Építők Lapja, 1953 (51. évfolyam, 4-44. szám)

1953-02-28 / 4. szám

* KI HISZI ILMI NEKIK?... Közeledik a tavasz, az enyhe idő s ilyenkor némely igazgató, építésvezető hajlamos arra, hogy könnyebben vegye a szociális gondoskodás feladatát, kevesebb figyelmet fordít a szállásikörülményekre, az ebédlőre, kultúrteremre, azt gondolván, hogy most már nincs olyan nagy szükség ezekre a helyiségekre. Nyilvánvaló, hogy az ilyen vélemény hamis. Egyrészt azért, mert a tél folyamán sem vált szívügyükké a szociális ellátás megfelelő javítása, másrészt azért, mert az új munkások ismét özönleni fognak az építőiparba s nem kis mértékben a szociális körülményeken múlik, hogy milyen hamar szeretik meg az építkezést, a szakmát, milyen hamar válnak fegyelmezett dolgozókká. E kötelességteljesítésnél pénzügyi keret egymagában még nem oldja meg a problémákat, ha a keretet nem tölti ki a szívből végzett munka A 34. Tröszt a múlt esztendőben sem a pénzügyi keret miatt nem építette fel a munkásszállót, hanem azért, mert az igazgató nem tekintette fontosnak a dolgozók szállásviszonyainak a megjavítását. De ki hiszi el Csík Pál igazgatónak és Földi Béla főépítésvezetőnek is (44/1 Vállalat, győri vagongyár építkezés), hogy egyes szállások azért áztak be, mert a pénzügyi keret volt hiányos? Éppen ezért tett feljelentést ellenük az ügyészségen győr—sopron megyei bizottságunk, a minisztérium pedig 200—200 forintra büntette őket. Ki hiszi el, hogy decemberben a 43/1. Vállalat dísztéri építkezésein pénzen múlott, hogy az ebédre megfőzött levest gyakran nem ejtették meg egyszerűen azért, mert nem szállították ki, sőt egyesek részére egyáltalán semmit nem vittek ki? Ki hiszi el a 31/2. Vállalat igazgatójának, Sisa elvtársnak és Mester Ottó építésvezetőnek, hogy a józsai épít- Anzesén nosszu netetvig"ííül, nem tudtak ülve ebédelni a munkások, mert nem volt rá keret? Még az ő körülményeik között is megcsinálhatták volna — mint maga Mester szakitárs is célzott rá — hogy irdeiglenes padokat szerkesztenek az ebédlőhelyiségbe. A padlódeszka is épségben maradhatott volna. Ki hiszi el a 47/1. Vállalat igazgatójának, hogy a tatabányai újváros építkezésre érkezett új munkások tisztességes fogadása a pénzügyi keretén múlott? Pénzen múlott volna az, hogy mire megérkeznek, berendezett szállás fogadja őket? Az ilyen „fogadás” sokáig nyomot hagy az emberekben skihat a munkájukra is, így ismételhetnénk meg a kérdések hosszú sorát. Mindre egy a felellet: senki sem hiszi el, hogy az ilyen hibáik megszűnése a pénzügyi kereten múlik, inkább a figyelmességen, annak megértésén, hogy a terv teljesítése kapcsán, párhuzamosan állandóan javítani kell a dolgozók életkörülményeit, mint szocializmust építő társadalmunkban a tervteljesítés, a termelés emelése mindenekelőtt a dolgozók anyagi és kulturális színvonalának az emelését szolgálja. Jelentős mértékben az üzemi bizottságok is sokat tehetnek ennek érdekében, hogy az igazgatók, műszaki vezetők megértsék ezt. Tehát minden ilyen esetben az ÜB-elnökök is vétkesek. Ne higgyék, hogy elegendő megállapít ami ok a bajt, elegendő írásban, vagy szóban jelenteniük a hanyagságokat. Nekik is mindent meg kell tenniök, hogy az igazgatókat, építésvezetőket a szociális körülmények javítására bírják a dolgozókra való támaszkodással, tanáccsal, sőt amenynyiben szükség van rá, személyes közreműködéssel is nem előkelő idegenként” szemléljék a szociális ellátás hibáit; az igazgatóval, építésvezetővel együtt szüntessék meg a hibákat. „Pénz hever a földön!" A Hídépítő V. dolgozói is csatlakoztak az „Építs olcsóbban, jobban, gyorsabban!”mozgalomhoz. Ünnepélyes elindítása az illatosúti munkahelyen történt, takarékossági