Esti Hírlap, 1972. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-27 / 228. szám

XVI. évfolyam, 228. szám 1972. szeptember 27., szerda Az európai fővárosok­­ vezetői Budapesten Fő helyen • •• a jövő megtervezése Védett városmagok, gyalogjáróutcák A budai Várban a Tudo­mányos Akadémia kong­resszusi termében ma dél­előtt folytatódott az euró­pai fővárosok vezetőinek ta­nácskozása. Lapzártáig Bonn, Brüsz­­szel, Bukarest, Hága és Helsinki küldöttségének vezetői szólaltak fel. A tanácskozás kiemelt feladatként jelölte meg a történeti városmagok meg­védését. Ezért megfelelőbb és szebb helyet aligha talál­hattak volna Budapesten az első polgármester-találkozó megrendezésére, mint az egykori országháza épüle­tét. A háború után romjai­ból helyreállított Vár sok száz éves emlékeivel szem­léltetően bizonyítja, amit Szépvölgyi Zoltán, a Fővá­rosi Tanács elnöke hangsú­lyozott: a magyar főváros nagy erőt fordít rá, hogy megóvja a múlt örökségét. Bonn lakói ugyanúgy büszkék kétezer éves vá­rosuk történetére, mint ahogy Brüsszel vezetősége is külön tervet dolgozott ki a Grand ’Place és a környék korabeli hangu­latának megőrzésére. A „védett sziget” terve előírja a XVII. és XVIII. századi homlokzatok megtartását. Itt csak hagyományos anya­gokat használhatnak fel az új homlokzatokhoz: követ, fát, cserepet. Az esti világítás is a XVIII. szá­zadot idézi. A boltok mű­vészi, kovácsoltvasból ké­szült cégtáblákat szerelnek fel. Tanulmányozzák azt is, hogy a védett sziget bel­sejében „gyalogjáróutcá­kat” nyitnak és itt a jár­dát megszüntetik. Az előadásokban legna­gyobb helyet a jövő meg­tervezése kapta. Hága kül­döttségének vezetője álla­pította meg: „a legtöbb eu­rópai főváros a ló és a sze­kér korszakában épült, s most úgy kell megújítani a városokat, hogy megfe­leljenek az autók és a su­gárhajtású rentőgépek korszakának”. E közös feladatot ele­mezte Helsinki küldöttsé­gének előadása is, ami­kor megvizsgálta a város és az ember újszerű kap­csolatát. A városiasodás az ember környezetére előnyösen, de hátrányosan is hat. A nagyvárosban fejlettebb a technika, sokoldalúbb a társadalmi élet. Ugyanak­kor korlátozottabb a moz­gási lehetőség és sok káro­sodás éri az ember szer­vezetét. Ezért a városoknak a pszichológia és a szocio­lógia szemszögéből is meg­felelően kell meghatároz­niuk az új építkezések ter­vét. Az új elképzelések meg­valósításáról számolt be Bukarest küldöttsége. Fel­újítják a város belsejét, megváltoztatják a közleke­dés rendszerét és új negye­deket építenek Bukarest ke­leti, nyugati és déli részén. Az északi részt, ahol kedve­zők a természeti adottsá­gok, pihenő- és üdülőterü­letnek szánják. A környező erdők, parkok, tavak nem­csak megszépítik a várost, hanem javítják a mikroklí­mát is. (Lapzártakor a tanácsko­zás tart.) Szövetkezeti tanácskozás A szövetkezeti burgonya­­zöldség-gyümölcs keres­kedelem korszerűsítésé­nek helyzetéről és a kö­zeljövő feladatairól tár­gyal a Termelőszövetkeze­tek Országos Tanácsa és a Fogyasztási Szövetkeze­tek Országos Tanácsa el­nökségének mai együttes ülése. A tervezési tudományos ülésszak mai programja Ma reggel a Magyar Tu­dományos Akadémián folytatódtak a jubileumi, tervezési, tudományos ülésszak tanácskozásai. Mintegy 500 magyar szak­ember és a külföldi dele­gációk tagjai három szekcióban vitat­ták meg a strukturális változások tervezésének, a tervezési modellek fel­­használásának és össze­kapcsolásának kérdéseit, valamin­t a ter­vezés társadalompolitikai vonatkozásait. A délelőtti órákban az említett témákról bolgár, jugoszláv, len­gyel, mongol, NDK-beli