Erdélyi Iskola, 1934. szeptember – 1935. december (2. évfolyam, 1-8. szám)

1935-12-01 / 7-8. szám

NYELVÜNK ÉS KULTÚRÁNK. Csokonai Vitéz Mihály Mialatt Kazinczy Ferenc és társai külföldi börtönökben sínylőd­tek, itthon egy új tehetség vonta magára a figyelmet : Csokonai Vitéz Mihály (1773—1805). Édesanyja, egy korán elhunyt seborvos özvegye, a debreceni református kollégiumban taníttatta, de Csokonai Vitéz Mihály rosszul végezte iskolai pályáját. Huszonkét éves korában, még mielőtt pappá lehetett volna, távoznia kellett a kollégiumból. Egy ideig a sárospataki református főiskola jogi előadásait hallgatta, utóbb Magyarországon városról-városra járt: egyik helyen poétái hetilapot adott ki, másutt pedig mint vándorköltő szerepelt, majd a dunántúli Csurgón tanári állást vállalt. Öt esztendei távollét után be­tegen tért haza édesanyjához. Egy kis házban húzódott meg s fárad­hatatlanul dolgozott költeményein. Tüdőbaja egyre súlyosbodott. Hosszú szenvedés után édesanyja karjai közt hunyt el. Utolsó éveit még szomorúbbá tette az a balszerencséje, hogy nem tudta munkáit megjelentetni. Járt-kelt mindenfelé, kérő leveleket írt, magasztalta a vagyonos embereket, rimánkodott a cenzoroknak, alkudozott a pesti és bécsi nyomdászokkal, csakhogy kéziratait kinyomathassa. Haszta­lan fáradt. Meg kellett érnie Himfy Szerelmeinek csodás sikerét, míg az ő műveinek nagyobb része csak halála után jelenhetett meg nyomtatásban. Csokonai Vitéz Mihály széplelkű ember volt. Szorgalmával és tanultságával kimagaslott kortársai közül. Életét boldogtalanná tette szerelme Vajda Júlia iránt. Júliával, egy komáromi polgár leányával, bolyongásai idején ismerkedett meg, de az annyiszor megénekelt Lilla máshoz ment feleségül. Csokonai Vitéz Mihály lírája Csokonai Vitéz Mihály előkelő helyet foglal el lírikusaink sorá­ban Érzelmeit egyéni kedvességgel, gondolatait elevenen és könnye­dén tudta kifejezni. Verselésének zeneisége és rímelésének gondossága szembeszökő. Dalainak vonzó hangja, elégiáinak érzelmes tépelődései és ódáinak nemes hevülete megkapják az olvasót (A magánossághoz, A tihanyi echóhoz, Tüdőgyulladásomról). Míg költő-kortársai csekély

Next