Építők Lapja, 1995 (48. évfolyam, 1. szám)
1995-01-01 / 1. szám
2 Strabag-Hungária Építő Kft. Végkielégítés csak jogerős bírói ítélettel „Jó néhány negatív példa azt igazolja, hogy az építő- és építőanyag-iparban jelen lévő osztrák tőke nem túl kényes, ha a munkavállalók jogaira vonatkozó hazai előírások betartásáról van szó” — írtuk lapunk múlt évi, szeptemberi számában, amikor a hazai építőiparban az osztrák tőke szerepével foglalkoztunk. Már itt megemlítettük a százszázalékos osztrák tulajdonban lévő Strabag-Hungária Építő Kft.-t azok között a cégek között, amelyek hajlamosak, az egyoldalú érdekérvényesítésre és ezért a szakszervezetek javaslatait nem fogadják el Most ismét a Strabag-Hungáriáról lesz szó. Zala megyéből kapott hír szerint a cég néhány volt dolgozója megnyerte az osztrák tulajdonos ellen indított munkaügyi perét. A történtekről telefonon kértünk információt Újvári Károlytól, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Zala megyei Szakszervezete elnökétől. Végkielégítés nélkül — Igaz a hír, hogy a Strabag-Hungária Építő Kft volt dolgozói pert nyertek a céggel szemben. — Három esetben valóban így történt. Az események megértéséhez azonban vissza kell mennünk az 1989-es esztendőhöz, amikor a gazdasági szerkezetváltás megindult Ez érintette az építőipart is. A megyei közúti építő vállalatok egy részének — a zalaegerszeginek, a Pest megyeinek, a kaposvárinak és a kecskemétinek — a személyi állományát, a megrendelésekkel együtt átvette a Strabag- Hungária Építő Kt. Nem volt azonban helyi kollektív szerződés, amely tisztázta volna, hogy ez a változás hogyan befolyásolja az érintettek munkaviszonyát. A hátránya akkor mutatkozott meg, amikor 1990-93 között a cégtől átszervezés, létszámleépítés miatt sok, a becslések szerint egy-másfél ezer dolgozót bocsátottak el. -7- Kaptak végkielégítést? — Ez csak akkor járt volna, ha a cég mond fel. Tehát határozott idejű munkaszerződés lejártakor, illetve közös megegyezéssel történt szerződésbontás esetén nem. Azonban azok sem kapták meg, akik jogosultak voltak rá, pedig az említett közúti vállalatok jogelődnek minősültek. — Közben változott a szabályozás. — 1991 októberében módosult, illetve az új Munka Törvénykönyve már azt mondta ki, hogy áthelyezett dolgozóknak nem adható végkielégítés. Nem ismerte el ilyen szempontból a jogelődnél munkaviszonyban töltött éveket. Perdöntő fordulat — Belenyugodtak a munkavállalók . — Néhányan a bírósághoz fordultak. Első fokon az illetékes munkaügyi bíróság elutasította a keresetüket. 1993 márciusában azonban fordulat történt Megjelent a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának irányadó 104. számú állásfoglalása, amely új helyzetet teremtett, mérföldkövet jelentett a fenti eseteknél a végkielégítés megítélésében. Másodfokon a három dolgozó megnyerte a pert. — Igen, de az említett ügy nemcsak ennyi embert érintett — Zala megyében is több mint száz főt. Egy részük megkereste a szakszervezetet hiszen mi vállaljuk, hogy szakmai tanácsadást, jogi képviseletet biztosítunk. — Ezek szerint további lépéseket tettek. — Egyeztető tárgyalásra hívtuk meg 1994 tavaszán a Strabag-Hungária Építő Kft. vezérigazgatójának képviselőjét, hogy megbeszéljük, hajlandók-e a járandóságokat kifizetni? A cég vezetőségének azonban az volt az álláspontja, hogy csak a jogerős bírósági végzéssel rendelkezőknek adják id a végkielégítést, vagyis pereljék be őket. Akkor kértük, hogy adják meg nekünk az elbocsátottak névsorát. Elgondolásunk szerint az kereseteket együtt nyújtottuk volna be úgy a bírósághoz, hogy a szakszervezet vállalja a jogi képviseletet. A névsort nem kaptuk meg, így „szájhagyomány útján” terjed a hír az igényjogosultak között. — Más lehetőség nincsen. — Töprengtünk azon, hogy felhívást teszünk közzé, amelyben kérjük, hogy a Strabag-Hungária Kft.