Ellenzék, 1934. május (55. évfolyam, 98-120. szám)

1934-05-08 / 102. szám

Kedd, 1934 mil­l­ó­ó. ВЕГВ1Т1ШК Kineveznék a kolozsvári Iparkamara intelkiszi bizottságának tagjait Leon egyetemi tanár az ideiglenes bizottság elnöke- “ Az erdélyi kamarák új vezetősége KOLOZSVÁR. (Az Ellenzék tudósítójától.) A kolozsvári iparikamara mű­lk­ödését nagyban akadályozta az, hogy a­­kamarai törvény meg­szavazása után nem volt, aki a® ügyeket ve­zesse, minthogy a régi választott igazgató­ság­­megbízatása megszűnt és az új időközi bizottság tagjait még nem nevezték ki. Az új ideiglenes bizottság kinevezésének az volt az akadálya, hogy a skeresskieddimi és ipari mi­niszter az összes iparkamarák ideiglenes bi­zottságát egyszerre akarta kinevezni. Ez most megtörtént. A kolozsvári iparkamarának megvan az új vezetősége, de ez a vezetőség csak addig vezeti az ügyeket, amíg meg nem ejtik az új választásokat, amikor aztán tiszt­jüket átadják a megválasztott vezetőségnek. A kolozsvári iparkamara időközi bizottsá­gi tagjai a következők: elnök Gh. Leon egye­temi tanár, Borbély István dr. bankigazgató, Rózsa Mór nagydroguista, Gregore Romano­­vici a Kereskedők Tanácsának főtitkára, Pop Ioan kereskedő, C. R. Mircea szenátor, Dia­náius Izsó a Soc­ronyiipar Krt. igazgatója, Dán Partén dr. ügyvéd, Farcas Andrei szák­smes­ter és Petricas Aurél férfiszabó. A névsorból kitű­mőleg az időközi bizottságnak­­mindössze két kisebbségi tagja van. Egyidejűleg a kereskedelmi miniszter ki­nevezte a nagyszebeni, marosvá­sár­helyi, nagy­váradi és aradi iparkamarák ideiglenes veze­tőségét is, amely a következő: Arad: Stefan Mateescu, Ion Ta­tu, Stefan­­ Iesanu, Alexandra Domann, Sándor Arthur, Sapina Emanuel, Marioil Camsa, Traian Bu­­turesc­u, Vigyázó László és Ioan Hendi. Nagyvárad: Pappeudoff Teodor, Dumitrescu Gheorgihe, Tica Niculae, Botezatiy Gh., Sas Emil, Serb­an Ionel, Gancea Jacob, Luipan­­cea Gheorghe, Petrovici Mihail, Marian Du­nai­a. Nagyszeben: Alexamdru Barbat, Nicu­­lae Martín, Ioan Gruia, I. Sitea, Heinrich Plattner, Constantin Vesteman, Niculae Dra­­gomir, Adolf Gündisch, Franz Fabritius és Globitsch I. Marosvásárhely: Melitate Capri­­teanu, Bora Inon, Oprea Niculae, Rosenfeld Jenő, Breckmer Vilmos, Matei Ionescu, Bür­ger Albert Benkő László, Várady Árpád és Bustya Béla. Százezernyi tömeg tüntetett a Saarvidék visszaadásáért A lakosság 93 százaléka már Németország mellett nyilatkozott meg BERLIN. (Az Ellenzék távirata.) Saar­­brückenből érkező jelentések szerint tegnap, hetek óta folyó előkészületek után, megtar­tották a saar-vidéki német front tömeggyűlé­sét, melyen Göbbels propag­andaügyi minisz­ter is részttvett. A Saar-vidék lakosságának tudvalevőleg a jövő év elején kell döntenie afölött, hogy visszatér-e Németországhoz, vagy Franciaországhoz csatlakozik. A nép­szavazás befolyásolása érdekében­­már erős prpaganda indult meg az egész Saarr-vidéken. Tegnap a német front tömeggyűlésére mint­egy százezer ember sereglett össze Saar­brückenbe. A Saarbrückeni német front vezetője beveze­tő beszédében elmondotta, hogy a Saar-terü­letnek 455.000 német lakója vállalt kötele­zettséget arra, hogy a népszavazásnál a Né­metországhoz való visszatérés mellett szavaz. Ez a 455.000 szavazat az összes szavazatok 93 százalékát képezi, • a Saar-vidék népének szabad megnyilatkozá­sa esetén a szavazás