Építők Lapja, 1962 (62. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-08 / 1. szám

1962. JANUÁR 6. ÉPÍTŐK LAPJA ______________________ Az V. szakszervezeti világkongresszus — a nemzetközi szakszervezeti mozgalom inattatislas seregszemléje­ ­, írja: Somoskői Gábor főtitkár, a magyar szakszervezeti küldöttség tagja Alig néhány napja, hogy be­fejezte munkáját Moszk­vában az V. szakszervezeti vi­lágkongresszus. A Kreml új, csodálatos kongresszusi kris­tály palotájában, amelyet a moszkvai építőmunkások mél­tán büszkén úgy emlegetnek, mint saját ajándékukat az SZKP XXII. kongresszusára, a szovjet és a világ kommunis­ta mozgalma küldötteinek ta­nácskozása után, december 4— 16-ig­ a világ minden tájáról összesereglett munkásküldöt­tek tárgyalták meg a dolgozó emberek olyan legégetőbb problémáit, mint a világbéke fenntartása, korunk szégyene, a gyarmati rendszer végleges megszüntetése, harc az elnyo­mott és függő népek nemzeti függetlenségéért, a demokrá­ciáért, a szakszervezeti moz­galom új feladatait a tőke és a munkásosztály közötti világ­méretekben élesedő osztály­harcban. Az V. szakszervezeti világkongresszus beváltotta a hozzáfűzött reményeket, 12 na­pos tanácskozása alatt sok­szor szenvedélyes és határta­lan lelkesedéssel fűtött vitá­ban kidolgozta és elfogadta az osztályharcos nemzetközi szak­­szervezeti mozgalom fő fel­adatait és elérése érdekében a legjobb taktikai módszereket. Egy cikk keretében nagyon nehéz még megközelítően is képet adni a kongresszus munkájáról. A világkongresz­­szus sok új vonásban eltért az előzőektől és számunkra, a magyar szakszervezeti kül­döttség tagjai számára nem­csak hosszú időre szóló tanul­ságokat, hanem felejthetetlen élményt is jelentett A kongresszus V. Grisin elv­társ, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének szívélyes üdvözlő szavai után kezdte meg munkáját. Louis Saillant, az SZVSZ főtitkára közel hatórás beszámolóban is­mertette az SZVSZ végrehajtó bizottsága jelentését az 1957- ben Lipcsében megtartott IV. SZ­VSZ-kongresszus óta vég­zett munkáról. A beszámoló reális marxista elemzését adta a nemzetközi helyzetnek és abban a nemzetközi szakszer­vezeti mozgalom gyorsuló fej­lődésének. Saillant elvtárs a beszámoló első fejezetében azokkal a feladatokkal foglal­kozott, amelyek a szakszerve­zeti világmozgalom előtt áll­nak a béke megóvásáért vívott küzdelemben, hangsúlyozta, hogy a háborús veszély az im­perialista rendszer létezésében rejlik. A nemzetközi reakciós erők ellen a nemzetközi mun­kásosztály akcióegységét kell szembe állítani. A beszámoló második részében a szakszer­vezeti mozgalomnak, a gyar­mati rendszer teljes felszámo­lását segítő feladatairól szó­lott. Beszámolója alapján a kongresszus ünnepélyes felhívással fordult a világ va­lamennyi szakszervezetéhez, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy 1962 Algéria felszabadításának, függetlensé­gének éve legyen, a beszámo­ló további részében a szocia­lista országok szakszervezeti mozgalmával, a tőkés világ dolgozóinak harcával a kizsák­­mányolás ellen, a szakszerve­zeti szabadságjogok védelmé­vel, ebben a harcban és végül a nemzetközi szakszervezeti mozgalom legfontosabb kérdé­sével, a nemzetközi munkás­­egységgel, annak jelentőségé­vel foglalkozott Saillant elv­társ élesen bírálta az SZSZNSZ jobboldali vezetői­nek egységbontó tevékenysé­gét és megállapította, ezek a vezetők testestől-lelkestől a monopóliumok szolgálatában állanak. A kongresszus fontos feladata kialakítani az egy­szerű szakszervezeti tagok százmilliós törekvésének meg­­felelően azokat a módszereket, amelyek elősegítik a nemzet­közi munkásosztály akcióegy­ségének