Építők Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-08 / 1. szám
1962. JANUÁR 6. ÉPÍTŐK LAPJA ______________________ Az V. szakszervezeti világkongresszus — a nemzetközi szakszervezeti mozgalom inattatislas seregszemléje , írja: Somoskői Gábor főtitkár, a magyar szakszervezeti küldöttség tagja Alig néhány napja, hogy befejezte munkáját Moszkvában az V. szakszervezeti világkongresszus. A Kreml új, csodálatos kongresszusi kristály palotájában, amelyet a moszkvai építőmunkások méltán büszkén úgy emlegetnek, mint saját ajándékukat az SZKP XXII. kongresszusára, a szovjet és a világ kommunista mozgalma küldötteinek tanácskozása után, december 4— 16-ig a világ minden tájáról összesereglett munkásküldöttek tárgyalták meg a dolgozó emberek olyan legégetőbb problémáit, mint a világbéke fenntartása, korunk szégyene, a gyarmati rendszer végleges megszüntetése, harc az elnyomott és függő népek nemzeti függetlenségéért, a demokráciáért, a szakszervezeti mozgalom új feladatait a tőke és a munkásosztály közötti világméretekben élesedő osztályharcban. Az V. szakszervezeti világkongresszus beváltotta a hozzáfűzött reményeket, 12 napos tanácskozása alatt sokszor szenvedélyes és határtalan lelkesedéssel fűtött vitában kidolgozta és elfogadta az osztályharcos nemzetközi szakszervezeti mozgalom fő feladatait és elérése érdekében a legjobb taktikai módszereket. Egy cikk keretében nagyon nehéz még megközelítően is képet adni a kongresszus munkájáról. A világkongreszszus sok új vonásban eltért az előzőektől és számunkra, a magyar szakszervezeti küldöttség tagjai számára nemcsak hosszú időre szóló tanulságokat, hanem felejthetetlen élményt is jelentett A kongresszus V. Grisin elvtárs, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének szívélyes üdvözlő szavai után kezdte meg munkáját. Louis Saillant, az SZVSZ főtitkára közel hatórás beszámolóban ismertette az SZVSZ végrehajtó bizottsága jelentését az 1957- ben Lipcsében megtartott IV. SZVSZ-kongresszus óta végzett munkáról. A beszámoló reális marxista elemzését adta a nemzetközi helyzetnek és abban a nemzetközi szakszervezeti mozgalom gyorsuló fejlődésének. Saillant elvtárs a beszámoló első fejezetében azokkal a feladatokkal foglalkozott, amelyek a szakszervezeti világmozgalom előtt állnak a béke megóvásáért vívott küzdelemben, hangsúlyozta, hogy a háborús veszély az imperialista rendszer létezésében rejlik. A nemzetközi reakciós erők ellen a nemzetközi munkásosztály akcióegységét kell szembe állítani. A beszámoló második részében a szakszervezeti mozgalomnak, a gyarmati rendszer teljes felszámolását segítő feladatairól szólott. Beszámolója alapján a kongresszus ünnepélyes felhívással fordult a világ valamennyi szakszervezetéhez, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy 1962 Algéria felszabadításának, függetlenségének éve legyen, a beszámoló további részében a szocialista országok szakszervezeti mozgalmával, a tőkés világ dolgozóinak harcával a kizsákmányolás ellen, a szakszervezeti szabadságjogok védelmével, ebben a harcban és végül a nemzetközi szakszervezeti mozgalom legfontosabb kérdésével, a nemzetközi munkásegységgel, annak jelentőségével foglalkozott Saillant elvtárs élesen bírálta az SZSZNSZ jobboldali vezetőinek egységbontó tevékenységét és megállapította, ezek a vezetők testestől-lelkestől a monopóliumok szolgálatában állanak. A kongresszus fontos feladata kialakítani az egyszerű szakszervezeti tagok százmilliós törekvésének megfelelően azokat a módszereket, amelyek elősegítik a nemzetközi munkásosztály akcióegységének megvalósítását. A