tehát nem­­is lehet két­séges. Ennek a területnek —­­mondta a szó­nok — csak egy lakossága van és ez a lakos­ság németül gondolkozik. A Saar-vidék népe ezer éve van hozzákapcsolódva a nagynémet néphez s ezt a kapcsolatot továbbra is fenn akarja tartani. Ezután Göbbels propaganda miniszter tar­tott nagyhatású beszédet, ami után a gyűlés határozati javaslatot fogadott el, követelte, hogy a Saar-vidéket még a nép­szavazás előtt adják vissza Németország­nak. A gyűlés régi német szabadságdalok és a „Deutschland über Alles“­­l éneklésével ért véget. Elszakították Háromszék megye iparos és kereskedő közönségét a marosvásárhelyi kamarától MAROSVÁSÁRHELY. (Az Ellenzék tudó­­sáítójától.) Negyvenhárom­ éve működik kifo­gástalanul Marosvásárhelyen a Kereskedelmi és Iparkamara és képviseli ezen idő óta ér­dekeit a négy székely vármegyének: Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék megyéknek. Mintaszerűen látta el e négy, szoros gazdasá­gi, földrajzi és nyelvi egységet képviselő vár­megyének ügyeit a marosvásárhelyi kamara és szolgált példaképül az egész ország kama­ráinak és most... a legnagyobb meglepetés­ „METEOR" Speciális Írógép, szá­mológép és töltőtoll­­javítóműhely. CLUJ, S r. Regina María 16. Telefon 3—26. Vidéki rendeléseket gyorsan és pontosan teljesítünk. — Gazdalexikon Az összes gazdasági ismeretek és a kap­csolatos összes tudományok tárháza 7 kötet”338 1­00 Oldal diszkötésben KOL a korábbi 1,900 lej helyett Utánvéttel portó 40 lej. — Baküldve portómentes LEPAGE-nál CLUJ. Kérjen ingyen nagy könyvjegyzéket sem értesül a kamara vezetőségével egyidejű­leg e négy megye kereskedő- és iparvilága, a Monitorul Oficial május 1-i számából, hogy a 1252. számú királyi rendelet úgy intézke­dik, hogy Háromszék megye ne tartozzék továbbra természetes gyámjához, hanem tőle elsza- kitva, ezentúl a szász brassói kompra lássa el ügyeit. Állandóan­­hangsúlyozzák önrendelkezési jo­gát az ipar és kereskedelmi szervezkedések­nek és most hatalmi szóval olyan intézkedés történik, mely homlokegyenest ellentétes Há­­romszék megye kereskedőinek és iparosa­inak kivánságával. Háromszékmegye a marosvásárhelyi kama­rához akar tartozni, mely kitünően vitte ügyeit s melyhez immár félszázados múlt szálai fűzik. Az intézkedés, mely a meghagyott 20 kamara uj körzeteit határozza meg, érzékenyen gyen­gít egy mintaszerű kamarát, mig sok olyan kamarának adott nagyobb hatáskört, me­lyeknek egyike-másika m még csak 4—5 éves múltra tekinthet vissza. Hogy milyen szoros egységet képvisel e négy megye. Legjobban bizonyítja az a tény is, hogy bár 1929 á­pri-ilsében szintén el­k­apcsolták Háromszéket, pár h­ónap múlva siettek azt megint vissza­adni természetes apjának. A legmélyebben le­sújtotta a hír Háromszék iparos és kereskedő közönségét, mely gazdaságilag úja­bb terhe­lést jelent számára. Adór. А пбпек v­issza kell térnie a családhoz“ — mondta dr. nirschier praelitus a Statolikus Nőszövetség nagygyűlésén A fisztafitas eredményei: Elnähna, gróf Dsttilen Györgijne, Leányegyesüleli elnök­nő: Nagy Marianne lettek KOLOZSVÁR. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az Ellenzék vasárnapi száma röviden megem­lítette, hogy a Katolikus Nőszövetség a vidéki leányszervezetek bevonásával három napos nagygyűlést tart Kolozsváron. Vidékről harmincnyolc város és helység 6­0 képviselőt küldött az összejövetelre. Szombaton a szociális szervezetek tartottak közgyűlést és beszámolót. A nagygyűlést Majláth püspök távolléte miatt dr. Hirschler József prelátus-plébános vezette le. A helyi szervezetek és csatlakozott egyesületek jelentései után a leányklubok és leányegyesületek jelentései kerültek sorra. Majd pénztári jelentések és indítványok kö­vetkeztek. A tisztújítás folytán az Országos Leányegyesületek elnöknője Nagy Marianne, igazgatónője pedig Kün­le Ilona lett. Este a kolozsvári szervezetek tagjai látták ven­dégül a vidéki szervezetek kiküldötteit. Vasárnap délelőtt szentmise és közös szent­áldozással kezdték a nagygyűlést. Több mint ezer ember vett részt ezen a Szent Mihály templomban tartott templomi ünnepségen. E délután négy órakor a kegyesrendi főgimná­zium dísztermében gyűlt össze ismét a nagy­gyűlés. Horváth Árpádné megnyitója után a katolikus nők munkájáról Künnye Ilona nő­szövetségi titkárnő tett jelentést, a központ munkájáról pedig egyik testvér számolt be. A pénztári jelentés után a tisztújítás került sor­ra, amikor is gróf Bethlen Györgynét az országos kato­likus Nőszövetségek elnöknőjévé, Csatáry Adélt pedig ügyvezetőjévé választották. A gyűlés folyamán P. Imecs Károly ferenc­­rendi rendfőnök a hitbuzgalma szakosztályok feladatairól beszélt, az ifjúsági mozgalom ré­széről pedig Scholtz Klára és Barla Mária ta­nítónő szólaltak fel. Dr. Hirschler József pápa prelátus vasárnap késő délután nagyhatású beszéddel zárta le az ülésnapot. A nőkérdést egész szélességében ölelte föl ez a szónoklat, mely abban csúcso­sodott ki, hogy a mai zilált erkölcsi időkben az asszony­­nemnek vissza kell térnie a családhoz. A nő ismét gyámolítója és meleg otthont adó élettársa kell, hogy legyen a férfinek, aki en­nek hiányában az erkölcstelenség fertőjébe vész. Hétfőn a munkaügyi megbeszélések képezik a nagygyűlés további tárgysorozatát. AKINEK A SZÍVMŰKÖDÉSE RENDET­­LEN, úgyszintén az, akinél a vérnyomás emelke­désének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el eről­ködés nélkül megfelelő könnyű székelést, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „FERENC JÓZSEF* keserű vizet iszik. Szívszak­orvosok már régen megállapították, hogy a FERENC JÓZSEF viz szibillentyűhibáknál és szívelzsírosodásnál is enyhén, biztosan és mindig kellemesen hat. VÁLTOZATLANUL SÚLYOS A VERSE­NYEN MEGSÉRÜLT SZATMÁRI VÍVÓ ÁL­LAPOTA. Tudó­sítónk jelenti: Megírta az El­lenzék, hogy Eötvös Pál, szatmári vívó, a legutóbbi verseny folyamán súlyosan megsé­rült. Ellenfele ugyanis átütötte arcára helye­zett kosarát s homlokán súlyosan­­megsebe­sítette. A­­kitűnő vívót nyomban kórházba számították. Állapota változatlanul súlyos. Kezelő orvosai szerint műtétre lesz szükség, hog­y megmentsék. * UNATKOZIK A HOSSZÚ TÉLI ES­TÉKEN?­.. Miért?... Mikor havi 25.é­lej olvasási díj mellett a legújabb magyar könyveket olvashatja az Ellenzék köl­­csönkönyvtárában. Fronzeflsn­ad Csehszlovákia. Olcsó gyógyanyag- és panzióárak. május 1-től október középé­ig. Felvilágosítások és prospektusok a h­it­­igazgatóságtól a világon egyedülálló vasas ásvány-iszapfür­dőivel, számos ásvány­vizes és koncentráció­jukban lefokozott glaubersós forrásaival gyógyítja a­ csuzot reumát, húgysa­­vas izületi bajokat, női, szív, anyagcsere zava­rokat, úgyszintén a cu­korbajt. Utolérhetetlen gyógyeredmények. Tizenkét­en elbocsátanak a népesedési hivataltól KOLOZSVÁR. (Az Ellenzék tudósítójától.) A kolozsvári időközi tanács legutóbbi ülésén végre döntés történt a bizottsági tagok jelen­léti díjának megáll­apítására vonatkozólag.