Esti Hírlap, 1975. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-06 / 261. szám
A moszkvai Lomonoszov Egyetem kultúrpalotájában vették fel a Tíz egyetem, tíz együttes című adást, amelyben a házigazdák együttesén kívül a belorusz, az ukrán, a kirgiz, a lett, az azerbajdzsán, a litván, az üzbég, a moldvai, az észt és a grúz egyetemek együttesei és szólistái léptek fel. Már a kezdet ragyogó volt: a jól ismert és korábban annyi más együttes előadásában látott Katinkát mutatták be a házigazdák, teljesen új koreográfiával, káprázatos lendülettel, utolérhetetlen bájjal és kecsességgel. Csodálatos könynyedség és hajlékonyság párosult itt a legtüzesebb ritmussal. Ezeknek a nagyszerű táncos fiataloknak nincs egyetlen unalmas másodpercük sem, hallatlan feszültség, állandó jókedv teszi testté és teljessé produkciójuk minden pillanatát. De ugyanez, vagy majdnem ugyanez mondható el a többi ifjúsági együttesről is. Ha vannak is köztük színvonalbeli különbségek, azok csak árnyalatiak. Amatőrök valamennyien, de szakértő legyen a talpán, aki meg tudja őket különböztetni a hivatásos tánc- és zeneegyüttesektől. Dinamikájuk, tudásuk, őszinte optimizmust sugárzó hangulatuk elárasztja a színpadot és átragad minden nézőjükre is. (barabás) Díszbemutató az Urániában EGY OPERATŐR - KÉT RENDEZŐ Tegnap este az Uránia moziban ünnepi előadáson mutatták be A hazáért harcoltak című Bondarcsuk-filmet. A vetítés előtt az első emeleti csarnokban Mihail Solohov és Szergej Bondarcsuk munkásságát bemutató dokumentum-kamarakiállítást nyitottak meg, majd a közönségnek bemutatták a szovjet filmküldöttség tagjait. Közöttük volt Vagyim Juszov, a film operatőre. Vele készítettünk rövid interjút. — Önt nemcsak mint a most bemutatásra kerülő film operatőrét, hanem mint Tarkovszkij munkatársát is ismeri a magyar közönség. Mit jelent az ön számára együtt dolgozni Tarkovszkijjal, és mit Bondarcsukkal? — Tarkovszkijjal — mondhatom — együtt indultunk a nulláról. Már a rendezői diplomamunkáját is én fényképeztem. A továbbiakban is együtt dolgoztunk, együtt fejlődtünk. A Rubljov-film forgatókönyvét ő maga írta. Ez a mű a szemem előtt formálódott, s magam is a könyv „láthatatlan” szerzője vagyok. Más a helyzet Bondarcsukkal. Őt már mint kiforrott művészt ismertem meg. Az Emberi sors című filmje nagy hatást tett rám. A hazáért harcoltak című film készítésekor közös munkánknak az a tisztelet és elragadtatás volt az alapja, amelyet mindketten éreztünk Solohov regénye iránt. Ez a mű kitűnő anyag volt. Megtaláltunk benne mindent ahhoz, hogy jó filmet csinálhassunk. Solohov egyaránt mesterien írja le a földet és az érzelmeket. Nemes pátosza is megihletett bennünket. — Néhány perc múlva a színpadra szólítják. Engedjen meg három villámkérdést. Hány éves? Hányadik filmje volt A hazáért harcollak? Milyen filmben dolgozik jelenleg? — Negyvenhat éves vagyok. Ez volt a tizenkettedik filmem. Egy bolgár— szovjet koprodukciós filmet fényképezek, amelyet a kiváló bolgár rendező, Nyikoláj Korobov rendez. Az utolsó szavakat már távozóban mondja. Siet a függöny elé. A szovjet filmdelegáció ma délelőtt találkozott a Szovjet Kultúra Házában a magyar sajtó képviselőivel. (mtg) SZÍNHÁZ ) CSÜTÖRTÖK: Operaházi Anyegin (bérletszünet, 7) — Erkel Színház: Porgy és Bess (Hiúsági bérlet, Vili. sor., 1. ea., fél 6) — Nemzeti Színház: Igazolatlan ősa (6) — Madách Színház: Othello (7) — Madách Kamaraszínház: Hedda Gabler (7) — Vígszínház: Nyaralni mindenáron (Komb. bérlet, 3. sor., 1. ea., 7) — Pesti Színház: Szerelem és halál játéka (7) — Thália Színház: Emberi sorsok (bemutató, 7) — József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7) — Fővárosi Operettszínház: Cirkuszhercegnő (7) — Budapesti Gyermekszínház: Amit akartok (ifjúsági előadás, 3) — Huszonötödik Színház: Vörös zsoltár (fél 8) — Vidám Színpad: El még a