Esti Hírlap, 1978. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1978-04-24 / 95. szám

A HÉT BEN Szembesíteni a véleményeket Kolek Vera főszerkesztővel Mire jó ф autógumi? GYERMEKMŰSOR AZ EGYETEMI SZÍNPADON • Hosszú ideje erősen próbára teszi közönsége tű­rőképességét a Magyar Te­levízió. Egyre gyengébb té­­vófilmek s tévéjátékok hosszú sorát szenvedtük el. Nagyon helye volt már va­lami igazán kellemes, or­szágos beszédtémát kínáló tévésélménynek. Abigél nagy ínségben érkezett meg. Négy estén át mi, felnőt­tek is, mintha Matulás ka­masz lányok volnánk, nem­csak izgultunk a szereplők sorsán, de azonosultunk is velük. Folytatásról folyta­tásra növekvő izgalommal próbáltuk megfejteni Abi­gél kilétét, országszerte ezt tárgyalva-találgatva, s ve­le együtt üzentünk hadat az „erkölcstelen törvények­nek”, ahogy Abigél maga jellemezte ama vészterhes, 1943—44-es időket. Lehet, hogy jók voltunk csakugyan, s jutalmul meg­kaptuk a vérbeli mesét. Mert ez az Abigél az volt, hullámzó-fejlődő cselek­ménnyel, itt könnyeztető, amott hátborzongató fordu­latokkal, hús-vér (néha kis­sé emberfeletti) hősökkel s hősnőkkel, akiket gyengé­den szeretni, vagy éppen engesztelhetetlenül gyű­lölni tudtunk. Ebben az ér­dekes, sokfelé ágazó, fe­gyelmezetten szerkesztett mesében, mégha egyes rész­leteiben a földi valóság olykor talán kissé megszé­pülve lebegett is a vágyál­mok tündérvilágának szfé­ráiban, a tisztesség, a jó­ság s az igazság diadalmas­kodott. Szabó Magda igen jó ifjú­sági regényt írt, s ez remek alap egy jó tévéfilmhez, ha önmagában kevés is. Kel­lett hozzá, hogy Zsurzs Sva olyan jól tudjon „szabó­­magdául”, mint ahogy tud. Kitűnő érzékkel, hibátlan ritmusban, nagy .műgond­dal ültette át Szabó Mag­da forgatókönyvét a kép­ernyőre. Megőrizte az iro­dalmi élményt, sőt, meg­emelte úgy, hogy vizuális élménnyé változtatta. Csak a látvány érdekében vál­toztatott. Például: a re­génybeli ötödikesek a kép­ernyőn hetedikesek lettek, mert bár számszerűen ki­csiny, de valójában óriási a különbség a 15. és a 17. életév között, s nyilvánvaló, hogy a tehetséges, de még­iscsak huszonéves ifjú szí­nésznők, akik az osztályt játszották, 15 évesként alig, de 17 évesként még teljes illúziót tudnak kel­teni. Képről képre folytat­hatnánk Zsurzs dramatur­giai, szereposztási, ritmus­beli vagy jelenetbeállítási megoldásainak elemzését: egy minden részletében át­gondolt és sikeresen meg­valósított koncepció elemei kapcsolódnak mindenütt egymásba. A jobbnál jobb Színészi alakítások élére Básti La­jos neve kívánkozik. Éle­tének, fájdalom, utolsó sze­repe volt ez a Torma igaz­gató, és Básti egészen nagyvonalú alakítással mintázta meg. Nagyszerű Garas Dezső mélyen embe­ri, jellembeli nagyságát fi­zikai félszegsége mögé rej­tő König tanár ura. Sze­rencsi Éva kapta a főszere­pet: élete eddigi legna­gyobb feladatát teljes illú­ziót keltve, dicséretesen ol­dotta meg Nagyon tetszett Ruttlzai Éva és Nagy Atti­la, Tábori Nóra és Piros Ildikó, Egri Kati és Zsurzs Éva, Bánfalvi Ágnes, Balá­­zsovits Lajos és Temessy Hédi, s a többiek is, mind, összeforrt együttesként játszottak Lukács Lóránt szép színekkel, tisztán, pon­tosan dolgozó kamerája előtt. Barabás Tamás Beszélgetés Néhány hete Kolek Vera vette át a Televízió egyik legnézettebb műsorá­nak, A Hét-nek a főszer­kesztését. Nevére sokan emlékezünk, tíz éven át hallottuk riportjait a rá­dióban; egyike volt a Reggeli krónika életre hí­vóinak. A Hét új főszer­kesztőjével a műsor jele­néről és jövőjéről beszél­gettünk. — A televízió politikai­­társadalmi hetilapjaként a Hét meghatározott felada­tot tölt be —mondja Kolek Vera. — Nemcsak tájé­koztatni kíván, hiszen ar­ra más műsorok a hiva­tottak, hanem eligazítani; ezt a felacuitot a jövő­ben is a műsor legjobb hagyományába építve sze­retnénk ellátni. Arra tö­rekszünk, hogy a legfonto­sabb kérdésekkel foglalkoz­zunk, a jelenségek hátteré­ben megbúvó összefüggése­ket tárjuk fel, tágítsuk a szemléletet, adjunk átfogó ismereteket a világ dolgai­ról és a magunkéróL Ezt a műsort vasárnaponként milliók nézik, nem feled­kezhetünk meg tehát arról, hogy nagyon népes közön­séghez kell szólnunk, sőt új és új nézőket kell ma­gunknak megnyernünk. „Mostoha­gyerek” — Milyen, módon? — Szeretnénk, ha A Hét továbbra is jelen lenne ott, ahol lényeges külpolitikai események és folyamatok érhetők tetten. Nem egysze­rűen a jelenlét miatt, ha­nem hogy a lehető leggaz­dagabban legyünk képeseik egy-egy fontos kérdés hát­terének vonatkozásait meg­világítani. A néző figyelmét talán, megragadta például a tegnapi adásban is az a tö­rekvésünk, hogy szembesít­sük az eltérő véleményeket. Gondolok itt az európai fi­gyelem középpontjában ál­ló SALT II. tárgyalások át­fogóbb megértését szolgáló blokkra, az amerikai tör­vényhozás személyiségeivel készült interjúkra, lévén, hogy a megszólalók között voltak merev ellenzők, és voltak, akik realitásérzék­ről tettek tanúságot. Vagy például ugyancsak megüt­­közitette a nézeteket a por­tugál forradalom évforduló­ja alkalmából ítészült fil­münk is. — A tegnapi adás erősen külpolitikai jellegű volt; a belpolitikád témák tapasz­talataink szerint nem egy­szer „mostohagyerekei” A Hét-nek. Magyarán: nem a hazai társadalmi - politikai élet felmutatott témáiból izgalmas a műsor... Nem a technika szemszögéből — Éppen a belpolitikai témák feldolgozásában ér­zem legsürgetőbbnek a fel­adatainkat. Itt kellene a legkomolyabban megújul­nunk, és ezt nemcsak az mondatja velem, hogy jó­magam is belpolitikai új­ságíró vagyok, hanem az a nagyon erősen tapasztalható tény, hogy az emberekben óriási áz igény, nemcsak az őket közvetlenül érimő kérdések, hanem az ország gazdaságii tevékenysége, a politikai-társadalmi jogok érvényesülése, a demokra­tizmus jelenségeinek meg­mutatása iránt is. Egyik legfőbb célunk, hogy a Hét belpolitikai munká­ja jobban tükrözze a va­lóságos belpolitikai élet gazdagságát. Feladatunk­nak tekintjük, hogy a gazdasági élet legfonto­sabb folyamatairól adjunk számot, de nem a technika szemszögéből, hanem az emberekéből. Arra törek­szünk, hogy teret adjunk a munkában megnyilvánuló emberi motívumoknak: a találékonyságnak, a lelkiis­meretességnek , a helytállás­nak. A gazdasági életben tapasztalható feszültségek, konfliktusok ábrázolására is vállalkozni akarunk, egy­ben mindig kitapogatva a megoldás lehetőségeit is. Kimeríthetetlen forrása még a témáknak például az emberi kapcsolatok alaku­lása a munkahelyen meg a közéletben. Van tehát mi­vel foglalkoznunk, és aka­runk is, de természetesen a változások nem egyik hét­ről a másik hétre várhatók. Minifórum — Változik-e A Hét stábja, és várhatunk-e mű­faji gazdagodást? — A közismert munkatár­sakon kívül szeretnénk a televízió legjobb erőit megnyerni az együttmű­ködésre. Szándékunk a sajtóban és a Rádióban dolgozó kollégákat is be­vonni A Hét munkájába. Reményeink szerint a most kipróbált Mini-fórum jó szolgálatot tesz a közvéle­ményt érdeklő kérdések tisztázásáért. Erősítenünk kell a riportázst, mert a műfaji sírnia jószerivel az interjúra és a nyilatkoza­tokra szűkült. Helyet aka­runk adni például a Ív­hosszának meg a tv-pub­osak témáink, hanem ter­veink, elhatározásaink, ha­tározott törekvéseink is vannak. Az eredmények természetesen egy folyamat beérése .után fokozatosan lesznek érzékelhetők, és re­méljük, legjobb elképzelő- Beinknek megfelelően. (bársony) A minap, a Zeneaka­démia házihangversenyén kortárs finn zeneszerzők műveiből játszattak. Beve­zető szavaiban Lukács Pál, a főiskola rektorhelyettese elmondta, hogy a helsinki Sibelius Akadémiától kér­tek és kaptak mai finn kompozíciókat, s ezeket ter­mészetesen viszonozták ha­sonló magyar művekkel. A kamarakoncerten a Ze­neakadémia , hallgatói ele­ven keresztmetszetét adták a rokonnép zeneművészeté­nek. Az 'elsőéves Molnár Edit meggyőzően tolmácsol­ta Joonas Kokkonen Öt ba­­gatell című zongoraművét. Méltán arattak sikert a hallgatók fafúvósai Erkki Salmenhaara Fafúvósfcvin­­tettjével. A szó teljes értel­mében megrendítő élményt nyújtott a harmadéves Tóth János, a gregorián-zsolozs­mák és az ősi zsidó kolnid­­ré hangulatát egybeötvözö De Aegypto című dallal, Néhány nappal ezelőtt megnyílt New Yorkban, Cornel Capa fotóiskolájá­nak termeiben a Munkácsi Márton emlékkiállítás. Ez­zel kapcsolatosan a The New York Times Magazine négyoldalas cikkben mél­tatja az aránylag korán el­hunyt, egykori budapesti fotoriporter munkásságát. A Tribune című lap is na­gyobb cikket közölt róla. Munkácsi Márton a hú­szas években újszerű beál­lítású felvételeivel aratott sikert a magyar sajtóban, s Üres rajzlapok, színes kréták tömege várta tegnap az Egyetemi Színpad előte­rében a közönséget, az új­palotai „Lila iskola” kis­diákjait. Nem sok időbe telt, s házak, halak, virá­gok kerültök a papírokra — a folyosó megtelt kisfiúk, kislányok izgatott hangjai­val. — „Oda nézz, egy bo­hóc, ott meg egy gitáros bohóc!” — örvendeztek a lassanként előszivárgó együttes tagjainak, akik vonatozásra hívták a kicsi­ket Pöfögve-pufogva vona­toztak, kanyarogtak be a nézőtérre, s a mozdonyból bohóccá visszavedlett EL­TE Balassi Bálint szavaló-Bengt Johansson művével. Az est fénypontja vitatha­tatlanul a kamaraénekkar fellépése volt Einojuhani Rautavaara Ludus verbá­lisával, ezzel a tréfás szó és hangkórussal. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy amilyen lelke­sen készültek a kis kon­certre a hallgatók, oly fe­lületes volt annak szerve­zése. A mai finn szerzők mély és rendkívül invenció­­zus tehetsége, s a zeneaka­­démisták lelkes igyekezete, amellyel erre a magyaror­szági ősbemutatóra felké­szültek, bizony sakkal gon­dosabb szervezést, nagyobb publicitást érdemelt volna. S nem csupán azért-, mert a koncerten megjelent a ma­gyarországi finn nagykövet­ség képviseletében Pertti Torstila titkár, hanem a ná­lunk alig ismert, ám cso­dálatos mai finn zene meg­ismertetéséért. (firon) főleg sportképeiről lett ne­vezetes. A harmincas évek derekán vándorolt ki Ame­rikába: Fred Astaire és más művészek kedvenc fo­tográfusa lett. 'A New York-i kiállítás alkalmából megjelent egy Munkácsi­kötet, címlapján Bársony Rózsi látható tánc közben. A kiállítást rendezte és biográfiát írta Colin Os­man, a londoni Creative Camera című fotószaklap szerkesztője. (K. K.) kör megkezdte Vándormó­ka című műsorát. Először — bemelegítés­ként — felelgetős nótát ad­tak elő bohócék. A kis né­zők hamar bekapcsolódtak a játékba. Felgördült a ne­héz függöny és piros, kék, fehér és zöld autógumik között folytatódott a mű­sor, azaz kezdődött a cím­ben is szereplő vándorlás. Mi mindenre jó egy autó­gumi! Lehet rajta lovagol­ni, aztán meg hajózni! S ha vihar kerekedik: meg­mozdul a nézőtér és a gye­rekek felemelt karjukkal utánozzák a hullámzást, zúg a tenger... A szereplők végre vala­­hára TÁ—TI—Tl-ország­­ba érkeztek, ahova szabad a belépés mindenkinek, aki ritmusosan, tapsolva el­­énefcli a saját nevét. Teg­nap: túljelentkezés volt... De sebaj. Aki nem jutott fel a színpadra, TÁ—TI— Tl-be fedővel, fakanállal dobolni, az segíthetett a harangnak bimbamolni. Közben pedig peregtek a versek. József Attilától, Weöres Sándortól. Szép da­lokkal ötvözték a vándor­lást, énekeltek játékról, vo­natról, cirkuszról. Még a híres Chaplin-dal, a Titáné részlete is elhangzott, s tet­szett a kicsinyeknek. A bo­hócok végre megérkeztek igazi otthonukba, a cir­kuszba, — „Juj, jön a sár­kány!” — morajlott a gye­reksereg, s valóban a néző­tér felett zsinóron ereszke­dett, úszott a színpadra a gyönyörű piros papírsár­kány. Egyórás a Novák János rendezte Vándormóka, amelynek végén a bohócok rengeteg papírrepülőt küld­tek a tapsoló, ugráló, a színházból elmenni nehezen akaró gyerekeknek, akik igencsak belejöttek a já­tékba, s bebizonyították: érdemes nekik jól és jót játszani; hálás közönség. (pálffy) Búcsú Leviczky Andortól Ma délután 1 órakor te­metik a rákoskeresztúri új temetőben Leviczky An­dort, aki 76. évében, ápri­lis 13-án hunyt el. Tizenkilenc esztendős korában lépett a színpadra, s több mint fél évszázadon át maradt hű a világot je­lentő deszkákhoz. Pályá­ját, mint színész és ren­dező kezdte, számos vidéki színház tagjaként zenés és prózai szerepekben egy­aránt szép sikereket ara­tott. Huszonhét éve szer­ződött a Bábszínházhoz, és a színművészetnek ebben a különleges műfajában is kitűnő alakítások fűződnek nevéhez. Amikor 1976-ban — el­sőként a bábszínészek kö­zül — Érdemes Művész címmel tüntették ki, így beszélt: „A bábszerepet ugyanúgy fel kell építe­nem magamban, mint az élőt. Ugyanolyan gond­dal kell készülni rá, mint­ha az ember maga jelennék meg a deszkákon, sőt, ez a műfaj még nehezebb is, mert együtt kell élni a bá­buval.” Együtt is élt a bábuval mindhalálig. Hivatalosan már jó egy évtizede nyug­díjas volt, de élete utolsó napjáig dolgozott. Pedig a bábszínészi munka rendkí­vüli fizikai teljesítményt is követel. Leviczky Andor bírta kedvvel, bírta erő­vel. Egyik utolsó alakítása az Óz címszerepe volt. Ke­gyelettel búcsúzunk. (m — y) G. B. Shaw A szerelem ára című vígjátékul mutatták be a békéscsabai színházban, Udvaros Béla rendezésében. Képünkön Zsolnai Júlia és Bicskei Károly (MTI-íotó Illovszky Béla felv.) A FŐISKOLÁN Finn zeneszerzők Munkácsi Márton emlékkiállítás

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék