Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1984-01-09 / 1. szám
2 Unokáink sem fogják érteni Különös műsorral „örvendeztette” meg nézőit december 21-én este a televízió. Osskó Judit panelshow-jának, az „Unokáink is látni fogják” című félórának az esti invitje a rádióújságban jól hangzott. Ezzel csalogatta a kései kezdés miatt vaculáló nézőt: „A Magyar Építőművészek Szövetsége legutóbbi Közgyűlésén alighanem ez a két mondat kavarta föl leginkább a kedélyeket, amely a tervező vállalatokról szólván megállapítja: „... nem várható el, hogy mai szervezeti rendjükben képesek legyenek eleget tenni a társadalom valódi építészeti igényeinek. Ezekben a nyagyirodákban az építészet esetenként szakág lett, elveszítve rangját; az építészeti alkotás folyamatában búvópatakká vált.” Hát, lássuk a medvét! Jól indított a műsorvezető. Megállított néhány járókelőt a Fórum szálló előtt, s megkérdezte tőlük, mit gondolnak, menynyi pénzt kapott ennek az épületnek terveiért a tervezőmérnök ... Volt aki egymilliót mondott, volt aki százezreket, a havi fizetésre senki nem tippelt. Pedig az nyert volna. Ismétlem, ha nem is túl eredeti ötlettel, de jól indult a műsor. Megteremtette a lehetőségét annak, hogy jól folytatódjék. Sajnos, nem jól folytatódott. Az történt ugyanis, hogy a sorra megvallatott építészek panaszainak sokféleségét Osskó Judit megmérette — mint afféle etalonnal — két vendéggel. A stúdióban leültetett két úr meglehetősen kényelmetlen helyzetbe került pillanatok alatt — a fölöttébb rámenős műsorvezető hölgy jóvoltából. Véleményt kellett nyilvánítaniuk valahogy úgy, mint a kancsal mészáros teszi, aki ugyebár erre pislant és arra vág. Magyarán: rossznak kellett minősíteniök azt a helyzetet, amelyben ma az építészek ezeknél az óriáscégeknél dolgoznak, de eközben azt sem lehetett elfelejteniük, hogy ők az Építési és Városfejlesztési Minisztériumot képviselik. Azt a főhatóságot, amelynek a magyar építőipar irányítása a feladata. Ismétlem, a két úr nem volt irigylésre méltó helyzetben, de erről a mezzó hangú műsorvezető nem vett tudomást. Vagy azért, mert fütyült a stúdióvendégek helyzetére, vagy mert a saját helyzete túlságosan igénybe vette, amit még méltányolhat is az ember, bár az idő múltával ez a méltányosság — legalábbis bennem — csökkent. Csökkent, mert a műsor utolsó harmadában egyszercsak egy ilyen kérdést hallok a határozott mezzoszoprántól: „Az is egy érdekes dolog, hogy közgazdaságilag az építészeti minőség nagyon nehezen mérhető, én úgy gondolom, hiszem, ez egy professzionális szolgáltatás, amit az építészek nyújtanak, mégpedig annak is egy speciális válfaja. Tehát itt ez a minőségvédelem milyen koordinátarendszerben tudhat majd működni?” Igen, szó szerint ezt kellett végighallgatni azon a kései órán. Ami az én esetemben nem nagy ügy, legfeljebb pöccentek egyet azon a gombon ott, jobb oldalt, aztán megyek aludni. Na, de akinek erre a kérdésre válaszolni is kellett! Mindenesetre ügyesen csinálta, így felelt: „Mi úgy tudjuk egymás között, kollégák, hogy a kék madarat elfogni itt nem nagyon sikerül...” És így tovább, és így tovább. Végül is mi történt? A Magyar Építőművészek Szövetségének volt egy közgyűlése, ahol elhangzott az az idézett mondat. Ezt tűzték a