Esti Hírlap, 1962. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1962-05-18 / 115. szám
ANGYALFÖLDI AUTÓSOK Nem gyár, mégis új„munkadarabok” kerülnek ki kapuján, dolgozik itt esztergályostól kárpitosig sokféle szakmabeli, de legtöbbjük autószerelő. Karambolhelyszínekről idevontatott, beteg motorú, rozzant karosszériájú személykocsik, néhány fehér mentőautó, kisebb teherautók, valamennyiükben azonos típusú a motor. Pobeda-marca. Becsületbüfé, becsületezetés A nagyjavító telep bejáratánál különösen sok taxi várakozik: január elsejétől a javítórészleggel rendelkező minisztériumok, nagyobb vállalatok, tehát a taxi is, ideküldik generáloztatni autóikat. Országos érdek ez: nem kell az elosztással bíbelődni, egy helyre szállíthatják az alkatrészeket, s így gazdaságosabban is használhatják fel azokat. Cseng-bong a műhely, orrukkal felfelé állított, ajtótólablaktól-keréktől megfosztott Pobedák alatt villan a hegesztőfény. A vázakra meztelenített kocsik között időnként felegyenesedik egy-egy overallos ember, odaballag a műhely falához, amelyhez szekrénykét állítottak: kiflit, csokoládét, „utasüdítőt” vesz ki belőle, s az ellenértéket becsúsztatja egy rekeszbe, tízesek, forintok közé. „Becsületbüfé” — áll a szekrény fölött, még feljebb gépért papírok, s fényképek, csoportban autó előtt állóké. S ha a mennyezetre tekintesz, mielőtt odaérne a tekintet, piros betűs táblába ütközik: „Szocialista munka ifjúsági műhelyéért...” — Ez így mind egybe tartozik — magyarázza Kovák Lajos a művezetői irodában. — A büfé — mint ahogy a fizetést is „becsületalapon” vettük fel már harmadszor —, a fényképek, a felirat... Néhány hete kerültek csak oda, amikor a „Pobeda-lakatosok’ — ez műhelyünk hivatalos neve is — elhatározták: a szocialista munka üzemrésze címet vívják ki. A gyűlés, amárciusi termelési értekezlet néhány jelenetét láthatja a képeken. Széles papirost böngészgető férfi lép az irodába. Bacsa János az érkező, a műhely egyik szocialista brigádjának vezetője. Már kétszer nyerték el ezt a címet, s Vozáki Józsefek brigádja is egyszer. Ez a két csapatnyi fiatalember volt az alap: ők már képesek rá, hogy a különben szintén kedvező adottságokkal rendelkező másik három brigádot útnak indítsák a nagyobb termelésierkölcsi célokhoz. Egy fiatalember visszajön — Negyven-ötven százalékkal nőtt nálunk a teljesítmény — mondja Novák Lajos. — Néhány éve bevezettük a szakmában eddig ismeretlen szalagrendszert, vagyis, hogy nem egyetlen munkás végzi el egy autón az összes tennivalókat — van csoport, amely csak az autó felszerelésével foglalkozik, s amely csak a motorházat javítja meg. Harmadéves koruktól már megfigyeljük az ipari tanulókat is, mihez van leginkább érzékük: ajtóhoz, zárakhoz, s így tovább. S a felszabadulás előtti három hónapban már ott, abban a brigádban dolgoznak, ahová majd „kész emberként” kerülnek, idejében megtalálják így a he-lyüket. Jórészt ennek köszönhető, hogy nem is vágyódnak el, s nem mennek — esetleg maga jabb bérért — máshová a fia- falok. Ha ez nagyritkán mégis előfordul, annak rendszerint az a vége, mint egy mostani esetnek: visszakéredettedett a ki tudja, hány vállalatot meg- járt fiatalember, még annak árán is, hogy most