Esti Hírlap, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-02 / 27. szám
• Nehéz helyzet elé állítja a kritikust, ha közvetlen kollégái szerepléséről kell értékelést írnia. Szerencsére ezúttal éppen kollégái tették meg ezt helyette, s mondták el véleményüket a műsorról és önmagukról a Más lapra tartozik című sajtókabaréban. (Amiből kitetszik, egyedülálló volt a maga nemében ez a produkció.) A néző persze mindentől függetlenül állíthatta fel saját tetszési sorrendjét — ő nem kolléga. A folytatás ugyan nem érkezett szélnél sebesebben, de érdemes volt kivárni az angol bűnügyi film vasárnapi befejezését. A szerzőknek még ebben a részben is sikerült néhány titokzatos mozzanattal megpöndöríteniük a történetet, s fokozni a feszültséget a rejtélyek lépcsőzetes felfedésével. • Vajon hányan énekeltünk együtt, szemben a képernyővel? Kicsit mosolyogva is magunkon, hogy milyen ellenállhatatlanul ragad magával a Páva lelkesedése, s közben arra gondolva, hogy a szomszéd lakásban, a szomszéd házban, a szomszéd városban ugyanígy dúdolnak a készülék előtt. A Röpülj, páva népdalélesztgető, népdalfelfedező missziójáról sok szó esett — megérdemelten. Most írjuk le azt, hogy a vetélkedő gazdái és részvevői milyen — majd azt írtuk: boszorkányos — varázslattal tették ezt az adást mindanynyiunk műsorává, országos méretben családiassá, közönségműsorrá. És jó, hogy tegnap nem fosztott meg a tévé az együtténeklés vidámságától, s szigorú szabályát félretéve egy estére, az „elcsúszott” adás befejezésének időt és helyet adva a Tv-híradó után. • Az Egyetemi Színpad gondjairól beszélgetett Poór Klára — jól és hozzáértéssel — ennek a különös kulturális intézménynek a vezetőivel. A Pesti Barnabás utcai színpad kedvelői szívesen vették ezt az adást, hiszen annyi kellemes estét, jó és érdekes produkciót köszönhetnek a fiatalok lelkes és áldozatos kis gárdájának. Amit sajnáltunk, az énekkar és az irodalmi műsorok illusztrációja mellett, sajnos, nem láttunk az adásban részletet egyetlen kitűnő Universitas-produkcióból sem. (bársony) • Érdekes riportfilmet mutatott be a televízió Wagner A walkin' című operájának próbafolyamatáról. Fábián Imre zenetudós rokonszenves riporternek bizonyult, akinek a kérdéseiben a legszínvonalasabb válaszok is benne rejlettek. A jól kiválasztott és hatásosan felsorakoztatott részletek, hála a kamerák és mikrofonok jótékony közreműködésének, szebben hatottak, mint az előadásokon. — rl — ÉRTÉKES GYŰJTEMÉNY LESZ Filmre veszik Debrecent A debreceni városi könyvtár hasznos dokumentáció gyűjtéséhez kezdett. Filmre veszik a város valamennyi műemlékét, történelmi nevezetességét, továbbá azokat az utcákat és városrészeket, amelyek a nagyarányú fejlesztés miatt átépítésre kerülnek. A filmarchívumban már ott sorakoznak a múlt esztendő jelentősebb várostörténeti dokumentumai. Megörökítették az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából Debrecenben tartott ünnepi ülését, a Filmstúdió tagjai ott voltak a város felszabadulásának negyedszázados évfordulója alkalmából rendezett eseményeken, a város új címerének elfogadásán, a virágkarneválon és sok jelentős kulturális eseményen. (MTI) ÉLÜNK! Éppúgy, mint akkor... Megjelent a Szabadság! ♦ Szubjektív jegyzetek a tegnapi délelőttről —• Élünk .. .! — robban be a színpadra Várkonyi. Kicsit szakállasabban, gyérebb hajjal, de semmivel se kisebb lendülettel és temperamentummal, mint akkor. És fölzúg a taps — ugyanúgy. Varázslat ül rajtunk. Minden olyan, mint akkor. Hó hull a színpadra, ágyúdörgés hallik, kint, az előcsarnokban, toprongyos göncökbe bagyulált lányok és fiúk rohangálnak és kiáltják víg rikkancsként: „Megjelent a Szabadság!” Varázslat ez. Hiába tudjuk, hogy a hó a zsinórpadról hulló papírszelet, az ágyú magnóról dörög, a Szabadság 1945. január 27-i számának mása nyomdában reprodukált kellék, a víg rikkancsok pedig jelmezes főiskolások. Hiába jöttünk fűtött otthonokból, jó ruhákban, buszon vagy villamoson, hiába úszik fényárban az egykori Izabella téri új Magyar Színházból modernizált épület. Nem, ezúttal nem az óvóhelyekről, vagy a deszkázott ablakú romházakból jöttünk a matinéra, nem gyalog bandukoltunk ide, a romokat kerülgetve, s nem bakancsban-nagy kabátban didergünk a nézőtéren — mégis újraéljük azt a délelőttöt, s tökéletesen elfeledjük a huszonöt évet, amely azóta eltelt. S a varázst ismét azoknak köszönhetjük, akiknek akkor, s azelőtt is, annyi éven át az „Élünk” illúzióját: a művészeknek. Néhány nagyszerű művésznek. Berényi Gábor,a mai szolnoki Szigligeti Színház színidirektora és rendezője), hogy valaha igencsak otthon lesznek ebben a kuliszsza mögötti, többszörös varázsú világban , mint a későbbi színházi újságíró. Fázunk és éhezünk... Azután sorra megszűntek az estek és a matinék. A rendőrség betiltotta őket, a baloldali művészek ellen piszkolódó sajtóhadjárat indult, később meg mindinkább olyan világ jött, hogy az ember azt is elfelejtette, hogy művészet is létezik — létezhet — a világon. Azokon a holdvilágos éjszakákon egy púpozott tányér mákos tésztáról álmodott a lány — nem színházról. Még akkor sem igen, amikor előmerészkedhettünk a föld alól, és láttuk, hogy élünk, meg tudtuk is. De mégsem hittük igazán. S akkor jelent meg a Szabadságban a hír: „A Magyar Kommunista Párt január 28-án, vasárnap délelőtt 10 órakor az Új Magyar Színházban Szabadság-matinét rendez. Közreműködnek: Abonyi Géza, Gobbi Hilda, Major Tamás, Pásztor János, Sólymos Péter, Székely Mihály, Várkonyi Zoltán. Ünnepi beszédet mond: Kállai Gyula. A zenekart vezényli: Sergio Failoni...” Ha valószínűtlennek tűnt az akkori villanytalan, éhes városban — amelynek túlsó partján még ott voltak a németek —, még valószínűtlenebbnek tűnt most, hogy Várkonyi Zoltánnak sikerül 1970-ben megismételni, vagy akár felidézni is azt a csodát. Magam is féltem, féltettem emlékeimet, féltem, művi lesz, erőltetett, vagya protokolláris ez a jelmezből-kellékből összehozott ifjúság, főapostola: Gobbi, Major, Várkonyi. A versek — ugyanazok voltak. A kétkét műsorszám között remekül oldották a hangulatot azok az elmúlt hetekben érkezett levélrészletek, amelyekből Várkonyi idézett — köztük tragikusan szomjúak és akasztófahumorúak egyaránt —, s még az ünnepi szónok is ugyanaz volt, aki akkor: Kállai Gyula. És hogy a nosztalgia túlságosan el ne ragadja a nézőteret, a sok önnön ifjúságába visszaszállt vendéget — két színre lépő, valódi fiatal színész figyelmeztetett a jelenre: Béres Ilona és Harsány Gábor. Mindketten akkoriban születtek. Ahogy fiatalok — filmszakos főiskolások — nyüzsögtek kameráikkal a nézőtéren, hogy kisfilmen örökítsék meg a matiné szereplőit és közönségét (köztük az ifjú Várkonyi Gábor, akinek külsejéből nem nehéz rekonstruálni édesapja akkori egy lány lényét), s akik bizony szépszámmal fotografálhattak. gyanúsan párás szemeket Sokunkat sokféle szél kapott fel