műsor zászlajára a tévések — nyilván kedvcsinálónak. Jó orruk van, pontosan tudják, a közhangulat kissé építészetellenes, s van is néhány ok, amiért az lehet. (Annyi feltétlenül, hogy ezt a műsort — immár évek óta — „eltartsa”.) Az első, aki azon az estén megjelent a képernyőn, maga a MÉSZ titkára volt. Utána az Állami díjas tervező következett. Világosan és őszintén elmondták, miért sanyarú ma egy építész helyzete nálunk. A műsorvezető bólogatott, s látszatra egyetértett, hisz újabb kérdéseket tett a nyilatkozók „alá”. Snitt, a színhely már a stúdió, ahol a mezzoszoprán egyszerre hangot váltott. Pontosabban hangnemet. A percekkel előbb látott építészek véleményét hirtelen elfogultnak nevezte. Vajon miért? Mert másokkal ült szemközt. Más széljárás, más vélemény. Kissé különös. Hogy mit akart ez a műsor? Kinek készült? Kiknek volt erre szüksége? Minden kérdésre ugyanaz a válasz kínálkozik: ez a műsor azért készült, hogy lássuk, szerkesztője változatlanul rajta tartja ám a szemét a magyar építészeten. Rajta ám! Semmi nem történhet anélkül, hogy ő észre ne venné. Lám, most is ilyen fontos kérdéseket vetett fel. . . Valóban fontosakat, amelyeket harminc perc alatt úgy sikerült elszürkítenie, a kontrasztokat olyannyira egybemosni, ami csak a „kiválasztottaknak” sikerülhet. Vagy akit a valóság feltárása mellett más cél is vezérel. Az a szerda esti műsor kihagyott ziccer volt — sportnyelven szólva. Lényegét még unokáink se fogják megérteni. v. a. s. Pályaválasztás előtt Sok ezer családban fő téma: mi legyen a gyerekből? A Vági István Építőipari Szakközépiskola segíteni kívánt a végzős nyolcadikos tanulók gondján. A Munkásmozgalmi Intézetben gyakorlati bemutatóval összekötött kiállítást rendeztek, amelyben ízelítőt adtak az iskolában folyó oktatásról. Balázs István igazgató egészíti ki a látottakat: — A nappali tagozaton 28 osztályban 964 tanuló sajátítja el a magas- és mélyépítést, az épületgépészetet és az építőanyagipari technológiai ismereteket. Az esti tagozaton több mint kilencszáz hallgatónk van, akik közül 500-an járnak technikusi minősítő tanfolyamra. Hetvenöt főfoglalkozású és harminc óraadó tanár próbálja belesulykolni a fejekbe a felsorolt szakmák csínját-bínját. — Az eddigi gyakorlat szerint, milyen a jelentkezési arány? — A magasépítési és épületgépészeti szakon kétszeres a túljelentkezés. A másik két szakágban nincs kellő létszám. — Milyen tanulók kérik a felvételüket? — Általában jórendűek. — Milyen tantárgyakból vannak a felvételi vizsgák? — Matematikából, fizikából és helyesírásból. A tanulók kötelező alkalmassági vizsgálaton is átmennek. — A végzett diákok elhelyezkedési lehetősége? — Minden gyereknek legalább 5-6 állást tudunk felajánlani. Jó néhány vállalat előre leköti a tanulókat. Jelenleg 120-an vállalati ösztöndíjasok. Végzős hallgatóink közül többen egyetemen folytatják tanulmányaikat. — Akik még többet szeretnének megtudni az iskoláról? — Január 14-én nyílt napot tartunk, amelyre szeretettel várjuk a jövendő tanulóinkat és szüleiket. KGy. ÉPÍTŐK LAPJA Leg ... leg ... leg .. . A legnagyobb, a legrégibb, a legnépesebb . . . A fenti jelzők méltán illetik meg a kecskeméti Gáspár András 607. számú Szakmunkásképző Iskolát. A megye legnagyobb iskolája 