Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)
1941-08-01 / 175. szám
u 1941 Augusztus *1. mi IVNZÉK . A magyar rádió és feladata A magyar rádió műsorához, sajnos, igen sok szó fér. Amennyire igaz ez a megállapítás, és úgy igaz az is, hogy a magyar rádió műsorát, — mondjuk ki kereken, minek kerülgessük — egyre többen követik nemcsak kiábrándulva, higy unalommal, de a legélénkebb viszszatetszéssel is. Régóta figyeljük ezt a valóban komoly kifogásokra okot adó helyzetet s ugyanakkor figyelemmel kísérjük az egyes bírálói megnyilatkozásokat is, amelyek hol szerényen, éppen csak köntörfalazva, hol keserűen, a kifakadó, a megbotránkozás éles hangján szólnak hozzá a rádió úgynevezett műsorpolitikájához. (Sokan mondják így, akár itt valószínűleg tévedés van a tárgyiban. Tapasztalatunk szerint ugyanis a rádiónál minden egyébre lehet következettetni, csak éppen műsorpolitikára nem. Rine illae lacrinaae!) Legutóbb például az egyik rádiólap megállapította, hogy a rádióhallgatók túlnyomó többsége elsősorban szórakozni akar, tehát a műsorösszeállítónak ezt, mint fűtőként ezet kell számbavenni. Ugyanakkor azonban gondoskodni kíván a bíráló a kevesek fejlettebb igényeiről is. Ezért azt ajánlotta: kétféle műsort kell adni. Budapest I. sugározzon kizárólag népszerű műsort, Budapest fbpedig a magasabb kívánalmaknak tegyen eleget, adva lévén a lap szerint az a helyzet, hogy a szellemileg magasabb igényűek drágább és tökéletesebb vevőkészülékekkel rendelkeznek (?) A megoldás talán kézenfekvőnek tűnhetik. Szó sincs róla. Ez az ajánlat s a vele egysütetűek a rádió kérdését, mint magánvaló t tekintik és pusztán műszaki kivitelezésekkel mindent megoldhatónak vélnek .Jellemző a helyzetre az is, hogy nagyon kevés kivételtől eltekintve, ilyen, a lényeget, az alapot egyáltalán nem érintő ,voltaképen bírálatnak nem is tekintheti i jóakaratú szelíd kis szándékok cirógatják a rádiót, pedig mi mindent kellett volna eddig is megmondaniok. S menynyit hasznosíthatott volna belőlük a rádió a maga és mindnyájunk javára. Bajos volna az eddig elhangzott még jelentősebb bírálatokkal is külön-külön foglalkozni, de ez nem is célunk és jellemzésül ennyi is elegendő. Már itt megjelgyezzük azonban, hogy a következőkben sem elfogultság, sem személyi tekinteteinem vezetnek minket. Nem mentegetődegés ez, de aki kissé belenéz a dolgokba ,az megláthatja. Egyebütt van a kérdés kulcsa. Eltekintve attól, hogy a népszerű és igényesebbeknek való műsort, ily mereven elhatárolni nem is lehet, — nekünk a rádióműsor nagy részének általános szelleme, a hangja ellen van kifogásunk. Tűrhetetlennek és megbotránkoztatónak tartjuk az oly műsorszámok beiktatását, melyeknek szelleme, hangja, sőt maga tisztán kivehető hangsúly, sőt az előadottak nyelvtana, a stílus és a lélek ami mögüle szól, nemcsak idegen szellemünktől és érzületünktől, de egyben magyar szellem és nyelv arculcsapása, kigúnyolása! Tévedés ne essék: nem politikai propagandát értünk ezalatt és nem kívánjuk semmiféle propaganda érvényesülését a művészeten keresztül, de kívánjuk és halaszthatatlannak tartjuk a rádiónál oly szempontok érvényesülését amelyek az uj világrendben s az új magyar életben parancsoló szükséggel jelentkeznek! ! A hallgató kinyitja a készülékét és csodálatos dolgok részesévé válik. Lélekben üdülhet, erősödhet és nemesedhet, amikor például a Zenélő magyar tájak című kitűnően szórakoztató és kitűnően oktató sorozat valamelyik része meghallgatja. A műsorvásó, illetve az egész sorozat szép és korszerű, magyar és magyarhoz szól. De lám, minden farsangnak megvan a böjtje. A Zenélő magyar tájak után egyizben például a három Latabár vidám-estjének közvetítése jelentette a bemondó. Vidám-estet, de milyent. Bocsássa meg szent Hilarius. Az ízetlen és mindenrendű ép érzékű ember számára élvezhetetlen giccsek végtelen tengerének fenekéről felhozott ,,szellemességek“ és „bemondások“ közt jobb ügyhöz méltó igyekezettel „dalokat“ énekeltek. Az egyik így kezdődött: „Egy percig kis babust keresek én . . . aztán kijelentette, hogy ezért megy tönkre az élete, majd családi vonatkozásokra térve, igy szólt a