Erdélyi Szemle, 1941 (26. évfolyam, 11-14. szám)
1941-04-06 / 11-12. szám
rült, Székelyföld és a többi magyar területek nemcsak térképszínezéssel, nemcsak a történelmi jog alapján, hanem lényegileg és valóságosan is magyarok voltak. Így lett Székelyföld az Erdélyre vonatkozó döntés lényegi és kikerülhetetlen alapja és argumentuma, melyet lehetetlen volt tekintetbe nem venni, vagy az ítéletmondásnál mellőzni, így köszönheti az anyaország a Székelyföldnek azt, ami hazatért és ezért van ennek a területnek elhatározó és döntő fontossága a magyar haza és főképpen Erdély történelmi jövendője szempontjából is és jó, ha ezt a szempontot minél előbb és az utolsó emberig kiterjedően tudósítjuk a magyar közvéleményben. A gazdasági helyzet súlyosságát a végletekig fokozták a katonai összpontosítások, u. n. „koncentrálások“, a népnek a földtől és munkaterületektől való közel kétesztendős elvonása, a kényszerű fegyverkezési kölcsönökkel rárótt hatalmas összegek kiizzadása, teherbíró képességén felüli igénybevétele, a nyersanyag és egyéb korlátozások tömege, a magyarokra vonatkozólag pedig azonfelül a politikai üldöztetésekből származó tömeges élet- és vagyonkatasztrófák, az élet és jogbizonytalanság és ezerféle más baj. Mindennek elkerülhetetlenül meg kellett bénítania az ország gazdasági rendjének egyensúlyát, zavartalanságát és hatalmas tartalékai, istenadta nagy gazdaságának ellenére is előbb-utóbb súlyos következményekkel kellett járnia, amelyek elsősorban újra csak a magyarságra hárultak. Ez volt a helyzet a bécsi döntés előtt. A döntés utáni események jórészt közismertek, de Erdély gazdasági helyzetének vizsgálatánál legalább futó pillantást kell ezekre is vetnünk. Mihelyt a bécsi döntés jogerőssé vált, megkezdődött Erdély hazatért részének — enyhén szólva — kiürítése. Vonatok, gépkocsik, szekerek minden elképzelhető járművek ezrei heteken keresztül hordták át az új határokon, ami megmozdítható volt, sőt azt is, ami nem volt megmozdítható. Minden képzeletet felülmúl ez a „kiürítés“, amely a puszta földet és a puszta falakat hagyta csak vissza. Egyetlen példát: csak Udvarhely megyében még a lábon álló erdőket is levágatták és szuronynyal kisért szekerek tömegével hordatták a fát a székelyekkel a vasúti állomásokra, vagy teherautókhoz a hazatérés utolsó pillanatáig. Felbecsülhetetlen a kár és veszteség, amelyet Erdély visszatért részei ezalatt szenvedett és ami hivatva volt, hogy halálos döfést adjon a gazdasági életnek is és hogy ez nem következett be, azt az anyaország hatalmas áldozatkészségének, megfeszített erőkifejtésének és a magyar honvédség és kormánytényezők rátermettségének és rendkívüli munkateljesítményének köszönhetjük. Az első teendő természetesen az azonnali segítségnyújtás volt az anyaország részéről, a kifosztott országrész közellátásának zavartalan biztosítása, ami az adott körülmények közt rendkívül próbára tette az illetékes tényezők és gazdasági erők teljesítőképességét, de bámulatraméltó sikerrel járt, ha természetszerűleg maradt is e téren még elintézni való. Az első időkben még nem lehetett Erdély gazdasági újraalapozásának és az ország egységes vérkeringésébe való bekapcsolásának feladatára gondolni, de már ebben az irányban is megtörténtek a kezdeményező lépések. Az Erdély jövendőjére vonatkozó gazdaságpolitikai elgondolásoknak tekintetbe kell vennie az új határvonalak által okozott helyzetet, amely kettévágta Erdély lakosságának nemcsak földrajzilag, hanem gazdaságilag is egységes és századokon át kialakított életterét. Ez a vonal egy szét nem tagolható, valóságos élő testet szakít szét. Természetesen mind a természeti kincsekben adott lehetőségek, mind az ezeknek gazdasági kihasználására alakult üzemek kevéssé jöhetnek számításba a hazakerült rész újjáépítésénél. Erdély legerősebb és tulajdonképen ipari és bányászati erőforrásai nem tértek vissza. Az ezeknek megfelelően kiépült vasúti hálózat nagy része, az erdélyi területek főütőerei szintén túl maradtak. A fővonal