1983-ban ünnepelte fennállásának százéves jubileumát. A százhúsz fős tantestületben minden építőipari szakmát oktatnak. Három munkaközösség működik: az építőipari, szobafestő és mázoló, valamint csőszerelő. Az építőipari munkaközösség vezetője, Tóth Sándor, ízes ,beszédű, derűs ember. Az egykori Tenkes kapitányra, a fiatal Zenthe Ferencre emlékeztet. Tóth tanár urat a munkaközösség kapitányát a múltjáról faggatom: — Mikor határozta el, hogy a katedrát választja élethivatásául? — Szüleim iparos emberek voltak. Apám cipészként egész nap a kaptafa mellett, anyám varrónőként a varrógép mellett hajladozott. Úgy volt rendjén, hogy a fiuk is valamilyen becsületes szakmát válasszon magának. Kitanultam hát a kőműves mesterséget. A hódmezővásárhelyi Építőipari KTSZ-ben kezdtem el dolgozni kőművesként. 1964-ben, éppen húsz esztendeje, léptem át az iskola kapuját, ahol szakoktatóként kezdtem pedagógusi tevékenységemet. — Gondolom, azóta továbbképezte magát . . . Elmosolyodik. — Amióta itt vagyok egyfolytában tanulok. Előfordult olyan év, amikor egyszerre háromr különböző iskolába jártam. Az elmúlt évtizedek alatt elvégeztem az építőipari technikumot, egy művezetői tanfolyamot, hároméves pedagógiai szakiskolát. Hét esztendeig jártam a marxista-leninista egyetemre. Elvégeztem a munkásmozgalmi szakosítót is. Azt mondják, hogy a jó pap is holtig tanul, a jó tanár sem lehet kivétel ez alól.. . A munkaközösség vezetői munkájáról érdeklődöm. — 1970 óta töltöm be ezt a pozíciót az iskolában. 1974-től a megyei munkaközösség vezetője is én vagyok. Legutóbb a differenciált oktatás volt a fő téma. — Mit jelent ez? A legjobb gyerekekkel kiemelten kell foglalkozni, a közepesekkel jócskán, a leggyengébbekkel nagyon sokat. — Mennyire lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani ? — Nagyon nehezen, hiszen osztályonként 35-40 gyerekkel foglalkozunk, nem könnyű mindenkire odafigyelni. — Az oklevelek és plakettek arra engednek következtetni, hogy a kecskeméti szakmunkásképzőben eredményes munka folyik . . . Bólint: — A szakma Kiváló Tanulója versenyben évről évre kimagaslóan szerepelnek a diákjaink, több első hely fémjelzi a magasfokú oktatást. Tóth Sándor nemcsak az oktatás terén jeleskedik, kiemelkedő a társadalmi tevékenysége is. Tizenkét esztendeig volt a pártbizottság tagja, hat éve az intézet szakszervezeti bizottságának a titkára. — 173 fős az szb-tagságunk — fejtegeti. — Kicsiben azonban ugyanazt kell csinálnunk, mint akármelyik nagyvállalatnál. — Milyen ügyekben keresik fel a szakszervezeti titkárt? — Leginkább személyes és családi ügyekben. Szeretek emberekkel foglalkozni, szívesen meghallgatom ügyes-bajos dolgaikat. Igyekszem mindenkinek segíteni, hogy érezzék azt, a szakszervezethez nyugodtan fordulhatnak. — Kitüntetései? — Nagyon jól érzem itt magam. Megbecsülnek anyagilag és erkölcsileg is. A Miniszteri Dicséreten kívül megkaptam a kiváló pedagógiai munkáért és a szakszervezeti munkáért járó kitüntetéseket. Büszke vagyok az aranykoszorús KISZ-jelvényre, amelyet az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységemért kaptam. — Tanári munkájában a legnagyobb öröme? — A régi tanulóim még ma is meglátogatnak, sokszor családostól is. Ragaszkodásuk, szeretetük a