Szabadság, 1935 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1935-09-22 / 35. szám

4 Szabadság Előretörnek a Rádiónál a fiatal írók és tudósok Cs. Szabó László műsorszerkesztő nyilatkozik programjáról és terveiről A nyári hónapok óta Cs. Szabó László, a kitűnő író és európai műveltségű esszéista a rádió tanácsadója, a szépiro­dalmi és tudományos műsor szerkesztője. E rövid idő alatt a műsor lényegesen ja­vult és észrevehetően egységesebbé vált. Cs. Szabó László nem a meglevő átlag­­igényhez szabja a maga műsorát, hanem a tömegízlést akarja magasabb színvo­nalra emelni bölcs pedagógiai haditerv alapján. Lapunk munkatársa felkereste Cs. Szabó Lászlót s megkérte őt, hogy nyilat­kozzék munkájáról és terveiről. Cs. Szabó László az alábbiakban vázolta munka­módszerét. Fiatalok előtérben A rádiófelolvasások szerkesztését egy­szerű elvek alapján végzem. Műsoromat hétről-hétre lezárom, a folyamatosságot tehát nem sorozatok biztosítják, hanem a munkatársak kiválasztása. Ezek egyrészt fiatal írók, másrészt fiatal tudósok. Aránylag kevés „nagy névvel“ igyekszem dolgozni: a tudományos és ismeretter­jesztő felolvasások­­­részét pl. a Nem­zeti Múzeum, az Országos Levéltár, a Fő­városi Könyvtár, az Egyetemi könyvtár, a Szépművészeti Múzeum stb. fiatal tudó­sai készítik. Jól betanult, lelkes gárda, amely napról-napra bővül, a Nemzet Múzeumból pl. már 14 fiatal tisztviselő sietett a­ segítségemre. Az együttesen kívül, mintegy a „kórus felett“, minden héten a különböző ismeretágak egy-egy kimagasló vezető elméjét is megszólaltatom. Átlag minden előadóval négy-öt felolva­sást beszélek meg. Természetesen mind­egyik megáll magában, de vagy tárgyuknál vagy a történelmi időrend következtében mégis szervesen­­összefüggenek. Ezután a beérkező előadásokat úgy csoportosítom, hogy minden műsorhéten belül az előadá­sok tárgya különböző, javarészük titokban­­mégis összefügg, így a műsorszerkesztés kettős szervességet igyekszik érvényesíteni: egyrészt az előadó elgondolásában szerve­sen összefügg a fél esztendőre eloszló négy­et felolvasás, merészt minden héten össze­függenek a látszólag szétszórt területről válogatott előadások is. A program „titkos magyar egysége“ Ábrázolásul röviden fölfedem egyik mű­sorhetem titkát. Az október 6-ától 12-ig terjedő műsorhét bevezetése vasárnap, 6-ika. E napra javasoltam Sárközi György megemlékezését.. Az Oldott Kéve kitűnő szerzője ismeri talán szépíróink közül leg­jobban a magyar szabadságharc emberi ol­dalát; övé az egyik legszebb negyven­­nyolcas magánkönyvtárunk is. Felolvasása a vértanukat emberi mivoltukban ábrázolja, hiszen ezek a tábornokok nemcsak hősök, hanem halálra készülő apák, testvérek, fiúk is voltak. Ugyanerre a vasárnapra ajánlott zenetörténeti előadásunk a ma­gyar történelem másik tragikus szakaszát idézi fel. Haraszthy Emil a kitűnő zene­­történész, ki nemrég egy Rákóczi-tárgyú francia operáról tartott felolvasást, a Rákóczi-in­duló történetéről beszél. A hét ünnepi bevezetése után először egy etno­­­gráfiai előadást javasoltam. Szilády Zoltán „A megvádolt magyarság“ címen okos hu­morral és sok tudással védelmébe veszi az ősmagyarok nomád kultúráját az újkor­ban elterjedt nyugateurópai hiedelmek (kutyafejű tatár stb.) ellenében. Ezt az előadást a magyar történelem időrendjé­­ban egy gazdaságtörténeti előadás követi: H. Pálffy Ilonáé, aki a magyar föld gazda­sági birtokbavételéről szólva már a le­települt magyarság gazdasági kultúráját mutatja be. Következő, műtörténeti elő­adásommal eljutok a magyar szellemi kultúra egyik csúcsára: Hoffmann Edith a Szépművészti Múzeum igazgatója. Má­tyás király budai könyvtáráról és a Cor­vinák sorsáról beszél. Itt jegyzem meg, hogy­ női munkatársaim a legjobb férfi előadókkal vetélkednek. A következő javaslat a magyarság tech­nikai kultúrájára tér ki. Horváth Károly Széchenyi mérnökét, Vásárhelyi Pált