Esti Hírlap, 1979. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-02 / 78. szám
• A Veri az ördög a feleségét című kitűnő mozifilm óta felfokozott érdeklődés várja András Ferenc rendező további munkáit. S mert Munkácsi Miklós számos elbeszélése is kedves olvasói emlékeink közé tartozik, a Munkácsi novellájából András rendezte Végkiárusítás című tévéfilm bemutatóját izgatottan vártuk. Munkácsi írása ott erős igazán, ahol riport. Ahol erről az egy kicsit társadalmon kívüli, egy kicsit társadalom alatti, voltaképpen alvilági, de roppant jövedelmű és emiatt magát felsőbbrendűnek képzelő mikrovilágról ad hírt. Erőteljesen felrajzolt, ízig-vérig realista, undorítóságában nagyon is valóságos levegőt árasztó ábrázolása ez választott világának. Kevésbé sikerült az írás ott, ahol novella, a hősök jellemének sokoldalúsága, a drámai összeütközések szikrázása halványabb. A tévéfilmben, András Ferenc munkájában ugyancsak remekül megoldott a vásározók világa. Hiteles atmoszférája, sűrű töltése van minden képkockának. A novellához képest többlet, hogy a tévéfilmben az emberi sorsok fordulatai is hitelesebbek, az összeütközések drámaiak, megrendítően árasztják a tragédia levegőjét. A rendező mellett érdeme ez az elsőrendű színészi játéknak, elsősorban Margittay Ági, szenvedélyes alakításának. Kovács György kísérőzenéje izgatottan vibrál, ritmust diktál. A magyar tv többnyire steril és szenvedélymentes környezetet ábrázol, ezért is volt jólesően egészséges kiruccanni egyszer ebbe az egészségtelen, tisztátalan, de létező féligalvilágba. (barabás) • E sorok írója nem „kutyás”, sőt sokszor nehezen érti meg a kutyatulajdonosok őrületes érzelmi ragaszkodását. A Barátom, Spot című angol tévéfilm azonban — melyet szombaton késő este sugároztak — szíven ütött. Az öreg, kikopott hobo (Ron Moody) kapcsolata elbűvölően szeretetre méltó kis állatával, társával, barátjával, akiért bármire képes, még pénzért táncra perdülni is, liasan szólt az emberek közti, az élőlények közti kapcsolatról. Két elsőrangú magyar színész segített közelebb hozni idős és fiatal főfiguráját: Szabó Sándor és Harsányi Gábor. Lehet, hogy lesz, aki olcsó érzelmességgel vádolja ezt a történetet. De szombaton, késő este, elalvás előtt, egy hosszú hét után — jólesik ez is. f. f. □ A SZABADFOGLALKOZÁSÚ KÉPZŐMŰVÉSZEK pártszervezete szobrásztagjainak kiállítása ma délután 4 órakor nyílik a Fővárosi Szabadtéri Galériában. (VIII., Vas utca 15.atb.) Megnyitja dr. Molnár Ferenc, a VIII. kerületi Tanács elnöke. A június 1-ig nyitva tartó kiállításon többek között Gyúrcsele Ferenc, Kiss István, Makrisz Agamenon és Szabó Iván mutatja be munkáit. □ OROSZ ISTVÁN grafikusművész kiállítása április 10-ig tekinthető meg a ferencvárosi Pincetárlat helyiségében. (IX., Mester utca 5.) KITÜNTETETT MŰVÉSZEK • KITÜNTETETT MŰVÉSZEK Április negyedike alkalmából ma osztották ki a különféle művészeti ágak díjait, valamint a Kiváló, illetve Érdemes Művész címeket. A kitüntetett művészek közül kerestek fel néhányat munkatársaink. A teljes névsorokat lapunk első és nyolcadik oldalán közöljük. NEMESKÜRTY ISTVÁN: Mi történt 48 után ? Nemeskürty István írói és irodalomtörténészi munkásságáért kapta meg a József Attila díjat. Ismerjük azonban történészként, filmtörténész-, filmesztétaként — e munkásságáért a hatvanas években Balázs Béla díjjal jutalmazták —, s amit kevesebben tudnak róla, olaszból Italo Calvino és Pirandello, angolból Steinbeck, németből Heinrich Böll műveit fordította, oroszból pedig Dovzsenko naplóját és elbeszéléseit ültette át magyarra. — Egyre inkább szakosodó korunkban miért törekszik, hogyan képes erre a sokoldalúságra ? — Örülök, hogy így teszi fel a kérdést, mert tőlem általában csak azt szokták kérdezni: hogyan érek rá ennyi mindenre. Valóban tudatosan törekszem a sokoldalúságra, mert a túlságos specializálódást és az „eltudósodást” veszélyesnek érzem. Természetesen ma már nem lehet valaki olyan értelemben polihisztor, mint régebben, a könnyebben áttekinthető világban, amikor még például Dugonics András egyaránt érthetett a matematikához és a regényíráshoz, de