Építők Lapja, 1967 (62. évfolyam, 1-26. szám)

1967-04-08 / 8. szám

­ Öt héttel határidő előtt Az ÉM. 26. számú Építőipari Vállalatnak 1700 dolgozója vesz részt a jubileumi ver­senyben, azzal a céllal, hogy olcsóbbá tegyék az építkezése­ket, rövidítsék az átadási időt és javítsák az építőmunka mi­nőségét. A verseny eredmé­nye, hogy az idei első harminc lakás átadásának határidejét öt héttel rövidítették meg. Az „S—1” jelű nagypaneles épü­letben harminc lakást az áp­rilis 30-i határidő helyett már márciusban átadtak. Ezeket a lakásokat hét hónap alatt építették fel. Ennyi idő telt el a földmunka megkezdésétől a lakások átadásáig. Egyébként a jubileumi ver­seny során a lakásátadások szerződéses határidejét általá­ban egy hónappal akarják rö­vidíteni. úgy tervezik, hogy mostantól kezdve minden hó­napban befejeznek és átad­nak lakásokat. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! az Építő-, fa, és építőanyagipari dolgozók szakszervezetének lapja Lxil évfolyam, 1. szám ARA­­M FILLÉR 1967. ÁPRILIS 8. Összerakható családi házak A Dunaújvárosi Épület­­elemgyár kezdeményezésére Pável Gyula, a Dunaújvárosi Tervező Iroda mérnöke olyan egy- és kétszintes családi há­zakat tervez, amelyek előre­gyártott elemekből falun is rendkívül gyorsan és egysze­rűen összeszerelhetők. A tervek szerint az egy­szintes ikerházakból elsőnek Gárdonyban négyet, a két­szintesekből pedig Mezőfal­ván nyolcat építenek fel egy­más mellett, tehát sorház for­májában, a házgyár augusz­tusban gyártja le az elemeket és szeptemberben kerül sor a családi házak összeszerelésére. S ősszel be is költözhetnek a lakók az új lakásokba. Kitüntetések­­* A felszabadulás évfordulója­­ alkalmából kormánykitünte-­­ tést adtak át az építésügy te-­­rületén különösen eredményes­ munkát végzet dolgozóknak. [ A MUNKA ÉRDEMREND! ARANY FOKOZATA kitün-­ tetést kapta Bondor József­­ és Simor János miniszter-­ helyettes, Kurucz János fő-­­ osztályvezető, dr. Piros Ist­­­ván, az ÉM Betonelemgyártó, Országos V. vezérigazgatója, $ Simon Sándor, az ÉM 25. sz.­­ Állami Építőipari Vállalat $ igazgatója, Barta János, az$ Országos Szakipari Vállalat $ építésvezetője, Oláh István, $ az ÉM Építőgépjavító és Gép- $ gyártó Vállalat 5. sz. gyár-­ egységének igazgatója, Burai­­ Sándor, a Középületépítő­­ Vállalat főépítésvezetője, Bre-­­go Ferenc, a Fémmunkás $ alumínium-szerkezeti gyár- $ egységének hegesztője. Negyvenketten a Munka 5 Érdemrend ezüst, ötven- $ egyen pedig bronz fokoza- $ tát kapták. A kitüntetéseket dr. Traut- E­m­ann Rezső építésügyi mi-­ niszter adta át. *­­ Munkájuk elismeréséül a $ kormány a Munka Érdem- $ rend arany fokozatával tünt­ tette ki Petrilla Károlyt, a­ Betonútépítő V. igazgatóját és­ dr. Amrik Lászlót, a Mohácsi­ I.­­rostlemezgyár főmérnökét, a Elnyerték a kongresszusi versenyzászlót Az MSZMP Békés megyei bizottsága még tavaly határo­zatot hozott, hogy a kongresz­­szusi munkaversenyben leg­jobb eredményt elérő két-két ipari vállalatnak versenyzász­lót, illetve oklevelet adomá­nyoz. Az értékelés megtörtént, s ennek alapján a Békés me­gyei Tégla- és Cserépipari Vállalat elnyerte a legjobbak­nak járó jutalmat. A Békés megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat április 3-án felszabadulási emlékünnep­­séget rendezett a békéscsabai téglagyár művelődési otthoná­ban, ahol Dénes Ferenc, a vál­lalat pártbizottságának titkára tartott beszédet Ezt követően Gyulavári Pál, a megyei párt­­bizottság ipari és közlekedési osztályvezetője a megyei párt végrehajtó bizottság megbízásá­ból átadta a kongresszusi ver­senyzászlót Berki Lászlónak, a vállalat igazgatójának. Megkezdték a Dunakeszi Házgyár építését Kéthetes előny a Miskolci Házépítő Kombinát munkálatainál A kombinát terveit az Ipar­­terv készíti szovjet