-től korábban rendes felmondással elbocsátott dolgozók jelentkezzenek és — hivatkozva a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának állásfoglalására — kérjék végkielégítésük és az érte járó húsz százalék kamat kifizetését a volt cégüktől. Ha elutasítják őket, indítsanak pert. Méghozzá minnél előbb, mert három év az elévülési idő. Végül mégsem választottuk ezt a megoldást. Egyébként az említett céggel más gondjaink is vannak. Erről és a hasonló problémákról az ÉFÉDOSZSZ központja levélben tájékoztatta a munkaügyi miniszter asszonyt. Elveszik a jogosultság Az előbbi tájékoztatás nyomán beszéltünk Szűcs Ferenccel, az ÉFEDOSZSZ munkatársával, aki elmondta, hogy 1995. január elején valóban írtak Kósáné Kovács Magda miniszter asszonynak. Tájékoztatták a Strabag-Hungária Kft.-nél, de más építőipari cégnél is fellelhető már négy év óta meghonosodó módszerről. A fizikai dolgozókkal és a termelésirányítókkal határozott idejű, rendszerint december 31- ig szóló munkaszerződést kötnek. Év végén ezzel munkaviszonyuk megszűnik. Április 1- jétől aztán általában visszaveszik őket. Ezzel a megoldással a régi fagyszünetet helyettesítik. Csak a cégnek gazdaságosabban. Nem fizetnek ugyanis bért, és a bért terhelő járulékokat. Akik viszont így évente több hónapra munka nélkül maradnak, négy év alatt kimerítik a munkanélküli-járadékra jogosultságukat, folyamatosan csökkennek a járulékfizetéssel szerzett napjaik. Egy évben ugyanis csak nyolc hónapot dolgoznak. Az ÉFEDOSZSZ kérte a miniszter asszonyt, hogy szakértők bevonásával konzultáljanak erről a problémáról, vizsgálják meg, hogy akár törvénymódosítással is, hogyan lehet megoldást találni az idénymunkában foglalkoztatottakra. Jelezték, hogy várják a mielőbbi választ. — — — Itt most már sokkal többről van szó, mint a haza sorsa: az igazgatótanácsi tagságunk forog kockán! Üzemi tanácsok — másfél év múltán Új választások előtt Az 1993. májusában megválasztott üzemi tanácsok — átmeneti csönd után — ismét beszédtémává váltak. Érthető a megélénkülő érdeklődés, hiszen másfél év elteltével helyénvaló a tapasztalatok összegzése. A figyelem azért is indokolt, mert 1995. májusában tesznek az újabb üzemi tanáci választások. Komoly a tét Az ez évi megmérettetést akár különlegesnek is tekinthetjük, hiszen komoly tétje lesz. Azon túl, hogy létrejöttük után ez lesz az első választás, eredményei szerint történik a szakszervezetek közötti végleges vagyonmegosztás és az érdekképviseletek reprezentativitásának megállapítása. A továbbiakban már nem lesznek központi üzemi tanácsi választások, ezeket folyamatosan tartják meg helyi szinten. Az üzemi tanács — mint ismeretes — a munkavállalók részvételi fórumai, de ugyanakkor a vállalati vezetés része. Az új intézmény célja, hogy a munkavállalók a munkáltatók döntéseibe még ezek meghozatala előtt beleszólhassanak, biztosítva ezzel a munkavállalói érdekek felszínre jutását, érvényesülését. A magyar üzemi tanácsok nem kaptak ugyan erős jogosítványokat, de számottevőek a lehetőségeik a vállalati élet befolyásolására. Ezt sokan lebecsülik, pedig gyakran célszerűbb, mint a jogi, a hatalmi eszköz. Kulcskérdés a megfelelő légkör megteremtése mind az üzemi tanácsok és a munkáltatók, illetve a szakszervezetek között. Sokszínű kép Mi az üzemi tanácsok másfél éves tevékenységének tapasztalata? Viszonylag jól startoltak, a legtöbb helyen megalakultak, megválasztották elnöküket. Megkezdődött a szervezeti-működési szabályzatok készítése, a munkáltatókkal kötendő megállapodások előkészítése, amelyekben igyekeztek biztosítani a működéshez szükséges feltételeket. Nem kevésbé sokszínű a kép az üzemi tanács jogainak gyakorlásában. Nagyobb részük él együttműködési jogaival, kisebb részüknél a munkáltató nélkülük dönt. Véleményezési joguk gyakorlására a legtöbbször a vállalatok átszervezésénél, a privatizációban, a korengedményes nyugdíjazásban, a foglalkoztatási támogatásban és a munkavállalók képzésében volt és van alkalmuk. Fontos a munkáltatók tájékoztatási kötelezettsége, amelynek jórészt — eltérő színvonalon — eleget tesznek. Ahol nem, ott olyan lényeges információktól fosztják meg az üzemi tanácsokat, mint a vállalat helyzete, a bérek, a keresetek alakulása, a foglalkoztatás