Építők Lapja, 1973 (68. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-02 / 1. szám
2 Fővárosunk büszkesége a METRO Fővárosunk közlekedésében a legfiatalabb, de máris rangot vívott ki magának a METRO. Így csupa nagy betűkkel. Érthető ez, mert a főváros lakóin kívül büszke rá az egész ország apraja, nagyja. Ki tagadhatná, hogy a vidéki lakos, amikor útja Budapestre hozza nem kíváncsiságból utazza végig a legtöbb esetben a metróvonal egész hosszát. És lám, az a vonalhossz most újabb érdekes résszel gazdagodott, mert a Közlekedés Építő Vállalat dolgozói, és mindazok, akik a nagyszerű munkában részt vállaltak derekas munkát végeztek és határidő előtt már december 23-án átadták a budapesti forgalomnak az újabb szakaszt is. Olvasóink nevében is köszöntjük az új esztendő küszöbén mindazokat, akik lehetővé tették, hogy karácsony előtt, december 23-án a főváros utazó közönsége birtokba vehette a metró kelet-nyugati vonalának második szakaszát. A metróvonal érdekessége, hogy 1,3 km hosszú szakasza a felszínen vezet, 1,3 km a kéreg alatt és 7,5 km pedig mélyvezetésű. A mélyvezetés lehetővé tette 350 méternél nagyobb sugarú ívek alkalmazását, valamint így az építést a felszíni forgalom megzavarása nélkül lehetett végrehajtani. Érdekessége az eddig átadott metróvonalnak, hogy a teljes hosszúságon összesen 30 mozgólépcső működik, sebességük 0,9 méter másodpercenként. Egy-egy mozgólépcső óránként 8000 utas szállítására képes. Ami pedig a kelet- nyugati metróvonal teljes kapacitását illeti, óránként egyegy irányban 42 000 utas szállítását tudja biztosítani. Harmincnál több vállalat dolgozói vettek részt a metró kelet—nyugati vonalának az építésében. A brigádok szocialista szerződésben vállalták, hogy a második szakaszt az eredeti határidő előtt egy évvel, még 1972-ben elkészítik. Ígéretüket beváltották. A metró kelet-nyugati teljes vonalán, az Örs vezér tértől a Déli pályaudvarig a szerelvények naponta félmilliónál több utast szállítanak. Villanyszerelőipari Vállalat Budapest VII., Síp u. 23. Eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek, és az építőipari dolgozóknak! ÉPÍTŐK LAPJA Utaznak Az öreg Brehlik Mihály asztalán minden reggel négykor csörög a vekker. Felkel, öszszekészülődik, és kimegy a buszhoz. Szirákon utána lehetne igazítani az órákat, olyan pontosan, mindig ugyanabban az időben lép ki a kapun, s baktat végig a kövezeten ... A busz nagyokat szuszszán. Az öreg Mihály elfoglalja a helyét, jobbról a második ülést. És kezdődhet az élet, az újabb nap ... Az út 69 kilométer Budapestig. Onnan ugyanennyi vissza Szirákra. Tizenegy éve, minden munkanapon kétszer 69 kilométer hajnalban és este. Brehlik Mihály kubikos a 21-es számú Állami Építőipari Vállalatnál. Ezer, ezerkétszáz társával együtt, bérelt buszokon utazgat el a nap 24 órájából hármat, négyet. Tóalmás, Jászfényszaru, Zsámbék, Kartal, Farmos. Tizenöt, húsz község. Megannyi Brehlik Mihály. Megannyi hajnali négyórás ébresztő... A távolsági járatok Cinkottra futnak be, a vállalati személyszállítás központjába. Itt, a szépen kiépített buszparkolóban, munkahely szerint csoportosítják az embereket. S jön az újabb buszút. Mindenkit az építkezések kapujáig visznek. Körülbelül 50 ilyen hely van a fővárosban. Az öreg kubikos nagykabát nélkül, zsebre dugott kézzel kászálódik le a távolsági járatról, s beáll a csoportjába. Várakozás közben az eget kémleli, onnan próbálja kiolvasni a szelet, az esőt vagy a havazást. Ez a szertartás is hozzátartozik a reggelekhez. A buszon még szunyókált valamicskét, de most már minden porcikája felébredt. Elkapja a mozgás, viszi, sodorja. Száguld benne a vér, mint a jó paripák. Jó reggelt köszön az ismerősöknek, s már mosolyog, amikor