tapasztalatcsere keretében, amelyen részt vettek a kerületi pártbizottság, a szakszervezet, a közlekedésügyi minisztérium megbízottai és a munkahelyek sztahanovista, műszaki vezető küldöttei. A több értékes pontba foglalt takarékossági tapasztalatcsere-mozgalom valamennyi főépítésvezetőség munkahelyére kiterjedés célja egyúttal — a dolgozókat hozzászoktatni a rendhez. Éppen ezért az építkezés különböző pontján anyaggyűjtő ketreceket állítottak fel, amelyeken nagybetűs, figyelmeztető írás hirdeti- „Pénz hever a földön! Egy ácskapocs is egy forint!” Az anyaggyűjtő ketreceket hetenként kiürítik, hogy az összegyűjtött anyagot felhasználják az építkezésen. Egyetlen ketrecben egy hét alatt összegyűlt 7 sínheveder, 3 kiló ácskapocs és 80 kiló, még használható hulladékvas. Felajánlások keretében, januárban, Tőzsér Sándor vasbetonszerelő a brigádjával 28 mázsa vashulladékot hasznosított, a munkahelyen pedig, három hét alatt 1100 négyzetméter zsaluzódeszkát takarítottak meg, 15 ezer forint értékben. A takarékossági tapasztalatcsere ankéton számos értékes felajánlás történt s az építkezések dolgozói lelkesen versenyre szólították egymást. Képünk az illatosúti munkahely egyik anyaggyűjtő-ketrecét ábrázolja. ÉPÍTŐK LAPJA" „Mindegy, ha a nap tüze perzsel, vagy a hideg szél fi “ flevelezőnk!51.) Egyek építkezésünkön jártam a napokban és megálltam az egyik, hatalmas, köralakú vasbetonszerkezetnél, ahol Balogh András elvtárs vasbetonszerelő dolgozott a brigádjával. A tájék erdős, havas, a kemény, metszően hideg északi szél süvöltött. Megkérdeztem a 17 éves Debrei Mária vasbetonszerelő szaktárstól, fázik-e? Marika hideg, tőt piros arca mosolygott és vidáman felelte: „Aki dolgozik, nem fázik!” Kovács Rózsi szaktárs szintén 17 éves, az 5 piros arca is mosolygós: „Nincs hideg!" — jelentette ki kurtán és még nagyobb figyelemmel végezte munkáját. Rózsika már ilyen, keveset beszél, annál nagyobb azonban munkája eredménye — gyors és jó minőségi munkát végez, tökéletesen olvassa, ismeri a műszaki rajzokat. — Most a teljesítményük 132 százalék, de volt már 150 is! — mondotta büszkén az 58 éves Balogh elvtárs, brigádvezető. A brigádja hattagú, ebből négy fiatal lány, Balogh elvtárs tanította őket, mint tanulókat, átképzősöket szakmunkásokká és most már idestova egy éve dolgoznak együtt teljesítményben. A 18 éves Kovács Rózsinak, a 17 esztendős Debrős Marikának, a 18 éves Tarcsa Erzsikének, a 20 éves Tarcsa Julikának és a 21 esztény Hős Kovács Pistának, a hatodik tízest taposó Balogh elvtársnak mindegy, hogy a nap tüze perzsel, vagy a hideg északi szél fúj, teljesítményük nem hullámzik, termelésük egyenletesen ütemes — mint a munka igazi hősei, mindenkor megállják helyüket munkahelyükön! Mándoki László, ÜB-elnök, 62/2. Építőipari Vállalat A beküldött levelek nyomán megbüntették a hanyag szakácsot A 24. Tröszt Budapesti Villamosgép és Kábelgyár építkezéséről Szabó György műhelybizottsági elnök levelet küldött Tégla Bercihez, hogy a 24. Tröszt konyhája gondatlansága folytán az ebédre főzött vadnyidat béldarabbal együtt tálalták a dolgozóknak. Leveléhez az építkezés üzemi orvosának aláírásával Jegyzőkönyvet mellékelt, melyben dr. Vajtány Géza igazolja, hogy Bognár Antal kőműves szaktárs a nyúl bendőjébe harapott és zöld fű került ki belőle Szabó elvtárs kért Tégla Bercit, hogy vizsgálja ki az ügyet, mert nem engedhető meg, hogy a dolgozók ilyen élelmezésben részesüljenek. A levél nyomán az ügyet szerkesztőségünk megvizsgálta, s ennek eredményeként a 24/1. Építőipari Vállalat igazgatója, mint fegyelmi hatóság, fegyelmi határozatot hozott Kaun Lajos szakács ellen. Vétkesnek mondja ki a 34/1950 .M. T. sz. rendelet 6. § 1. bek. b) pontjában