Esti Hírlap, 1985. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-25 / 251. szám
ф A József Attila kortársait megszólaltató sorozatban tegnap este élő kortárs emlékezett: Cserépfalvi Imre. A század egyik legjobb nevű progresszív könyvkiadója öt esztendővel korábban született a költőnél, akivel Párizsban ismerkedett meg a 20-as évek közepén. Cserépfalvi akkor 26 éves volt, József Attila 21, s Cserépfalvi úgy emlékszik rá: vékony, mégis izmos, olykor borongós, gyakran hetyke és vidám ifjú legény, aki szeretett Párizsban élni, szorgalmasan tanulta a francia nyelvet, még verset is írt franciául , ám költészetén közvetlenül mégsem hagyott nyomot a Párizs-élmény. Nincsenek olyan jellegzetes versei Párizsról, amilyeneket nagy elődje, Ady Endre írt. Ady, akiről egyébként, ahogy ezt Cserépfalvi félreérthetetlenül kimondta, József Attilának nem volt túl jó véleménye. Elődjének, példaképének nem tekintette. Cserépfalvi élete végéig szoros kapcsolatot tartott Attilával, legszűkebb baráti köréhez tartozott, s nagyon fájt neki, hogy a Nagyon fáj című József Attila-kötet, amely az ő kiadásában az 1936-os könyvnapra jelent meg, sem sajtó-, sem közönségvisszhangra nem talált, úgyszólván alig fogyott. Nem egészen két év múlva. 38 tavaszán három és fél hónappal József Attila tragikus halálát követően, már 20-30 ezer példányban kelt el a József Attila összes. Ilyen rövid idő alatt enynyire meg tudott változni a közízlés? Aligha. Sajnos, a szomorú szenzáció okozta elsősorban a hirtelen fellángolt érdeklődést, az, hogy az addig alig ismert költő a vallat elé vetette magát, mindjárt kapóssá tette költészetét. (barabás) MAGYAR MŰVÉSZET GLASGOW-BAN Festők, költők, muzsikusok Immár lassan harmadik hetébe lép az a nagyszabású rendezvénysorozat, amelynek során a skóciai Glasgow-ban magyar művészetek — és művészek — mutatkozhatnak be. A megnyitó napjaiban nem kevesebb, mint 18 képzőművész kiállítása nyílt különböző galériákban, így például Schaár Erzsébet szobraiból rendeztek egy retrospektív kiállítást, egy másik tárlaton Bukta Imre, Samu Géza és Pinczehelyi Sándor művei szerepelnek. A harmadik kiállítóhelyiségben El Kazovszkij, Jovánovics György és Lugossy Mária munkái láthatók, egy negyedikben Mazzag István és Erdélyi Miklós festményei vannak kiállítva, Gedő Ilka munkáiból is egy retrospektív gyűjteményt tekinthetnek meg az érdeklődők, két újabb galériában pedig Barócz András, Révész László, Wahorn András, Méhes Lóránt és Vető János, illetve Szirtes János, Keserű Ilona és Haraszti István művei szerepelnek. Külön tárlat ad otthont 1945-ös politikai plakátjainknak és a nagyatádi szoborpark fotóinak, makettjeinek, illetve Kass János 1970 és 1985 között készült grafikáinak. A képzőművészet azonban nem az egyedüli terület, amelyik ilyen széles válogatásban mutatkozik be ezekben a napokban Glasgow-ban. Jó néhány koncert zajlott már le, így például Csengery Adrienn énekművésznő, Fábián Márta és Szakály Ágnes cimbalomművészek, a Budapest Fúvósegyüttes adott koncertet, ezta utóbbin egyébként fellépett a Glasgow-ban élő Fenyő Gusztáv zongoraművész is, akinek még lesz egy koncertje. Bemutatkozik október végén az új Budapest Vonóskvartett, november elején pedig Pege Aladár és kvartettje. Sikerrel szerepelt ezekben a napokban Glasgowban az Állami Népi Együttes is. Ezekben a napokban Gálffi László, a Vígszínház művésze mutatja be Rimbaud-estjét, egy színházi együttes pedig Örkény és Sarkadi darabjaiból felolvasóesten mutat be részleteket. Gazdag a filmprogram is, az elmúlt évek sikeres játékfilmjei mellett a Balázs Béla Filmstúdió és a Pannónia Stúdió szerepel válogatásokkal. Néhány előadás mellett október 31-én Orbán Ottó és Várady Szabolcs költők személyesen is részt vesznek a munkásságukat bemutató esten. Könyvkiállítás és könyvvásár, bor- és ételbemutató is szerepel még a gazdag programban. 2 1985. október 25., péntek Egyetemi Egyetemi filmtárlat 1985 -86 címmel filmsorozat indult az Egyetemi Színpadon. A vetítések minden csütörtökön délután fél 6- kor és este fél 8-kor kezdődnek. A műsoron 1930. és 1959. között készült al- filmtárlat kozások szerepelnek, köztük Reinhardt Szentivánéji álom, Korda—Flaherty Elefantboy, Clouzot A félelem bére, De Santis Róma 11 óra című filmjei. A legközelebbi vetítésen, október 31-én két magyar filmet mutatnak be, Vajda László, Ember a híd alatt című, 1936-os, és Cserépy Arzén Földindulás című 1939-es alkotását. KÉT ÉV UTÁN Portugál tanszék Beszélgetés Rózsa Zoltán kandidátussal Két éve működik önálló portugál tanszék az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, s ma elmondható, hogy Európában a budapesti a legnagyobb portugál tanszék. Jelenleg 84 hallgatója van. Ami ennél tágabb jelentőségűvé teszi, az a tanszéken a két nép kulturális kapcsolatainak kiépítésében végzett munka. Először a kezdetektől beszélgetünk Rózsa Zoltán kandidátussal, tanszékvezető egyetemi docenssel, a portugál tanszék vezetőjével. Luziadák — Jó tíz éve először csak portugál nyelvet kezdtem tanítani az érdeklődő hallgatóknak az olasz tanszéken belül, majd megalakult a portugál csoport, és 1980-ban a portugál tanszéki szakcsoport. Végül 1983 óta vagyunk önálló portugál tanszék. Alakuláskor társaim Major László és Pál Ferenc voltak, ugyancsak megszállottjai a portugál kultúrának. Akkor magam sem hittem, hogy ilyen mértékű lesz a kibontakozás, hiszen valami olyan kezdődött akkor, amiben nem volt hagyomány, nem voltak elődök, mindent magunknak kellett megteremtenünk és kitalálnunk. Magyarán olyan tudományt kellett létrehozni, aminek csak nagyon halvány előzményei voltak, nem tanították sem középiskolában, sem egyetemen. — Hogy indult a tudományos tevékenység? — A tanszék első tudományos témája az volt, hogy felkutattuk, a portugál kultúrának milyen nyomai vannak itthon. Meglepő volt, ami feltárult. Az eredményeket közreadó könyv nemsokára megjelenik. Egyebek mellett feltérképeztük, ki és mit fordított le magyarra a portugál irodalomból. Az egyik legérdekesebb része ennek a portugálok Luziadák című nemzeti hőskölteményével kapcsolatos, melyet 1572-ben írt Camoes. Ebben az olvasható, hogy az első portugál királyi ház első királya magyar származású volt. S bár kiderült a mű keletkezése óta, hogy ez történelmi tévedés, mégis érdekes, hogy ez a magyar kapcsolat a múltban milyen mélyen élt a portugál köztudatban. A Luziadák 1865-ben jelent meg magyar fordításban, s jellemző, hogy a nemzeti érzületű irodalmi közvélemény úgy fogadta, mint saját nemzeti eposzt. Czeguss Gyula ugyanis a magyarításba beleírta az elvesztett szabadságharc feletti gyász minden fájdalmát, sőt magát a szabadságharcot is. Egy másik kisnép, a portugál, keltette fel hősiességével a magyar olvasók lelkesedését. Ösztöndíjak — Milyen tárgyi adottságok segítik a tanszék munkáját? — Az itthoni támogatáson kívül a portugál hivatalos intézményektől is segítséget kapunk. A Portugál Kulturális Intézet, a minisztérium s a Gulbenkian-alapítvány könyveket, ösztöndíjakat, lektorokat bocsát a tanszék rendelkezésére. Ennek köszönhető, hogy hallgatóink mindegyike a végzés előtt egy-két alkalommal kimehet Portugáliába. A tanszéken egyébként Mozambik, Angola, a Zöld-Foki-Szigetek és Brazília kultúrája, történelme is szerepel a tananyagban. Tanszékünkön hárman doktoráltak portugál irodalomból, és úgy tapasztaljuk, hogy a kulturális életben is számontartják már azt, hogy tanszékünkön a portugál nyelvű irodalom és kultúra ismeretére készülnek fel hallgatóink. Versek — Van-e lehetősége a tanszéknek tenni valamit a magyar kultúra portugáliai népszerűsítéséért? — Portugál utamon módom volt megismerkedni Teresa Balté költőnővel, akinek csak kedvtelésből mondtam el néhány nálam levő verskötetből nyers fordítású magyar verseket. Akkor olyan erősen megragadta őt Radnóti költészete, hogy fordítani kezdett összeismertetett költőbarátaival, akiknek ugyancsak megtetszett a magyar irodalom, s kérésükre négy hónap alatt majd száz nyersfordítást készítettem, amit ők fordítottak le portugálra Adytól, Illyéstől, Füst Milántól, Juhász Ferenctől, Csoóritól és másoktól. Nekem is sikerült úgy megismernem őket, hogy már az írói karakterük szerint kértem itthonról újabb és újabb versköteteket. így született meg az első portugál nyelvű magyar költői válogatás 1982-ben, Magyar költők címmel, száz magyar verssel, a legnevesebb portugál költők tolmácsolásában. Hozzáteszem, az ő javaslatukra. Ugyanabban az évben jelent meg Teresa Balté — aki tanszékünk,első portugál lektora lett itt Pesten — fordításában 28 Radnóti-vers, önálló kötetként. Az is tény: a portugál költők ingyen fordítottak, a magyar költők is lemondtak a jogdíjakról. Valamennyien e kulturális híd felépítéséért való lelkesedésünkben dolgoztunk a kötetekért. — A folytatás? — Nemsokára megjelenik 33 portugál költő 150 verse magyarul. Az első átfogó antológia, amelyben része van a tanszékünkön végzett egykori diákjainknak. Mostani portugál lektorunk, Ernesto José Rodrigues eddig kiadott egy válogatást portugálul a saját költségén, 20 fiatal magyar költő verseivel. És egy válogatást Örkény István Egyperceseiből. Ezeknek a fordítását a magyar hallgatók készítették a nyelvgyakorlatokon, majd lektorunk fésülte át őket. A kis kötetben ott szerepel diákjaink neve is. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy az egyik pillér felépült, és reméljük, az igazi hídhoz szükséges másik pillér is felépül majd, s Portugáliában is lesz egyetemi szintű magyar oktatás. (bársony) □ ÖRÖKSÉG — TÁRGYÉS KÖRNYEZETKULTÚRA Magyarországon 1945 —1985 címmel kiállítás nyílik 29-én, kedden déli 12 órakor az Ernst Múzeumban, a Műcsarnok és a Design Center közös szervezésében. A tárlatot Vitányi Iván, a Művelődéskutató Intézet igazgatója nyitja meg. □ SZÍNHÁZ- ÉS JELMEZPLASZTIKÁK az NDK-ból címmel és tárgykörben kiállítás nyílik 31- én, csütörtökön az NDK Kulturális és Tájékoztató Központban. □ SÁNDOR GYÖRGY humoralista estje lesz vasárnap 8 órakor a Szentendrei Galéria Színpadon. A Nosztalgia Egylet következő programja hétfőn délután fél 4-kor Császár Angela Harangszavak című műsora, szintén a szentendrei Fő téren. Európai képek Mit akar, és egyáltalán mire képes a mai európai festészet? A kérdésre — valamennyien tudjuk — elvi, elemző válaszokat adhatunk, de a bizonyító erejű képek is felsorakozhatnak, válasszá rendeződhetnek. Ez utóbbi feladatot tölti be a Magyar Nemzeti Galériában látható, s az év végéig nyitva tartó Nemzetközi festészeti kiállítás. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kulturális fórumának egyik fontos programjaként valósult meg ez a képzőművészeti tárlat, amelyen 31 nemzet alkotói mutatják be festményeiket. A képek egy része sok ponton találkozik a hagyományokhoz kötődő ízléssel, a bemutató anyagának másik fele próbára teszi a képzeletet, és arra ösztönöz, hogy a szokvány, a valós helyzetek tükörképe helyett a merészebb, elvontabb festői szemlélettel, alkotásmóddal barátkoztasson meg. A kiállítás rendezői a fórum szelleméhez híven, a résztvevő országok között az arányosságra, az egyensúlyra törekedtek. Függetlenül attól, hogy az adott nemzet mögött mekkora múltbéli és jelenlegi kulturális érték létezik, három, illetve hat képpel szerepelnek egyegy ország alkotói. S ez az egyébként feltétlenül helyeselhető és demokratikus megoldás nem a mélyebb áttekintésre ösztönzi a látogatót, sokkal inkább a teljesebb kép kialakítására. • • Aligha hinném, ha helyes lenne, hogy név szerint is kiemeljem bármelyik nemzetet, illetve alkotóját. S fölösleges is volna, mivel nem az egyes alkotók gondolkodásmódja, festészeti módszere a lényeges itt, hanem az, hogy az egymás mellé sorakozó képek, festmények milyen teljesebb összbenyomást képesek kialakítani. Vagyis megítélésem szerint ezt a tárlatot a maga egészében, összefüggéseiben kell megítélni. Az már a felületes szemlélőnek is feltűnhet, hogy ezen a tárlaton jelen van a századdal egyidős, szinte valamennyi stílus és irányzat. A festészet nemzetközivé vált eszközei szétszakítják a gátakat, lehetőséget ad rá, hogy bárki bármelyik képet önmagában értékelje, megítélje. És mindezt azért bocsátottam előre, mert sokan azt gondolhatnák, hogy az ilyen modern festészeti tárlaton csak a legújabb kori irányzatok, megoldások jutnak szóhoz. Szerencsére nem így van, a bemutató arányosan tudósít arról, hogy az európai festészetben ma is jelen van mindenféle látásmód és festői metodika, ami csak segítheti a művészetet és a művészt. A kritikus természetesen vitatkozhatna egyes munkákkal, másokat előtérbe helyezhetne, ám az ilyen osztályozásból aligha lehetne megérteni ennek a felvonulásnak a jelentőségét. Hogy az összességen belül arányosság razolódik ki, az nem egyszerűen az adott nemzet válogatási szempontjának köszönhető. Az áramlások lényege jelentkezik a folyamként elénk táruló egészben. Vagyis függetlenül attól, hogy szocialista országban, vagy a miénktől eltérő berendezkedésű társadalomban élő művész teremtette az itt látható alkotásokat, nem lelhetünk fel valamilyen privilegizált stílust, irányzatot. Az alkotásmódok sokfélesége együtt és egyszerre él, a festők gyakorta évtizedeket nyúlnak vissza vagy éppen annyira előre szaladnak, hogy elvontságukban, szimplifikáltságukban aligha követhetők. S azt hiszem ennek tudatosításához járul hozzá ez a tárlat. És ezért mondhatjuk szerencsésnek magunkat, hogy helyünkbe jött ez a tanulságos festészeti anyag. A különböző albumok ugyanis kevesek ahhoz, hogy tetten érhessük mindazt, amit nevezhetünk posztmodernnek, képzőművészeti lázadásnak vagy éppen behódolásnak. Most a festmények a maguk internacionális nyelvén adják tudtunkra, mit kell modernnek tartani. S látható, hogy nem feltétlenül az a modern, ami 30—■ 40 évvel ezelőtti izmusokat idéz meg, hanem az is, ami a fontos tartalomnak új külsőt keresve, válaszában az egészre kíván feleletet adni. • • Szembesülés ez a Nemzetközi festészeti kiállítás. A művészeti minőséggel kívánja bizonyítani a képzőművészeti sokféleség lehetőségét, létjogosultságát. S végső soron olyan ez a seregszemle, hogy a maga eszközeivel politizál is. A művészek, jól tudjuk, féltékenykedhettek az elmúlt századok során egymásra, de ezt a luxust csak azok engedhették meg maguknak, akik öszszetalálkoztak egymással, a különböző elgondolások fórumán. Enélkül a művészet nem tud egészségesen fejlődni, mondhatnám önmaga lenni. Mert nem az a fontos, hogy ki hogyan szólal meg, hanem hogy megszólal és a maga igazát mondja. Jelen lehet a művész a mában, társakat találhat, utat és lehetőséget a kibontakozásra. S ez a gazdag kollekció nem a válság érzetét fokozza, hanem a várakozó bizakodásét; igen, van lehetősége és képessége a képzőművészetnek, hogy részt kérjen életünkből. A művészi igazságok mellett perel ez a bemutató, a legkézenfekvőbb politikai felismerés mellett is: nekünk, európaiaknak európaiként kell élnünk, gondolkodnunk és alkotnunk. Végső otthont kell találnunk Európában, s ehhez szép, megtartó erőt adhat a művészet. Harangozó Márta