Erdélyi Riport, 2010. január-június (9. évfolyam, 1-12. szám)
2010-04-16 / 7. szám
li PIRTRFI Kemény István KÖLTŐ, ÍRÓ MÁRCIUSBAN VOLT A Törzsasztal vendége Nagyváradon. AZ EST ELŐTT az Erdélyi Riport SZERKESZTŐSÉGÉBEN Kinde Annamária BESZÉLGETETT VELE. ■ Azt olvastam egy régebbi szövegedben, rosszallód azt, hogy néhány évtizede Magyarországon az irodalmi kánonból száműzték a verset, azzal, hogy eztán csak a próza az, ami komolyan veendő. Tavaly megjelent a Kedves Ismeretlen című regényed és ettől bennem kognitív disszonancia keletkezett. Én ezt árulásnak éreztem. Ha ezek a gonosz irodalom-esztéták csak prózát akarnak, akkor te is behódolsz és prózát írsz. Hogy is van ez? Nekem semmi bajom a prózával. Én mindig is írtam, próbáltam prózát írni, csak talán tényleg valamennyire a költőség felől néztem a dolgokat. És ezt, amire utaltál, ezt pár évvel ezelőtt írtam. Ady kapcsán írtam egy recenziót, amiből olyan esszészerűség lett. Az elmúlt húsz-huszonöt évben, nagyjából a hetvenes évek óta, a líra Magyarországon háttérbe szorult. Mert addig valahogy nem volt kétséges, hogy a magyar irodalomnak a líra a vezető műneme. A magyar költészet egészen különleges valami, és a próza persze van, és jó, de nem kétséges, hogy melyik fontosabb a magyar irodalomban - ami nem minden irodalomban van így persze -, és ez a hetvenes években megváltozott. Akkor jöttek fiatalon Esterházy Péter és ez a korosztály: Lengyel Péter, Nádas Péter, sokak. És lett egy ilyen irodalmi forradalom, vagy minek lehet ezt nevezni, akkor volt egy ilyen lendület, hogy az újfajta próza mindent elsöpör, és a költészet - pedig akkor még élt Weöres Sándor például, sőt még Pilinszky is -, de tényleg volt valami olyan, így utólag visszagondolva tényleg olyan érzésem van, hogy akkor olyan elégtétellel mondta az irodalomtudomány, hogy na, végre. Elég volt ebből, hogy mindig a líra, és akkor most valami fontosabb dolog is lehet. De nekem tényleg semmi bajom a prózával. Mondom, én is írtam, mindig próbáltam prózát írni. Csak az arányokra próbáltam utalni, hogy a lírát nem kéne leírni, és talán túlzás is volt annak idején, hogy le lett írva. És valahogy ez így épült be az elmúlt évtizedekbe, hogy a líra az olyan másodlagos. Aztán ez is nyilván sokat változott. ■ Abban a bizonyos esszében a nemzeti érzés megélésének módozatairól is írsz, illetve utólag is mondod, hogy örülsz annak, hogy nem fogalmaztál annyira keményen, hogy mind a két oldalról el tudták olvasni. Mit gondolsz ma a két oldal összebékíthetőségéről? Egyáltalán: két oldal van még Magyarországon? Hát, hogy most mi van, azt meg nem mondom. Még két-három évvel ezelőtt úgy láttam, hogy teljes tébolyult egymásnak esés van, most tavaly óta olyan viszonylag nyugi van, de lehet, hogy vihar előtti csend, vagy Isten tudja, micsoda... Hogy én a béke barátja volnék, Viszonylag nyugi van, de lehet, vihar előtti csend, vagy Isten tudja, micsoda annak idején ebbe sem akartam volna belemenni. Fennen hirdetni a langyosságot - nem erről van szó. Hanem csak olyan nagyon ostobának éreztem azt a szembenállást, ami Magyarországon kialakult a közbeszédben, meg a kultúrán belül. És olyan mechanikusnak láttam, meg látom azt, hogy az a legegyszerűbb, hogy két részre esztünk, galeri galeri ellen és akkor üvöltünk egymásra. Tehát ezt utáltam nagyon. És azért elég sok minden történt családokon belül, ami lehetett hallani úgy is, hogy mi estek egymásnak emberek. És ezt is utáltam, miközben az is van, hogy nyilván nem a politika volt az egyetlen dolog, ami miatt emberek egymásnak esnek Magyarországon, hanem ezer minden más, ami ebben, a politikában való acsargásban talált valamilyen utat, hogy na akkor itt most meg lehet nevezni, hogy miért utálom a másikat. Mindenesetre az volt az én bajom, hogy amikor próbáltam beszélgetni különféle oldalon álló emberekkel, hogy esetleg mégis meg lehetne látni a gondolatot meg az embert a másik oldalon, mindenütt kiröhögtek, vagy hülyének meg lúzernek meg ilyeneknek tartottak. Aztán volt egy pillanat, amikor arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen tényleg nincs szükség erre, lehet, hogy ez az embereknek a természetes állapota, hogy ezt csináljuk, és igazából ilyen játékrontó hülyeség, amit én csinálok. Nekem ebből semmi előnyöm nincs, maximum még akkor jön az, hogy langyos vagyok. Innen is langyos vagyok, meg onnan is. Igaziból mi a túrót lehet ilyenkor csinálni? Úgyhogy ingadoztam, és mindmáig úgy vagyok vele, hogy nem tudom, hogy kinek van va- erdélyi riport ■ 2010. ÁPRILIS 13. Kemény István költő A költségre nincs alternatíva