második beszámolót „A szakszervezetek fokozott szolidaritása, tevékenységük fokozása a népeknek a gyarmati rendszer megszüntetésére irányuló küzdelemben” címmel Ibrahim Zakaria elvtárs, az SZVSZ afrikai titkára tartotta. A kongresszus 12 napja alatt a két beszámoló vitája során 114 küldött szólalt fel, fejtette ki egyetértését, javaslatait. Mi jellemezte a kongresszus vitáját? Mindenekelőtt az egész kongresszus egyetemes, az öt világrész szakszervezeti mozgalmát átfogó jellege. A kongresszuson 97 országból 958 küldött, megfigyelő és vendég vett részt. 143 millió szervezett dolgozó képviseletében. Ezek a számok sem adnak még teljes képet, az SZDSZ tömegbefolyásának növekedéséről és a kongresszus egyetemes jellegéről, hiszen sok küldöttet, mint a kongresszuson jelenlevő szudáni szakszervezeti vezető elmondotta, szakszervezeti ténykedésük miatt elfogták és bebörtönözték, közvetlen a kongresszus előtt. A jelenlevő küldöttek 36 millió szervezett munkással képviseltek többet, minta lipcsei kongresszus küldöttei. Figyelembe kell venni azt is, hogy ez volt az első olyan szakszervezeti világkongresszus, ahol ilyen arányban voltak jelen az autonóm, független, az SZVSZ-hez nem tartozó szakszervezetek, sőt az SZVSZ-szel élesen szembenálló, SZSZNSZ-hez tartozó szakszervezetek képviselői. Az SZVSZ tömegbefolyását, politikája iránti fokozott érdeklődést mutatja, hogy az európai kontinensen kívül afrikai, ázsiai, dél-amerikai országok küldöttei képezték az összküldöttek létszámának közel a felét. Bátran mondhatjuk, hogy a kongresszus újabb nagy lépést jelentett a nemzetközi munkásmozgalom Marx által megfogalmazott: „Világ proletárjai egyesüljetek” jelszó megvalósulásához. A kongresszus másik jellemző vonása volt , ami a szocialista országok és elsősorban a Szovjetunió által a tudomány, a technika, a társadalmi élet minden területén elért eredmények hatását és különösen az SZKP XXII. kongresszusán elfogadott új pártprogram hatását tükrözte —, hogy szinte kivétel nélkül minden küldött nagy lelkesedéssel, csodálattal beszélt a szovjet nép hatalmas programjáról, amellyel a béke, a munka, a szabadság, az egyenlőség, a boldogság, egyszóval a kommunizmus társadalmának felépítését tűzte ki maga elé. Sokszor az volt az érzésünk, annak ellenére, hogy a kongresszuson igen sokféle politikai felfogású ember volt jelen, valóban a világ parlamentje ülésezik és fogadja el kitörő lelkesedéssel közeli vagy távoli jövőjeként a szovjet nép nagyszerű, húszéves programját. A kongresszus egyet jelentett az európai, afrikai, ázsiai, latin-amerikai szervezett munkások hatalmas, harci tapasztalatcseréjével. A felszólalók a világ minden részéről magas politikai színvonalon elemezték saját országaik dolgozó osztályai helyzetét, büszkén beszéltek áldozatos harcaik eredményeiről, közkinccsé tették azokat a fontos tapasztalatokat, amelyeket a kapitalista kizsákmányolók új raffinált támadásainak visszaverése közben szereztek. Az afrikai, még gyarmati vagy függő országok küldötteinek felszólalása minden elszántságot mutatott a felszabadulási harcok végigvitelére és egyben drámai felhívást jelentett a világ munkásaihoz, tegyenek még többet a gyarmati rendszer végleges felszámolásáért. A gyarmatosítás elleni harc jelképévé vált algériai munkásosztály, szegényparasztság, hős hazafiainak vádbeszéde hangzott el az algériai szakszervezeti szövetség főtitkára felszólalásában. Az algériai nép nyolcadik éve küzd hazája felszabadulásáért, a francia imperializmus közel egymilliós, jól felszerelt hadsereggel mind a mai napig meg tudta gátolni az