dokumen­táció felhasználásával. A fal­elemeket csaknem 20 000 négy­zetméter alapterületű csar­nokban szovjet gépeken gyárt­ják. Az eddigi technológiától eltérően, az elemek vízszintes gyártósoron készülnek. Ennek az az előnye, hogy rövidebb idő alatt átállhatnak más-más méretű munkadarabok soro­zatgyártására. A kombinát másik érdekessége lesz, hogy teljesen berendezett fürdő­szoba-egységet is készít majd. A nagycsarnok előregyárto­tt szerkezeteit a helyszínen öntik ki betonból. Olyan ütemben állítják majd őket össze, hogy az 1968. első felében érkező szovjet gyártmányú berende­zések szerelését azonnal meg­kezdhessék. A tervek szerint a kombinát 1969. június 30-án kezdi az üzempróbát, 1970-ben pedig rendszeresen termel. Évente 4200 lakás falelemét készítik el. Előreláthatólag a rákospalotai Gazdálkodó út környékén felépülő lakótele­pen használják fel először a 3. számú házgyár elemeit A du­nakeszi gyár termékeiből ál­lítják össze az újpesti és a ká­posztásmegyeri lakótelep há­zait is. A miskolci házépítő kombi­nát kivitelezői a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom félévszázados jubileuma tisz­teletére vállalták, hogy az előírt több mint 80 millió fo­rint értékű munka elvégzésé­vel az új borsodi üzem vala­mennyi létesítményét — köz­tük a betongyárat, a készáru­raktárt, a cementtárolókat, az irodaházat és a kompresszorte­lepet — a határidő előtt, december 15-ig, felépítik. A 20 000 légköbméteres elem­gyártó csarnokban a tervezett április 10. helyett, már befe­jezték az 1-es számú hajó tíz gépaljának betonozását. A munka ilyen ütemű gyorsítá­sával határidő előtt megkezd­hették a gyár legfontosabb berendezéseinek, az úgyneve­zett csoportzsalus gépeknek a szerelését Jól haladnak a hatalmas csarnok üvegezésével is. A csarnok felét már beüve­gezték. A műszakiak számítá­sa szerint az építők és a sze­relők a tervhez viszonyítva már kéthetes előnnyel dolgoz­nak a jubileumi versenyben. Túlteljesítéssel kezdték az évet A SZAKSZERVEZETI MUNKA FELLENDÜLÉSÉT ÍGÉRIK A TOLNA MEGYEI VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEK A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szakszer­vezeti bizottságán most ösz­­szegezik a lezajlott válasz­tások tapasztalatait.­­ Küldöttértekezletünk 31 tagú vállalati szakszervezeti tanácsot választott, melyben a nálunk dolgozók minden ré­tege képviselve van, s akik szinte valamennyien szak­­szervezeti tisztségviselők, ak­tivisták is — újságolta Prokos József, a szakszer­vezeti bizottság titkára. — Újjáválasztott szakszervezeti bizottságunk 11 tagból áll. — Közülük mennyi az új? — kérdeztük. — Hat. Többségük azért már korábban is dolgozott a szakszervezeti mozgalomban. Lambert Ferenc kőműves például, aki szociális és munkásellátási felelős, kiváló bizalmi volt. Radnai József, a termelési felelősünk főbi­zalmiként dolgozott eddig. Becz József pedig a nyug­díjelőkészítő bizottság tag­jából lett most gazdasági fe­lelőse szakszervezeti bizott­ságunknak. — A bizalmiaknál milyen változások vannak? — Talán velük kellett vol­na kezdenünk, hiszen náluk hozta a legnagyobb előre­lépést a választás. 81 bizal­mit és 16 főbizalmit vá­lasztottunk. Azelőtt ennek fele sem volt nálunk. Azért döntöttünk így, hogy a szét­szórt munkahelyeken min­denütt legyen valaki, aki a szakszervezetet, a dolgozók érdekeit képviseli. A több bizalmitól jobb munkát is várunk. Most dolgozzuk ki oktatási tervüket Bízunk ab­ban, hogy segítségükkel a 80—83 százalékos szervezettsé­günket rövid időn belül legalább 86—87 százalék­ra növelhetjük. Vállalatunknál megszűnt a két szakszervezeti bizottság, a komlóiak ilyen szempont­ból is egyesültek velünk. Tud­juk, hogy a kettősség miatt legalább 300 ember maradt eddig vállalatunknál szerve­zeten kívül... Most a bizal­mi tömböket, kartonokat