit élt, látott, érzett, közönyösen hullana vissza a semmibe, mihelyt egy szót adott neki. Ki ez, ki ez az ember? Más írónál érzem, hogy most vacog a foga a rémülettől, úgy ír, most elakad tolla, lezuhan lendülete s tudom az élet markolta meg — most megbicsaklik a szava, mert a fájdalom lépdel benne s jaj milyen póz ilyenkor a művészet s jaj mennyi nagyobb van a művészetnél. Ezt Jókainál sohasem érzem. Ezért nem írhat modern író 100 kötetet. Ezért írhatott ő száz kötetet. Ki ez a probléma nélküli ember? Egyik őse bizonyosan ama lantos, ki népe harcát énekli Trója előtt s népe hőse bolyongását a tengeren. Ama vak, ki szemkápráztató színeket lát lelkében, mert e színekkel született, ahogyan ő is beleszületett formákba s lelki látások kontugait, és pszichológiák rézkarcait hozta magával. Nagy Ibolya szemén beáradt a teremtett világ színe, csak áradt minden szín s ő csak klr, az élet folyik mellette, nem érez, nem él benne, csak lát és saját élete is elfolyik s ibolya szemeibe az is csak színeket rak; minden közönyös neki csak szín és forma a világ. Pereg-pereg a film: magyar múlt, magyar nép, magyar szó és magyar szín. Nézzétek, lássátok s higyjétek, hogy rajta túl még sok minden van, de hogy ő nélküle ez a sok minden mind nem lehetett volna. Nélküle, aki a magyar lélek külsőségeit, a magyar élet színeit festette meg, senki sem jöhetett volna a magyar prózában, hogy ennek a léleknek mélységeit, tragikumát megélje és továbbéreztesse. L.-nak Ktt. A D. D. művét illetőleg a 25 frt nem volna sok, hanem a munka igen nagy, nem küldhetne rövidebbet ? A nőnem szellemi nagyságát közölni fogjuk s kivánatát teljesítjük. A többiekről majd személyesen. Erdélyi szinészetröli leveleket is szivesen vennénk... Ez a K. L. Kőváry László; a kérdéses művet a Délibáb ugyanazon száma már közli is részben. D. D. pedig senki más, mint Dózsa Dániel, Zandirhám jeles költője, Dózsa , Endrének, az E. J. T. jelenlegi elnökének nagynevű atyja, a Jókai Délibábjának is munkatársa. Kolozsvártól Bencencig Kőváry László volt a Jókai ciceronéja. Ez a két cicerone, egyik a történelmi múltban, másik a természeti szépségekben adott teljesen megbízható felvilágosítást Jókainak. Egyik sem csak száraz adattal szolgált Jókainak, hanem lelkesen, szeretettel is. Hogy Jókait a felesége vendégszereplése hozta Kolozsvárra, mutatja az, hogy a Délibáb, a Jókai lapja, a Jókainé vendégszereplését háromszor is hirül adja (482, 514 és 543 I.) S csak ezek után alakult úgy a Jókai sorsa, hogy az 577-dik lapon már a maga útját is bejelenti lapjának, a Budapesti hírek c. rovatában így: Lapunk szerkesztői munkatársa Jókai Mór jövő csütörtökön Erdélybe indul Hátszegvidékét és a Székelyföldet, beutazandó, ígéretét bírjuk, miszerint lapjainkról útjában sem fog megfeledkezni s érdekes leveleket közlend a testvérháza regényes és emlékezetdús tájairól. A következő számban (a 611 I.) már ez olvasható: Lapunk szerkesztői munkatársa, Jókai Mór, múlt csütörtökön Erdélybe elutazott, ígérete szerint jövő számunkban már tán leend is szerencsénk kedves tollából útleírással kedveskedni. közönségünknek. Jókainé vendégszereplését ápr. 28-án kezdte meg. Ekkor még nem volt Kolozsvárt Jókai. Úgy látszik, ő külön, a felesége elindulása után pár nappal utazott el Pestről. Első úti levelét Nagyváradról, máj. 9-ről keltezi. Ebben azt mondja: most ötöd napja, hogy elindultam Szolnokról... Tehát 28-án még nem volt Kolozsvárt. 9-én írott levelében még egészen a Petőfi úti leveleinek hatása alatt áll s nem a saját benyomásait veti papírra, hanem a Heine-Petőfi modorában szellemeskedik az utak rosszaságáról, a sárról, a rossz időjárásról. Váradról gyorskocsin indul Kolozsvárra, ahova 10-én délután érkezik meg s még aznap este színházba megy. S 11-dikéről keltezett levelében már elfelejtve Heinet, el Petőfit, csupán a saját benyomásainak hatása alatt kezdi levelét azzal a lelkesült felkiáltással: Itt vagyok végre az annyiszor megálmodott, annyiszor megszeretett Erdély fővárosában...! A Jókai kolozsvári tartózkodása ezúttal három napra terjedt. Legelébb említett levelében azt mondja: Még két napot fogok Kolozsvárt tölteni, ezután indulok le a Székelyföldre. Házigazdája gr. Kemény Sámuel volt. Jókait Kolozsváron (írja a Délibáb 1853. 675 l.) irodalmunk egyik buzgó pártolója, gr. Kemény Sámuel fogadta termeiben. Tiszteletére ünnepély rendeztetett, melyben a toasztok sorát a szives házigazda nyitá meg; többen voltak jelen az irók közül is. Valamivel többet árul el a Divatcsarnok (szerk. Császár Ferenc 1853. 416.) Jókai Mór, úgymond, Erdélybe tett kirándulásából nejével együtt a napokban visszatért fővárosunkba. Kitüntetései közé, mint halljuk, tartozik, hogy az erdélyi irodalmi barátok őt aranytollal ajándékozák meg, emlékül Erdély aranykora c. általa írt regényére. Ugyancsak a Divatcsarnok adja tudtul egy korábbi (298.) hírében, hogy Jókai Mór, a közkedvesség üró, Erdélyben mulat, hol számos tisztelőt őt folyvást ünnepük. Örülünk a kitüntetésnek, mert az illető érdemes arra s meg azért is, hogy e köztisztelet átterjed magára az irodalomra s ennek írta: Jancsó Béta 13. oldal. Tavaszi ruhák festése, tisztítása megkezdődött Czinknél. Cím / Lloyd 3341