az elmúlt huszonöt évben. Van akiben semmi nem változott azóta, és van akiben sokminden felborult. Ds ez, ez az 1915-ös láz: ez az emlék — közös. Fescsik Flóra Walesi bárdok Azokban a háborús esztendőkben úgy jártunk irodalmi estről matinéra, zeneakadémiai estről Vajda János Társaság délelőttjére, Vasas székházi délutánra, mint ma tizenéves gyerekeink beatbuliról beatkoncertre. „Nem unod?” — kérdezték otthon — mint most néha mi is a magunkért . „Mindig ugyanazok a szereplők, ugyanazt, ugyanúgy.. Nem, nem untuk. Huszadszor se, Gobbitól a Hadak útjánt, akkor se, ha már előre fülünkben volt a következő sor hangsúlya: „ítél a nép, ítélni fog, s ezerszer jaj a bűnösöknek!” (S ahogy egy dallamot nem lehet elfelejteni, úgy élt bennünk tegnap is: ugyanúgy hallottuk fülünkben mindig a következő sort.. .) Hiába tudtuk, hogy amikor Major odaér a Walesi bárdokban, „de egy se bírta mondani..akkor milyen grűlölettel szakadt ki a foga közül: „ ... hogy éljen Eduárd” — mégis mindig újra fölkavart. És összekötött. Bennünket, akik az ő képeiket gyűjtöttük, s nem a divatos és hivatalos kívánsághangverseny-sztárokét, a katonákat búgó hangon a frontra küldő démonokét, nyilascicákét, irredenta-daliákét. Értük rajongtunk, mert bátrak voltak, mert tehetségesek, mert modernek, mert gyűlölték azokat, akiket mi. Ott lábatlankodtunk kiskapuk és öltözőfolyosók homályában, hogy a közelükbe kerüljünk. Az a Vámos László nevű, akkori cingár, színpadimádó kamasz éppúgy nem hitte akkor, mint a Kazimir Károly nevű, ugyancsak „kidobhatatlan” fiatalember, vagy Gobbi, Major/ Várkonyi És nem így lett. Várkonyi úgy ötvözte a pátoszt a humorral, a közvetlen hangot az ünnepivel, hogy minden buktatót kikerült. „Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk” — hirdette a háttérfüggönyön a felirat, épp úgy, mint akkor, s a Petőfi-verset most is Pásztor János mondta el. A körfüggöny vásznára az akkori pesti romok elmosódott képei vetítődtek. Az Állami Hangversenyzenekar utcai ruhákban, dirigens nélkül játszotta el a műsort nyitó Szózatot: a karmesteri pulpituson egy csokor vörös szegfű adózott Failoni mester emlékének. (Az Egmont-nyitányt már Lehel György vezényelte.) Vetített fénykép idézte fel az azóta ugyancsak elment Székely Mihály arcát, hangja pedig lemezről szólt: „Elindultam szép hazámból”. És a technika idézte fel Abonyi Géza hangját is, ezúttal a Tragédia Ádámjaként: „Ó, hallom, hallom a jövő dalát.” De szerencsére elevenül és töretlen belső ifjúsággal lépett színre az egykori baloldali színészet három A jelenkor pedagógiai szótára Romániában A jelenkor pedagógiai szótára címmel kézikönyv jelenik meg, amely mindenekelőtt a gyakorló pedagógusoknak, a kutatóknak, az egyetemi hallgatóknak, a pedagógiai főiskolák hallgatóinak, s mindazoknak segítséget nyújt, akik a nevelés problémáival foglalkoznak. Mint Stanciu Stoian, a szótár egyik munkatársa elmondotta: az információáradat és az oktatás robbanásszerű fejlődése, valamint a hagyományos és az új pedagógia állandó összevetésének igénye elengedhetetlenné tette a pedagógiai terminológia, tehát a pedagógiai tartalmú meghatározások összegyűjtését és rögzítését. Óriási filmsiker volt világszerte — több mint harminc évvel ezelőtt — a Good bye, Mr. Chips. Magyarországon Isten vele, tanár úr! címmel játszották. Az azóta meghalt Robert Donat alakította a bűbájos-félszeg angol professzort, Mr. Chipset, feleségét pedig Greer Garson. Most