Előre, 1921. június (17. évfolyam, 3194-3222. szám)
1921-06-03 / 3196. szám
2. oldal BEECH-NUT CIGARETTES Ön nem tehet egyebet.' ' ' v? .. csak szeretnek Ezek KE LOMBEK Ezek JÓK -y-r •. .. NAGYATÁDI, A NÉPCSALÓ A földreformot nem hajtják végre. Nem kell föld a magyarnak. Mert az uzsoraárat nem tudja megfizetni. Várják az ingyenföldet. A kurzus egyik legrutább lapjának, a dr. Molnár Jenő nevű gseft-újságírónak kezébe került A Nap-nak, hasábjairól óvatos és aljas cikkecske néz felénk. Ebből a cikkből mégis kiderül az a gonosz csalás, amit nagyatádi Szabó István, az álparaszt, a magyar nép földtelen szegényein elkövetett — földbirtokreform címén. Már a törvény szövegéből láttuk, hogy voltaképen a nagybirtok megvédelmezésére készült paragrafusok összessége az, mely csak azért viseli a földreform cmlet, hogy a földre vágyó és váró zselléreket elcsitítsa, hogy, — mint az éhes gyereknek anyaemlő helyett, száraz cucsit dugjon sóvárgó szájába. Hogy ez nem fog sikerülni, az csak természetes. A Nap beszámolójának hitvány szövege is ezt rejtegeti: Az OMGE érdeklődik ! Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a vármegyei gazdasági egyesületeket fölkére, hogy a földreform végrehajtásáról, kisbérletek alakításáról és házhelyek kihasításáról tájékoztassák az egyesületet.. Az OMGE-hez eddig tizenkét vármegyéből érkezett bejelentés és ezekből lehet megállapítani, hogy földszerzés szabad egyezkedés útján általában igen kismértékben történt. A földhöz juttatandóknak nincs pénzük és a szükséges termelési eszközökkel nem rendelkeznek. A jelentékenyen magas földárak miatt még azok sem vásárolnak, akiknek volna pénzük, mert abban reménykednek, hogy a reform hivatalból való végrehajtása sokkal kedvezőbb feltételeket, esetleg békebeli árakat biztosít számukra. Érdekes ezzel szemben, hogy a kisbérletek alakítása nagy jövőt ígér és ezek alakítása szép számmal történik. Ezen a réven a földmívesek önálló foglalkozáshoz, szerzési lehetőséghez jutnak. A legtöbb helyen a birtokosok a szociális béke érdekében minden külső kényszer nélkül is kielégítik a kisbérleteket kívánókat. (Ez persze hazugság! B. M. U.) A házhelyek kiosztását a nagy telekárak korlátozzák és emellett építkezni sem lehet. A közhangulat nem nyugodt. Fejér megyében a földigénylők tárgyalásai sok helyen eredménytelenek voltak, és igy közvetlenül a magasabb fórumhoz fordulnak, azt hívén, hogy igy díjtalanul juthatnak földhöz. Itt Zichy Nándor gróf és Batthyány Lajos gróf birtokaiból már kaptak két-kétezer holdat. (A milliomos parasztok! B. M. U.) Tolna megyében a reform végrehajtása azért ütközik nehézségekbe, mert a törvény végrehajtási utasítását még nem adták ki. Somogy megyében birtokot még örökáron nem adtak el, a házhelykiosztás folyamatban van. (Golyót és akasztófát ígérnek a főpapok és nagybirtokosok a hadirokkantaknak, ha sürgetni merik a házhely-követelést. —Szerk.) Zala megyében a reform végrehajtása — még nem indult meg, mert az OMGE jelentése szerint az igényjogosultak nem rendelkeznek kellő tőkével. Komárom megyében a házhelyek kiosztása