Erdélyi Lapok, 1935. január-március (4. évfolyam, 1-74. szám)
1935-01-01 / 1. szám
IV. év. 1 Kedd, 1935. január 1 Erdélyi Lapok. Flandin francia miniszterelnök teljes békét remél az 1935-ik évtől — Az olasz francia kiegyezésnek még akadályai vannak — Párizsból jelentik. Flandin a Petit Parizisien politikai főmunkatársa előtt nyilatkozott az időszerű politikai kérdésekről. Az új esztendőtől a nemzetközi helyzet javulását, a bizalom helyreállítását és a béke megszilárdulását várja. A saarvidéki népszavazásról beszélt először és kijelentette, hogy ha a népszavazás őszinte lesz és ennek tisztaságát sikerül biztosítani, eredményét pedig tiszteletben tartják, akkor a bizalom rövid időn belül helyreáll majd a német és francia nép között. Ez a bizalom pedig majd odavezet, hogy a két állam tevékenyen együttműködhet a béke érdekében. Flandin nyilatkozatában foglalkozott az óta- francia közeledéssel és Laval küszöbön álló római útjával is. Kijelentette, hogy az olaszfrancia megegyezést úgy képzeli, mint egy keretet, amelyből soha nem szabad kilépni, mert a két nagy latin népnek azonos és közös érdekeik vannak. Angliáról szólva, kifejtette, hogy London szintén csatlakozik a világbéke biztosítása érdekében kifejtett törekvésekhez. Erre vall az a meghívás is, amit az angol kormány hozzá és Laval külügyminiszterhez intézett. Flandin a maga nyilatkozatának külpolitikai részét azzal fejezte be, hogy a háborús veszély oszladozik és a kormányok békeakarata jelentékeny mértékben emeli a jövő esztendőre az emberiség bizalmát. Belpolitikai vonatkozásban arról szólott a miniszterelnök, hogy az alkotmányreform ügyét (amiért a Doumerguekormánynak távoznia kellett), nem ejtették el, hanem februárban elő fogják terjeszteni. Addig azonban a gazdasági természetű kérdéseket igyekeznek rendezni. Különösen arra törekszenek, hogy „előjogos munkakerülők és üzérkedők“ ne befolyásolhassák Franciaország gazdasági életét Laval római útja ismét bizonytalan. Párizsból jelentik: Chambrun római követ jelentései foglalkoztatják a külügyminisztériumot. Az illető jelentések arról szólanak, hogy Mussolini hogyan fogadta a francia kormány legutóbbi ellenjavaslatát, mely a középeurópai kérdésben az Ausztria függetlensége körüli csoportosulást ajánlotta. Amint már közöltük, a függetlenséget biztosító aláírásokban a szomszédállamokon (köztük Németországon) kívül a kisantant összes államai is résztvennének, köztük a nem szomszéd Románia is. De az összes résztvevők egyúttal egymás javára is biztosítanák mostani határaikat. Az Ausztriát illető biztosítás elvével Olaszország egyetért, de a továbbmenő kiegészítések elfogadása nehézségeket okoz. Emiatt Mussolini a francia ellenjavaslatra határozott beleegyezést még nem adott, s így kétessé vált, hogy január 2-ika előtt ebben a kérdésben előzetes megegyezés történhessék. Laval viszont ettől tette függővé római útját. Ha Mussolini legalább is elvi hajlandóságát nem nyilvánítja a mondott alapon való tárgyalásra, akkor a Népszövetség január 11-iki tanácsülése utáni időre kell halasztani a Laval római útját. Utolsó pillanatban mégis sikerült elhárítani Laval római útja elől az akadályokat. Londonból jelentik: Az Obsener római levelezője közli, hogy Chambrun gróf francia követnek sikerült Mussolinivel megegyeznie. Eszerint az Ausztria függetlenségéről szóló szerződést közvetlen érdekeltekként csak a szomszéd államok írnák alá, s így az Ausztrián túlmenő határbiztosítási kölcsönösségről a szerződésben nem fog szó lenni. Anglia, Franciaország, Románia csak elvi kijelentést tesznek, hogy az Ausztria függetlenségéről szóló szerződést ők is védeni fogják. Ez előzetes megegyezés folytán biztosítva van, hogy a Mussolini és Laval közötti megbeszéléseknek nem lesz akadálya, s így Laval január 2-ikán útra kelhet Rómába. Hasonló értesülése van a Times-nak és a Daily Telegraph-nak is. Loholó szolgába botlott a szűk folyosón. Lenei bácsi megállította. — Mondja csak lelkem, hogy találom, a szerkesztő urat? — Milyen ügyben tetszik? — Kéziratot hoztam. — Akkor tessék a titkár úrhoz... jobbra harmadik ajtó... Kovács titkár úr... Odabent újrakezdte Lenei bácsi a mondókát. — Mondja csak, barátom, hol találom a szerkesztő urat? — Milyen ügyben tetszik? — Kéziratot hoztam, verset, novellát. — Tessék kérem itthagyni, majd én átadom a szerkesztő úrnak. Lenei bácsi tucatnyi gondosan összecsomózott kéziratot tett le az Íróasztal sarkára. — Mondja meg lelkem a szerkesztő úrnak, hogy van több is. Egész esztendőre való, ha hetenként hoznak egyet. — Azt kérem nem ígérhetjük. Ha jók a dolgai, közöljük, de semmi esetre sem hetenként. Lenei bácsi széket tolt az íróasztal mellé, letelepedett. — Nézze barátom, úgy látom, nem értjük egymást. Amit hoztam, az jó. Ez biztos. Holtbiztos. Na mármost, arról van szó, arról lehet csak szó, hogy milyen megállapodást csinálunk az urakkal. — Kérem, ott még nem tartunk. Előbb el kell olvasni a dolgait. Tessék talán egy hét múlva befáradni. Egy hét múlva Lenei bácsi visszakapta a kéziratcsomót. „Nem közölhető“, ez volt ráírva vastag, piros ceruzával. Aznap éjjel különös álmot látott. Paradicsomi mezőkön járt, ám a nap korongját szürke fellegcsorda takarta el. Majd sűrű, gomolyigó köd ereszkedett alá, lepte el a kanyargós ösvényeket. Fázott, didergett, válláról lehullott a bíborköntös, a jobbik átmeneti kabát volt rajta csupán, az, amelyiknek nem kopott meg a hajtókája. A puha pázsit is rögössé keményedett fényesre lubickolt, foltos cipőtalpa alatt. Másnap reggel összeveszett Szivák János maiszter uram özvegyével. Szivák Jánosné szállás- és kosztadója volt Lenei bácsinak. Minden reggel pontosan nyolc órakor hozta be a tejeskévét, vastag föllel és duplaporció cukorral. Lenei bácsi aznap túl vékonynak találta a pillét és túl gyengének a kávét. Azonmód érintetlen vitte vissza a konyhába és lement a sarki tejcsarnokba reggelizni. Utána elkocogott egy másik szereksztőségbe. Hét napra rá egy harmadikba, majd negyedikbe. Makacs volt és nem tágított. Hősök és eszelősök szívós fanatizmusával harcolt. Félesztendő múlva utolsó próbára szánta el magát. Elment Kerédi Bandihoz, az Orionkávéházba. Barátom, — mondotta — nem protekciót kérek. Fütyülök a nyomdafestékre. Csak azt mondd meg pajtikám, csak azt... — és megcsuklott a hangja, — hogy jó-e... hogy poéta vagyok-e, vagy hitvány mesterember ... azt mondd meg pajtikám ... Amikor Lenei bácsi másnap kifordult az Orion kávéház ajtaján, merev volt az arca, mint a kőszoboré, fázott kegyetlenül, pedig a meleg kabátját viselte, azt, amelyiknek fényesre kopott a hajtókája. Fázott, mert végképpen lefoszlott róla Meseország köntöse. Amikor hazatért, világosság szűrődött ki szobája ajtaján. Nem látta. Merev kézzel tapogatott a kilincs után. Odabenn, a sokfiókos íróasztalnál termetes asszonyság ült és olvasott. Az arca kipirult, kerek könnycseppek folydogáltak a szeméből. özvegy Szivák Jánosné Lenei bácsi ötfelvonásos tragédiáját olvasta. Azt, amelyikben olyan érzelmesen búcsúzik a vérpadra induló gróf a mátkájától. Szivákné hangosan zokogott immár és megesküdött, hogy soha életében szebbet nem olvasott, soha ... soha ... Lenei bácsi lehunyta pilláját, mintha váratlan fényözön hullott volna az arcára. Szikár kis alakja felmagasodott, súlytalannak érezte testét megint, akárha irdatlan magasságok oxigének légkörébe röppent volna... Két hétre rá pedig eljegyezte Szivák majsztram uram özvegyét. JÓ EGÉSZSÉGET! BOLDOG ÚJÉVET! DIANA SÓLBOMZESI Boldog újévet! Amíg nálunk tavaszi virágok bontogatják félénk szirmaikat, addig Európa nagyobb részén bőséges havazásban érkezik meg az újév és a behavazott hegyi kápolna harangja ragyogó fehér földek fölé küldi első csendülését az új esztendőben.