áb­rázolja. Végül a mai magyar életre vonat­kozik Born József főorvos népegészségügyi előadása „Beteg falu, beteg város““ címen. Az előadó dr. Johann Béla államtitkár­nak volt munkatársa s a szociális célú preventív terápia egyik fiatal harcosa. A látszólag független előadások tehát minden műsorhéten belül titkos magyar egységet alkotnak. Ezt a magyar önisme­reti szemináriumot egy idegen nyelvű előadás gyűrűjébe foglalom. Az erdélyi származású Hans Leicht Ungarns Ge­schichte im Spiegel seiner Gedichte címen rövid előadás keretében magyar versek ragyogó fordításait adja ■ elő. Leicht el­gondolása tudtán kívül súrolja azt a tervet, amelyet tavaly Verses Történelem címen a Válasz valamelyik számában javasoltam. Felolvasása a magyar tör­ténelem egyik sorskérdését, a Nyugatra é­s Keletre tájékozódást mutatja be az események, de nem a vers­keletkezések történelmi sorrendjében. A Szózat után pl. e magyar, lelki kettőség egyik első jelképét, Szent Margitot Ady emlékezetes szép versével mutatja be a külföldnek s nem utolsó sorában Erdély szerencsét­lenül viselkedő német kisebbségének. A közgazdasági babonák ellen... Műsoromat természetesen nagyszámú semleges előadás egészíti ki. A javasolt csevegések közül egyik szintén magyar vonatkozású. Feszty Árpádné beszél na­gyon kedvesen Jókai felvidéki dia­dal­májáról, ahonnan négy regénytémát ho­zott haza! A másik csevegés teljesen idő­szerű: Glass Imre, a Nemzeti Újság munkatársa mondja el abessziniai emlé­keit „Útban a négus fővárosába“ címén. Kezdettől fogva a közgazdasági ismeretek szélesbítésére is törekszem. E műsorhétre közgazdasági tudományunk egyik büszke­ségének, Heller Farkas professzornak előadását javasoltam. Reméltem, hogy a Heller Farkasok, Navratil Ákosok, Varga Istvánok stb. segítségével sikerül egy se­reg közgazdasági babonát kiirtanunk s még talán a nemzetmentő csodadoktoro­kat is elnémítjuk. Természettudományos kérdéssel foglalkozik a Bergsonban és E­insteinssan jártas költi­,­ Komjáthy Aladár előadása: Az atomok világa. Végül az anyákhoz szól Pécsivé Mann Ilona fel­olvasása a kisdedek táplálásáról. Körül­belül ennyiből áll a Budapest I-re­ terve­zett műsorjavaslatom. Hasonló elgondo­lással készítem a valamivel szűkebbre szabott Budapest II. műsort; itt minden­esetre több a semleges tárgy. A közönség kulturális érdeklődését a centenáris megemlékezésekkel is éleszt­getem. Úgy hiszem, az emberek általában szeretik az apropós­t. A 300 éves francia akadémiáról Hevesi András tart előadást, Vidtor Hugó 50 éves halálának egy órás ,nagyszabású emlékestet szánunk, Tolstoj 25 éves haláláról két előadással emléke­zünk meg, a Pasteur-oltás első alkalma­zásának 50 éves fordulóját dramatizált helyszíni közvetítéssel ünnepeljük meg, de előadást tartatok Manizonni 50 éves haláláról s a 300 éves párisi füvészkert­­ről is.­­Sajnos, heti javaslataim egy része állandó veszélyben forog. A rádió ugyanis rendkívül sokféle igényt elégít ki. Pro­gramja igen gazdag és ebben a felol­vasásoknak aránylag szerény hely jult. Az ősszel meginduló nyelvleckék, gyors­írási tanfolyamok, a korán kezdődő Wagner-operák st­b. lehetetlenné teszik, hogy minden egyes javaslatomat meg­­védhessem. Alig készülök el egy-egy mű­sortervvel, már azon töprengek, hogy a szerves elgondolással készített műsorhét­­ből kényszerűség kihulló egy-két előadá­somnak mikép szorítsak helyet a követ­kező műsorhéten? Mesterségem, mint maga az élet, harc­ból, helytállásból és engedményekből áll, nagybirtok. Könnyű tehát az agitációnak úgy állítani be a dolgot, hogy a nincs­telenek földigénye: támadás a középbirtok ellen. S ennek bizonyára sokan fel is ül­nek olyanok, akik nem tudják, hogy a földreform kérdését csak országosan le­het megoldani­ és nem helyi vonatkozá­sokban. ———— Urak és nincstelen parasztok Szomorú tapasztalatok a hódmezővásárhelyi irál kirándulásról Az írók hódmezővásárhelyi