folyik, de — jelenti az OMGE-nak a megyei gazdasági egyesület— az igénylőknek nincsen pénzük és a forgalmi érték tíz százalékát sem hajlandók fizetni. Itt a jelentés szerint, a földreform végrehajtása kérdésében a közhangulat nem nyugodt. Moson megyében földbőség van. Házhelyeket az összes községek belterületén jutányos árban, 6,30 koronát négyszögölenként bocsátottak a földbirtokosok rendelkezésére. Esztergom megyében az igénylők ingyen házhelyben és ingyen földben — reménykednek. Sok száz hold kisbérletet alakítottak. Gazdagabb lesz a gazdag. Nógrád megyében az igénylők potom áron akarnak földet vásárolni. Minden községben sok kisbérletet alakítottak. Borsod megyében házhelyekre és kisbérletekre jelentkezők nagyon kevesen vannak. Abauj roma megyében a reform végrehajtását a reform végrehajtási utasításának a hiánya okozza. Zemplén megyében hosszabb időre való kisha-iszonbérletek létesítésétől húzódoznak, az igénylők házhelyeket a magas ár miatt vásárolni nem tudnak. Csongrád megyében a házhelyeket majdnem minden községben kiosztották. (?) Földre kevés illetékes vevő jelentkezik, mert nincs megfelelő tőkéjük, így Berchtold Lipótné grófné Szegvár közelében 1200 hold földet osztatott föl és ezt mind Árfolyam-jegyzések PftlíZKOLDfISEKÉRT POSTA________UTALVANYNYAL._______ MAGYAR KORONA 1000 Koronánként ....... $4.40 OSZTRÁK KORONA 1IMM Körönánkén. ................*255 CSEHO-SZLOVÁK KOR. 1000 Koronánként ......... *14.75 JUGOSZLÁV KORONA 1000 Koronáinként . ......... $8.00 ROMÁN LEI JOOO Lel ....................................... *18.85 Írjon költségjegyzékért Arkedvezmény nagyobb összegeknél. Hajójegyek az összes vonalakra. Utlevélről és konzuli láttamozásokról, valamint podgyászáról gondoskodunk. írjon felvilágosításért MAGYAR-AMERIKAI BANKHÁZ S. DE VITA w Állami Bankdepartmentblendrine alatt. 2105 FIRST AVENUE, Dept. S. corner 108th Street. Sew York. *— Vasárnap zárva von. — HOSSZABBÍTSA MEG AZ ÉLETÉT Ép fogak jó egészséget jelentenek 1 mérsékelt arak .9 MINDEN MUNKÁÉRT IftáUA. TeUfon: Rhlaelander eres. Bridge-munkák 23 karátos aranyból, szájpadlás nélkül. — Arany, platina, porcellán és esüst tömések. Arany-koronák. TELJESEN FÁJDALOM NÉLKÜLI FOGHÚZÁSOK. Dr. Orban Gyula és Dr. Black M. magyar fogorvosok First Avenue és 77th St., a Commonwealth Bank épületben. WrttTO d. t-tsi Mte T.S0-1K. Vasárnap S tfd dili II óráig olyanok vásárolták meg, akiknek már volt földbirtokuk és gazdasági fölszerelésük. A kisbérletek alakítását itt is a pénzhiány gátolja. Ezek a jelentések, amelyeket a magyar nagybirtok hivatalos intézménye szerzett be és tett közzé, mutatnak rá legjobban a földreform nehézségeire. A kormánynak mindenesetre nagyon gyors tempóval kellene lendületbe hozni ezt a hivatalos gépezetet, amely a nemzetgyűlés korszakot jelentő,(!) törvényalkotását teljesen meg is valósíthatná. Eddig van A Nap beszámolója az OMGE nyomán. Világos, hogy a “reform” nem segített a földtelen magyaron, hanem a parasztuzsorást juttatta mégtöbb földhöz. A falusi szegény nemcsak földet nem kap a kurzustól, hanem a koplalást