meghatározott fegyelmi vétségben, s a fenti rendelet 7—8. §-a alapján 300 forint pénzbírságra büntette meg. Indokolásképpen felhozták, hogy Kaun Lajos, a Tröszt üzemi konyhájának vezetője hanyag volt, a konyha beosztottjait nem figyelmeztette a nyulak alapos feldolgozására. „EJH, RÁÉRÜNK ARRA MÉG !” Szép magyar közmondás „a türelem rózsát terem”. Legalább is Petrilla elvtársnak, a Betonútépítő Vállalat igazgatójának igen tetszik. Elnökségünk december 6-án határozatot hozot — amelyet maga Petrilla elvtárs is elfogadott — hogy december 26-ig hívjon össze egy műszaki értekezletet, melyen — a munkavédelmi és munkásellátási osztályunk vezetőivel közösen — beszéljék meg a téli munkákkal kapcsolatos feladatokat. Az igazgató elvtárs, miután decemberben kevés hó esett, úgy gondolta, ráér öszszehívni az értekezletet, tiszon még csak most jőn a tél és a széllel együtt fütyült az elnökség határozatára. 1953 februárjában járunk és Petrilla elvtárs végre — az időközben történt többszöri sürgetésre — elhatározta, hogy február 16-án öszszehívja „a téli munkákkal kapcsolatos feladatok megbeszélésére” az elnökségünk által javasolt műszaki értekezletet. Időközben elmúlt a tél, sőt az idő egész tavaszias. Az igazgató elvtársat azonban nem zavarja, hogy mire a gyakorlatban megvalósítaná a téli munkák megjavításával kapcsolatos értekezlet tapasztalatait, tavasz lesz. Nekünk és a Betonútépítő Vállalat dolgozóinak azonban nem mindegy, hogy Petrilla elvtárs hogyan hajtja végre elnökségünknek a dolgozók érdekében hozott határozatát. Pató Pál volt arról nevezetes, hogy mindenre ezt mondta: „Ejh, ráérünk arra még”. Úgy látszik, Petrilla elvtárs az örökébe lépett. TÉGLA BERCI Építésvezetők / Naponta értékeljétek és ismertessétek a havi munkaverseny állását! A műszaki szakosztály vidám estje Az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezetének műszaki szakosztálya 1953. március 7-én este 8 órai kezdettel a szakszervezetünk .Rózsa Ferenc“ Kultúrotthonában (Budapest, VI., Dózsa György u. 84/a.) az ipar műszaki dolgozói részére vidám, műsoros, tánccal egybekötött farsangi estet rendez, melyre mindenkit szeretettel meghív a rendezőség. A műsorban fellépnek: Németh Marika, Vadas Ágnes, Potassy, Túras Ida, Bilicsi Tivadar, Harsányi-együttes, Kovács Nóra, Ráthonyi Róbert, Darvas Szilárd. A jó szórakozást biztosítja még a magyar rádió tánczenekara, a magyar rádió népizenekara, valamint Fátyol István és népi zenekara. Mit tettek a baleseti veszélyforrások megszüntetéséért az ikladi építkezésen? Az építésügyi, valamint a közlekedésügyi minisztérium külön rendeletet adott ki, melyben megjelölteaz építésvezetőknek, műszaki vezetőknek: milyen óvintézkedéseket tegyenek az időjárás okozta balesetek megelőzése érdekében. Megvizsgáluuk, mennyiben tett eleget a rendeletnek az Relation dolgozó és az építésügyi minisztériumihoz tartozó 23/4. Vállalat építésvezetősége, valamint a közlekedésügyi minisztériumhoz tartozó 29/2. Út- és Vasútépítő Vállalat építésvezetősége. Mindkét minisztérium rendezete kimondja, hogy az építkezésen az utak, a depóniáik, a szálláson körül meg kell szüntetni a csúszás veszélyét. Ennek az utasításnak mind Peppli János, mind Jász Károly főépítésvezető elegei tettek. A fő utakat, a mellékutakat felszóratták salakkal, hamuval. Ezért — bár sokszor esett ólmos eső — a két építésvezetőség munkaterületén csupán egy-egy elcsúszásból eredő baleset történt. E két eset fokozott gondosságra intette a műszaki vezetőt-p’ p -1., az VíI- és Vasútépítő V. munkahelyén a művezetők sűrűbben sorakoztatták az utakat és a feljárókról, padlóval borított átjárókról rendszeresen letisztogodtatták a ráragadt sarat. De a