jellemzői. A gazdasági vezetők egy része — akik értik az emberi erőforrással való gazdálkodás jelentőségét — megfelelően kezeli az üzemi tanácsokat, mint a részvételi és az érdekvédelmi funkcióra hivatott szervezeteket. Vannak azonban olyanok, akik nem igazán tudnak mit kezdeni az új intézménnyel. Az sem ritka, hogy a vállalatvezető törvényt sért, bízva abban, hogy a munkajogi bíráskodás elhúzódása során a jogorvoslásnak sem lehetősége, sem értelme nem lesz. Eltérő együttműködés Az üzemi tanácsok és a szakszervezetek között kialakultak a kapcsolatok, az együttműködés tartalma és minősége eltérő. Vannak, akik féltik őket a szakszervezeti befolyástól. Az üzemi tanácsok tagjainak jó része egyben szakszervezeti tag és aktivista is. Gyakori, hogy ugyanaz az elnöke az üzemi tanácsnak és a szakszervezeti bizottságnak. Tapasztalható a hatásköri tisztázatlanság, villogás, a rivalizáló, féltékenykedő magatartás. Az üzemi tanácsok azt kérik, hogy növeljék hatáskörüket, és csökkentsék a munkaadók szinte mindenható hatalmát. Rendszeres konzultációt igényelnek az alapvető ismeretekben, aktuális jogi, pénzügyi, közgazdasági, privatizációs kérdésekben. Jelzik, hogy több szakmai cikkre lenne szükségük. Szeretnék a kapcsolatot felvenni a külföldi telephelyű vállalatok üzemi tanácsaival. Tervezik az országos szövetségük megszervezését. Dr. Herczegh László, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára bejelentette az üzemi tanács elnökök országos konferenciáján, hogy folyamatban van a törvényi szabályozás, a Munka Törvénykönyvének módosítása. Az ÉT munkavállalói oldalának javaslatai szerint az üzemi tanácsokra vonatkozó jogszabályok változtatása, finomítása a társadalmi-gazdasági megállapodásnak is része lesz. Mindez jótékony hatást gyakorolhat működésükre. —kárpáti— Kormány és szakszervezet Mit tartalmazzon a keretmegegyezés? A Magyar Szocialista Párt legfontosabb választási ígéretei közé tartozott egy átfogó szociális paktum, választékosabb nevén „társadalmi-gazdasági megállapodás” megkötése a munkavállalói és munkaadói szervezetekkel. Bár ma kevesen emlékeznek rá, a választási kampány időszakában a Szabad Demokraták Szövetsége is lelkes híve volt a szociális partnerek közti megegyezésnek. A klasszikus liberalizmussal szemben többek között éppen ezzel kívánta saját „szociálliberális” karakterét hangsúlyozni. Horn Gyula koalíciós kormánya azóta is gyakran beszél a „TGM”-nek becézett szociális paktum szükségességéről. A gyakorlatban azonban az új kormánynak első fél évében nem csak aláírni, de érdemben előkészíteni sem sikerült a sokat ígért és várva várt megállapodást. A Horn-kormány a költségvetés parlamenti vitájával párhuzamosan csak a büdzsé keretszámairól tudott megállapodni az Érdekegyeztető Tanács résztvevőivel, s ez a paktum kísértetiesen hasonlított az MDF-kormány és az ÉT által az elmúlt négy esztendő során tető alá hozott megállapodásokra, amelyekről Bogár László MDF- es képviselő figyelemre méltó iróniával fogalmazta meg, hogy „kvázi szociáldemokrata jellegűek voltak. Vagyis a leghangosabb és legbefolyásosabb szakszervezetek nyomására az év végi költségvetési hajrában a kormányzat kétségkívül komoly engedményeket tett egyes munkavállalói csoportoknak, ám ezekből nem alakulhatott ki átgondolt és szociálisan kiegyensúlyozott gazdaságpolitika. Sajnos, egyelőre a Horn-kormánytól is csak az Érdekegyeztető Tanácsban tett pénzügyminiszteri engedményekre futotta. Sőt, Békesi László némely MDF-es elődjénél keményebb ellenfélnek bizonyult a szakszervezetek számára. (Igaz, a költségvetés néhány eleme, így például a nagyvonalú lakásépítési támogatás, vagy a mezőgazdaság 72 milliárdos támogatása bizonyos rétegek számára kedvező lehet.) A költségvetés fokozódó eladósodása és a közszolgálati szektor túlsúlya részben indokolja a szigort, s őszintén remélhető, hogy a befektetésekhez biztosított nagyvonalú adókedvezmények nyomán előbb-utóbb új munkahelyek is születnek majd a magánszektorban. A vállalkozói adókedvezmények az egész társadalom