jó ideig nem kaphat béremelést. Most már mind az öt brigád vállalások alapján dolgozik, számba vették, hányan szándékoznak technikumba, sőt, gimnáziumba iratkozni, szakkört szerveznek, modellekben ábrázolják a gépkocsi fejlődését, távolabbi tervük egy GO-KART készítése, amellyel versenyeken vehetnek részt a műhely színeiben. A falu vége felől vonat közeledett. Ekkor készülődött. Tudta a számát, az idejét, ismerte a vezetőjét ő is vasutas. Huszonnyolc éve. Pályamunkás volt először, ide-oda dobálta a sors, míg végre 1944 őszén sikerült bekerülnie a Déli pályaudvarra. — Tol dolgozol, János? — kérdezték este a faluban. „Buda—déliben Buda—déli, aztán háború Mindig csak így röviden mondta. Állt a Buda déli váltókezelő tornyában, irányította a váltókat, sosem volt semmi baj. Mondta is a főnöke, aki 240 emberre ügyelt, ej, emberek, ha nekem mindenhol egy Schwind Jánosom lenne, én lennék a világ legnyugodtabb embere. Akkor nem kellene sokszor éjjel felriadnom álmomból, vajon minden rendben van-e. Schwind nemsokára behívót kapott. Elvitték Erdélybe. Onnan Németországba szaladtak a bombázó gépek elől. Ebben az időben egyszer egy fiákeren menekült. Felborult. Másnapra vörös daganatok voltak a szíve fölött. Borogassa Jánoskám, borogassa, mit csináljak magával, nekem is futnom kell — mondta a századorvos. Borogatta, valamit javult, hát elfelejtette. Hanem a múltkor, néhány nappal ezelőtt ő bezötyögött Pestre a vasutaskórházba, mert fájt a szíve. „Nem volt magán roncsolás"— kérdezte a fiatal orvosnő. A vasúton nem, mondta. 28 éve dolgozom, de még egy napot sem hiányoztam, kivéve a háborút. És ekkor eszébe jutott a bombatámadás. — Hacsak akkor nem, doktorkisasszony. Nyolc napig pihent. Már jobban érzi magát. Menni kell. Mindjárt hét óra, kezdődik a Szolgálat. Feltette a sapkáját. Közeledik a gyors jelentkezett eligazításra az álomásfőnöknél. Ez mindig így történik szolgálat előtt. Pontosan 7 órakor elfoglalta helyét a 2-es toronyban — a vasúton, a Pest felé eső őrtorony mindig a 2-es számot viseli —, innen kezelte a váltókat Hozzá tartozott 12 váltó és egy sorompó. Hét óra tizennégy perckor háromszor két rövidet csengett a jelző. — Az 1302-es gyors közeleOdakint parkoló kocsisor: Trabantok, Wartburgok. Hát nemcsak Pobedákkal foglalkozik a 4-es vállalat? Jónás Sándor adja meg a választ: — Ugyan ki lehet nagyobb szerelmese az autónak, mint a mi munkásunk? Vezetni is tud, megjavítja, ha kell — nem kevesen érkeznek már saját kocsijukon reggelente Angyalföldre ... Keresztényi Nándor dik Budapest felől, Hegyeshalom felé. Gyorsan ellenőrizte a 2-es, a 4-es, a 6-os, a 8-as váltókat, hogy jól állnak-e. Próbaállítást végzett, ezt mindig meg kell csinálni. Nincs-e hiba, vajon nem vágta-e fel a váltót az ellenkező irányba haladó vonat. Minden rendben volt. Hét óra tizenhat percre közölték a gyors áthaladását. Ezt beírta a forgalmi naplóba, óra, perc, helyzet. A vágány rendben. A gyors szabad utat kapott. Jöhet. Elfoglalta a vonat fogadására kijelölt helyét. A kép ismerős: vasutas áll a toronyőrház nyitott ablakában, kezében a zászló. Autóbusz a sínen Hirtelen nagy reccsenés hallatszott. A következő pillanatban csak annyit látott, hogy egy autóbusz