felszáll a munkahelyi buszra. Jöhet a munka! A személyszállítás vezetőjének rezidenciájában reggel és este akkora a nyüzsgés, mint egy nagyobbfajta vidéki vásáron. Mihályi József mégis ura ennek a látszólagos zűrzavarnak. Ura és mindentudója. Telefonál, perlekedik és kér, buszsofőrökkel vitatkozik, ha lerobban egy járat, másikat szerez, ha köd van, nyugtatja az utasokat. Egyszóval alfája és ómegája, kezdete és végpontja a személyszállítás minden ügyes-bajos dolgának. Reggel öttől, este tízig. Ha minden jól megy, csak nyolcig, kilencig. Az egész, vadonatúj központi elosztó, vezetőjével együtt, valami kifejezhetetlen jó érzést kelt az emberben. Minden új és tiszta. Az iroda, a mellékhelyiségek, a váróterem, a folyosó, a parkoló, a sofőrszoba. S mindehhez a „főnök”. Határozott, karakterisztikus egyéniség, sűrű fehér hajjal, deresedő nagy bajuszszal. Úgy mutatja be egész „birodalmát”, mint aki nem győz betelni vele, mint aki a sok rossz úttót valami nagyon jóhoz jutott. A magyarázat nem is marad el. — Ezen a helyen valaha szeméttelep és homokbánya volt — mondja. — Mi pedig a Vágóhíd utcából indítottuk ezeket a járatokat. Naponta 25—30 buszt. Az embereink a szabad ég alatt, kerítéshez támaszkodva várakoztak. Télen bizony nem volt könnyű. Különösen olyankor, ha késések voltak. De hálistennek ez a múlt. Az idén, augusztus 21- én birtokba vettük a cinkotai központot. Láthatja, itt minden van. Ez a telephely a vállalat kétmillió forintját vitte el. De lehet-e pénzben mérni mindazt, amit az emberek elégedettsége tükröz? Hát nem És ha kultúrált életmódról beszélünk, a kultúrált magatartásról, akkor tudnunk kell, hogy mindezekre lehetőséget kell teremteni. Egy piszkos, szemetes utcasarkon eldobom a papírt meg a csikket. Egy tiszta váróteremben megkeresem a szemétkosarat és a hamutartót ... A váróterem kellemes. Két olajkályha fűti. Berendezése asztalokból és székekből áll. Sok ember elfér itt, de most csak ötvenen, hatvanan üldögélnek, kendőstül, kabátostól. Csomagok, táskák, pakkok. Mindjárt itt a karácsony. Ilyenkor mindenki vásárol, ajándékoz. Fiatalok és idősebbek, nők és férfiak. Megszokott kis csoportosulások. Letelt a nap. Délután öt óra van. Ki félórát, ki egy egész órát tölt el itt ilyenkor. Hogy miről beszélnek? Egymásról, a közelgő ünnepről, a múló esztendőkről, az ajándékokról, ki mit vett, és mit vesz még, ki mikor vág disznót, és így tovább. A váróterem közepetáján, asztalra könyökölve, a Mészáros házaspár vitatja meg a napot. Az asszony mellett takaros fenyőfa. Ma vette. Viszi a gyereknek, aki 11 éves és „nagyon jó gyerek”. Most biztos tanulja holnapra a leckét, a nagyanyja védőszárnyai alatt. Vérségiek. 55 kilométer nem nagy út. Csakhát a várakozás percei. Ha az nem volna. Az asszony tsz-tag volt azelőtt. Eljött az óra után, mert nem bírta erővel a munkát. Meg aztán így mégis csak együtt vannak. Látják egymást napközben is. Mindketten az előregyártó telepen kaptak munkát. Együtt megkeresik az ötezret, és közös a sorsuk. Azt mondják, jobb így. — Hát persze nem a legideálisabb — magyarázza a fejkendős, barna szemű fiatalasszony. — A gyerekkel is kevesebbet vagyunk, meg aztán a sok buszozással 15—16 órás az ember munkanapja. Ezeknek a fiataloknak — mutat rá egy kis asztaltársaságra — jó hecc, szórakozás, muri az egész. Mert még nincs családjuk, és nem érzik az elpazarolt idő hiányát. Mi meg már tudjuk, hogy az idő nagyon drága mulatság, és be kell osztani, hogy sok minden beleférjen... Ne higgye, hogy panaszképpen mondom. Mert én se vagyok még öreg. Csak talán épp ezért okoz néha boszszúságot az a másik nyolc óra, amivel az ördögnek tartozunk naponta... A vállalati szó nagyon is jól ismeri ezeket a kimondott