is megkapja tőle ajándékba. A nincstelenek, akiket a csizmás szélhámos, a nagyatádi kegyelmes félrevezetett, kezdik be- látni, hogy becsapták őket. S ezért a ‘ ‘hangulat nem nyugodt.” Más szóval: nyugtalan. Milyen hangulat lehet az, melyről már az OMGE-nek is konstatálnia muszáj, hogy nyugtalan ? A magyar földkérdés még nincs elintézve, és ezt a magyar nép csak most tudta meg. A földkérdés lesz az egyik kérdés, amely Horthyék lába alól a földet kirántja. De lesznek ott még más kérdések is. .. (Bécsi Magyar Újság) -------------------- Trentonban 30 szövetségi alkalmazottat fognak kihallgatni ___ TRENTON, N. J„ jun. 2. — Az italtilalom végrehajtásával kapcsolatosan felmerült graft dolgában a Grand Jury rövidesen megkezdi a kihallgatásokat. A kihallgatandó tanuk között 30 szövetségi alkalmazott is helyet foglal. A Grand Jury munkája valószínűleg Southersey-re is ki fog terjedni, azonban erre nézve még határozott kijelentés nem történt. ------------------- Az angol-japán szövetséget egy évre megújítják TOKIO, jún. 1. — A Nichi- Nichi újság jelentése szerint Anglia egy évre meg akarja hosszabbítani az angol-japán szövetséget. A Chu - Shumbum, a kormány hivatalos lapja szerint Anglia azért kívánja a szövetség meghosszabbítását, mert Ausztrália és Új-Zéland mellett vannak és Kanadának ellenzése is meg fog szűnni, ha megismeri, hogy a szövetség nem Amerika ellen irányul. ------------------------Elítélt radikális munkás Paul Mankó sütőmunkás most egy éve a kommunista párt röpiratait osztogatta a Bronx-ban, amiért vád alá helyezték. Az ügyben tegnap tartották meg a tárgyalást és az esküdtszék az anarchista törvény alapján bűnösnek mondta ki. Az ítélet még nincs kihirdetve, azonban annak maximuma tíz év és 10,000 dollár is lehet. HAJÓINDULÁSOK: Junius 11-én: LAPLAND ..............Antwerpenbe. Junius 11-én: ft O CAR DA NI ------ Rotterdamba. Junius 11-éa: ♦ SAN GIOKGIO .......... Triesztbe. Junius 15-én: POTOMAC ............. Brémába. Junius 10-án: MONGOLIA ...... Ifambrugba. Junius 16-án: BELVEDERE ............... Triesztbe. Junius 22-én: AMERICA ....................... Brémába. Junius 30-fin: MOUNT CARROLL Hamburgba. Foglalja le hajójegyét mielőbb! Útlevelét beszerezzük! PcHígyász Miért felelősséget vállalunk. egénz hasáig! PÉNZKÜLDÉS sürgőnyi vagy postai után a legolcsóbb napi árban. Nyitva tartunk minden este 8 óráig. ELŐRE POSTA ÉS KABEL útján egyformán GYORS, PONTOS és OLCSÓ pénzátutalás. A cím a legfontosabb: RUTTKAY JENŐ BANKHÁZA 100 Ave. B, New York Hazautazás és Kihozatal gyorsan és pontosan HAJÓJEGYEK ELADÁSA eredeti áron. A szovjet hatalmas"'" haderőket von össze Beszarábia határán A BESSZARÁBIAI KOMMUNISTÁK VÖRÖS HADSEREGET SZERVEZNEK. A forradalom kitörését rövid időn belül várják. KONSTANTINÁPOLY, jan. 1. Romániából érkező hírek szerint a szovjet kormány erős csapatokat von össze a besszarábiai határon s a besszarábiai kommunisták felkelést készítenek elő az ország belsejében. Megbízható értesülések szerint a szovjet kormány újjászervezte az egész dnyeszteri hadsereget. A tél óta a besszarábiai