magasépítőiknél nem okultak a balesetből. A feljárókat, állásokat vastagon borítja a sár. Ez vétkes gondatlanság, mert az építőiparban télen a feljárók, állások síkossága okozza a legtöbb balesetet. Peppli János főépítésvezető szaktárs hasson oda, hogy az építésvezetők, munkavezetők lelkiismeretesen tartsák be a téli óvórendszabályokat. Terjesszék ki a felelősséget a brigádvezetőkre is, hogy fokozottabban törődjenek a brigádtagok biztonságos munkakörülményeivel. Balogh János műhelybizottsági titkár pedig a bizalmiakkal ellenőriztesse munkakezdés előtt és közben is az óvórendszabályok végrehajtását. A rendetlenség az év minden szakában, de különösen télen sok balesetet okoz. Az Út- és Vasútépítő Vállalat vezetői és dolgozói tisztában vannak ezzel és nem hagyják széjjel az építőspvacak** Januárban műszak után társadalmi munkával összeszedték a részlegeken szétszórva heverő építőanyagokat és a depóniátba szállították. A rendcsinálásban különösen Zemen János szállítóbrigádja tűnt ki. A 23/4. Vállalat részlegein nagy a rendetlenség. Mindenfelé szétszórt tégláik, faanyagok, vashulladékok, ácskapcsok hevernek, melyek mind felbuktathatják az embereket. A műszaki vezetők, Balogh János műhelybizottsági elnök, valamint a dolgozók vegyenek példát az Út- és Vasútépítő Vállalat vezetőiről, szakszervezeti funkcionáriusairól és dolgozóiról. Munkaidő után szedjék össze a szétszórt anyagokat. A műhelybizottság szervezze meg az ötperces rendcsinálási mozgalmat. Valamennyi műszaki vezető, szakszervezeti funkcionárius tekintse elsőrendű feladatának a dolgozók biztonságos munkakörülményeinek a megteremtését; a minisztérium, a szakszervezet által kiadott rendelkezések lelkiismeretes végrehajtásával szüntessék meg az ikladi munkahelyen a hanyagság és az időjárás okozta baleseti veszélyforrásokat. Megkezdtük a takarékos gazdálkodást A Szabad Nép január 19-i számában cikk jelent meg, mely élesen bírálta az oroszlányi építkezésen folyó anyagpocsékolást. A bírálat jogos volt, s mi a munkahelyen, valamint a vállalatunk központjában azonnal értekezletet hívtunk össze, ahol megbeszéltük, hogy a cikkben említett hiányosságokat hogyan javítsuk kii. A dolgozók számos értékes vállalást, javaslatot tettek, melyek alapján hozzáláttunk a hibák kijavításához. A hiányosságok pótlása érdekében egész építkezésünk teljes munkába fogott. A vájáriskolaépítkezés kollektívája tisztasági versenyre hívta ki a többi építésvezetőséget. Miután megkezdtük saját portánkon a hibáik kijavítását, elmentünk tapasztalatcserére a 42/3. Vállalat budapesti, üllői úti építkezésére. Megnéztük, hogy a Szabad Nép felénk elhangzott bírálatát hogyan hasznosították az ottaniak saját munkaterületükön. Ezt láttuk: 30.000 darab kisméretű tégla eltemetve feküdt az üllői úti oldalon. Az alapárak kiásásánál kikerülő földet közvetlen az árok szélére karolták, az esőzéstől a föld meglazult, benyomta a kiducolt és kiásott árkot és összetörte, eltemette a pallókat és a ducoláshoz használt anyagokat. Az épület mellett elhelyezett színben 7 db villanyszivattyú került a pincéből kiszivattyúzott víz alá. Hasonló sorsra jutott a mellette lévő raktárban fekvő kész asztalosmunka. A cementraktárban 15 mázsa kővé keményedett cementre bukkantunk. Kísérőnk, Katona építésvezető szaktárs szerint ilyen állapotban kapták a 46. Tröszttől. A nádpallok szanaszét hevernek az épület minden részén. És még számos súlyos anyagpocsékolási hibát fedeztünk fel. Gráczia István főépítésvezető, 47/4. V., „Mi történt?