kirándulá­sáról már több beszámoló látott napvilá­got úgy a különböző napilapokban, mint a Szabadság hasábjain is. A vásárhelyi tapasztalatokról azonban nem lehet ele­get írni. Alábbi sorokkal arra a megdöb­bentő szakadékra akarok rámutatni, amely a nincstelen parasztság és a városi intelligencia között tátong, s amelynek eltüntetése érdekében minden erőnket meg kell feszítenünk. nendó vita egy NEP-irorik­ussal A tanyai találkozó keretében részt vet­­tem egy ebéden, ahol a város vezető tár­sadalmának néhány reprezentánsa is­ je­len volt. Arról folyt a szó, hogy miután a város egyik mandátumát az agrárszo­cialisták képviselője, Takács Ferenc már elvitte, veszély fenyegeti a második man­dátumot is. Mit kellene tenni a megmen­tése érdekében, ez volt a kérdés. A választ az egyik városi korifeus, aki a tanyai találkozó napjai alatt tüntetőleg viselte gomblyukában a NEP-jelvényt, így adta meg: — Azokat, akik Takácsra szavaztak, korbáccsal kellene visszaterelni a nemzeti sáncok közé. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a Takács Ferenc igen derék, művelt és józanítéletű magyar ember, akinek nemcsak a nincs­telenek, hanem a kisgazdák körében is fokozódó népszerűsége van. És aki a ta­nyai értekezleten a sok görögtüzes szónok­lat után, általános tetszés mellett, tények­kel és számadatokkal jött s bölcs szóval utalt arra, hogy különbség van magyar­ság és magyarkodás között és hogy felet­tébb gyanús az, ha valaki állandóan szük­ségét érzi, me­rt vereget­éssel bizonyítgatni a maga magyarságát. Megpróbáltam vé­delmembe venni Takács Ferencet. Hang­súlyoztam, hogy jó magyar embernek tartom, akire az új Magyarország felépí­tésénél számítanunk lehet és kell. Erre az illető NEP-korifeus kijelentette: — Nekem Takács Ferenc nem kell. Ha eszébe jutna belépni a NEP-be, abban a pillanatban otthagynám a pártot. Én ezen módfelett csodálkoztam. Nem értettem, hogyan gondolják hát beterelni az agrárszocialistákat a „nemzeti sáncok közé“,­ ha ugyanakkor bezárják előttük a kapukat. Ő így folytatta: — Engem a vörös uralom idején fal­hoz állítottak ezek a „proletárok“ és csak az isteni csodának köszönhetem meg­menekülésemet. Nem fogok nekik meg­bocsátani soha. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy másokkal, nagyobb urakkal is történt ha­sonló méltatlanság s mégis megbocsátot­tak és hogy elvégre is nem az embereket kell megsemmisítenünk, hanem az eszmét, amelyet képviselnek. És pedig egy más és különb eszmével. Ha ökölhöz vagy furkósbothoz folyamodom, azzal csak azt árulom el, hogy nem hiszek az eszmém erejében. Természetesen hasztalan volt minden erőlködésem, csak azt értem el, hogy engem is kikiáltottak ott a kom­munistának. Ez a meddő vita mélyen bevilágított előttem abba a szellemi sötétségbe, amely­­lyel a mai intelligencia egy jórésze szem­léli a jelenlegi szociális helyzetet. Kérde­zem: mi a bűnük ezeknek a szegény föld­míves proletároknak? Miért kezelik őket úgy, mint a bélpoklosokat s bélyegzik meg, mint hazátlan bitangokat? Ezek a szerencsétlen magyarok földet akarnak. Egy darabot a hazai rögből. S a magyar ember számára: a haza, az isten és min­den — a föld. Aki a felépítés ellen szónokol A nemzeti társadalomnak ez a nincs­telen rétege már hosszú évek óta bámu­latos méltósággal és isteni türelemmel hordozza sorsát, hűnek maradva nemzet­hez és hazához. Pedig Krisztus minden szenvedését viseli testén és lekén egy­aránt. S ez a szenvedés az idei tél folya­mán még csak fokozódni fog. Az elkövet­kező nyomor réme máris előreveti árnyé­kát. A feszültség folyton fokozódik. Ezt a feszültséget sürgősen le kell vezetni. És erre nincs más mód, mint a földreform és telepítés. Ám mit tapasztalunk e tekin­tetben is az intelligencia részéről? Részt­­vettünk egy vásárhelyi tanyai jubileum díszvacsoráján, ahol az egyik szónok, egy városi úr, a telepítés ellen tartott fulmi­­náns