áttöri a sorompót és tehetetlenül megáll a síneken. Lerohant. Az utasok kiugráltak, a sofőrrel együtt elrohantak. Ő pedig szaladt felfelé. Pest irányába, a vágányok mellett a közeledő gyorsvonat elé. Amikor észrevette, hirtelen megállt. A vörös zászlót körbe-körbe forgatta. „Csak észrevegyen.” Ebben bízott. A villanymozdony vezetője idejében meglátta az „állj” jelzést leadó vasutast. A vonat 75 kilométeres sebességgel közeledett, amikor a mozdonyvezető hirtelen fékezett. Még 150 métert gurult a vonat, közben remegett minden kocsi, nyikorgott az egész szerelvény, a kerekek füstöltek. Porfelhő, nagy szusszanás, a vonat 60 méterre megállt az autóbusztól. Az autóbusz utasai előkászálódtak, a sofőr a volán mellé ült és kitolták a sínekről. Elromlott a fék — mondta a sofőr. A vonat továbbrobogott. Csak öt percet késett. Ez történt Bicskén a minap. Schvind János, a bicskei vasutas, akinek piros válllapján egy széles és egy keskeny ezüst csík fénylik — munkamester a rendfokozata —, ma kormánykitüntetést kap és kétezer forint pénzjutalmat. Tavaly „Kiváló vasutas” jelvénnyel tüntették ki. Békés Attila Ketten kezdték, öten folytatják ♦ A GOKART-terv Saját kocsin az üzembe ♦ Versenyben a szocialista munka műhelye címért A gyorsvonat hirtelen megállt Egy vasutas lélekjelenléte elhárította a tömegszerencsétlenséget „Rohantam a gyors elé” Szombat délután fél 3 órakor ÜGETŐVERSENY BÉKEDÍJ 2)erűs oldal NAPSÜTÉS A VÁROSMAJORBAN Festői völgykatlan, háttérben égbenyúló hegyek, köröskörül végeláthatatlan őserdő, a Fogas felé talán még indiánok is tanyáznak sötét rejtekeiben, s tisztásan játszótér. Csodálatos lehetőségek hazája. Itt látható minden idők legnagyszerűbb sportlétesítménye, a mászógúla. Háromemeletes vasváz, két méter magasba lehet rajta felküzdenie magát az embernek, nagy gondolat volt, akárkinek az agyában született. Szőke fürtű legény csücsül legfelül, és lengeti sapkáját, mint győzelmi lobogót. Bartm mackós sporttárs nézi lentről, nekiiramodik, és elkapja az alsó nyújtót. Nadrágja kissé totyakos, és joggal lehet attól tartani, hogy leesik, a kisöreget azonban nem zavarja, lengő üleppel dobja föl magát, és büszkén néz körül. Piros ruhás kislány ajkat biggyeszt: ez is valami? Két lábafejét beakasztja a szemközti vas alá, és idesüss, Európa! — fejjel lógatja magát a tátongó mélységbe, amely, hajától számítva, testvérek között is megvan további húsz centiméter. — Tudsz-e homorítani? —■ ordít a második emeletről egy fekete képű légtornász. Bársonynadrág van rajta, kétoldalt gyöngyházgombokkal, és piros a füle, mint a hónapos retek. Hidat csinál az ámuló emberiség szeme láttára, s úgy lebeg ég a föld között, mint Barras, a levegő királya. A világ megáll bámulni a csodát, sőt, a mama is odalép . — Tartsd az arcod, Rudi — mondja, és a levegő királyának megtörli az orrát. Éles sivítás, valaki kezére lépett egy kislánynak. Két nagyobbacska fiú lenéző mosolylyal nézi. Bog. Lány — mondják. Szigorúan méri végig őket a hölgy. — Nem szoktam bőgni! — felel harciasan, nyelvét kiölti, az urak el vannak intézve. Tágas homokmedencék nyújtanak rengeteg alkalmat lázas alkotásra. Barnadresszes kisember térdel szélről, apró vödrébe lapáttal rakja a