elkészült az új filmváltozat. Mr. Chips szerepében ezúttal Peter O’Toole látható, partnernője a nemcsak színésznőként, de táncdalénekesnőként is jól ismert Petula Clark. A hét filmje Michel Capdenac fenti címmel közöl elismerő kritikát és ismertetést Sára Sándor Feldobott kő című filmjének párizsi bemutatójáról a Les Lettres Francaises hasábjain. Philippe Haudiquet, a magyar film régi barátja pedig Sára Sándor, a kommunizmus, a cigányok és a magyar föld címmel ír a rendezővel folytatott beszélgetéséről. A francia hetilap Sára Sándor és a főszereplő Balázsovits képét is közreadja. Henryk hangversenyei Szeptemberben kisebb balesete miatt nem jöhetett. Hangversenyeit most pótolta az Erkel Színházban és a Zeneakadémián. Az őszi ünnepi hetek fényéből hiányzott, a múlt hét két estjét ünneppé avatta. Anélkül, hogy túlzásokba bocsátkoznánk, megkockáztathatjuk az olyan nagy szavakat mint egyedülálló, jelenleg a legkiválóbb... A hegedűjáték élő nagy öregeiben már nem lobog ez az elsöprő energiájú, vad tűzzel hevített muzikalitás és technikai fedezete, az idegek és izmok tökéletes — és fiatalos — ruganyosságára alapozott virtuozitás. A fiatalabb virtuózokból pedig még hiányzik ez a bölcs elmélyültség és tisztánlátás, a mesterműveket újraalkotó világosság és láttató képesség. Zenekari estjén Bach, Bartók és Beethoven versenyműveit játszotta a Lukács Ervin vezényletével közreműködő Filharmóniai Társaság élén. Szólóestjén Petri Endre volt kísérője, és szonáta partnere. Magyar szereplőtársai helyenként szép összhangban, másutt teljes meg nem értésben vettek részt a produkciókban. A filharmonikusok ritka kirándulásai a koncertpódiumra nem is garantálhatnak többet. Szeryng hegedűjének gyönyörű hangzása azonban most utólag is a hallgatók fülében cseng, felejthetetlenül és mindent felejtetve. (fodor) Varsói melódia - falun Rendhagyó vállalkozásba fogott az Állami Déryné Színház. A Katona József Színház nagy sikerű előadása után ugyanis a falu színháza mutatja be Magyarországon másodikként Leonyid Zorin Varsói melódia című kétszemélyes színművét, Szendrő József fordításában. A lírai hangvételű játék, amelyet Petrik József rendez — bemutatója február 21.-én, budapesti főpróbája — a Kulich Gyula téri színházban — február 19-én lesz. Szereplők: Szűcs Ildikó és Lukács József. n A RAKPARTI ESTÉK sorozat keretében, ma este a fiatal költők, írók és előadóművészek fóruma harmadik előadására kerül sor a Bem rakpart 6. szám alatti művelődési házban. Az est írói: Marschall László, Novotny Vilmos és Tóth Bálint. Előadói: Bánffy György, Dégi István és Monori Lili. □ A HÉT FŐBŰN címmel tartja meg estjét Csengery Adrienne ének-, Kecskés András gitár- és Gallasy István pantomimművész az Építők Műszaki Klubjában február 9-én és 16-án este. Könyvtár - számítógéppel Giordano Bruno és Gallilei műveinek első kiadásait, Descartes, Newton, N. Lobacsevszkij és N. Pirogov műveit őrzik az 1802- ben alapított tartui Állami Egyetem könyvtárában. Az észtországi egyetem hamarosan új otthonba költözteti csaknem hárommillió kötetes könyvtárát. Tágas olvasótermek, filmarchívum, a régi művek múzeuma is fontos tartozéka az új létesítménynek. Az információtárolás megoldására széles körben kívánják felhasználni az elektronikus számítógépeket. A jövőben a termeket audiovizuális berendezésekkel is ellátják. A látogatók magnetofonszalagról vagy televíziós képernyőn kapják meg a szükséges információt.