rend­behozzuk és építésvezetősé­genként figyelemmel kísér­jük a szervezettség alakulá­sát. Ezen túlmenően a ter­melés vonalán is maximális segítséget kívánunk adni az építésvezetőségeknek. Külö­nös gondot kell fordítanunk balesetmegelőzés céljából a munkahelyek rendjének javí­tására — szükséges, hogy aktivistáink erre is mozgó­sítsák a tagságot. Nagy építkezés folyik a vál­lalat szekszárdi központjá­ban. Toronydaru segítségé­vel állítják a helyükre az épület előregyártott elemeit. — Ebben az épületben mun­kásszálló lesz 300 dolgo­zónk részére — tájékozta­tott Tarjáni Lajos igazgató — és 700 személynek főző konyha, valamint étterem. Tervünk az, hogy öt hónap alatt elkészít­jük ezt, a számunkra rend­kívül sürgős létesít­ményt. A jubileumi munkaverseny keretében Andrási Péter ku­bikos és Laufer Mátyás ács­brigádja vállalta is a munkásszálló június 30-ra való elkészítését. Természe­tesen nemcsak a saját ré­szükre készülő építmények­nél igyekeznek a tolnai épí­tők. Különben hogyan is je­lenthetnénk most, hogy idei első negyedévi tervüket túl­teljesítették! Ennek hírét Tarjáni elv­társ így erősítette meg: — Jól indult számunkra ez az év. A tervezett 36 millió forint helyett több mint 40 millió forint értékű munkát végeztünk az első negyedév téli hónapjaiban. Kedvezett az időjárás és szakszerelő­ipari részlegünk szünet nél­kül teljes kapacitással dol­gozhatott. — A kedvező rajt után mi­lyen feladatok várnak még az idén a vállalat dolgozóira? — kérdeztük az igazgatótól. — 215 millió forint értékű építőmesteri és 15 millió forint értékű segédüzemi munkát írnak elő a ter­veink —­ válaszolta. — Töb­bek között 300 lakást kell átadnunk az idén. Dolgozóink többsége — a már említetteken kívül — felajánlást tett a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére. Vállalásaik lényege min­denütt a határidők tartása, vagy előbbre hozása és a minőség javítása. Bodrogi Já­nos parkettázó szocialista bri­gádja azt is vállalta, hogy három újítást adnak be az idén, melyekkel munkájukat termelékenyebbé teszik. A paksi építésvezetőség dol­gozói egy 1200 vagonos rak­tár határidő előtti elkészíté­sét vállalták. L. J. ­ Őszinte, elemző beszámoló élénk vita jellemezte a választást Március 30-án, a szakszer­vezetünk székházának üveg­termében került sor 141 kül­dött részvételével a budapesti bizottság és számvizsgáló bi­zottság újraválasztására. A küldött közgyűlésen részt vett Venéczi János, a Buda­pesti Pártbizottság titkára, Gyöngyösi István, szakszer­­veeztünk főtitkára és Furuc János, az SZBT szervezési osztályának vezetője. A „Szakszervezeti munka a számok tükrében” című ala­pos és részletes írásos tájé­koztató, valamint a bizottság­­ titkára Balla János által­­ elmondott szóbeli beszámoló­­ ha képet festett a budapesti­­ bizottság négyéves munkájá­­­­ról, elért eredményeiről,­­ gondjairól és problémáiról.­­ Az őszinte problémafeltárás,­­ az értékes elemző beszámoló , és a határozott feladatmeg­­­­határozás jó gondolatébresz­­­­tő volt. Mi sem bizonyítja­­ ezt jobban, mint a sok hozzá­­­­szólás, a küldöttek nagyfokú­­ érdeklődése és aktivitása. A­­ küldöttek,­­ bátran éltek­ ­ó szakszervezeti demokrácia­­ biztosította jogaikkal, s a hoz­­­­zászólásukban érintett témák­­ felölelték szinte a szakszerve­zeti tevékenység egész terüle­­­­tét a közvetlen érdekvédelem­­ kérdéseitől egészen a vezetés­­ színvonala megjavításának­­ problémájáig. Mind a beszámoló, mind a küldöttközgyűlés megállapí­tása szerint: az elmúlt négy esztendő eredményekben gaz­dag és ezért kiemelkedő idő­szak volt a budapesti bizott­ság életében, munkájának fej­lődése szempontjából. A ter­melést segítő sokoldalú te­vékenysége nyomán az építő-, fa- és építőanyagipari válla­latoknál emelkedett a terme­lékenység, javult a