algériai hazafiak győzelmét, de népük a mérhetetlen szenvedések ellenére tovább küzd és tudják, nincs messze az idő, amikor kivívják teljes függetlenségüket. A szakszervezet főtitkára gyűlölettől izzó szavakkal leplezte le De Gaulle gyarmatosítási politikáját. A napalm bombák egész környékeket tesznek tönkre, több mint kétmillió parasztot fosztottak meg földjétől, állataitól. A készleteket megsemmisítették, az állatállományt kiirtják, egész falvakat kényszerítettek arra, hogy füvet és gyökeret egyenek, így tartsák fenn életüket. A munkásokat, anyákat, gyermekeket ezrével ragadja el a különféle betegség, kíméletlenül üldözik a szakszervezeti mozgalmat. Egyetlen év alatt a szakszervezeti szövetség hét országos titkárát tartóztatták le és kínozták meg állati kegyetlenséggel. 1959-ben Aisad Idir, volt szakszervezeti főtitkár lábait elégették, kínozásához hegesztőlámpákat használtak, s végül belehalt sebeibe. A harcot mégis tovább folytatják. Az Algériai Szakszervezeti Szövetség nagyra értékelte az SZVSZ és a szocialista országok eddigi erkölcsi és anyagi támogatását. Mindenkit felhívtak a kongresszuson a szolidaritás további fokozására. Politikai, gazdasági elnyomásuk, s a faji üldözés szörnyű példáit sorolta fel a kongresszuson illegálisan részt vevő Dél-afrikai Unió szakszervezeti szövetségének küldötte. A luxust, gazdagságot termelő gyémántbányák munkásai rosszabbul élnek, mint az igavonó állatok. A benszülött néger munkások minden jogtól, még az utazástól is meg vannak fosztva, még mindig dívik a rabszolgakereskedelem. Eladják őket a fehér farmereknek, ahol két narancs áráért dolgoznak hajnaltól estig. A gyarmatosító birtokosok szerint a termelékenység növelésének leghatásosabb eszköze a korbács. Az elmúlt évben egy esetben tüntettek a közlekedés szabadságáért, a rendőrök sortűze 100 embert ölt meg. A szaúd-arábiai küldött és még sokan mások beszéltek arról a hallatlan különbségről, ami a munkás- és paraszti rétegek éhhalált jelentő életkörülményei és a feudális főurak felháborító luxus-életmódja között van. Egyes földesurak több száz falut kezelnek saját birtokukként. Jellemzőül említem meg, hogy ebben az országban a szakszervezeti mozgalom követelései között olyan pontok szerepelnek, mint: — megszüntetni a földmunkások állati kínzását, kezük, lábuk levágását büntetésből, megszüntetni a rabszolgakereskedelmet, csökkenteni a királyi család költségvetését stb. A rabszolgakereskedelem megszüntetése szerepel az angolai szakszervezeti mozgalom követelései között is. Korbácsolás a legszörnyűbb betegségek, a teljes szellemi sötétség (ezekben az országokban a benszülött lakosság 95—98%-a nem tud írni, olvasni), embertelen elnyomás sújtja az afrikai munkásosztályt. Ezért fordulnak bizalommal az SZVSZ- hez, mert tudják, az SZVSZ az egyetlen olyan nemzetközi szakszervezeti szerv, amely önzetlenül segíti őket harcuk megszervezésében. A mélységesen szörnyű gyarmati sorban élő dolgozók számára a reménység világítótornyát jelentik a szocialista országok népeinek példái, a kubai nép hősies bátorsága, akiknek kongresszusi küldöttei a legnépszerűbbek, ünnepeltebbek volta, és példát jelent számukra az az út, amit több újonnan felszabadult afrikai ország demokratikus fejlődéséből láthatnak. A kongresszus kiemelkedő eseménye volt Hruscsov elvtárs megjelenése és a küldöttek előtt elmondott beszéde. Hruscsov elvtárs többször félretette beszéde közben az előre elkészített szöveget és a szó szoros értelmében beszélgetett a világkongresszus küldötteivel. Hangjából és amit mondott, mindenki érezte, előttük valóban egy