vagy elhallgatott panaszokat. Tóásó Dénes titkár nem olyan ember, aki figyelmen kívül hagyja a minden jószándék ellenére létező időproblémát. De hát senki sem úristen, s erre a gondra nincs mindenható megoldás. — Húsz éve csináljuk a munkásszállítást. Meg sem merem mondani, mi pénzbe kerül ez a vállalatnak. De csináljuk, mert kell. Végre kész az új elosztó. Havi háromezer kilométerre kötünk szerződést egy buszra. Harminc busz. A mi járatainkon mindenkinek ülőhelye van. Tiszta, gondosan rendben tartott járművek ezek. Vannak buszbizalmijaink. Ők felelnek a rendért. A késést, a lerobbanást, a várakozásokat nem tudjuk megszüntetni. Ezek együttjárnak a közlekedéssel. Nem tudom, hogy kinek az agyában született meg az ötlet, tény, hogy a cinkotai váróteremben kis „könyvtár” húzódik meg az egyik sarokban. A dolgozók várakozás közben bármelyik könyvet kikölcsönözhetik. S az is tény, hogy 3 járaton kísérleti jelleggel, felszerelték a folyóiratládát, melyet a buszbizalmik kezelnek. Útközben bárki olvashatja ezeket. Közérdekű társadalmi, politikai és közgazdasági folyóiratokról van szó, melyek között megtalálni a Munkaügyi Kiskönyvtár legújabb kiadását, a szakmunkás-továbbképzés szakkönyveit és a párt ifjúságpolitikájával foglalkozó kiadványokat is. Ezenkívül minden buszon elhelyezik a hetilapokat. Ilyeneket, mint Képes Újság, Újítók Lapja, Élet és Tudomány, Nők Lapja. A központi elosztó fennállása óta 98 kötet könyvet kölcsönöztek a helyi kis „könyvtárból”. Mind szépirodalom ... Hat óra van, 12 buszt számlálod a betonvárón. Egyikmásik tele utassal, van, amelyik épp kifordul az országútra, hogy otthonába vigye a „tizennégyórázókat”. Több tucat ember meg ott álldogál a sötét szürkeségben, mert a csillebérci még mindig késik. Két dányi ember, Ivicsics Lajos és Fódor István is ott topog a betonvárón. — Van, hogy majd azonnal indulunk — mondja a szőrmekucsmás állványozó, Gödör István. — Olyankor jó napunk van. Hallaná az embereket, egy-két órás várakozás után. Hiszen én se vagyok mindig béketűrő. Nekem is kiszalad a számon néha a káromkodás. De kérdem én, ki bírja mindig idegekkel? A komótos Ivicsics Lajos begombolja a bőrkabátját és nagydarab kezével is nyomatékot próbál adni a szónak. — Te koma 22 éve ezt csinálod. Én csak öt. Lehet, hogy ezért vagyok türelmesebb. Meg hát szó, ami szó, tudtuk ezt kezdettől, mégis vállaltuk. Csináljuk. És bizony az igazsághoz el kell mondani, hogy olyan kényelmünk van, mint hajdan az uraknak. Az én helyemre csak én ülhetek. Szinte a lakásajtótól a szerszámosládáig fuvaroznak minket. Mégis jár a szánk. Mert ilyen az ember, ha kocsi van, helikoptert akar. Hát én ezt azért mondom, hogy ne értse félre a zúgolódásokat. De tudja, ilyenkor már fáradt az ember, s alig várja, hogy otthon legyen ... Arról, hogy mit szólnak a kis „könyvtárhoz” meg a buszon elhelyezett folyóiratokhoz, nemigen akaródzik szólniuk. Mindkét dányi ember amolyan 45 éves forma. Nehéz fizikai munkát végeznek. Megtöri őket a hajnal, az egésznapos sarkon-talpon lét. Talán kicsit szégyellik, hogy már kevés az öt-, hatórás alvás. Mert vidéken este is van tennivaló. Az asszonyt mégse lehet csak úgy szélnek ereszteni a dolgokkal. A könyv? A folyóirat? Kell az néha, de inkább a fiaikra bízzák már a betűket. De talán majd nyáron. Jó időben, mikor világos van, ők is kiszednek egyetegyet abból a ládából... Az öreg Brehlik Mihály is felül a sziráki buszra. Elfoglalja a helyét, jobbról a második ülést. Elfészkeli magát, kényelmesen. A busz nagyokat szusszan. Az út 69 kilométer hazáig. Behunyja a szemét, mert jobb szeret így gondolkozni. Jövő héten lesz a disznóvágás, s addig még annyi mindent el kell rendezni a portán ... Szabó Iréné 1913. JANUÁR 