megvalósítását. A má­sodik beszámolót „A szakszer­vezetek fokozott szolidaritása, tevékenységük fokozása a né­peknek a gyarmati rendszer megszüntetésére irányuló küz­delemben” címmel Ibrahim Zakaria elvtárs, az SZVSZ af­rikai titkára tartotta. A kongresszus 12 napja alatt a két beszámoló vitája során 114 küldött szólalt fel, fejtette ki egyetértését, javaslatait. Mi jellemezte a kongresszus vitá­ját? Mindenekelőtt az egész kongresszus egyetemes, az öt világrész szakszervezeti moz­galmát átfogó jellege. A kong­resszuson 97 országból 958 kül­dött, megfigyelő és vendég vett részt. 143 millió szervezett dol­gozó képviseletében. Ezek a számok sem adnak még teljes képet, az SZDSZ tömegbefolyá­­sának növekedéséről és a kongresszus egyetemes jellegé­ről, hiszen sok küldöttet, mint a kongresszuson jelenlevő szu­­dáni szakszervezeti vezető el­mondotta, szakszervezeti tény­kedésük miatt elfogták és bebörtönözték, közvetlen a kongresszus előtt. A jelenlevő küldöttek 36 millió szervezett munkással képviseltek többet, mint­­a lipcsei kongresszus küldöttei. Figyelembe kell venni azt is, hogy ez volt az első olyan szakszervezeti vi­lágkongresszus, ahol ilyen arányban voltak jelen az auto­nóm, független, az SZVSZ-hez nem tartozó szakszervezetek, sőt az SZVSZ-szel élesen szembenálló, SZSZNSZ-hez tartozó szakszervezetek képvi­selői. Az SZVSZ tömegbefo­­lyását, politikája iránti foko­zott érdeklődést mutatja, hogy az európai kontinensen kívül afrikai, ázsiai, dél-amerikai or­szágok küldöttei képezték az összküldöttek létszámának kö­zel a felét. Bátran mondhat­juk, hogy a kongresszus újabb nagy lépést jelentett a nem­zetközi munkásmozgalom Marx által megfogalmazott: „Világ proletárjai egyesülje­tek” jelszó megvalósulásához. A kongresszus másik jellemző vonása volt , ami a szocialis­ta országok és elsősorban a Szovjetunió által a tudomány, a technika, a társadalmi élet minden területén elért ered­mények hatását és különösen az SZKP XXII. kongresszusán elfogadott új pártprogram ha­­tását tükrözte —, hogy szinte kivétel nélkül minden küldött nagy lelkesedéssel, csodálattal beszélt a szovjet nép hatalmas programjáról, amellyel a béke, a munka, a szabadság, az egyenlőség, a boldogság, egy­szóval a kommunizmus társa­dalmának felépítését tűzte ki maga elé. Sokszor az volt az érzé­sünk, annak ellenére, hogy a kongresszuson igen sokféle politikai felfogású em­ber volt jelen, valóban a világ parlamentje ülésezik és fo­gadja el kitörő lelkesedéssel közeli vagy távoli jövőjeként a szovjet nép nagyszerű, húsz­éves programját. A kongresszus egyet jelen­tett az európai, afrikai, ázsiai, latin-amerikai szervezett mun­kások hatalmas, harci tapasz­talatcseréjével. A felszólalók a világ minden részéről magas politikai színvonalon elemez­ték saját országaik dolgozó osztályai helyzetét, büszkén beszéltek áldozatos harcaik eredményeiről, közkinccsé tet­ték azokat a fontos tapasztala­tokat, amelyeket a kapitalista kizsákmányolók új raffinált támadásainak visszaverése közben szereztek. Az afrikai, még gyarmati vagy függő or­szágok küldötteinek felszólalá­sa minden elszántságot muta­tott a felszabadulási harcok végigvitelére és egyben drámai felhívást jelentett a világ munkásaihoz, tegyenek még többet a gyarmati rendszer végleges felszámolásáért. A gyarmatosítás elleni harc jelképévé vált algériai mun­kásosztály, szegényparasztság, hős hazafiainak vádbeszéde hangzott el az algériai szak­­szervezeti szövetség főtitkára felszólalásában. Az algériai nép nyolcadik éve küzd hazája felszabadulásáért, a francia imperializmus közel egymil­liós, jól felszerelt hadsereggel mind a mai napig meg tudta gátolni az algériai hazafiak győzelmét, de népük a mér­hetetlen szenvedések ellenére tovább küzd és tudják, nincs messze az idő, amikor kivívják teljes függetlenségüket. A szakszervezet főtitkára gyűlö­lettől izzó szavakkal leplezte le De Gaulle gyarmatosítási poli­tikáját. A napalm bombák egész környékeket tesznek tönkre, több mint kétmillió parasztot fosztottak meg föld­jétől, állataitól. A készleteket megsemmisítették, az állatállo­mányt kiirtják, egész falvakat kényszerítettek arra, hogy fü­vet és gyökeret egyenek, így tartsák fenn életüket. A mun­kásokat, anyákat, gyermekeket ezrével ragadja el a különféle betegség, kíméletlenül üldö­zik a szakszervezeti mozgal­mat. Egyetlen év alatt a szak­szervezeti szövetség hét orszá­gos titkárát tartóztatták le és kínozták meg állati kegyetlen­séggel. 1959-ben Aisad Idir, volt szakszervezeti főtitkár lá­bait elégették, kínozásához he­gesztőlámpákat használtak, s végül belehalt sebeibe. A har­cot mégis tovább folytatják. Az Algériai Szakszervezeti Szövetség nagyra értékelte az SZVSZ és a szocialista orszá­gok eddigi erkölcsi és anyagi támogatását. Mindenkit felhív­tak a kongresszuson a szolida­ritás további fokozására. P­olitikai, gazdasági elnyo­másuk, s a faji üldözés szörnyű példáit sorolta fel a kongresszuson illegálisan részt vevő Dél-afrikai Unió szak­­szervezeti szövetségének kül­dötte. A luxust, gazdagságot termelő gyémántbányák mun­kásai rosszabbul élnek, mint az igavonó állatok. A ben­­szülött néger munkások min­den jogtól, még­ az utazástól is meg vannak fosztva, még­ min­­dig dívik a rabszolgakereske­delem. Eladják őket a fehér farmereknek, ahol két narancs áráért dolgoznak hajnaltól es­tig. A gyarmatosító birtokosok szerint a termelékenység nö­velésének leghatásosabb esz­köze a korbács. Az elmúlt év­ben egy esetben tüntettek a közlekedés szabadságáért, a rendőrök sortűze 100 embert ölt meg. A szaúd-arábiai küldött és még sokan mások beszéltek ar­­ról a hallatlan különbségről, ami a munkás- és paraszti ré­tegek éhhalált jelentő életkö­rülményei és a feudális főurak felháborító luxus-életmódja között van. Egyes földesurak több száz falut kezelnek saját birtokukként. Jellemzőül em­lítem meg, hogy ebben az or­szágban a szakszervezeti moz­galom követelései között olyan pontok szerepelnek, mint: — megszüntetni a földmunkások állati kínzását, kezük, lábuk levágását büntetésből, meg­szüntetni a rabszolgakereske­delmet, csökkenteni a királyi család költségvetését stb. A rabszolgakereskedelem meg­szüntetése szerepel az angolai szakszervezeti mozgalom kö­vetelései között is. Korbácsolás a legszörnyűbb betegségek, a teljes szellemi sötétség (ezek­ben az országokban a benszü­­lött lakosság 95—98%-a nem tud írni, olvasni), embertelen elnyomás sújtja az afrikai munkásosztályt. Ezért fordul­nak bizalommal az SZVSZ- hez, mert tudják, az SZVSZ az egyetlen olyan nemzetközi szakszervezeti szerv, amely önzetlenül segíti őket harcuk megszervezésében. A mélységesen szörnyű gyarmati sorban élő dolgozók számára a reménység világí­tótornyát jelentik a szocialis­ta országok népeinek példái, a kubai nép hősies bátorsága, akiknek kongresszusi küldöttei a legnépszerűbbek, ünnepel­­tebbek volta, és példát jelent számukra az az út, amit több újonnan felszabadult afrikai ország demokratikus fejlődé­séből láthatnak. A kongresszus kiemelkedő eseménye volt Hruscsov elvtárs megjelenése és a kül­döttek előtt elmondott beszéde. Hruscsov elvtárs többször félre­tette beszéde közben az előre elkészített szöveget és a szó szoros értelmében beszélgetett a világkongresszus küldöttei­vel. Hangjából és amit mon­dott, mindenki érezte, előttük valóban egy munkás beszél, aki ismeri a munkásélet min­den gondját, a­ munkásosztály, a mozgalom hatalmas erejét és aki bár a legmagasabb posz­ton szolgálja a munkásosztályt, továbbra is egyszerű, közvet­len ember marad. Tanácsai, a szakszervezeti mozgalom fej­lesztésére, arra, hogy erősíteni kell minden dolgozó nemzet­közi összefogását az imperia­lista világreakció szövetkezé­se ellen, egyszerű figyelmezte­tő szavai a nemzetközi mun­kásosztály felelősségéről, a bé­ke fenntartásáért vívott küz­delemben, rendkívül mély be­nyomást tettek az egész kong­resszusra. Beszéde után szív­­ből jövő, hatalmas lelkesedéssel köszöntötte a kongresszus és a küldöttek elénekelték­ ez internacionálét. (Folytatjuk.) Louis Saillant, az SZVSZ főtitkára közel hatórás beszámoló­jában ismertette az SZVSZ végrehajtó bizottságának jelentését „Mi tartozunk köszönettel a pártnak és a szakszervezetnek Megkapó ünnepség színhelye volt december 30-án délben székházunk. Azokat az idős harcosokat hívta meg elnöksé­günk, akik 50, 40 és 25 éve tag­jai szakszervezetünknek. Jubi­leumunk alkalmából Reszegi Ferenc elvtárs, szakszerveze­tünk elnöke meleghangú üd­vözlő szavak után díszes tagsá­gi könyvet, emléklapot és 500, 400, illetve 250 forint pénzju­talmat adott át a veterán har­cosoknak. A kitüntetett elvtár­sak a következők voltak: ötven éve tagok: Cseh Já­nos, Egyed Béla, Gál Sándor, Győrfi Imre, Nagy József, Ró­nai Sándor. (Rónai elvtárs az 500 forint jubileumi pénzjutal­mat felajánlotta a szakszerve­zet elnöksége által patronált Bokányi Dezső fiúiskola részé­re.) Negyven éve tagok: Einber­­ger József, Gál Sándor, Gotthár Márton, Jónás Sándorné, Len­gyel József, Olasz István, Óvá­ri József, Tanács István, Tóth Ferenc. Huszonöt éve tagok: Ábel József, Baji Mihály, Balogh Imre, Balázs István, Borbás József, Brilló János, Dráb Ti­bor, Fehér István, Gille Antal, Hechmann Jánosné, Kádár An­tal, Kubát Tamás, Kurucz Im­re, Link Gyula, Losonczi Ká­roly, Seregi Pál, Soltész Már­ton, Subic Balázs, Szabó Ká­roly. Az emléklappal kitüntetettek nevében először Rónai Sándor elvtárs, kőműves, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondott köszönetet. — Mi, akik itt vagyunk, és akiknek az emlékére gondo­lunk a szakszervezet és a párt segítségével, a marxista—leni­nista eszmék alapján folytat­tuk és folytatjuk harcunkat. Ezért nem nekünk jár köszö­net, hanem mi tartozunk kö­szönettel a pártnak és a szak­­szervezetnek — mondotta a többi között Rónai Sándor elv­társ. — Bennünket a párt és a szakszervezet nevelt arra, hogy kigyomláljuk a magunk és má­sok gondolkodásából a dudvát és helyébe a proletár szolida­ritás, a proletár internacio­nalizmus, az egy mindenkiért, mindenki egyért elvet ültessük. Ezért nekünk mindenkor hálá­saknak kell lennünk és legye­nek hálásak a nálunk fiatalab­bak és a legfiatalabbak is. Mi pedig legyünk büszkék arra, hogy tagjai voltunk egy olyan mozgalomnak, amely a Szovjet­unió felszabadító sikerei után kezébe tudta venni a hatalmat Most tele vagyunk hittel és op­timizmussal, hogy az az eszme, amelyért harcoltunk, megvaló­sulóban van, és mi is elérhet­tük, hogy a XXII. kongresszus nyomán eljutunk a kommuniz­musba. Mindaz, amit kaptunk, arra ösztönöz bennünket, hogy az új generációnak mutassuk az utat és tovább dolgozzunk közös céljaink megvalósítá­sáért. Rónai Sándor elvtárs után a többi idős harcosok mondották el gondolataikat, elevenítették fel élményeiket és emlékeztek a közös harcokban eltöltött évekre. A meleghangú, baráti és elvtársi összejövetel Reszegi Ferenc elvtárs zárszavával ért véget. Apró Antal elvtárs elsőnek veterán harcostársainak kívánt boldog új évet.

Next