határra összevont hadosztályokat az utóbbi időben kiegészítették. A gyaloghadosztályok létszámát ötezerről 7 ezerre emelték fel s a lovashadosztályok létszámát 500- ról 4600-ra. A közlekedési nehézségek dacára a Volga és Ural vidékéről pihent csapatokat szállítanak a Dnyeszter vidékére. A szovjetek előkészületeivel párhuzamosan halad a besszarábiai kommunisták munkája, akik vörös hadsereget szerveznek Besszarábiában. A szervezés Bielzky és Bender városokban felentések szerint eddig 30 ezernél több önkét jelentkező lépett be a vörös hadseregbe. A kommunisták agitációja “ Le a román imperializmussal !” jelszó mellett folyik s termékeny talajra találnak úgy a román, mint orosz lakosságnál. A román hatóságok a legerőszakosabb eszközöket is igénybe veszik a mindinkább fenyegető mozgalom elnyomására, de a román kormánnyal elégedetlen lakosság az üldöztetések dacára tömegesen csatlakozik a mozgalomhoz, mely rövidesen nyílt forradalmi kitörésben fog jelentkezni. S mint hírlik, éppen erre az alkalomra várnak a besszarábiai határon összevont szovjet erők, amelyek a forradalom kitörésére rögtön Besszarábiába vonulnak. (A szovjet kormány besszarábiai csapatösszevonásairól az utóbbi időben mind gyakrabban számolnak be a polgári tudósítások. Arról azonban elfeledkeznek, hogy Petlura szétugrasztott fehér bandái a besszarábiai határon próbálkoznak minduntalan felkeléseket szervezni s a szovjet kormánynak elemi kötelessége erős csapatokat tartani azon a határon, ahonnan támadás érheti. Az csak természetes, hogy ha a besszarábiai proletariátus forradalmi akcióba lép a román kapitalizmus ledöntésére, a szovjet csapatok segítségére sietnek, ahogy segítették Georgia proletariátusát is fehér kormánya ellen. VASÁRNAP e hó 5-én, délelőtt 10 órai kezdettel, a NATIONAL DEFENSE COMMITTEE rendezésében, Bronx-ban, a 4018 BOSTON ROADON LEVŐ DICKERT'S OLD POINT PARKBAN nagy, nemzetközi PIKNIK lesz a politikai foglyok védelme javára. Belépti díj 35 cent. ÚTIRÁNY: 2nd vagy 3rd Ave. elevated a 129-ik utcáig, onnan a Westchester and Bos-ton vasúton a Dyre Ave. állomásig. Vagy: Subway a 180-ik utcáig és egy block keletre a Westchester and Boston vonalra. Az egész út 5 centbe kerül. ORVOSSÁGOT TANÁCSOT A LEGJOBBAT Dr. Varga János ÓHAZAI GYÓGYSZERÉSZ ADJA 1299 SECOND AVENUE (08th ST.) NEW YORK, N. Y. Beldegreen Gusztáv fcUamert tortebb tele&férfiek MAGYAR FÉNYKÉPÉSZ New Yorkban 82 Ave. 0, 8-ik utca sarok MŰTEREM NYITVA MINDEN NAP Telephone: Orchard SMS 1 2 — 3-ik A VB. K0 ém St. utcák kSst. Look for the Big Clocks Vásároljatok Yorkviltle legrégibb üzletében Nagy választék mindennemű ajándéknak alkalmas ékszegrekben, olcsó árban. Javítások olcsón, pontosan eszközöltetnek, BsraftKAirr is nyitva. OLCSÓ GYORS PONTOS Pénzküldés Posta és Kábel ÚTJAI* Dollárátutalás HAJÓJEGYEK Közjegyzői ügyek AMERICAN UNION BANK NÉMETH JÁNOS, elnök / Fellület: 10 K. 22. Sz. Fióküzlet: 1507 2. Ave. NEW YORK errv ORVOSI inte. Dr. Kovács Richard new yorki magyar orvos rendelőórái ezentúl , naponta d. e. 11—1, este 5—7 óra között, szerdán este 8 óráig. — Vasárnapokon d. e. 10—12 óra között Cím: 223 East 68-ik utca (2. és 3. éve. közt). — Telephone: Rhinelander 5513. ZENE, TÁNC, JÁTÉKOK, HŰSÍTŐ ITALOK és minden egyéb, ami egy napot kellemessé és hasznossá tesz 15-ig. Dr. Büchler Sámuel Ügyvéd és Jogtanácsos irodájának új címe: 38 PARK ROW, Room 416 Tel. Cortlandt 5320. New York Elfogad polgári peres és bűnügyeket. Rengeteg tojás van felhal-^eorSe J* Sommerfeld “ 8 J A MAGYAR MUNKÁSOK mozva a hitőházakban 322 L67alSt New¥ork Tel.: Rhinelander 4928. A SZAKÉRTŐK GONDOSKODNAK RODA HOGY MEGFELELŐ SZEMÜVEGET OLVASSA EL JÓ HÍR A BETEGEKNEK! Ha orvosi segélyre van szüksége, akármiféle betegsége legyen, nem határoz, akármit is próbált. Ne vesztegesse az idejét, hanem forduljon személyesen vagy levélben az ismert magyar orvoshoz és specialistához, aki lelkiismeretes és őszinte orvosi segélyt ad minden betegnek. Dr. A. NEUMAN 147 ELLISON STREET, PATERSON, N. J. Az összes orvosi tudományok tudora. 29 éve e pályán működő magyar orvos. DR. MAX THOREKM«7»r orvos Chicagoban. Az American Kórház főorvosa. Schenaga Specialista. Rendel városi irodájában: Michigan Ava. és Washington St. Markin, Michigan Blvd. Bldg.ben. Room 922, 1—3-ig naponta. A*5 American Kerhimban, Irving Fark Hírd.ás Broadway sarkán, d. e. 10—. a. u. 4—6-ig. Vasárnap csak d.e. r.nkfisám MB Sheridan Road. Fine Grove Arc. mellett. Kidsetex megállapodás enernit eate. Telefon szóraokt Wellington n — Uke View ICA. kapjon. Bármelyik Üzletünkben dús választékban találhat mindenféle szemészeti kellékeket. Tudományos Memorrárat ingyens Szemüvegét a legalacsonyabb árak mellett készítjük el. Dr. BARNETT L BECKER SZAKAVATOTT SZEMÉSZ 115 BAST BROADWAY* Clinton Street közelében. 100 LENOX AVENUE, 116th Street közelében. 805 PROSPECT AVENUE, Bronx, közel a Subway állomáshoz 3 EAST FORDHAM ROAD, Bronx. Aeolian Hall. Trwnoat Am, Grand Concoano 1700 PITKIN AVENUE, k&ael a Rock away Ave.-ho a. Kaufmann nagy áruház 50 éve PITTSBURGH KÖZÖNSÉGE SZOLGÁLATÁBAN. A MI ARANY ÉVFORDULÓNK KaufmannNagy áruház 50 éve szolgálja Kaufman, THE BIG STORE Pittsburgh közönségét lelkiismerettel és becsülettel és most a legnagyobb KISZOLGÁLÓ KÖZPONTTÁ fejlődött. Egész június hónapon át tisztelt vevőinknek a legnagyobb olcsóságot adjuk a mi “ARANY ÉVFORDULÓNK” tiszteletére. Mindenféle cikkek leszállított árban lesznek eladva az összes departmentekben. Mielőtt vásárol, kérje magyar emberünket a FOREIGN DEPARTMENT-ben, az 5-ik Ave.-i bejáratnál jobbra, aki óhaját tolmácsolja. 5* AVE. SMITHFIELD & DIAMOND ST. PITTSBURGH, PA. "THE BIG STORE” CHICAGO, jun. 2. — Russel J. Poole a magas élelmiserárakat vizsgáló bizottság titkárának jelentése szerint a raktárakban 1,740,480,000 tojás van felhalmozva, amit az Egyesült Államok lakossága között arányosan szétosztva, mindenkire 16 tojás jutna. Ezek után könnyen megállapítható, hogy miért kellett a tojást olyan iszonyú drágán megfizetni. MINDEN ÁLDOTT NAP az Előrét, amely közvetlen Európai hírszolgálata révén folyton olyan szenzációs közleményeket hoz, hogy mellette eltörpülnek a silány polgári lapok.