nagy részének lemaradása különösképen a Székelyföldet hozta a legsúlyosabb helyzetbe, mert ez a terület jóformán el van tökéletesen zárva a világtól és a legsürgősebb feladat ennek a bekapcsolása az anyaországbeli hálózatba. Annál sürgősebb és fontosabb a már megindult munkálatoknak mielőbbi elvégzése, mert épen a Székelyföld rendelkezik azokkal a természetbeni kincsekkel, amelyek a visszakerült Erdély gazdasági szempontjaiból a legjelentékenyebbek és a legszámottevőbbek. Az illetékes tényezők ennek különben tudatában vannak és meg is indultak már az egységes terv szerinti munkálatok, hogy ez a bekapcsolódás minél hamarabb megtörténjék. Súlyos gond azonban addig is az átmeneti időszak problémáinak megoldása. A kérdéssel egyébként részletesen foglalkozott a nemrégen Marosvásárhelyen lezajlott székelyföldi értekezlet, amely az illetékes politikai és gazdasági szakértők bevonásával a Székelyföld minden problémájával foglalkozott. Meg vagyunk győződve, hogy az az áldozat, szakértelem és munka, amelyet az anyaország fordít Erdély újra talpraállítására, előbb-utóbb éreztetni fogja áldásos hatását és meghozza gyümölcseit. Úgy érezzük azonban, hogy ezzel kapcsolatosan a szokásos gazdasági elképzeléseken felül néhány olyan szempontra kell rámutatnunk, amelyek nemcsak Erdély jelenét, hanem Erdély magyar jövőjét tartják szem előtt. ( , Erdély a maga külön szellemiségével és a történelem folyamán állandóan megnyilvánult különleges életével sok tekintetben más elbánást kíván, mint az etnikailag egységes színmagyar területek. Az itt és érte folytatandó gazdasági politikának magasabbrendű nemzeti szempontokat is kell érvényesíteni. Az új idők által megkívánt világfejlődés és politikai irányzat megkívánja a nemzeti szempont érvényesítését és egységesítését minden téren. Erdély szintén csak ezen az alapon maradhat meg magyarnak. Az itt élő magyarság mindennapi sorsának és életlehetőségeinek biztosítása mellett ugyanis olyan feladatok megoldását kell vállalniuk az ország sorsát irányítóiknak, amelyek Erdély mielőbbi magyar népi túlsúlyra juttatását és később etnikai egységét biztosítják. Ennek kettős útja van: a külföldön, főképen a regátban élő magyarok hazahozatala és az itthon lévő magyarságból, illetve a székelységből évente kiáradó rajok lekötése, itthontartása és beillesztése Erdély magyar megerősítésének programjába, ami politikai, illetve szociális vonatkozásain túl elsősorban gazdasági kérdés. Ma még megvan a lehetősége, hogy a Székelyföldből kiinduló néprajok összeköthessék és homogenizálhassák az erdélyi magyar szigeteket. Okos agrárpolitika kérdése és feladata mindössze, hogy ez az elképzelés az idők folyamán minél gyorsabban megvalósulhasson.. A vezérlő elv,— már a román tanulságok alapján is, — nem az erőszak, hanem az Erdélyben élő magyarság anyagi és gazdasági megerősítése és a mai modern igényeknek megfelelő fejlesztése. Ehhez a gazdasági megerősítéshez és fejlődéshez Erdély minden feltételt biztosít és önmagában hordoz. Ez a föld ugyanis nemcsak a természetnyújtotta kincseknek, a kínálkozó nyersanyagoknak tárháza, hanem a kiváló munkaerőknek hatalmas forrása is. Olyan lelkű és képességű munkaerőknek, amilyenekkel kevés ország dicsekedhetik. Nincs a gazdasági életnek olyan ága, amelyet akár a világversenynek megfelelő szinten is el ne tudnának látni. Sajnos, ma mindent elölről kell kezdenünk és megteremtenünk. Ipart, kereskedelmet újjá kell alkotnunk. Mezőgazdasági téren szintén hatalmas munka vár ránk, hogy a mai igényeknek és lehetőségeknek színvonalára emelhessük. Nagy tőkét, nagy munkát, kiváló szakértelmet és legfőképen igazi magyar etnikai alapon nyugvó férfiakat kíván meg a feladat, akik képesek ezekért a magasabb szempontokért dolgozni és ha kell, áldozatot is hozni. A Nemzetközi Vásáron is megtalálja kedvenc füstölnivalóját: a környű. arómás NIKOTEX-SYMPHONIAT: ára 4-5 filér a gyűrűs, zamatos NICOTEX-FAINTOST: ára 11 fillér, a tartalmas, iharos NIKOTEX-DARLINGOT: ára 105 fillér