munkás beszél, aki ismeri a munkásélet minden gondját, a munkásosztály, a mozgalom hatalmas erejét és aki bár a legmagasabb poszton szolgálja a munkásosztályt, továbbra is egyszerű, közvetlen ember marad. Tanácsai, a szakszervezeti mozgalom fejlesztésére, arra, hogy erősíteni kell minden dolgozó nemzetközi összefogását az imperialista világreakció szövetkezése ellen, egyszerű figyelmeztető szavai a nemzetközi munkásosztály felelősségéről, a béke fenntartásáért vívott küzdelemben, rendkívül mély benyomást tettek az egész kongresszusra. Beszéde után szívből jövő, hatalmas lelkesedéssel köszöntötte a kongresszus és a küldöttek elénekelték ez internacionálét. (Folytatjuk.) Louis Saillant, az SZVSZ főtitkára közel hatórás beszámolójában ismertette az SZVSZ végrehajtó bizottságának jelentését „Mi tartozunk köszönettel a pártnak és a szakszervezetnek Megkapó ünnepség színhelye volt december 30-án délben székházunk. Azokat az idős harcosokat hívta meg elnökségünk, akik 50, 40 és 25 éve tagjai szakszervezetünknek. Jubileumunk alkalmából Reszegi Ferenc elvtárs, szakszervezetünk elnöke meleghangú üdvözlő szavak után díszes tagsági könyvet, emléklapot és 500, 400, illetve 250 forint pénzjutalmat adott át a veterán harcosoknak. A kitüntetett elvtársak a következők voltak: ötven éve tagok: Cseh János, Egyed Béla, Gál Sándor, Győrfi Imre, Nagy József, Rónai Sándor. (Rónai elvtárs az 500 forint jubileumi pénzjutalmat felajánlotta a szakszervezet elnöksége által patronált Bokányi Dezső fiúiskola részére.) Negyven éve tagok: Einberger József, Gál Sándor, Gotthár Márton, Jónás Sándorné, Lengyel József, Olasz István, Óvári József, Tanács István, Tóth Ferenc. Huszonöt éve tagok: Ábel József, Baji Mihály, Balogh Imre, Balázs István, Borbás József, Brilló János, Dráb Tibor, Fehér István, Gille Antal, Hechmann Jánosné, Kádár Antal, Kubát Tamás, Kurucz Imre, Link Gyula, Losonczi Károly, Seregi Pál, Soltész Márton, Subic Balázs, Szabó Károly. Az emléklappal kitüntetettek nevében először Rónai Sándor elvtárs, kőműves, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott köszönetet. — Mi, akik itt vagyunk, és akiknek az emlékére gondolunk a szakszervezet és a párt segítségével, a marxista—leninista eszmék alapján folytattuk és folytatjuk harcunkat. Ezért nem nekünk jár köszönet, hanem mi tartozunk köszönettel a pártnak és a szakszervezetnek — mondotta a többi között Rónai Sándor elvtárs. — Bennünket a párt és a szakszervezet nevelt arra, hogy kigyomláljuk a magunk és mások gondolkodásából a dudvát és helyébe a proletár szolidaritás, a proletár internacionalizmus, az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet ültessük. Ezért nekünk mindenkor hálásaknak kell lennünk és legyenek hálásak a nálunk fiatalabbak és a legfiatalabbak is. Mi pedig legyünk büszkék arra, hogy tagjai voltunk egy olyan mozgalomnak, amely a Szovjetunió felszabadító sikerei után kezébe tudta venni a hatalmat Most tele vagyunk hittel és optimizmussal, hogy az az eszme, amelyért harcoltunk, megvalósulóban van, és mi is elérhettük, hogy a XXII. kongresszus nyomán eljutunk a kommunizmusba. Mindaz, amit kaptunk, arra ösztönöz bennünket, hogy az új generációnak mutassuk az utat és tovább dolgozzunk közös céljaink megvalósításáért. Rónai Sándor elvtárs után a többi idős harcosok mondották el gondolataikat, elevenítették fel élményeiket és emlékeztek a közös harcokban eltöltött évekre. A meleghangú, baráti és elvtársi összejövetel Reszegi Ferenc elvtárs zárszavával ért véget. Apró Antal elvtárs elsőnek veterán harcostársainak kívánt boldog új évet.