homokot, amikor tele van, gondosan elegyengeti, lesimítja, aztán kiönti és kezdi elölről. Árkot ás a másik férfiú, csatorna készül itt, gyaníthatólag tengerjáró hajók részére, szélessége meghaladja a tíz centit, és hossza máris csaknem fél méter. — Vigyázz az útból! — harsog egy kéknadrágos dolgozó. Lapáton szállít rendkívül fontos kavicsokat a nagy fa alá. Ott óvatosan leönti a földre, azután darabonként ismét a lapátra rakja, és vigyázz az útból felkiáltást hallatva, ugyanolyan körültekintéssel indul vele vissza. Babszem Jutka tiszta pirosban, búbján fehér masni, orcáján kis gödör. Megfontolt méltósággal halad egy pad felé, látszik rajta, hogy eltökélt mennivalója van. Most megáll, popsiját megvakarja, aztán hátat fordít a padnak, és még határozottabban tart ellenkező irányba. Parányi legény, virágos nadrágban, szaporán totyog a piros labda után. Ahogy közelébe ér, tágra nyitott ujjakkal nyúl érte, ám lépés közben lába elrúgta, s mire lehajol, már messze gurult. Hűlt helyét csodálkozva nézi, aztán anyura tekint, mint aki meg van döbbenve a labda minősíthetetlen magatartásán. Sikkant egy picit, kezével nagy lendületet vesz, és újból iramodik a szökésben levő gömb után. Telt ház a hintasoron. Vagy húsz kisember lendül föl-alá, köztük Gyuri, egyre magasabbra. Ijedten kotródnak útjdból a fellegek. Neki köszönhető, hogy ezen a délutánon kisütött a nap. Sajnos, amíg Gyuri aludt, az éjszaka ismét egybegyülekeztek, no, de jön délután Gyuri, ismét lyukat rúg köztük, és azon át majd csak kisüt végleg. Kissé TWIST A DIVAT VIZSGA Technikusi képesítő vizsgát tesznek az érettségin a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikum most végző hallgatói. A gyakorlati tárgyból senki sem bukott, többen kiváló eredményt értek el. Képünkön: Palkovits László érettségi elnök figyeli a kitűnő vizsgázott Hegyi Flórián gyakorlati munkáját (MTI fotó Fényes felv.) A Balaton premierje Szombaton és vasárnap kétnapos ünnepséget rendeznek Siófokon, hivatalosan is megkezdődik az idei balatoni üdülési szezon. Szombaton nyitják meg a Beszédes József Múzeum új kiállítását, majd tenisz- és vitorlásverseny, végül sétahajózás következik. Vasárnap nyílik a Balaton és környéke című fényképkiállítás, délelőtt a szabadtéri színpadon balatoni vetélkedőt rendeznek, s sportprogramban tenisz- és röplabdamérkőzések és autóverseny szerepel. Este fővárosi művészek szórakoztatják az első siófoki üdülőket. Egy panaszos a Százház utcából Látogatás a helyszínen — Szabálytalan igénylésből aktavándorlás Délelőtt a VII. kerületi Tanács panaszügyi előadójánál — Tessék már valamit csinálni, nem tudom hová rakni ezt a tenger gyereket...! Fekete szemű asszony ül a VII. kerületi Tanács panaszirodáján. Ölében tizenegy hónapos gyerek, s erősen látszik, hogy jön utána a következő... — Hányadik? — Ötödik. — A Százház utcából jött, ugye? — kérdi dr. Szabó Lajos panaszügyi előadó. Évek óta ül ezena poszton, s már úgy ismeri kerületét, hogy a belépő ügyfélről szinte azonnal tudja, melyik részéből jött ennek a sűrűn lakott, bonyolult összetételű városrésznek. Ezúttal is eltalálta: Kállóné valóban a Keleti mögötti negyedből, a Százház utcából jött, hogy nagyobb lakást kérjen