2. Mindenki érezzen felelősséget a dolgozók egészségéért, testi épségéért Békés megyében az építőiparban 1971-ben és 1972-ben növekedett a balesetek, valamint a kiesett munkanapok száma A Békés megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál is kedvezőtlenül alakult a helyzet ebben az időszakban, így 1971-ben — 1970-hez képest — a balesetek száma 27-ről 37-re, a kiesett munkanapok száma 444-ről 611-re emelkedett. Tovább romlottak a körülmények 1972. I. félévében, májusban halálos baleset is bekövetkezett. Az egyik dolgozó a rosszul elkészített korláttal együtt a második emeletről lezuhant. A Szakszervezetek Békés megyei Tanácsának Munkavédelmi Bizottsága a továbbá balesetek megelőzésére különböző intézkedéseket tett. Ezek végrehajtásáról Jánk Tivadar, a vállalat igazgatója december 19-én számolt be. Elmondta többek között, hogy a második félévben jelentősen csökkent a balesetek száma. Megszigorították a munkahelyi fegyelmet és rendszeresen ellenőrzik a védőberendezések használatát. A gyorsfelvonókat ellátták az előírt reteszelt védőkorláttal. A termelőgépek, eszközök biztonságos használatát javítás után ellenőrzik és csak azután adják ki. Fokozzák a belső közlekedési utak és a munkaterületek rendjét. A magasban végzett munkánál gondoskodnak a korlátok szakszerűbb elkészítéséről. A munkavédelmi őrök a veszélyforrások feltárásában tevékenyebben vesznek részt. A munkavédelmi előírások megszegőit a vállalat felelősségre vonja. Azt is elmondta Jánk Tivadar, hogy a továbbiakban felülvizsgálják, hogy a gépek, valamint a technológiai eljárások megfelelnek-e az óvórendszabályokban meghatározott követelményeknek. Megvizsgálják a telephelyen a munkakörülményeket, így a világítást, a levegő szennyezettségét, a zajszintet és a szükséghez mérten intézkedik a vállalat az ártalomhatások megszüntetésére. Törekednek a magasabb szintű műszaki megelőzésre, amely a dolgozókat tévedés esetén vagy véletlen szabálytalanság elkövetésénél is megvédi a balesetektől. A munkavédelmi oktatás színvonalát is növelik. A közeljövőben javítják a központi telepen a dolgozók szociális ellátását: 120 személyes fürdőt, mosdót, öltözőt létesítenek az egyik raktárépület átalakításával javítják az ivóvízellátást és a szennyvízelvezetést is. A munkások távolabbi munkahelyekre való eljuttatására személyszállító gépjárműveket vásárolnak. Az SZMT Munkavédelmi Bizottsága elsősorban a munkavédelem szervezettségének a javítására hívta fel a figyelmet, hogy a kezdeti eredményt tovább lehessen növelni. El kell érni, hogy az igazgatótól a művezetőig mindenki érezzen felelősséget a dolgozók egészségéért, testi épségéért. B. P. Óránként kétszáz kubikost helyettesít Új típusú árokásó gépet mutattak be nemrég Tatán a Komárom megyei Tanácsi Útépítő Vállalatnál. Az új, rendkívül egyszerű gép teljesít-a ménye háromszorosa az eddig alkalmazott olasz gyártmányú árokásó gépeknek. A gép forgólapátjai még a legnehezebb, legkötöttebb talajba is gyorsan éket vágnak. Óránként 150—200 köbméter földet dobnak ki. Ezzel 200 kubikos munkáját helyettesítik. A berendezés várható élettartama 5000 üzemóra, s ezalatt az idő alatt 800 000 köbméter árkot képes elkészíteni. Ennek a termelési értéke 16 millió forint. A különleges, de rendkívül egyszerű gépet egy győri mérnökkollektíva tervezte, gyártására pedig a Komárom megyei Tanácsi Útépítő Vállalat vállalkozott. Minden alkatrésze hazai gyártmányú, így nemcsak termelékenyebb, hanem lényegesen olcsóbb is, mint a külföldi gépek. Boldog új évet híven és sok sikert a munkában minden kedves ügyfelének, a lap olvasóinak és az építő- és a faipar valamennyi dolgozójának! AZ ÉPÍTŐIPARI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT