Uj Előre, 1924. július (20. évfolyam, 4283-4313. szám)
1924-07-30 / 4312. szám
PARTÉLET A párt átszervezése üzemi sejtekre. A Kommunista Internacionálé megalakulásának első pillanatától kezdve soha nem szűnt meg kihangsúlyozni annak a szükségességét, hogy szekciói a területi szervezeti forma helyett az üzemi sejtek alapjára szerveződjenek át. A területi szervezeti forma a szociáldemokrata párttól ránk származott örökség. Ez a szervezeti forma alkalmatlan eredményes kommunista munka végzésére. Sikeres kommunista munkát úgy fogunk tudni végezni, ha a kommunisták ott vannak megszervezve, ahol dolgoznak. Az üzemi sejtekre való átszervezés sok szempontból fontos a Mun-káspártra nézve. Egyike ezeknek a szempontoknak pl. az, hogy minden jel szerint pártunkra háramlik az a feladat, hogy a munkásoknak hatalmas szervezetlen tömegeit beszervezze gazdasági szervezetekbe. Ezt csak úgy fogjuk elérhetni, ha az üzemi sejtek útján összeköttetéseket teremtünk az öszszes iparokban az egész országban. Természetesen az üzemi sejtek területenként egymással össze lesznek kapcsolva. S általában pártunk egész programját csak úgy alkalmazhatjuk sikerrel a gyakorlatban, ha a legszorosabb kapcsolatba kerülünk a dolgozók tömegeivel s ezt viszont csakis az üzemi sejtek révén érhetjük el. A kommunista pártok az egész világon most átszervezési folyamaton menek keresztül s a területi osztályok helyét, mint a párt alapszervezetét az üzemi sejtek foglalják el. Természetesen pártunk sem képezhet kivételt ezen a téren. Az átszervezés mindenütt nagy nehézségekkel jár. Különösen nehezen lesz megvalósítható az átszervezés az Egyesült Államokban, ahol a helyzetet rendkívül komplikálja a sok nyelv. A legutóbbi pártkongresszuson elfogadott határozat értelmében a pártvezetőség megkezdi az üzemi sejtek megszervezését. Amennyiben a probléma megoldása annyi nehézségbe ütközik, a pártvezetőség a legnagyobb óvatossággal s inkább csak kísérleti úton kezdi meg a munkát, hogy az átszervezés ne gyengítse, hanem ellenkezőleg, mindjárt kezdettől fogva erősítse a pártszervezetet. " A Központi Végrehajtó Bizottság utasítani fogja a kerületi szervezőket, hogy szervezzenek meg egy pár üzemi sejtet a kerületükben s ezeket közvetlenül a saját irányítása alatt fogja kifejleszteni. Mihelyt lehetővé válik, az üzemi sejthálózatot a párt alapjává terjeszti ki. Ahhoz, hogy az üzemi sejtek szervezése sikerrel járjon, feltétlenül szükséges, hogy az ipari regisztrálás 100 százalékos legyen. A párt csak akkor szervezheti meg tagjait üzemi sejtekbe, ha pontosan tudja minden tagjáról, milyen iparban, milyen gyárban dolgozik. A tagságnak a legteljesebb mértékben támogatni kell a párt átszervezését az üzemi sejtekre. A. munkanélküliség. A legutóbbi hónap folyamán a munkanélküliség növekedése gyorsabb ütemet vett. Alig fér- hét kétség ahhoz, hogy a munkanélküliség mind válságosabbá és válságosabbá válik. Migi ezideig csupán a textiliparban New Englandban s egyes bányavidékeken voltak észlelhetők tömegesebb munkanélküli mozgolódások, minden jel arra mutat, hogy a munkanélküliek mozgalma országos arányokat vesz fel, különösen akkor, ha azt militáns unionisták és kommunisták veszik a kezükbe és megszervezik. Ebben a helyi flzetben minden párttagnak és pártszervezetnek elsőrangú kötelessége, hogy a pártnak a munkanélküli programját végrehajtsák. A legközelebbi teendőink ezen a téren a következők: 1. A munkanélküliség egyik főkérdés legyen a választási agitációnál. 2. —Minél szélesebb körben terjesszük el a pártnak a munkanélküliségre kibocsátandó röplapjait. 3. —A uniókhoz s más munkásszervezetekhez terjesszünk be határozati javaslatokat, amelyek a WP programm alapján harcra szólítják a szervezetet a munkanélküliség ellen. 4. —Szervezzünk munkanélküli tanácsokat olyan kerületekben, ahol a munkanélküliség nagy arányokat vett fel (pl. New England-i textilvárosok). 5. —Létesítsünk szoros kapcsolatot a munkanélküliek és a párt között, szerezzünk új párttagokat a munkanélküliek között. 6. —Szervezzünk demonstrációkat az olyan városokban, ahol a munkanélküliség kiélesedett. 7. —A statisztikai iroda hetenként jelentést fog elkészíteni a munkanélküliség helyzetéről. Minden pártlap köteles azokat lehozni s vezércikkben foglalkozni a helyzettel. 8. —A pártszervezetek alaposan tanulmányozzák át a párt programmot és ismertessék azt a szervezett, szervezetlen, a dolgozó és a munkanélküli munkástömegek között. A munkanélküliség elleni kampány a következő jelszavak alatt folyjon, természetesen a konkrét helyi s ipari viszonyokhoz alkalmazva: Politikai jelszavak: A kormány tartsa üzemben a bezárt iparokat és gyárakat. Közmunkákat a munkanélküliek foglalkoztatására. A uniósbéreknek megfelelő munkanélküli segélyt a munkanélkülieknek. A bányák, vasutak és közüzemek nacionalizálása. A gyermekmunka eltörlése. Szovjetoroszország elismerése s a kereskedelmi kapcsolatok visszaállítása. Munkanélküli biztosítást a munkások ellenőrzése alatt Párt- és testvérszervezeteink gyűlései, előadásai, proletkultjai, mulatságai New York, N. Y. AUGUSZTUS 10-én, vasárnap lesz a Munkáspárt városi bizottságának, athletikai versennyel egybekötött piknikje a Pleasant Bay Parkban, Bronx. Benevezéseket a versenyre csak augusztus 2-ig lehet benyújtani. UP-TOWNI IFJÚMUNKÁSOK pénteken este PROLETKULT estét rendeznek. Minden tag jelenjen meg. Vendégeket szívesen lát a Vezetőség. Easton, Pa. EASTON, PHILLIPSBURG és ALPHAI “Új Előre” olvasók! Az eastoni munkásszervezetek egy Munkás Dalárda megalakítását vették tervbe, s felkérik az “Új Előre” olvasóit, akiknek hajlamuk van e nemes dalárdába részt venni, azok szíveskedjenek folyó hét, pénteken este 128 órára az Ifjúmunkás Szervezet helyiségében (398 Canal St.) (So. Side) megjelenni, mindenkit szívesen fogadunk. Szervező Bizottság. Munkáspárt eastoni osztálya aug. 3-án, vasárnap d. e. 10 órakor tart rendes taggyűlést az Ifjúmunkás Szervezet helyiségében, 398 Canal St. (So. Side) minden tag szíveskedjen megjelenni. Új tagok a gyűlés előtt felvételre bejelenthetők. Szervező Bizottság. ----------------- Cleveland, 6. JÚLIUS 31-én, csütörtökön este Műkedvelő Kör alakuló gyűlése lesz a Munkás Otthonban, 4309 Lorain Ave. Felszólítjuk a Munkáspárt, a Munkás Bs. és Önképző Szervezet, A Munkásnők Egyesülete s az Ifjúmunkás Szövetség ama tagjait akik kedvet és tehetséget éreznek aktívan működni a műkedvelés terén, hogy az alakuló gyűlésen feltétlenül jelenjenek meg. A West Side-i Ifjúmunkás csoport augusztus 4-én, hétfőn tartja havi gyűlését. Minden tag ott legyen, mert fontos ügyek várnak elintézésre. ITT FI ARR Ipari téren Minden ipar legyen felelős munkásai eltartásáért. A munka egyenlő elosztása minden iparban és minden gyárban. A dolgozók megadóztatása a munkanélküliek segélyezésére. Munkáselenőrző bizottságok felállítása a termelés irányítására s a számadások ellenőrzésére. Harc a munkaadók szabotázsa ellen. A munkások ellenőrzése alatt álló, de a munkaadók által fentartott munkanélküli biztosítást. EHRLICH ELVTÁRS KÖRÚTJA ILLINOIS ÁLLAMBAN Julius 31-én, Waller, Dovel és Muskeytown. Augusztus 1-én Orient. Augusztus 2-án és 3-án, Harco, Hl. Augusztus 4-én Harrisburg. Augusztus 5-én Ledford. Augusztus 6-án és 7-én Terre Haute, Ind. Augusztus 8. 9-én Indiana-polis, Ind. Augusztus 11-én Cincinnati, Ohio. KÖVESS LAJOS ELVTÁRS SZERVEZŐI KÖRÚTJA Jul. 31. Clarksburg, W. Va. Aug. 1-2 Flemington, V. Wa. Aug. 3-4 Galloway, W. Va. Aug. 5-6 Gary, W. Va. Aug. 7 Filber, W. Va. Aug. 9 (utón) Aug. 10 Washington, D. C. Augll-12 Baltimore, Md. Aug. 13 Turner Sta. Sikerült utcai gyűlés Bridgeporton Péntek este utcai gyűlést hirdettek bridgeporti elvtársaink. Alig 40—50 ember állta körül a szónoki emelvényt a gyűlés megnyitásakor, de mikor Gombos elvtárs átadta a szót Wechsler Antonia elvtársnak, a szokatlan asszonyi hangra mindtöbben lettek figyelmesek és hamarosan százak érdeklődése és figyelme közepette beszélt lelkesen, érdekesen a világháború tízéves évfordulójáról és a ma aktuális eseményeiről. Wechsler elvtárs beszéde mély hatást tett a közönségre, kivált mikor a jelenlevő asszonyok és anyákhoz intézte szavait, szinte érezni lehetett, hogy mindnyája lelkében megérintett egy kis, mélyen fekvő harocskát, amelynek létezéséről sok nem is tudott ezideig semmit. Beszéde folyamán többször felhangzott a sűrű taps, a tetszés jele. —6 dollár ára irodalom fogyott el. ------------------ Népgyülés Corapolison Július 20-án este Corapolison sikerült népgyülés volt. Kövess elvtárs ismertette, hogy milyen veszély fenyegeti a bevándorolt és amerikai munkásságot a bevándorlási törvények által. Megmagyarázta, hogy lehet és kell ellene védekezni. A gyűlést vagy 35—40 munkás hallgatta végig. Az előadás után jöttek a kérdések, amelyek kapcsán szép vita fejlődött ki. Jelen volt a gyűlésen két kisburzsuj, vagyis kis üzletember is, akiknek az előadás sehogy sem tetszett. Az egyik még az előadás kezdetén haza szaladt, míg a másik, ki Mihályi névre hallgat, mindenféleképen meg akarta — első sorban az előadót, másod sorban a gyűlést zavarni, öszsze beszélt tücsköt-bogarat, csak épen azt nem, amiről kellett volna. Kövess elvtárs reákoppantott ennek a bizonyos urnak a fejeságyára (nem tettleg, hanem csak szóval), hogy az illető kétszer kiszaladt a teremből, míg harmadszor vissza sem jött. Az előadás végén Jozsicsko elvtárs felkérte a közönséget, hogy járuljanak hozzá Kövess elvtárs útiköltségének fedezéséhez, mire Péntek elvtárs összegyűjtött 13 dollár 30 centet és a pártosztály kiutalt $3.50-et. Tehát gyűjtésből befolyt $16.80. Ezzel a gyűlés véget ért és a munkástársak nagy lelkesedéssel oszlottak szét. A gyűlést megelőzőleg öszszegyűltünk egy rendkívüli pártértekezletre és a párt elhatározta, hogy lépéseket tesz egy nemzetközi városi tanács megalakítására, amit az elvtársak egyhangúlag elfogadtak. Tudósítót intéztek az előadóhoz. A kérdések mutatták, hogy komolyan akarnak nekilátni a szervezés nagy munkájához, mely előttük van. Új pártosztály Avella~n A Munkáspárt magyar szekciója új harcos csoporttal szaporodott: az avellai pártosztálylyal. Avella West Virginiában van. A híres cliftonvillei harcok színhelyétől néhány mérföldnyire. Lassen János elvtárs ismertette az egybegyűltek előtt a Munkáspárt célját és rendeltetését. Beszédében különösen a politikai párt szerepének a fontosságát domborította ki. Bányásztestvéreink mindvégig nagy figyelemmel hallgatták a fejtegetéseket. Elhatározták, hogy Avella-n is megalapítják a Munkáspárt magyar szekciójának a csoportját. Minden jelenlevőt áthatott az a hit, hogy ez a csoport az amerikai forradalmi mozgalom harcos csoportja lesz. Munkástársaink sok kérdést Uj Előre Piknik Bridge porton Augusztus 3-án, vasárnap lesz a legszebb és a legszórakoztatóbb piknik Bridgeporton. A munkásság ifjú öregje, asszonyok és leányok buzgó munkát fejtenek ki, hogy minél sikerültebbé tegyék e mulatságot. Az “Új Előre” támogatásáról van szó és minden öntudatos magyar munkás tudatában meg van rögződve, hogy mit jelent a mi újságunk a munkásmozgalom számára. Tudják, hogy fegyver ez, amellyel terjesztjük a felvilágosítást, tanítjuk a tanulni vágyókat és visszaverjük ellenségeink támadásait. Nem szabad hiányozni erről a piknikről egyetlen magyar munkásnak sem. Mindenkinek kötelessége, hogy nem csak hozzátartozóit, vigye el, hanem ismerőseit is. De lesz is annyiféle szórakozás, hogy senki sem bánja meg, ha eljön. Többek között lesz szabad színpad, melyen kitűnő műkedvelők fognak szórakoztató színdarabokat és magánszámokat előadni. Lesz egy újszerű világposta játék és táncverseny és sok minden más. Természetesen szalonna sütéssel kezdődik és délben friss bogrács-gulyással folytatódik a jóétvágyú emberek öröme. ■ -------------------o——-------------ENGELS: Az állam a valóságban olyan gépezet, amellyel az egyik osztály a másikat elnyomja, a demokratikus republikában épp úgy, mint a monarchiában. Két hír a pesti lapok törvényszéki rovatából Szabadlábra helyezett bankbizományos. Néhány hónappal ezelőtt a rendőrség letartóztatta Kalmár József bankbizományost, aki több száz millió koronát sikkasztott el üzletfeleitől. A vizsgálat során beigazolódott, hogy sikkasztásról nincsen szó, mert üzletfeleivel a bankbizományos elszámolási viszonyban van. Ennek alapján most Kalmárt szabadlábra helyezték. Egy pár cipő miatt.• A budapesti törvényszék egyik tárgyalótermében minap egy fiatal 21 éves ausztriai születésű nevelőnő állott vádlottképpen cipőlopással gyanúsítva. Annak idején letartóztatták és most szuronyos fogházőr kisérte fel a tárgyalásra. Vallomásában röviden elmondta tragédiáját, amely tipikus példája annak, hogy a viszonyok hogyan kényszerítik rá az embert a bűnre. A nőt ezelőtt két esztendővel egy tőzsdebizományos családja hozta magával Pestre egyik ausztriai fürdőhelyről. A tőzsdebizományos tönkrement és a leányt, aki mint nevelőnő volt nála alkalmazva, elbocsátotta. A nő nem tudott álláshoz jutni és ezért szállásadó nőjétől ellopott egy pár cipőt, hogy ennivalót vegyen az árából, mert éhezett. A bíróság a leányt, aki töredelmesen bevallotta a tettét, két hónapi fogházra ítélte. A híres független bíróság! 100 milliót sikkasztani, szegény emberek apró pénzecskéjét ellopni “elszámolási viszony” és nem büntetendő cselekmény. De ha valaki, hogy éhen ne dögöljön, egy pár rongyos cipőt lop, az aljas tolvaj. Szigorúan meg kell büntetni. £lltlUU!ttRRRItlCRKMRR*tRl'.t?RStRRKItRRRKKItRRKitlUtRRRRRKP.RKKRItSL LEGÚJABB! JOHAN LÉKAI két könyve a legújabb szenzációja a PROLETÁR-KÖNYVKERESKEDÉSNEk ' f Mindkét könyv német nyelven, diszes kiállításban jelent * meg. * I MENCH, Dráma.............................................Ára 85 cent. is ROTH UND WEISS ...................................... Ára 60 cent. Németül beszélő olvasóink ne mulasszák el a két kitűnő könyv megrendelését, küldjék be rende-lésüket még ma a 3 PROLETÁR - KÖNYVKERESKEDÉSBE 33 First St. New York. N. Y. |