Esti Hírlap, 1967. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-09 / 213. szám

HOGY NE LEGYEN KÉSŐ BÁNAT: nem jártak holnapig... Eddig háromszázezer fesztivál lemez Kihagytak egy állomást Szép meglepetések karácsonyra Üzletnek sem rossz: tízmillió forintot meghaladó összeg évente a nyereség, pedig a hasznon még osztozni is kell. A Hanglemezgyártó Vállalat ugyanis nem gyárt hangleme­zeket, az más üzem dolga. Pontosabban: a Rottenbiller utcai stúdióban elkészítik a felvételt, hangszalagról lakklemezre dolgozzák a számot, majd ez a kis­lemez utazik Budára, a Fehérvári útra, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár első emeletére. Itt az emeleten sorakoznak a présgépek, s készül megállás nélkül, három műszakban naponta tizenkétezer hanglemez. ARADSZKY, ZALATNAY, POOR PÉTER Most különösen feszített a tempó. Nem nehéz kitalálni: még mindig a táncdalfeszti­vál! Egy hónappal a döntő előtt kezdték préselni a leg­népszerűbb számokat. Köz­ben — a közönség szavazatai alapján — változtattak a terveken, elhagyták a kevés­bé keresetteket, s több gépet állítottak a „befutott” szá­mokra. Mint most utólag me­sélik, még így is „melléfog­tak”. A kelleténél többet ké­szítettek néhány közismert, közkedvelt táncdalénekes számából, amely végül is nem jutott a döntőbe. — Nyakukon marad? — Szó sincs róla — nyug­tat meg Bors Jenő, a vállalat igazgatója. — Amennyit előre elkészítettünk, úgyis elfogy, legfeljebb nem nyomunk utána. Amiből viszont nem győzik az „utánnyomást”: Aradszky, Zalatnay, Poór Péter. Érde­kes: bár a közönségtől mesz­­sze a legtöbb szavazatot Ko­vács József előadásában a „Jöjj vissza hozzám” című dal kapta, ez a szám a keres­let listáján csak negyedik­ötödik helyen áll. Más né­hány fillérért feladni egy szavazólapot, már csak a hecc kedvéért is, és más húsz forintot adni egy hangleme­zért. A fesztiválszámokból ed­dig több mint háromszázezer lemez fogyott el, a gyár ma is naponta több mint tízezret csak ezekből készít. A le­mezszállítmányokat folyama­tosan küldi a boltokba, ame­lyek naponta jelzik az újabb igényeket: 10—13 ezret kér­nek egy-egy napra! HÁROM MŰSZAKBAN Szemmel látható, hogy a Hanglemezgyártó Vállalat az utóbbi időben sokkal rugal­masabb, mint volt, az új, a keresett számok sokkal gyor­sabban kerülnek az üzletek­be, mint akár csak egy év­vel ezelőtt is. — Igyekszünk lépést tarta­ni a vásárlók igényeivel — mondja Bors Jenő. — Január elsejéig ez komplikáltabb volt. Ugyanis mi vettük fel a számot, rendeltük meg a gyártól, de azután a lemeze­­­ket átvette tőlünk a RAVILL, s szállította az üzletekbe. Január elsejétől átvettük a RAVILL munkáját, s egy ál­lomás kiiktatása természet­szerűen meggyorsította az utat a felvételtől az árusítá­sig. Ha nagyobb terhet vál­laltunk is magunkra, megér­te. A közönség is jól járt, és mi is.­­ Különösen a táncdalfel­­vételek iránt nő hallatlan mértékben a kereslet. Min­den esztendőben megduplá­zódik a forgalom,és feltehető, hogy az igény tovább növek­szik. A gyárban is nagy erő­feszítéseket tesznek. Új prés­gépeket szereznek be, továb­biakat is megrendeltek, pe­dig egy-egy ilyen gép ára, mintegy hatezer dollár. Há­rom teljes műszak dolgozik, csak negyedévenként egyszer áll meg egy-egy gép, szerviz­re. A másik gond a raktáro­zás. A RAVILL átadta ugyan nekünk az üzletet, de a szé­pen berendezett raktárból , néhány hónappal átadás előtt