családjának. Tavaly óta igényel, s bár a tanácsuk az övénél jóval régebbi kérvények is vannak, most nagyon sürgős lett a dolog, hogy itt a következő gyerek is. — Kimegyünk valamelyik nap a helyszínre, Kállóné. Másnap meglátogatjuk Kállóékat. (A panaszok legnagyobb részét a helyszínen vizsgálja meg a tanács — ami nem csekélység, ha meggondoljuk, hogy évenként körülbelül háromezer panasz fut be a tanács osztályaihoz.) A lakás valóban rossz. Egyetlen udvari szoba, körülbelül hét négyzetméteres, három ágy, egy szekrény és egy tűzhely fér el benne. — Ráadásul a kiskorú öcsém is velünk lakik — panaszolja az asszony. — Segédmunkás a kőműveseknél. — Azelőtt hol lakott az öccse? — Debrecenben. — És ott nem kapott munkát? — Vágyódott Pestre, tetszik tudni... Itt a hiba: a mindenáron Pestre vágyódásban. Maga a házaspár is úgy jött annak idején, a semmire. A férfi bátyjának nagyobb, szoba-konyhás lakásába költöztek, a fivért szanatóriumba utalták, s a lakást rájuk hagyta, de előbb — pénzért persze! — elcserélte erre az odúra. A felelőtlenségek sora tehát. De minderről nem tehetnek a gyerekek: az ő egészségükért fog mindent elkövetni a tanács. — A panaszok tekintélyes hányada lakáspanasz — mondja dr. Szabó Lajos. — Megpróbálunk, ahol nagyon indokolt, soron kívül segíteni. Nemrég éppen a Százház utcai Szabó Bálinték tizenegy tagú családjának szereztünk lakást pincelakásuk helyett. De a lakásügyi aktahalmaz jó része elkerülhető lenne és a kiutalások útját is meggyorsítaná, ha az emberek tudomásul vennék, hogy a címre nem lehet igényelni. Tipikus eset például, hogy megürül egy lakás, mondjuk haláleset miatt. A lakásügyi osztály kiutalja a soron következő jogosult igénylőnek. Az azonban nem költözhet be, mert az üresedés pillanatában igényli a lakást vagy ötven szomszéd és ismerős. Valamennyit természetszerűleg visszautasítják. Erre mindnyájan fellebbeznek a fővárosi tanácshoz, amely fölkéri az iratokat. Az akták megkezdik vándordíjukat. Az elszántabbak Ponciustól Pilátusig proestálnak. S közben múlnak a hónapok, az áhított lakás pedig üresen áll. — Mi lehetne a megoldás? Nem kaphatna valamiféle nagyobb jogkört a lakásügyi osztály a kiutalások érvényesítésében? — Nem. Ez nem fér össze a szocialista törvényességgel. — Számszerűen mi következik a lakásügyek után? — A házkezelőséggel kapcsolatos panaszok. De ezek száma évről évre csökken, abban az arányban, hogy a házkezelőségek mind többet nyújtanak és társadalmi munkában is sok mindent megoldanak a lakók. Az igények növekedését mutatja, hogy mind többen kérnek például parkettázást. Sokan csak anyagot alkatnak, a munkát maguk elvégzik. — Egyéb panaszok? — Zajos, levegőrontó üzemek keserítik a lakosság életét. A Madách téri garázs vezetőjét nemrég utasítottuk a csendrendelet megtartására, a Majakovszkij utcai sütödét a széntüzelés helyett korszerűbb tüzelési módszerre. De vannak cifrább ügyek is. Egy idős munkásember például saját fiára volt kénytelen panaszt tenni, mert a fiú munkakerülő, erőszakos, szüleit rettegésben tartja. A „derék” ifjúra felhívtuk a rendőrség figyelmét. Általában a személyes és az írásos panaszokból mi a tanács iránti bizalmat érezzük, s igyekszünk is ennek megfelelni. F. F.