“ pályázati szelvény. Pályázni csakis a szelvény beküldése mellett lehet. (Il) A szakszervezeti munka élenjáró harcosa Lövész Lászlóné elv társító, ti 46/1. Építőipari V.UB elnöke alegnagyobb körültekintéssel és odaadással végzi szakszervezeti munkáját. A vállalat dolgozói szeretettel, bizalommal fordulnak hozzá, mert tudják, problémáikat gyorsan, jól elintézi és segítésre mindenkor készen van. Nagy igyekezetet tanúsít a munka verseny szervezésnél is, kötelességét iparkodik maradéktalanul teljesíteni és nem feledkezik meg az intézkedések végrehajtásánál az ellenőrzésről sem. A tagszervezési kampányban is jó eredményt ért el. Október 15-én, a kezdetnél a vállalat dolgozóinak 70 százaléka volt szervezett munkás, jelenleg 98. Az üzemi bizottság tagjait, a bizalmiakat helyesen irányítja, megadja munkájukhoz a szükséges segítséget és az ÜB-üléseket, összbizalmi értekezleteket rendszeresen megtartja. Épül, szépül, erősödik országunk a szocializmus felé haladó úton; épül, szépül, fejlődik, emelkedik az építőipari dolgozók élete is. Pedig problémák még mindig adódnak csakhogy ezek nem olyanok, mint amelyek az átkos múltban kínozták a dolgozót. Probléma például ma a munkaerőhiány, ezzel küszködünk, de bizonyos, hogy megoldjuk, teljesebb gépesítéssel, okos, helyes munkaszervezéssel, az utánpótlás képzéssel — mert mi oly erősek vagyunk már, hogy problémáinkat megoldhatjuk. Emlékezz a múltra! Húsz évvel ezelőtt, 1933 márciusában De milyen problémáik voltak, mondjuk húsz évvel ezelőtt, az építőipari dolgozóknak? Beszéljen erről a Magyarországi Építőipari Munkástok Országos Szövetségének hivatalos lapja, az „ÉPÍTŐMUNKÁS” 1933 március 4-i száma. A negyedik oldalon lélekbemarkoló sorokat olvashatunk arról a kegyetlen életről, azokról az átkozott időkről, amelyek a munkást és családját gyötörték; olvasd hát, építőmunkás és ne feledkezz meg a múltról! „NEM BÍRJUK TOVÁBB! Ha végigtekintünk Magyarország építőtmunkásságának sorsa fölött, szinte okként adódik a kérdés: mi lesz, ha ez tovább is így marad. Mi lesz akkor, ha az ország építőmunkássága nem szedi össze minden erejét az utolsó erőfeszítésre, amellyel kell, hogy áttörje az építőpári kapitalizmus jól kiépített kínai falát. Mi lesz akkor, ha továbbra is sarokba húzódva hallgatjuk éhes gyomrunk vésztjósló korgását. Mi lesz akkor ha nem vesszük észre, hogy az éhenhalás környékez bennünket. A munkanélküliség özönvize elöntötte az építőipar területét Az építőmunkások tétlenségre vannak kárhoztatva, holott az emberek milliói odúkban laknak. A gépeket a rozsda emészti, az alkotni akaró, képzett szakmunkás a tétlenség és a nélkülözés martaléka lesz. A fiatalságot magával ragadja a kalandvágy, mert a termelőmunkában ez időszerint nem vehet részt. Az építőipari válság ijesztő módon szedi áldozatait sorainkból, az építőmunkások ezrei hullanak a nélkülözés emésztőgödrébe. A zűrzavar nőtlen nő, nincs erőnk, amellyel meg tudnánk állítani az emberi érték mérhetetlen pusztulását. Itt állunk a tavasz küszöbén minden remény nélkül, mert a munkalkalom elakadt a rendszer bűnös mocsarában. Járhatjuk tovább a munkakeresés kálváriai útját. Az a kevés munkaalkalom, ami mégis akad, a kizsákmányolás megtestesülésének színhelye. Koldusbérekért kell, hogy föláldozzák az építőmunkások életüket a munka színhelyén. Mehet-e ez még tovább így? Nem! Mert nem bírjuk tovább a nélkülözés gyötrelmeit. Minden építőmunkásnak a sát és családja érdekében kell harcrakészen sorakoznia a MÉMOSZ harci zászlaja alá. Félre a kapitalista rend észszerűtlenségével. Jöjjön az igazi termelőmunka, amely az összemberiség boldogulását szolgálja... A szakszervezetet nem segélyezési egyesületé, hanem harci szervezetté kell kiépíteni. Helyre kell állítani az építőmunkások lelki egyensúlyát, hogy reménységgel és az előretörés sikerévelminden áldozatra készen tömörüljenek a szervezetbe...“ 1953 február.