­­ Draganu bizottsági elnök közölte a megjelen­tekkel, hogy a belügyminiszter, a tanácstagok eddigi ülésenkénti 400 lejes jelenléti díját 350 lejre csökkentette. Kapcsolatban a belügyminiszter által át­vizsgált városi költségvetéssel, még egy fontos kérdésben történt döntés. A központi rend­őrség épületében működő, de tulajdonképen a városi ügyvezetéshez tartozó Népesedési Hi­vatal (Biroul Populatiei) céljaira felvett ösz­­szeget a belügyminisztérium szintén lecsökken­tette. Miután a hivatalosan megállapított ösz­­szeg a jelenlegi tisztviselői fizetéseket egyálta­­l­ában nem fedezi, az időközi bizottság úgy döntött, hogy a hivatalnak 12 napidíjas tiszt­viselőjét 1934 június 1-ével elbocsátja. Ipari és műszaki könyvek a bolti ár negyedéért! Bagossy: Elektromosság , Balassa: Cséplőgépek . . • 304 90— 30.— . 280192.— 60.— Balog: Gázgépek .... 60.--21.— Веке: Determinánsok • • . 232180.— 60.— Bodh: Cipészipar .... . 124 60.— 21.— Bossányi: Kőművesség . * . 288110*— 36— — Építési alaktan . . . . 136 120.— 36— Clementis: Bádogosság . . . 246 132.— 30.— Diószeghy: Fatechnológia . . 1 92 282.— 120.— Dubovitz: Szappangyártás . . 192 120— 42.— — Vegyészeti cikkek gyártása 196 120.—4*­— Fasching: Uj Geodézia . . 286 480.— 120.— Förstner: Ipari mértan . . . *1*138 1­42.— Göndör: Gyorsfutású benzin­motorok................................. З40204.— 72.— Gróf csik: Építési anyagtan 17*120.— 48.­Halász: Mi a villamosság . . 64 18.— 9­— Hinsenkampf: Műszaki mecha­nika .....................................2Q2180.— 60.­­Hollerung: Mesterséges hűtés Jalsoviczky: Gázmotorok 96 90.— 30.— 380240.—102.— —— Vízturbinák .... 184120.— 4*—­Oldal Régi ár Leszt­ár — Gőzturbinák...................... 192120.—4*­— — Járműmotorok .... 228120.— 41.— Jesch: Váltakozó áramú mo­torok...................................... 177 90.— 30. — Villamosgépkezelők I—II. 464180.— 60.­Jordán: Mathematikai sta­tisztika.................................. . 316 240. é6.— Jung: Fémtechnológia . . . 228 120.— 48.­Kellner—Pöschl: Elektrotech­nika I................................... 1127b—*7— — Elektrotechnika II. . . 887b—*7­— — Elektrotechnika III. . . 1*47b— 27d— Kiszely: Faipari technológia . 106 96.— 30— Klemp: A bőripar .... 178 96— 30.— Lázár—Streck: Házi vízveze­ték ................................. 120.— 30.— Naszály­: Stabil gőzkazánok . 288130.—14­— Painlevé: Aviatika .... 276240.— 60.— Pogány: Elektormágneses tér 696480.—116.— Sávoly: Gőzmozdony . . . 43*240.— 60.­* — Lombfürészet .... 28 11 —9-— Csak rövid ideig kaphatók ezen az áron az Ellenzék könyvosztályában Vidékiek azonnal rendeljenek, mert a készlet ha­mar kifogy és később nem lesz. Oldal Régi fr­­ez. ír 3. intail DR. SERÉNYI orvosi kozielai laboratórium krém, arevíz, arctej, rúzs, púder készít­ményeivel tökéletes otthoni szépségápolást végezhet. Vidékre kérjen kérdőívet, prospektust. Cluj, Str. N. Iorga 2. Sport Enciklopédia Két hatalmas lexikonkötet, 784 oldal, 500 illusztráció, 50 műmelléklet, egész­vászon kötés, a régi 1500 lej helyett 248 lej LEPAGE-nál, Kvár. Postán utánvét­tel portamentesen.

Next