kabaré?! (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Csendesek a hajnalok (fél 5) — Irodalmi Színpad-Pódium, a Fáklya Klubban: Október: Teli torokból (fél 7) — Korona-Pódium (I., Dísz tér 16.): Kézfogások — Orosz—magyar előadóest (az ORI rendezésében, fél 8) — Állami Bábszínház: A manók ajándéka (fél 3, fél 5) — Zeneakadémia: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye (Téli bérlet B/I., fél 8) — Kamara Varieté: Őfelsége, a Nő (fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: A Moszkvai Nagycirkusz jubileumi műsora (fél 8). PÉNTEK: Operaház: Csipkerózsika (bérletszünet, 7) — Erkel Színház: A Három narancs szerelmese (Gyurkovics-bérlet, 2. ea., 7) — Nemzeti Színház: Elérkezett az idő (de. 10. este 7-kor: Felnőttbérlet, 1. sor., 1. ea.) — Madách Színház: Abelard és Heloise (fél 3): Nyaralók (fél 8) — Madách Kamaraszínház: A bolond lány (fél 3): Elveszett paradicsom (7) — Vígszínház: * Cseresznyéskert (7) — Pesti Színház: Macskajáték (7) Thália Színház: Emberi sorsok (7) — József Attila Színház: Hazatérés (7) — Fővárosi Operettszínház: Sybill (fél 3, 7-kor: Komb. 4. bérlet, l. ea.); a Zsebszínházban: Fantasztikus (fél 8) — Budapesti Gyermekszínház: Varázslatos muzsika (bemutató: 3) — Huszonötödik Színház: Vörös zsoltár (fél 5, fél 8) — Vidám Színpad: Dollárpapa (fél 4) ; Él még a kabaré?! (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Magától nem miegy . . . (4 és fél 9) — Állami Bábszínház: A manók ajándéka (fél 10, fél 12); Hamupipőke (fél 4) — Zeneakadémia: A MÁV Szimfonikusok hangversenye (MÁV- bérlet 3., fél 8-kor) — Kamara Varieté: őfelsége, a Nő (3, fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: A Moszkvai Nagycirkusz jubileumi műsora (de. 10, du. fél 4, fél 8). SZOMBAT: Operaház: Don Pasquale (Ifjúsági bérlet, II. sor., 1. ea., de. 11); Hovanscsina (Főiskolai bérlet, XIII. sor., 1. ea., 7) — Erkel Színház: Bánk bán (Ifjúsági bérlet, IV. sor., 2. ea., de. 11); Tosca (3. bérlet, 2. ea., 7) — Nemzeti Színház: Bertalan-napi vásár (7) — Madách Színház: Királyidillek (fél 3); A murányi kaland (fél 8) — Madách Kamaraszínház: Egy szerelem három éjszakája (fél 3) ; A Napsugár-fiúk (7) — Vígszínház : Harmincéves vagyok (fél 3); Vidám kísérlet (7) Pesti Színház: Csóka család (fél 3); A kör négyszögesítése (7) — Ódry Színpad, a főiskola kamaratermében (VIII., Rákóczi út 21.); Ismeri a Tejutat? (7) — Thália Színház: Emberi sorsok (7) — József Attila Színház: Jómadarak (Premier-bérlet, 2. ea., 7) — Fővárosi Operettszínház: Sybill (de. 11); Piros karaván (7) — Budapesti Gyermekszínház: Varázslatos muzsika (de. 11); Csudakarikás (3) — Huszonötödik Színház: Zsugori uram . . . (fél 8) — Vidám Színpad: Él még a kabaré? ! (fél 4); Kutyakomédia (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: A Versenyló halála (de. 11); Magától nem megy . . . (fél 9) — Irodalmi Színpad-Pódium, a Fáklya Klubban: Négy monológ (7) Állami Bábszínház: Hamupipőke (fél 10, fél 12); Aladdin csodalámpája (fél 4) — Zeneakadémia: Hangszerországban (Alt. isk. bérlet, D 2, fél 11); Kórushangverseny (4); Oleg Kagan hegedő estje (fél 8) — Kamara Varieté: őfelsége, a Nő (3, fél 6 és 8) — Fővárosi Nagycirkusz: A Moszkvai Nagycirkusz jubileumi műsora (de. 10, du. fél 4, fél 8). W ott a mozikban A HAZÁÉRT HARCOLTAK Roham előtti csend éppúgy van, mint vihar előtti csend. A légi és a tüzérségi előkészítés befejeződött. Megszabadulva halálos terhüktől, visszarepülnek a bombázók messze az ellenség vonalai mögé, elhallgattak az ágyúk. Csend. Mindennél nagyobb csend. Halálígéretű, borzasztó csend. A lövészárkokban szinte hang nélkül mozognak a katonák. Arcukra kiül az elszántság. Néhány utolsó igazítás a védelmül szolgáló földhányáson, a fegyveren. Mindezt közelről látja a néző. A kamera szinte odavarázsolja őt is a harcosok közé. Azután a látóhatárra irányítja szemét. A távoli kékesszürke