átköltöztette a készletet a Landler Jenő utcába, egy kri­tikán aluli helyiségbe. Szűk, egészségtelen, dolgozóink na­gyon nehéz körülmények kö­zött végzik az expediálás nem könnyű munkáját. CSAK AMIT A KÖZÖNSÉG KÉR ■— Tervek? — Éppen most tárgyaltuk az utolsó negyedévet. Kará­csonyra néhány szép dolog­gal szeretnénk megjelenni. Kodály-emléklemezt készí­tünk, amely a mester művé­szi elveiről elhangzott, fon­tos nyilatkozatait örökíti meg, természetesen, zenével illusztrálva. Két árialeme­zünk készül. A legszebb, leg­ismertebb operaáriákat énekli Komlóssy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert. A szegedi játékok ismét felkeltették az érdeklődést a Cigánybáró iránt. Ebből a szép, dallamos operettből is készítünk egy — a legismertebb részleteket tartalmazó — felvételt — Tánczene? Az igazgató széttárja kar­jait: — Ez az, amit soha nem tervezhetünk előre. Azt ké­szítjük, amit a közönség kíván... Sárdi Mária A város felett Az ÉM Országos Szakipari Vállalat tetőfedő brigádjá­nak munkásai akrobatikus ügyességgel birkóznak meg feladataikkal a meredek te­tőn. Képünkön: Paha József, Papp Imre és Zier Frigyes munka közben. KERESSE FEL a Lengyel közszükségleti cikkek ki­irtását, ahol az GD­M and YJ2 QEdKXII külkereskedelmi vállalat­­ Warszawa következő árucikkeit ismerheti meg: ♦ Lámpás és tranzisztoros rádiókat ♦ Tv-készülékeket ♦ Lemezjátszókat és magnókat ő Alkatrészeket, telepeket, elemeket + Sportszereket és turistafelszereléseket ♦ Kerékpárokat és kerékpár-alkatrészeket ♦ Elektromos háztartási eszközöket ♦ Műanyagárukat ő Evőeszközöket ♦ Zongorákat és hangszereket ♦ Órákat SZÍVESEN LÁTJUK ÖNT IS KIÁLLÍTÁSUNKON A DIVATCSARNOKBAN 1967. szeptember 17—26. Óriáskompot kap a Duna A Magyar Hajó- és Daru­gyár balatonfüredi üzemegy­ségében hozzáláttak az új dunai komphajó testszerke­zetének összeállításához. A hajó hossza 32 méter, széles­sége 11 méter lesz. Egy-egy út alkalmával 60 tonnányi rakományt , járműveket, nyergesvontatókat, sőt, autó­buszokat is­­ fuvarozhat a Duna ellentétes partjain levő kirándulóhelyek között. Az új dunai komphajó mellett a régebbi kisebb egységek va­lósággal eltörpülnek majd. (MTI) Óránként tízezer utas NOVEMBERBEN MEGÉRKEZIK A FÖLDALATTI ELSŐ MOZGÓLÉPCSŐJE A földalatti első mozgó­lépcsője november 20-án megérkezik Budapestre, s még az idén beépítik a Ba­ross téri metrócsarnokba. A terv szerint soron következik a Deák Ferenc téri, az As­toria alatti, a Blaha Lujza téri, a Kossuth Lajos téri, a Déli pályaudvari és a Batthy­ány téri mozgólépcső érke­zése. A mozgólépcsők az állo­másokon 30 fokos szögben haladnak majd lefelé, a mint­egy 30—35 méteres mélység­be. Egy-egy aknába három mozgólépcsőt szerelnek, az egyik felfelé, a másik lefelé viszi majd az utasokat, a harmadikat a csúcsforgalom­ban állítják üzembe. A moz­gólépcsők az előzetes számí­tások szerint óránként tíz­ezer embert szállítanak. A Baross téri mozgólépcsőt a tervek szerint 1968 január elején már kipróbáljá­k. Felszámol a Zimonyi-impex Többmilliós forgalom Margit néni precíz volt Eladók és viszonteladók — Huszonnégy törülköző? — Nem a miénk, őrnagy úr. — A konyak? — Az igen. A kakaó is. — Az étkészlet? — Az is. — Ilyen szorgalmas volt Irmuska? — Igen, őrnagy úr. EGY BEJELENTÉS NYOMÁN A párbeszéd a VI. kerületi Rendőrkapitányságon hang­zott el egy nem mindenna­pi bűnügyi epizódjaként. A terhelt, aki a nyomozótiszt kérdéseire válaszol, egy disztingvált idős hölgy, mel­lette bűntársa, férje — nyu­galmazott gépészmérnök. Az asztalon kötegnyi számla, le­vél, elismervény — vala­mennyi terhelő bizonyíték az utóbbi évek egyik legna­gyobb és legfurcsább üzér­kedési bűnügyében, amely­nek főszereplője és elsődle­ges haszonélvezője ez a há­zaspár volt. Néhány héttel ezelőtt a kerületi kapitányságra beje­lentés érkezett, amely arra hívta fel a rendőrség figyel­mét, hogy egy Nagy Ilona nevű nő évek óta üzérkedik ruhaneművel, itallal, ciga­rettával. Amikor a nyomo­zók kimentek a Munkácsy Mihály utcai lakásba, nem is tagadott (mellesleg: nem is lett volna értelme, mert a szekrényekben több ezer forint értékű áru, törülköző, pizsama, fehérnemű, sál, há­lóing, étkészlet, cigaretta, tea, konyak, kardigán, cso­koládé, konzerv hevert pél­dás rendben és elmondta, hogy mindezt „Margit né­nitől” — Zimonyi Róbertné, Üllői út 66/b. szám alatti la­kostól — kapja eladásra.­­Ne­ki csupán annyi haszna van, hogy némileg drágábban ad­hatja tovább. De — mondta — a többiek is ilyen feltétel mellett dolgoznak Margit néninek... MIT MONDANAK AZ ÜZLETI KÖNYVEK? A Zi­mányi - házaspár há­romszobás lakásán tartott házkutatás a nyomozóknak nem kis meglepetést oko­zott. Nemcsak azért, mert az egyik szoba a szó szoros értelmében zsúfolásig telve volt áruval — ez volt egyéb­ként a „raktár” —, méghoz­zá olyan gazdagságban, hogy felsorolásuktól helyhiány miatt kénytelenek vagyunk eltekinteni, hanem azért is, mert az előkerült „üzleti könyvek”, „számláik” és „le­velezések” (a házaspár min­den tételt könyvelt) adatai­ból már a vizsgálat kezdeti szakaszában is egy szerte­ágazó, évente több százezer forintos forgalmú üzértröszt körvonalai bontakoztak ki. Ehhez hasonlóra az utóbbi években aligha volt példa. Az eddigi tényállás szerint — hiszen a vizsgálat még korántsem fejeződött be — a Zimonyi-házaspár 1958- tól foglalkozott a külföldről kapott és ajándékként kül­dött ruhaneműk vételével és eladásával. a vállalkozás 1963-ban kezdett mind job­ban terebélyesedni, amikor Zimonyiék egyik szobájukat kiadták külföldi turistáknak, akiktől ugyancsak vásárol­tak különféle cikkeket. Az Üllői úti lakásban hamaro­san olyan tömegű áru hal­mozódott fel — a borstól a női stólákig —, hogy az érté­kesítéshez már segítségre volt szükség... A nyomozás során előkerült az eladók névjegyzéke: „Ilácska”, „Marica”, „Magdika”, „I­r­­muska” és így tovább. Az eladóknak viszonteladói is voltak, akik lakóhelyeiken, üzemekben, hivatalokban adták tovább felárral a Zi­­monyiéktól kapott árut. „Marica” például egy év alatt 87 ezer, „Éviké” 30 ezer, „Irmuska” 72 ezer, „Ilácska” 80—90 ezer forin­tos forgalmat bonyolított le... A PONTOSSÁG KÖTELEZŐ Az eddigi — és tegyük mindjárt hozzá: nagyon óva­tos és mértéktartó — adatok szerint a „Zimonyi-cég” az üzérkedéssel 1963 óta körül­belül egymillió forintos for­galmat produkált (csak 1966- ban 300 ezer forintot), s hogy mennyire tehető ez a forgalom 1958-tól kezdve,­­azt ma még nem lehet tud­ni. Zimonyi első kihallgatá­sakor négymillió forintra becsülte ... Az igazsághoz tartozik, hogy az idős házas­pár rendkívüli precizitással és körültekintéssel szervezte meg és irányította „alkalma­zottait”. Az volt a gyakorlat, hogy az „Icukák”, „Maricák” és a többiek — a kereslet­nek megfelelően —, felvet­ték az Üllői úti raktárban az árut (természetesen elis­mervény ellenében) és tíz­­naponként kellett „elszámol­­niok” a pénzzel. Azt, amit nem tudtak eladni, „Margit néni” leírta az összegből... Egyébként példás fegyelmet tartott: az elszámolási határ­időket szigorúan vette, „ne­hogy torlódás legyen”. Balogh László ­ JÓK AZ EMBEREK­ ­ ház zsivaja vérfagyasz­­ttt­­ó csenddé dermedt. A nagy tragédiák szele járta át a gangot és a lépcsőházat. Kolozsi Pista a második emelet kettőből, szokatlan időben — kora délután — ér­kezett haza. Miután látta, hogy a kulcs belülről van a zárban, megnyomta a csen­gőt. Már előre élvezte Erzsi­ke örömét, hogy ifjú férje két órát ellopott a munka­időből számára. Mert látszott rajtuk, hogy nem tudnak be­telni egymással, és az ilyen váratlan két órák mennyi boldogságot tartogat­hatnak. A csengő élesen berregett, de az ajtó nem nyílt. Kolozsi újra csengetett, immáron hosszasabban, erőszakosab­ban. A szomszédasszony ki­dugta a fejét a konyhaajtón. — Nem láttam elmenni — mondta, és kint maradt. Miután az ötödik csenge­tésre sem moccant az ajtó, Kolozsi idegesen kopogtatni kezdett. Ekkor már a gang benépe­sedett. A házmes­terné megjegyez­te: — Már hetek óta figyelem szegény asszonykat. Olyan szomorú a szeme ... Biztos van valakije ennek a bitang­nak... Ilyenek ezek a fér­fiak. Krompák úr a harmadik­ról így vélekedett: — Biztos van bent nála va­laki. Sejtettem én. Ahogy ez a nő rám is néz a lépcsőház­ban. Szinte hív a szemével... — így legyen az ember rendes egy asszonyhoz. Ez a nagy mélák reggel felhordja a tejet ... Kolozsiék ajtaja körül már kisebbfajta lakógyűlés jött össze. Hátul valaki csendesen megkérdezte: — Maga nem érez gázsza­got? — és nagyot szippantott a vészterhes levegőből. — Tegnap láttam a gyógy­szertárból kijönni — mondta egy asszony, és megtörölte a szemét. A lakóbizottság elnöke Ko­­lozsihoz lépett, és biztatóan megveregette a vállát: — Azért nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni — és látszott rajta, hogy a leg­rosszabbra gondol. Kolozsi kétségbeesetten rugdalta az ajtót. A döngése­ket félelmetesen visszhan­gozta a ház. Már az utcáról is bejöttek néhányan. Ezek­nek természetesen el kellett magyarázni az előzményeket. — Hát, ilyenek ezek a mai házasságok. *­ — El kellene menni orvo­sért — mondta valaki a tö­megben, de senki nem akar­ta otthagyni a jó helyét. — Törjük be az ajtót — javasolta a lakóbizottság el­nöke, aki a válságos időkben mindig határozott szokott lenni. Az ajtó reccsenve bedőlt. Mint a várfalon robbantott résen az ostromlók, úgy ro­hantak be a lakók. Még Ko­­lozsit is félresodorták. A konyha üres. A kamra, a fürdőszoba, a hall szintén. A szobában sincs egy teremtett lélek sem. Se holttest, se csá­bító. Valaki a világítóudvart i is megnézte. Ott is csak pi­szok és a házmesterek csir­kéi. Végül Kolozsi az erkélyaj­tóhoz lépett. Kinyitotta. Egy nyugágyban, boldog mosoly­­lyal ajkán ott aludt a felesé­ge... — Pista? — nyitotta ki szemét. — Jé! Pistukám ... Hát már ennyi idő van? Ne haragudj, elaludtam... Ven­dégeket is hoztál? Hát ez kedves... Mindjárt főzök fe­ketét. De senki sem maradt ott. Az emberek csalódottan ki­­somfordáltak. Ne gondoljunk róluk rosz­­szat. Segíteni, vigasztalni akartak, kimutatni jóságukat és együttérzésüket. És az ember mindig elkenődik, ha nem lehet jó... ősz Ferenc AGYAGÉ GALAMB KÉT TŰZ KÖZÖTT •­­ Jugoszláv filmdráma Bemutató: szeptember 14.

Next