úgy érzem, nem szabad lemondanunk arról, hogy igyekezzünk megismerni és megérteni a körülöttünk lévő világ egészét. A kérdés másik oldala pedig az, hogy a tudománynak édes testvériségben kell élnie az ismeretterjesztéssel. A történelem például halott tudománnyá válik, ha csak tudósok művelik, s nem lesz része az egyszerű állampolgár gondolkodásának. — Jelenleg min dolgozik? — Közismert szenvedélyem a XVI. századi magyar irodalom kutatása. Úgy tartom, az akkori íróknak köszönhetjük, hogy ma magyarul beszélünk. Ennek a szenvedélyemnek hódoltam egy minden eddiginél terjedelmesebb Heltai Gáspár és Bornemisza Péter kötet összeállításával. Ebben a könyvben olvasható lesz például Bornemisza Péternek több mint húsz olyan prédikációja, amely négyszáz esztendő óta először kerül olvasó kezébe. Folytatom történelmi eszszéregény sorozatomat is. A Magvető Kiadó számára — amely mindig bátran vállalta ezeknek a vitát kiváltó könyveknek a megjelentetését — ezúttal az 1848 utáni korról írok. Azt próbálom föltárni, hogyan volt képes a nemzet életben tartani magát egy olyan korban, amikor a Habsburgház nemcsak egy forradalom eredményeinek megsemmisítésére, hanem az egész magyarság tudatos megsemmisítésére törekedett. Folytattam a magyar film történetének részletes földolgozását is. Nemrég fejeztem be az 1939—45 közötti időszakot bemutató könyvet. (morvay) FARAGÓ VERA: Műfajok felett Véletlenek is irányítják a színészsorsot. Tudunk bohókás szubrettről, táncoskomikusról, akikről kiderült, hogy nagy drámai színészek. Mert a tehetség a műfajok felett áll. Faragó Vera tragikának indult. Tizenkilenc évesen Lady Milfordot játszotta az Ármány és szerelemben, Lukréciát a Mandragorában. Erőt és nagy női vonzást sugárzó személyisége, orgánuma, úgy tűnt — s nem ok nélkül — erre predesztinálja. S aztán egy szép napon, 15 éve, meghívták a Vidám Színpadhoz. S csakhamar kiderült róla, hogy humora is van, s zenés-táncos, vidám műfajban a társulat egyik erőssége lett. „Ami az éneklést illeti, ott mindent Spiegel Annie-nak, az ő anyai-korrepetitori szigorának köszönhetek!” — siet leszögezni. Meg Romhányi Józsefnek, aki Faragó Vera alkatára szabott dalokat írt. Ez az elsősorban pikánsnak, szexisnek elkönyvelt színésznő, jó ideje fűszeres, politikai töltetű dalokkal is sikert arat a Vidámban és a Mikroszkópban — bizonyítván, hogy a pikantériának különböző eredeti formái nagyon is keverhetők, sőt, egymást erősítik. A Jászai Mari-díj azt a hallatlan művészi lelkiismeretességet honorálja, amellyel ebben az oly nehéz „könnyű” műfajban, a lelkét beleadva dolgozik. — Színházat mindenütt lehet csinálni. Hinnem kell benne, akkor a közönség is hinni fog. Teli várakozással, mindig ugrásra készen is jól érzem magam itt, ahol vagyok. Megszerettem ezt a keservesen nehéz műfajt, megszenvedtem érte. S aki a szakmán belül lenézi, annak csak azt mondhatom: próbálja meg... f. f. SEBESTÉNY KATALIN: Coppélia Liszt-díja Operaházunk balettkarának egyik tehetséges tagja Sebestény Katalin. Az egész ország láthatta a tévében a Coppélia címszerepében, amelyet egyébként színpadon is alakított. — Mióta tagja a színháznak? — 1958 óta. — Felsorolná főbb szerepeit? — Igen hosszú lenne a lista. De különösen a szívemhez nőtt Aisha a Gajanéban, Az asszony (ezt megelőzően a Lány) a Poloveci táncokban, Júlia a Spartacusban. Párizsban ezért az előadásért kapta meg balettkarunk a legjobb együttesnek kijáró aranycsillagot. Szerepeim voltak még Thérése Aszafjev művében, a Párizs lángjaiban. A hattyúk tava egyik hattyúja, A babcsiszeráji szökőkút 2. felesége. Táncoltam a Tűzmadárban, a Faust balettbetétjében. Újabban a műsoron levő Bernstein-, Richard Strauss-, Lendvay Kamilló- és Lajtha Lászlótáncjátékokban. — Kollégái között több tanítványa van. — 1970 óta tanítok az Állami Balettintézetben. Két évvel ezelőtt tizenegy végzős növendékem közül öten lettek tagjai társulatunknak. — Legközelebbi feladata? — Az évad végén három balettet mutat be az Operaház külföldi koreográfusok beállításában. Két balettben kaptam szerepet. Az egyik Sztravinszkij— Balanchine Agon című táncjátéka, a másik Glazunov —Petipa Raymonda-szvitje. — Kivel osztja meg a Liszt-díjjal való kitüntetésének örömét? — Az Operaház főmérnökével, Borsa Miklóssal, aki a férjem, valamint ifjabb Borsa Miklóssal, aki tízéves fiam. (Kristóf) LEHEL GYÖRGY: Közelíteni az eszményihez Vajon különválasztható-e egyazon személyben a művész varázsa és az emberé? Főleg olyan művész eseteiben, aki karmesteri pálcáján át a zenével együtt épp önnön személyiségét sugározza szét. Lehel György személyiségéből a humánum és a harmónia árad — akkor is, ha nem a pulpituson áll, hanem egy márványasztal mellett ül. — Csodálatos szakma az enyém — mondja. — Megadatott, hogy emberek életét tegyük gazdagabbá pusztán azzal, hogy létrehívjuk a mindig egyszeri, ott és akkor, soha vissza nem térő módon megszólaló muzsikát. — Ilyen egyszeri-e a megszólalás az olyan fárasztó és zsúfolt koncertsorozat esetében is, amilyen a rádiózenekar külföldi turnéja? — Sokszor még izgalmasabb! Ezen a januárfebruári amerikai körútunkon például hússzor játszottuk el az Evoicát. Életem nagy ajándékának és az egész út legnagyobb szellemi izgalmának éreztem ezt a lehetőséget, minden este újra nekifutni ugyanannak a műnek, mindig megpróbálni valami újabb közelítést. Nemhogy egy hathetes turné, de egy egész élet is kevés azoknak a lehetőségeknek a kiaknázásához, amelyek csupán egyetlen műben benne rejlenek. — Hogyan lehetséges ez? — Minden darabról él egy ideális, elképzelt kép. Mintha egy tökéletes rajzra finom pauszpapírt fektetnénk és megpróbálnánk a lehető tökélyig újrarajzolni. Ez az ideális kép mindig távoli. Mindig marad a műben valami lehetőség. Még soha nem álltam úgy oda a dobogóra, hogy ne élet-halál kérdése lett volna a kép lehető tökéletes megközelítésének a vágya. S teljesen mindegy, hogy Karcagon vagy a Carnegie Hallban játszunk, „nagy” publikumnak vagy (az egyébként lenyűgözően jól reagáló) általános iskolásoknak. Jön most igen magas művészeti kitüntetésben VARGA IMRE: Prométheusz Szehzardon Minden szobrász önmagát formálja meg műveiben, portréját azok a plasztikák rajzolják ki, amelyeket alkotott. Varga Imrére eddigi munkái éppúgy jellemzőek, mint egyetlen műve, a gondolatiságában és formájában egyaránt monumentális Prométheusz. A Szekszárdon nemrégiben felállított szobor új teret adott ennek a városnak és lakóinak távlatot a modern művészet fölmérésére, befogadására. Ritkán és kevés plasztikával történik meg: a Prométheusz nem egy korábban kialakított térbe vonult be, hogy azt valahogyan önmaga méreteire és tulajdonságaira formálja. Saját teret kívánt, s végül is egy lényegéhez igazodó környezetet vett birtokba. Most már a szekszárdiakon múlik, hogy ők is magukénak érezzék a szobrot és azt az egész nagyszabású művészi vállalkozást, amelynek egyik csúcsa az istenektől tüzet hozó titán figurája. A Prométheusz némiképpen Varga Imre sorsát is kirajzolja. Neve először ettől a szobortól kapott az érvek és ellenérvek tüzén át izzást, és most munkássága kiteljesedésének idején visszatért ehhez a művéhez, hogy végre — Antwerpen után itthon is — köztéri alkotásként bizonyítsa művészete igazát. Varga Imréről sokszor és sokan leírták már, hogy sokarcú szobrász. Művei valóban gazdag formavilágunk és lényegüknek megfelelően a legkülönbözőbb anyagokat igénylik. De mindez csupán a megnyilatkozás formája, hiszen a most Kiváló Művész címmel kitüntetett Varga Imre egy és ugyanazon arca nyilatkozik meg műveinek sorában: az emberért felelősséget érző és vállaló alkotó portréja. (hu) részesült, kiváló művész lett. — Úgy érzem, életem legteljesebb, legjobb szakaszában ért ez a kitüntetés: a férfikorban. Művészeti közéletünkből sokszor kimarad ennek az életkornak a regisztrálása. Hosszú ideig „fiatal művész” az ember, s aztán minden átmenet nélkül lesz „nagy öreg”. Ami a kettő közt van, arra még kellő szó sincs, hiszen lám, a nők alkotó életének éppúgy megvan ez a fénykora. Ez a korszak az élet csodája. Az ember már megszerezte a szükséges tapasztalatot, örömöt, szenvedést, de még nem hanyatlik. Termékenyebben szemléli magát. Nem a babérok leveleit számlálja. Előre néz. (fencsik)