beszédet. Ez jellemző a ma vezető társadalmára, amely a gazdaréteget úgy akarja megnyerni és kijátszani a nincs­telenekkel szemben, hogy a telepítés ellen szónokol. S ez a taktika Hódmezővásár­helyen különösen is beválik. Ennek a városnak a határában ugyanis­­ nincs A sorsközösség megható példája Pedig kár megrontani azt a testvéri jó­viszonyt, amely ma még álta­lánosságban a sorsközöség folytán összefűzi a nincs­telen magyarokat a kisgazdaréteggel és amelynek megható példáját tapasztaltam éppen az egyik vásárhelyi tanyán. Székely Ferenc 73 éves gazdától né­hány évvel ezelőtt kivette bérbe 12 hold földjét Faragó Imre tanyásbéres. Annak rendje és módja szerint megállapodtak, hogy Faragó Imre fizet évente a bérletért 24 mázsa búzát, 5 máz­sa árpát, 10 mázsa csöves tengerit és 20 pengőt. Faragó Imre évről-évre pontosan eleget is tett a kö­telezettségének, mert — ahogy mondja — jól megfogta mindyárt az elején a dol­got és így nem is történt semmi baj. Köz­bejött azonban az idén, az Alföldön im­már tragikussá váló aszályos idő bekö­szöntése. Faragó Imrének az idén csak 18 mázsa búzája és 4 mázsa árpája ter­mett, kukoricája sem lesz több 15 mázsá­nál. A termés tehát még a bérre sem elég. Ilyen körülmények között Faragó Imre számára nem maradt más­­hátra, mint felmondani a bérletet és visszasü­­lyedni oda, ahonnan valahogy felemelke­dett: gazdasági cselédnek. Beállított azért Székely Ferenc gazdához és elmondta neki, hogy csak 18 mázsa búzája termett, amelyből még a bért sem tudja kifizetni, tehát felmond. A gazda azonban n­em fo­gadta el a felmondást: — Nézd Imre, együtt szenvedtünk, együtt küzdöttünk éveken keresztül. Most tönkrementünk. Maradj hát csak itt. Ha nem termett annyit, amennyi a bérre elég, akkor nincs más mit tenni, mint megfelezni azt, ami termett. Ideadod a gabona felét és 24 mázsa búza helyett ki­fizetsz 9 mázsát. És Faragó Imre nem ment el. Együtt a föld népével Budapestről körülbelül húsz író vonult le a tanyákra. Éppenséggel nem mond­hatjuk el róluk, hogy egységes világnéze­tet váltanának. Abban azonban mind­, annyian megegyeztek, hogy a­ nép olyan rettenetes körülmények között él, hogy sürgősen kell rajta segíteni! — Uram, féltizenkettő van — mondta nekünk az egyik nincstelen tanyai ma­gyar. — Már csak kevés idő van hátra­­■ cselekvésre. Tegyenek valamit az urak, mert nagy bajok lesznek. A magyar szellem képviselői odaálltak a föld népe mellé. Mert ha a föld népe is egységes és zárt sorokban áll oda szel­lemi vezérei mellé, egész bizonyosan meg fogják találni a jövő útját. Akik pedig nem értik még ma sem az idők szavát, azok álljanak félre sürgősen a jövő út­­jából. Kovács Imre Hódít a magyar könyv a Felvidékien A beregszászi közkönyvtár most kiadott évi jelentése a magyar olvasók nagy könyv­es kultúraszeretetéről tesz örvendetes tanú­ságot. Az olvasótermet az elmúlt esztendő­ben 38.420 olvasó kereste fel, hogy a szak­­irodalmat és a folyóiratokat tanulmá­nyozza. Az olvasóterem látogatóinak túl­nyomó része magyar nemzetiségű. A kölcsönkönyvtár forgalma is igen élénk volt az elmúlt évben. 24.016­­ esetben köl­csönzött ki könyvet a könyvtár, nemzeti­ségek szerint a következő arányban: A cseh­szlovák könyvtárban 1795 esetben, az orosz könyvtárban 956 esetben, a magyar könyv­tárban pedig 21.281 esetben. Vagyis a ma­gyar osztály a könyvtár egész forgalmának 88 százalékát képezi, holott a legutóbbi nép­­számlálás szerint Beregszászon a magyarság 51 százalékát teszi a lakosságnak. A magyar könyvtár legolvasottabb könyve Viktor Hugó „Nyomorultak“ című regénye volt, a magyar írók munkái közül Zilahy Lajos „Két fogoly“ című regényének volt a legtöbb olvasója. Igen keresett könyv volt Stefan Zweig „Első élmény“ című regénye. A cseh könyvtár három legolvasottabb könyve Jókai Mór „Szeretve mind a vér­padig", „Párbaj az Istennel“ és „Páter Péter" című munkái voltak.

Next