dombvonulat mögül egyszercsak előtűnnek az ellenséges páncélosok. Először csak látni őket. Némán közelednek. Majd fölerősödik hangjuk is. Félelmetes, vad mozgás, mint a támadásra készülő nagymacskáké. Tigriseké. Ezeket a képsorokat jól ismerjük. Ötletesebben, gazdagabban, vagy szerényebben, mintegy filmes kötelező gyakorlatként fellelhetők szinte valamennyi második világháborút ábrázoló alkotásban. Ha grandiózus a látvány, röpke elismeréssel adózunk magunkban a rendező képességeinek, s talán eszünkbe villan egy adat, amelyet olvastunk: ennyi és ennyi ezer katona vett részt statisztaként a forgatásban. És nem szorul ökölbe a kezünk, nem érezzük, hogy a torkunkat markolja valami. Képeskönyvet látunk. Füstös, véres képeskönyvet, de mégiscsak képeskönyvet. Szergej Bondarcsuk A hazáért harcoltak című filmjében is vannak ilyen képsorok. Hatásosabbak mint mondjuk az Égő hó című közepes filmben látottak? Aligha. Hogy a torzó voltában is kitűnő Solohov-regényből erőteljes film lett, az másnak köszönhető. Annak, hogy Bondarcsuk az egyes ember személyes drámájaként képes bemutatni a háborút. A törékeny termetű szanitéclány azt sem tudja, sírjon-e vagy nevessen kínjában, amikor megmozdítani is alig tudja a hatalmas termetű sebesültet. Keserű, tehetetlen kacagás és zokogás bugyborékol együtt a hangjában, amikor felkiált. ..Hogy vehetnek be a hadseregbe ilyen irdatlan medvéket!” A sebesült pedig, akinek testét eleven, véres rostává lyuggatták a szilánkok, káromkodva szidja az orvost, aki nem kíméli a csizmáját. Tönkreteszi. Levágja a lábáról, ahelyett, hogy lehúzná- Pedig milyen nagy kincs egy jó csizma! Egy másik jelenet. A katonák apró rákokat fogtak a harc egy rövidke szünetében. Egyikük elindul, hogy vödröt és sót szerezzen az étel elkészítéséhez. A parasztasszony, akihez betér, valósággal kidobja. Gyávának, árulónak bélyegzi, mert, egy megvert, visszavonuló sereg harcosa. És aztán mégis segít. Megérti a katonát, s a katona is az ő indulatát. Ebben a részben benne feszül a Nagy Honvédő Háború első szakaszának egész bonyolult tragikuma Vagyim Juszov képei nemcsak azt bizonyítják, hogy az operatőr kisujjában a szakma minden technikai csínja bínja, hanem azt is, hogy egyenrangú művész-alkotótárs, aki a láttatás módjával az emberben forrongó drámát teljesíti ki. Három hős alakja bontakozik ki határozott vonásokkal a harcolók tömegéből. Ezeket Vaszilij Suksin, a rendező Bondarcsuk és Vjacseszlav Tyihonov személyesítik meg. Mindhárman, de különösen Suksin ragyogó teljesítménnyel adják iskolapéldáját a korszerű filmszínészi játéknak, amely a mű stíluskövetelményeinek megfelelően a valóság teljes illúzióját nyújtja. Morvay István Vjacseszlav Tyihonov SOKNYELVŰ KULTÚRA I Ligában, közel a Balti-tengerhez, egy festőművész házaspár műtermében ültünk néhányan magyarok. A falak mentén — ahogy a világ legtöbb műtermében — befelé fordított vásznak, amelyeket kérésünkre a férfi sorra megmutatott. Szikár halászok, piaci kofák, szürkéskékes tengerparti részletek, ahogy az év nagy részében ez a már északias tájék mutatja magát. A feleség izgalmas grafikai lapokat mutatott, amelyek egyszerre idézték az orosz ikonfestők hagyományait és a mai gyermekrajzok világát. A férj festményei közül azután egy égővörös, narancssárga és vakító fehér színekkel szinte mellbevágó vászon került elő. — Egy évig a Fekete-tenger partján dolgozhattam — magyarázza — és nem vonhattam ki magam a szikrázó napsütés, a csodás színek és az ott élő, dolgozó kollégák hatása alól. Abban a rigai kis műteremben kezdtem megérteni, mit jelent a Szovjetunióban művésznek lenni. Egyszerre őrizni nemzeti hagyományokat s együtt élni, dolgozni egy világrésznyi országban, olyan sok más karakterű művészettel, amelyik mind fejlődik, virágzik, új meg új variációkat mutat fel, miközben valamennyi a mai szovjet valóságot kívánja tükrözni. A számok