legnagyobb elismerés, amelyet egy tanár kaphat. — Mi az, ami bosszantja? — Komolyan mondom, hogy semmi. A diákok apró csínytevéseit egy kicsit diákszemmel nézem, hiszen magam is örök tanuló maradok. — Követi valaki a családjában a példáját? — A fiam a soproni Faipari Egyetemre jár, a kislányom nyolcadikos. Tulajdonképpen bármelyikükből lehet még tanár. — Amikor nem tanít, nem tanul, mit csinál a legszívesebben? — Meccsre járok. Nagy Fradiszurkoló vagyok. Sokszor még az Üllői úton is megnézem őket. — Mit szól kedvencei szerepléséhez? Szemrehányóan néz rám. — Eddig olyan kellemesen elbeszélgettünk, minek elrontani? A zöld-fehér fiúk meglehetősen sok bosszúságot okoztak nekem az ősszel. Elbúcsúzom gyorsan. Kívánom a tanár úrnak, hogy a tanítványai továbbra is jeleskedjenek az iskolában és az életben. Na és az aranylábú kedvencei se kapjanak szekundát a tavaszi javítóvizsgán ... Kemény György Fotó: Fürjes Vali Akik az utánpótlást nevelik A jó tanár is holtig tanul... „Veszélyforrás mindig akad” Egy villanyszerelő portréja A majdnem halszemoptikának nevezhető, nagy látószögű objektívvel is alig-alig lehet a képmezőre varázsolni Lenner Kálmán karbantartó csoportvezetőt, amint társaival egy gyorsfelvonót szerelnek össze a tízemeletes lakóház mellett Zalaegerszegen. Villanyszerelő a szakmája, mint mondja, két drótot a világ bármely részén egyformán kell összekötni ahhoz, hogy az áram eljusson a fogyasztóhoz. De nem mindegy, hogy hogyan. Közel tíz éve került a Zala megyei Állami Építőipari Válallat vonzásába, amikor mint az ÉLGÉP munkása méréseket végzett a ZÁÉV-nél, s megunva az állandó vándoréletet, átjött az építőkhöz az 1. sz. zalaegerszegi főépítésvezetőségre. Alig telt el két és fél év, a 16 tagú karbantartó csoport vezetője lett. Húsz éve szakszervezeti tag — még az ÉDÁSZ-nál lépett be, volt bizalmi, három éve a vezető főbizalmi helyettese munkahelyén, és 1981-től a vállalat szakszervezeti bizottságának társadalmi munkavédelmi felügyelője. Azt állítja, azért őt választották, mert a beosztottai sok munkahelyen dolgoznak, így ő is megmegfordul sűrűn azokon a munkahelyeken, és azonnal szóvá tudja tenni a hiányosságokat, sokszor még le sem kell írni, már javítják is ki, amit hibaként, veszélyforrásként feltár Lenner Kálmán. Mert veszélyforrás mindig akad, a termelés sodrásában el-elfeledkeznek a munkásvédelemről, a szociális körülményekről. Elmondja, hogy amikor elkezdték építeni a színészlakásokat, nem volt a közelben felvonulási épület, az embereknek több mint 500 méterre kellett elmenni kezet mosni, sőt öltözőjük sem volt. Addig-addig járt egyik illetékestől a másikig, brusztolt, mondta a magáét, amíg felállítottak egy fabarakkot. Amint mondja, adnak a szavára, mert van fedezete annak, amit mond. Tudják, hogy olyan embert küld egy-egy munkahelyre, aki biztosan el tudja hárítani az építőgépek hibáját, így nem csoda, ha mernek differenciálni, például a bérfejlesztéskor. Az idén húsz fillértől egy forint negyven fillérig terjedt a differenciálás határa. Két munkatársuk nem is kapott a pénzből, mert balesetük volt, mivel nem tartották be a munkavédelmi szabályokat. De ebből nincs harag, megértették, hogy ez a helyes eljárás. Lenner Kálmán a családjával — két gyermekük van — szüleivel közös házban lakik a közeli Bakon. Nemrég kisiparos működési engedélyt akart kiváltani, mert nincs, aki a faluban elvégezné az ilyen munkákat. A közvetlen munkahelyi vezetője egyetértett ezzel, azonban, mint mutatja, a papíron is ott áll feketén-fehéren, hogy a vállalat igazgatója nem járult hozzá, mert: „munkaköri beosztása, társadalmi elfoglaltsága olyan, hogy munkaidő után erre nincs ideje.” Történt mindez szeptember elején, jön. A szakszervezeti bizottság — mint hatáskörileg illetékes szerv —, munkatársai meglepődve hallják a történteket, mert egyrészt Lenner Kálmán nem kérte a segítségüket, másrészt döntése előtt az igazgató nem konzultált velük. Reméljük, hogy azóta az igazgató is átgondolta még egyszer a kérést és nem gátolja meg, hogy a közeli község — ahonnan több dolgozójuk jár be naponta a vállalathoz — szolgáltatásainak színvonala ezzel is javuljon. A szakszervezeti bizottság munkatársai még azt is elmondták, hogy a Lenner Kálmán által vezetett brigád eddig kétszer nyerte el a vállalat kiváló ifjúsági és egyszer a vállalat kiváló brigádja címet, maga a brigádvezető megkapta a kiváló dolgozó és a Szakszervezeti Munkáért oklevél kitüntetéseket. Lenner Kálmán több emelet magasból int búcsút, amikor elindulunk a beszélgetés után Zalaegerszegről. Tímár Mátyás 1984. JANUÁR 9. December 12-én Rajk Lajos, a Központi Művészegyüttes Tánckarának tagja aktív művészi pályafutásának befejezése alkalmából a Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozat kitüntetésben részesült. Rajk Lajos húsz éve tagja Központi Művészegyüttesünknek. Az eltelt két évtized alatt eredményes művészeti tevékenységet fejtett ki. Több éven át társadalmi vezetőségi tisztséget is betöltött. December 16-án Újvári Sándor, a Zala megyei Tanács elnöke nyújtotta át Farkas Józsefnek, a ZÁÉV igazgatójának a megyében folyó egészségügyi beruházások és fejlesztések terén végzett tevékenysége elismeréseként az Egészségügyi Minisztérium által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést. KANIZSAI ÜVEGEXPORT A tervnek megfelelően folyik a termelés a Nagykanizsai Üveggyárban. Október végéig 1 millió dolláros, illetve 3,3 millió rubeles exportot értek el. A még hátralevő idő alatt mintegy 400 ezer dollárért és 700 ezer rubelért értékesítenek a termékeikből. A szocialista országokba, Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Bulgáriába és az NDK-ba folyamatos a szállítás, különféle hőálló laboratóriumi termékek és ampullák kerülnek exportra. Csehszlovákiába havonta közel 10 millió fehér vágott ampullát szállítanak, a hőpalack- és hőtárbetétek a nyugati piacokra kerülnek. Jelentős a laboratóriumi exportjuk, s ennek felhasználására számos országban kerül sor. Készül a kanizsai gyárban francia export, új típusú csavarmentes hőálló üveg, a megszokott laboratóriumi üvegáruból pedig 14 ezret ugyancsak a franciáknak, illetve az NSZK-beli vevőknek szállítanak. Kedveltek külföldön a félliteres hőpalackok, s ebből novembertől mintegy 250 ezer darabot exportáltak az NSZK-ba és Svédországba. Decemberben a negyedliteres változat gyártására is sor került, ebből még 25 ezer darabot szállítanak egy spanyol megrendelőnek. Képünkön készül a laboratóriumi üveg. (Koppány György felvétele)