dal: „Az öcsém a legjobb haverom“ . . . s igy tovább. Dalnak szántak és bizony tragédia szegény. Ezek a vidám estek pedig nagyon elszaporodtak az utóbbi időbeli. Hangjuk betolakszik a dalműsor jobbik részeibe és elárasztja némelykor a prózát. Megnyilatkozik a darabközvetítéseknél is. Az operetteknek becézett hajmeresztő ostobaságok irdatlan dzsungeljából is válogatás nélkül jókora mennyiséget zudit felénk a rádió. Ne mentse a helyzetet senki azzal, hogy ez utóbbi műfajba sorolható, közvetített darabok közt számos olyan akad, melyet összeszerkesztői bizonyos irredenta-akkumulátorokkal szereltek fel s a háromszinű égőket mindegyre kigyújtogatják — az olcsó hatás kedvéért. Rosszul teszik. De ha teszik is, magánszínházak látogatóinak magánügye. A rádiónál azonban változik a helyzet. Ez a hibapont mindennél ékesebben rámutat arra, hogy a magyar rádió oly sok év eltelte után sem ébredt rá egyetlen és igazi feladatára. Mert miben áll ez a feladat? A magyarság korszerű és magyar szempontú szellemi igényeinek kielégítésében s ott, ahol ez az igény még nem mutatkozik, az arra való módszeres ránevelésben. A magyar rádiónak akár a nemesen szórakoztatás, akár a magasabb igények színvonalán, de miindenképen kultúrát, nemzeti műveltséget kell sugároznia. "Ne az idegenek felé tekintsen s ne az ismert és sajátos ízlésű „pestiek” felé. A magyar rádiónak csakis olyan szempontjai lehetnek, amelyek egybeesnek a legszélesebb magyar tömegek korszerű és a nemzeti művelődésből kinövő módszeres felemelésének, a magyar öntudatra ébresztésnek, az aljban való megtartásnak és fejlesztésnek szempontjaival. Megújhodott magyarságról, minőségi magyarságról, sőt új népi Magyarországról beszélünk és írunk, a külföldi magyarok erőteljesebb magyar szellemű gondozását igényeljük, hogyan lehet, hogy a magyar rádiónál siket fülekre találnak mindezek a sürgős követelmények s részbeni megvalósulások? Hogyan lehet a kulturfölény hangoztatása közben s a népfőiskolák idején — amikor, mint vészkijárat vörös égője gyűl ki mindegyre az ebei magyar tudatban a felkiáltás: kultúrát, kultúrát minden magyarnak! — „haverségeket“ sugározni szét a magyar otthonokba, hivaytókba, laktanyákba s sízerte a megnagyobbodott ország magyar falvaiba?! Szomorúan láthatjuk, hogy a falvak és tanyák népére senki sem gondol, (a mezőgazdasági szakelőadások nem vágnak ide), annál nagyobb figyelemben részesítik a városlakók „egy bizonyos“ rétegét. Nyomozzuk az okokat s mindegyre feltesszük a kérdést: hol lehet a hiba? Vagy nem áll megfelelő anyag rendelkezésre, vagy nem tudják kiválasztani, vagy nincs, aki kiválassza a rádióban előadásra kerülő anyagot. A film és a színház minden bírálatra azzal felel, hogy kénytelen a közönség ízlését kiszolgálni, mert ez a létalapja. Szerencsére a rádió közelről sincs ebben a fájdalmas helyzetben. Viszont bűn játszani azokkal a végtelen lehetőségekkel, melyek a nemzetnevelésben a rádióra feltétel nélküli, mindennél előbbvaló, elodázhatatlan kötelességeket rónak! Nem okvetetlenkedés ez. A kiragadott hibapontokat vég nélkül lehetne felsorakoztatni, de minek szaporítsuk a szót? Sajnos, hogy egy-két kiragadott részlet évek óta folytonosan ismétlődő, állandóan jelenlevő jelenséget példáz. Elhiheti akárki, hogy a legtöbbször helyesen megoldott közművelődési előadások, a honvédműsorok, a fenti szempontokból egyáltalán nem elegendőek. A magyar rádió régen megérett az általános és gyökeres reformra. Magyar szellemet, magyar hangot, szép és helyes magyar hangsúlyt és nyelvtaniságot, a magyar nemzeti művelődés terjesztését kívenjuk a rádiótól minden fokon s ennek keretében az egyetemes humánum megszólaltatását. Lomtárba az izetlen, szellemtelen és magyartalan együgyüségekkel! Legfeljebb az történhetik, hogy mi, magyarok, lelkes rádióhallgatókká válunk és a „haverok“ ellenzékbe vonulnak, így lesz jobb nekünk. (sz. i.) A magyar-német barátság ünnepélyes újabb megpecsételése vett Jagew német követ bemutatkozása a magyar államfő előtt BUDAPEST augusztus 1 A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormányzó ünnepélyes bemutatkozó kihallgatáson fogadta