minőség és kiemelkedő teljesítmények születtek a munkaverseny eredményeként. Nagy szerepe volt ebben az egyre jobban terebélyesedő szocialista brigádmozgalom­nak, amely a beszámolási idő­szak során hatalmas erővé, a termelés motorjává nőtte ki magát. Míg 1961-ben 280 bri­gád, illetve 2900 dolgozó nyerte el a szocialista címet, 1966 végére már 1650 brigád, 17 700 dolgozó büszkélkedhe­tett ezzel. Közülük 286 bri­gád, 2145 munkás a bronz, 39 brigád, illetve 258 mun­kás pedig már az ezüst bri­gádjelvény birtokosa. Jelentős eredményeket ért el a budapesti bizottság a dol­gozók érdekvédelme, élet- és munkakörülményeinek javí­tása terén is. A beszámolási időszak alatt nagymértékben növekedett szakszervezetünk, s így a bu­dapesti bizottság szerepe is a bérpolitikai intézkedések ki­munkálásában, s a gyakorlati intézkedések megvalósításá­ban. Törekvései, melyek a munka szerinti elosztás elvé­nek érvényesülését célozták, eredményesek voltak, s a kor­mány 1966-ban végrehajtott bérintézkedéseiben realizá­lódtak, mely nagy arányú bér­­fejlesztést tett lehetővé az építő-, fa- és építőanyagipar­­ban. Hű képet festett a beszámo­ló a munkásvédelmi, üzem­egészségügyi és munkásellá­tási helyzetről is. Ezek a prob­lémák az elmúlt évek során állandóan napirenden szere­peltek és megoldásuk érdeké­ben komoly erőfeszítéseket tettek.. .. A balesetek számának csök­kentése és az üzemegészség­ügy javítását illetően, komoly előrehaladás történt. A sok­oldalú nevelő és felvilágosító munka, valamint a lelkiisme­retesen dolgozó közel 4000 munkásvédelmi őr tevékeny­sége eredményeként kedve­zően alakult az elmúlt négy év balesti statisztikája. Sokat javult az alapszervi munka­­védelmi apparátus tevékeny­sége is. Mind a beszámoló, mind a felszólalók számos — sürgő­sen kijavításra szoruló — hi­bára is felhívták a figyelmet. Mint a baleseti statisztika elemzése bizonyítja, a sérülé­sek zöme a fiatalokat éri, többet kell tehát foglalkozni oktatásukkal, nevelésükkel. A balesetek okát vizsgálva kide­rült: többségük még mindig szállítás, rakodás, s a munka­­terület rendetlensége miatt történik. Nagyobb gondot kell tehát fordítani ezekben a (Folytatás a 3. oldalon) 280 lakás határidő előtt, 186 lakás terven felül ! A 43-as Építőipari Vállalat­­dolgozóinak 2737 lakást kell­­átadniuk az idén Budapesten, 1730-cal többet a tavalyinál, s­­ már ez önmagában 36 száza­­­­lékkal nagyobb feladatot je­­lent. A főváros lakásgondjai­­i­nak enyhítésére azonban­­ újabb házak soron kívüli fel­­építését, 186 terven felüli ott­hon átadását is vállalták. A nagy program megvalósítása érdekében a vállalat dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójá­nak tiszteletére tett felajánlá­saikkal elsősorban az átadási ütemtervek pontos betartását és a feladatok határidő előtti végrehajtását segítik. A jubileumi versenyben az előírtnál hamarabb fejezik be 280 budapesti lakás építését. A Budakeszi úti lakótelep szocia­lista ifjúsági építésvezetőségé­nek dolgozói 140 lakást adnak át november 7-ig, 23 nappal a határidő előtt. A Fillér utcai munkahely dolgozói két lakóházat december vége he­lyett november 7-re építenek fel. A munka minőségének ja­vításával és az építési költsé­gek csökkentésével úgy akar­ják növelni a munkahely jö­vedelmezőségét, hogy a dolgo­zók 25—30 napi nyereségrésze­sedést kaphassanak, kétszer többet, mint a tervezett válla­lati átlag. A kelenföldi lakótelepen ifjú Kisvári János építésvezetősége az­­ új városrész kommunális építkezéseit gyorsítja meg. Többek között a tervezett idő­pontnál 10—20 nappal előbb ad át egy-egy bölcsődét. A ház­gyár dolgozói a jubileumi ver­senyben az előírtnál 60-nal több kelenföldi lakás falelemét készítik el. A lakótelep építői pedig a terven felüli lakásele­mek összeszerelését vállalták.

Next