számára akkor lehetnek elfogadhatóak, ha belátható időn belül előmozdítják a hazai beruházásokat, új munkahelyek teremtését, és végső soron az egész gazdaság élénkítését. A szakszervezeteknek ezért a közvetlen munkavállalói érdekek érvényesítésén túl az egész gazdaságpolitikát kritikus figyelemmel kell kísérniük. Ehhez persze szakértők is kellenek. Nem véletlenül alakultak ki Nyugat- Európában a nagy szakszervezeti központok, amelyek a bérek és a szociális juttatások mellett az adópolitika, a befektetési kedvezmények, az exportimport szabályozás és a távlati költségvetési elképzelések rendszerét is képesek a munkavállalói érdekek tükrében értékelni. A tervezett szociális megállapodásnak Magyarországon is csak akkor van értelme, ha túllép a bérindex, a minimálbér és az áremelést követő kompenzációk körén. Természetesen ezek is fontosak, de a szakszervezeteknek ezen túlmenően a társadalom- és gazdaságpolitika terén is fontos és hosszabb távra érvényes keretmegegyezést kell elérniük a kormányzattal és a munkaadói szervezetekkel. Mit tartalmazhatna egy ilyen megegyezés? A Munka Törvénykönyvének felelős és átgondolt módosítását a munkavállalók javára. A szakszervezeti jogok megerősítését a munkahelyeken.Ez különösen fontos most, a gazdasági nehézségek idején: ha ugyanis megindul a fellendülés, akkor az életszínvonal emelésével operáló állam és munkaadó könnyen elbliccelheti a törvényben nem rögzített szakszervezeti jogosítványokat.) A munkavállalói tulajdonlás további támogatását. Nagy szégyen lennne, ha a szocialista többségű kormány idején e téren nem előrelépés, hanem visszalépés történne az MDF-idők gyakorlatához képest. A munkahelyteremtés áttekinthető támogatási rendszerét Ha nem is teljes, de lényegében általános foglalkoztatást a részmunkaidős, bedolgozói és közmunkát hasznosító munkahelyek hálózatával. A nyugdíjrendszer, az egészségügyi és szociális biztosítás, valamint a közoktatás alapelveinek és keretszámainak megnyugtató rögzítését. Aktív beleszólást az adó- és pénzügyi politikába, a külgazdasági döntésekbe és az európai integrációban való részvételbe. Az Európai Szociális Chartához való minél gyorsabb alkalmazkodást. S nem utolsósorban azt, hogy az állami költségvetési munkahelyek megszüntetése ezután csak olyan ütemben folytatódhasson, amilyen ütemben a magánszektor képes új munkahelyeket teremteni. A társadalmi-gazdasági megállapodásnak a szakszervezetek számára csakis akkor lehet értelme, ha érdemben többet adna, mint az év végében szokásos ÉT-megállapodások. Másrészt a szakszervezeteknek be kell látniuk, hogy a költségvetés fokozódó eladósodását a Horn-kormánynak a következő egy-két esztendőben mindenképp meg kell állítania. Ezért a közalkalmazotti, köztisztviselői munkahelyeken a létszám változatlan szinten tartása és az inflációt követő béremelés együttesen aligha lehetséges. A magánszektort jól irányított adókedvezményekkel éppen arra kellene rászorítani, hogy minél több munkahelyet biztosítson a költségvetési szférából kiszorulók számára. Általánosságban pedig a szakszervezeteknek (kissé hasonlóan a „földet békéért” elvhez) az „alacsony bérért fokozott jogokat” kellene követni. Vagyis most, amikor az életszínvonal általános növelésére nincs reális lehetőség, s az elhúzódó sztrájkok súlyos károkat okoznának mindenkinek, a munkavállalói szervezeteknek a rövid távú anyagi áldozatért cserébe a munkavállalói és szakszervezeti jogosítványok megerősítését és körülbástyázását kellene elérnie. Így, ha majd egyszer általánossá válik a várva várt fellendülés, akkor a munkavállalói szervezetek komoly jogi és intézményi háttérrel, kemény határozottsággal érvényesíthetik a bérből és fizetésből élők anyagi érdekeit és beleszólási-együttdöntési jogait is. Az egyes munkahelyeken a bérharc és a munkahely megtartásáért vívott küzdelem erre kevés lehetőséget ad, ez egészen pontosan az országos szakszervezeti központok feladata lenne. Hegyi Gyula* *A szerző újságíró, az MSZP országgyűlési képviselője Favágók Gaborjáni Szabó Kálmán grafikája