Dietrich von Jaggio német rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, aki ez alkalommal megbízólevelét nyújtotta át. Az üdvözlés és a válaszbeszéd elangzása után a kormányzó beszélgetett a német követtel, majd fogadta a követ kíséretében megjelentek tisztelgését Az ünnepi fogadtatás szertartásánál közreműködött dr. Bárdossy László m. kir. titkos tanácsos, a külügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. miniszterelnök és Iüttis István dr. m. kir. titkos tanácsos, a kabinetiroda főnöke. Dietrich von Jogen német követ a következő beszéd kíséretében nyújtotta át meglőzőleveét: Főméltóságú Uram! Én szerencsém átnyújtani azt a levelet, amellyel a Führer és Birodalmi Kancellár Főméltóságod mellé engem, mint rendkívül követet és meghatalmazott minisztert kinevezett. Hivatottbszlépésem abba az időbe esik, amikor Magyarország, akár a világháborúban, Németország oldaalán harcban áll a közös ellenség ellen. Németország és Magyarország barátságos kapcsolatai a világháborús fegyverbarátsággal megingathatatlan alapot kaptak a két ország bizalommal teljes együttműködése számára, a jobb jövő érdekében a győzelemért folyó harcban ismét megállják a próbát és meg fognak acélozódni. Legfőbb feladatom, hogy ezeknek a kapcsolatoknak az elmélyítésén közreműködjek és ennek fogom szentelni minden erőmet. Legyen szabad kifejezést adnom annak a reményemnek, hogy Főméltóságod és a m. kir. kormány magas megbízatásom teljesítésében teljes bizalmával megajándékoz és támogatásában részesít. Egyúttal arra kérem Főméltóságodat, fogadja a birodalmi kormány legőszintébb kívánságait saját kívánságaimmal együtt Főméltóságod személyes jólétére és a magyar nemzet boldogulására és virágzására. A kormányzó a német követ beszédére így válaszait: Követ Úr! Különös örömmel vettem át azt a levelet, amellyel a Nagy Német Birodalom Vezére és Kancellárja Nagy méltóságodat rendkívüli követi és meghatalmazott miniszteri minőségben mellára kirendelte. Érkezése valóban történelmi időbe esik, amiben a német és magyar nép sorsszerű összetartozása ismét világosan megnyilvánul. A két szövetséges nemzet vitéz fiai ismét vállvetve harcolnak a közös ellenség ellen abban a szilárd meggyőződésben, hogy harcunk igazságos és boldogabb rendet fog megteremteni. Nagyméltóságod személyében őszinte örömmel üdvözlöm a dicső német haditengerészet vitéz tisztjét, régi háborús bajtársat és a Vezér és Kancellár hűséges és bevált harcosát. Meggyőződésem, hogy kiváló módon hozzá fog járulni ahhoz, hogy a két nép meglévő szoros kapcsolatait még bensőségesebbé alakítsa és elmélyítse. Nagyméltóságod bizonyos lehet abban, hogy valamennyi feladata teljesítésében mindig számíthat őszinte jóakaratomra, valamint a m. kr. kormány hathatós támogatására. Midőn legszívélyesebben üdvözlöm, a legmelegebben remélem és óhajtom, hogy országunkban jól fogja magát érezni. RIO MOZGÓ Ma, pénteken indul! Közkivánatra! Elnémult harangok Rákosi Viktor nagy magyar sorsregénye nyárvriű filmre írta: Hunyadi Sándor. — Rendezte: Kalmár László. — Zene: Fényes Szabolcs. — Főszerepekben : Nagy István, Kiss Ferenc, Lukács Margit,Tompa Sándor. Műsor előtt legújabb híradók Következő műsor: TISZTELET A KIVÉTELNEK. zssma gift MERT FIÓKÜZLETÜNKBEN MEGBÍZHATÓ MINŐSÉGŰ fi Fi Mi SZERT KAP ELEGENDŐ MENNYISÉGŰIM BŐ VXIASZZFKB ,T. 18JH MIL®. KOLOZSVÁR, WESSELÉNYI MIKLÓS ÚT 69. TELEFON 30*09 m nm Módosították a molalkójegyek kiutalását BUDAPEST, augusztus 1. (MTI.) A kereskedelmii és közlekedési minisztérium a reolajkó pótjegy kérelmezésére vonatkozó eljárást az alábbiakban szabályozta : A folyamodványt kéthavonkint kell kellően felszerelve előterjeszteni. A folyamodványban a kérelem megokolásán kitől fel kell tüntetni a folyamodó nevét, posta címét, gépjárművének forgalmi rendszámát, segédmotoros kerékpár alvázszámát, személykocsi és motorkerékpár hengerűrtartalmát, a liberkoi -i önsúlyát, a személykocsi meghilott tető jelzésének (kékszegelű e,serromszögben nyomtatott E betű) sors EVÉLPAPÍROK, egyszerűtől a legválasztékosabb kivitelig, legolcsóbban az ELLENZÉK könyvosztályában, Kolozsvár, Mátyás királyt ért.