és román szakemberek is tartottak korreferátum­o­kat, amelyeket vita követett. (MTI) MÓDOSÍTÁSOK AZ ÖSZTÖNDÍJRENDSZERBEN A Művelődésügyi Mi­nisztérium az elmúlt tan­évben megvizsgálta az 1969-ban bevezetett új ösztöndíjr­end­szer tapasz­ta­­ltatait, és azok ismeretében néhány korrekciót hajtott végre. Módosultak a szociális támogatás alapjául szolgá­ló jövedele­mi kategóriák. A korábbiakhoz képest a jö­vedelemhatárok általában 100—300 forinttal emelked­tek. Ezenkívül a 2500 fo­rintot meghaladó, egy főre jutó családi jövedelemmel rendelkező hallgatók az újonnan rendszeresí­tett VI-os kategóriába kerülnek. Az idetar­tozók pénzben­ szociális támogatásban már­ nem részesülhet­nek, és a­­természetbeni szolgáltatásokat (diáskaób­­­an, menza), csak az ön­költség terítésével vehetik igénybe. Ami az egyéb változáso­kat illeti: a szociális tám­o­­ga­tások keretében havi 100 forinttal emel­kedett a I-es jövedelem­­kategóriába tartozó hall­gatók támogatása, és hasonló mértékben nö­vekszik a felsőoktatási in­tézmény székhelyén lakók pénzbeli szociális támoga­tása is. A diákotthoni ellá­tásban nem részesülő hall­gatók közül a jövőben nemcsak az I., hanem a II. kategóriába tartozók is megkaphatják a havi 150 forintos kiegészítő szociális támogatást. A továbbiakban például: 3,51—3,99 közötti tanulmá­nyi átlageredmény esetén, havi 50 forinttal emelke­­dik­ az adományozható ösz­töndíj felső határa. A má­sik lényeges változás, hogy a népköztársasági tanul­mányi ösztöndíjban része­sülő hallgatók a jövőben a jövedelem­kategóriájuk szerint járó pénzbeli szociális támo­gatást is megkapják. Ezzel a legkiválóbbak pénzbeli támogatása maxi­málisan havi 400 forinttal is emelkedhet. BIZONYTALAN BÉKÉLTETŐ KÍSÉRLETEK Dar es Salaam, Nairobi, London, szeptember 27. A tanzániai—ugandai határon fennnáló „hallga­tólagos” tűzszünet, a szó­m­á - közvetítés jóelóra be­harangozott sikere, derűlá­tó hangulatot keltett. Egyes ugandai megnyi­latkozások azonban in­kább hűtik, mint ser­kentik a béke reményeit. Tegnap — először egy tanzániai—indiai—zam­biai „összeesküvés” hírét röppentették fel Kampaid­ból, többek között azt állít­va, hogy indiai hadihajók tartanak a kelet-afrikai partok felé. Később egy ugandai katonai szóvivő azt közölte, hogy jelentős tanzániai csapategységeik haladnak a két ország ha­tára, Mutukula és Kigali városok felé. A múlt héten ebben a körzetben folytak a harcok, Amin ugandai elnök csapatai és a meg­döntött Obote elnök hívei között. A szóvivő közlését megtoldotta azzal, hogy a Viktória-tavon valószínű­leg ugyancsak tanzániai katonákkal megrakott ha­jók tartanak az ugandai Tororo felé. Tanzániában ugyanakkor Daudi Mwakowago tájá­­koztatásügyi miniszter egy hamarosan tető alá ho­zandó ugandai—tanzá­niai—zambiai békéltető értekezlet hírét jelentette be. RÉTI ERVIN HAMBURGI TELEFONJELENTÉSE Célfotós választásokra számítanak FOKOZÓDÓ IDEGHÁBORÚ A NYUGATNÉMET BELPOLITIKÁBAN Hamburg, szeptember 27. Egyetlen tényezőt vehe­tünk biztosra: a bizonyta­lanságot. Minden jel sze­rint célfotós választások lesznek a Német Szövetsé­gi Köztársaságban. A köz­vélemény-kutató intéz­mények előrejelzései, ame­lyek soha nem látott mér­tékben öntik el a lapok hasábjait, teljes patthely­zetet tükröznek. Általában 48—49 százalékos alapsza­­vazat-arányt tartanak va­lószínűnek a kormánykoa­líció, illetve a keresztény­­demokraták számára. Ez, természetesen, két­­három százalékkal állan­dóan ingadozik, aszerint, hogy melyik tábor ját­szotta ki éppen egyik vagy másik aduját. Tehát Brandt vádolja-e korrupcióval az ellenzéket vagy Schiller legújabb nyi­latkozatát közlik-e a la­pok. (A Szociáldemokrata Pártból kivált professzor tegnap Hamburgban két­órás telefonügyeletet tar­tott az egyik lap szerkesz­tőségében, s ott az olvasók kérdéseire válaszolt. En­nek során bejelentette, hogy a kereszténydemok­rata Erhard volt kancellár­ral együtt „váll váll mel­lett” kíván részt venni a választási harcban.) Általános vélemény, hogy az utolsó 48 óra lehet dön­tő vagy akár november 19. A választásokra ugyanis a hagyományos halottak nap­ján kerül sor. Jóllehet, a tulajdonkép­peni finis még igen mes­­­­sze van, máris az NSZK eddigi leghevesebb belpolitikai csatája bontakozik ki: fo­kozódik az idegháború. Heinemann elnök ugyan felhívást adott ki a Fair Play megtartására, de en­nek egyelőre kevés foga­natja van. Az ellenzék mi­n­­denekelőtt az újságok ha­sábjait használja fel, a saj­tó jó kétharmada szemben­­áll a kormánykoalícióval. (Folytatás az 5. oldalon.) ENSZ,NZÍBEK Folytatódik az általános politikai vita egyebek között az angol, a lengyel, az argentin, az ausztrál és a mongol kül­ügyminiszter, valamint Ja­pán ENSZ-fődelegátusa. Ma este összeül a Biz­tonsági Tanács is, hogy Guinea, Szomália és Szu­dán kérésére megvitassa Rhodesia helyzetét és az ENSZ által elrendelt szankciók hatékonyságát. Tizenöt csendes-óceáni ország kedden összeült, hogy közös határozati ja­vaslatot dolgozzon ki, amellyel be akarnak tiltani min­den tengeren, a föld alatt vagy a légkörben végre­hajtott nukleáris kísér­letet. A tiltakozó államok cso­portját Ausztrália és Új- Zéland szervezte. A „nemzetközi terroriz­mus leküzdésére” Rogers külügyminiszter által be­terjesztett amerikai szerző­déstervezetet a közgyűlés a jogi bi­zottsághoz utalta előzetes megvitatásra. ENSZ-körökben kialakult vélemény szerint a jogi bi­zottság, amelyben minden tagállam részt vesz ne­gyedik napirendi pontként foglalkozik majd a kérdés­sel, ami annyit jelent, hogy körülbelül öt hét múlva kerül rá a sor. New York, szeptember 27. Ma az ENSZ közgyűlé­sének 27. ülésszakán ma­gyar idő szerint 15.30 óra­kor folytatódik az általá­nos politikai vita. A vita harmadik napján szólal fel NAPIRENDEN a gyógyszerellátás A gyógyszerészet és a gyógyszerellátás időszerű kérdései szerepeltek az or­szággyűlés szociális és egészségügyi bizottsága mai ülésének napirendjén. A dr. Pesta László elnök­letével a Parlamentben tar­tott tanácskozásra készült tájékoztatóból egyebek közt kitűnik, hogy hazánkban a városi gyógyszerellátás ál­talában jónak mondható. A falvakban és a kisebb, szét­szórt településeken azon­ban vannak még megoldás­ra váró problémák. (MTI) IFJÚSÁGI KONGRESSZUS Varsó, szeptember 27. A Lengyel Szocialista If­júsági Szövetség (LSZISZ) főtanácsának plénuma úgy határozott, hogy 1973 első negyedében megtartják a szövetség V. kongresszusát. GÉPRABLÁS? Titokzatos vészjelek Ausztrália fölött Sydney, szeptember 27. Feltehetőleg gépeltérítők kerítették hatalmukba az Olympic Airways görög lé­gitársaság Boeing-707-es utasszállító gépét, amely helyi idő szerint 13 órakor indult az ausztráliai Syd­neyből Athén felé. Rövid­del a felszállás után a pilóta vészjeleket kez­dett leadni az erre a cél­ra fenntartott titkos rá­diófrekvencián. Egyelőre nem lehet meg­állapítani, hogy csakugyan géprablás történt-e, a hír­­ügynökségek a polgári re­pülésügyi minisztérium kö­reiből csupán olyan értesü­léseket szereztek, hogy a Boeing—707-es jelenleg Alice Springs város fö­lött köröz és a légierő néhány va­dászgépe felszállt, hogy visszatérésre kényszerítse, vagy kiderítse, mi történt.

Next