önmagukban ritkán adnak kapaszkodót a képzelet számára, hogy e mennyiségi dimenziókat átfordíthassuk a képek mindig megfoghatóbb nyelvére. Mégis nehéz nélkülözni a számokat, ha el akarjuk képzelni, milyen az a szovjet színházi élet, amelyben egy este, ha felmegy a függöny, s kigyulladnak a reflektorok, akkor 42 nyelven szólalnak meg a színészek. Milyen az a rádiózás, ahol w ifi nyelven köszönti a hallgatókat a bemondó. De a leglenyűgözőbb szám, amit a képzelet csak igen gyatrán tud kiegészíteni: az írógép billentyűit ütő, vagy a tollas papír fölé hajló szovjet írók keze alól 75 nyelven kikerekedő versbe, prózába, cikkbe, tanulmányba szedett gondolat. Hetvenöt nyelv, az hetvenöt kultúra, hetvenötféle emlék a múltról, hetvenötféle hagyatéka az életnek, munkának, művészeteknek. S közülük nem egy kultúra csak most, a szovjet hatalom éveiben, kapott a szóbeliség nehezen őrizhető, könnyen szertefoszló öröksége után írásban is rögzíthető, továbbadható nyelvi formákat. 11.Magyarországon eddig sem volt ismeretlen ennek a gazdag kultúrának sok-sok eredménye. Grúz és észt színházat üdvözölhettünk már Budapesten. Nemrég mari írót köszönthettünk Magyarországon, könyve után személyesen is, ukrán népi együttes táncolt szabadtéri színpadjainkon, kitűnő grúz filmeknek tapsolhattunk és különböző nemzetiségű festők képzőművészeti alkotásait láthattuk a tárlatokon. A most kezdődött szovjet kultúra napjai alkalmából azonban minden eddiginél gazdagabb választékot kínálnak a programok a magyar nézők, hallgatók számára, amelyben a Leningrádi Filharmonikusokkal egyidőben lett és moldvai operaénekesek szerepelnek, a Moszkvai Szovremennik Színház fellépése mellett a képzőművészeti tárlaton grúz, tadzsik, azerbajdzsán, örmény, litván festők, grafikusok, szobrászok képei láthatók. A Filmbarátok Köre mozijaiban örmény produkciót tűznek műsorra, a Zsolt moldvai táncegyüttes számaiban gyönyörködhetnek a nézők, s a várbeli könyvkiállításon szinte mind a hetvenöt nyelv irodalmából ízelítőt kaphat a látogató. Ezekben a napokban kiállítótermekben színpadra, dobogóra, mozivásznak elé, koncertpódiumokra lépnek a szovjet művészek, hogy a magyar nézők, hallgatók a művészetek egyre nagyobb értő, befogadó tábora, velük együtt köszönthesse a forradalom novemberének közös ünnepét. Bernáth László Mai szovjet képzőművészet A mai szovjet képzőművészet című kiállítás ma délben nyílt meg a Budapesti Történeti Múzeumban (Budavári palota E épület). Megnyitotta: Király Andrásné, a Budapesti Pártbizottság titkára. A mintegy kilencven mű bepillantást ad a szovjet képzőművészet világába, bepillantást, de nem teljes képet, hiszen a soknemzetiségű művészetnek ez az ága igen bonyolult, sokoldalú. A tárlaton ott látjuk majd számos szövetségi köztársaság, így például Azerbajdzsán, Örményország, Belorusszia, Grúzia, Lettország, Litvánia, Moldávia, az Oroszországi Föderáció, Tádzsikisztán, Türkménia és Ukrajna művészeinek alkotásait. Jelentős helyet kaptak a kiállításon Moszkva és Leningrád alkotói is. E rangos bemutatón nemes mesterek vásznait, szobrait tekintheti meg a néző. A középkorú nemzedék mellett, amely tekintélyes helyet foglal el a szovjet képzőművészetben, ott vannak szép számmal a fiatalok is, akik nemrégen szerezték meg diplomájukat, de máris felfigyeltek rájuk. Meglepetést is tartogat a tárlat: néhány olyan művet is elhoztak Budapestre, amelyeket nemrég állítottak ki a képzőművészek a moszkvai központi kiállítóteremben, a közelgő XXV. pártkongresszus alkalmából. Az eleven, sokszínű tárlat, amelyen a tematikus kompozíció, a tájkép, portré, a csendélet egyaránt szerepel, természetesen nem vállalkozhat arra, hogy átfogó képet adjon a teljes szovjet képzőművészetről, de azt mégis lehetővé teszi, hogy a látogató felfedezze benne a legkülönbözőbb művészi tendenciákat, és a szocialista valóságot. Irina Abelgyajeva (APN)