Esti Hírlap, 1985. december (30. évfolyam, 282-304. szám)

1985-12-02 / 282. szám

­ Fantasztikusan szép tájakat mutatott Ráday Mi­hály kamerája az u utahi utak harmadik-negyedik részében. A stáb szerencsé­je a nézők szerencséje is volt, hogy madártávlatból nézhette végig az elképesz­tő hegyvonulatokat, átre­pülhetett az utahi tájon. Látványnak ez tehát sze­rencse volt. Kevésbé mond­ható szerencsének, hogy a földön is csak átrepült az utahi tájon. Az utahi em­beri tájon. A második egé­szen kitűnő részt kivéve, ezt a mormon földi látoga­tást betudhatjuk egy ügye­sen megcsinált turistaút­­nak, amelyen néhány érde­kes helyre eljut az ember, ha már kint van, s ha ép­pen nem hajtja az idegen­­vezető, hát el is beszélget erről-arról a „bennszülöt­tekkel”. Benda László pro­fi riporter „röpriportjai”, ha megmaradtak is a felszí­nen, annyit azért mindig megéreztettek, hogy van ott mélysége is a dolgoknak. A második rész viszont való­ban kitűnő volt. Abban Benda az igazi Benda-for­­mát hozta, azt az okos és intelligens és bravúros stí­lust, amely mindig többet mond, mint amiről beszél. Kiváltképpen bevéste ma­gát az emlékezetünkbe a kormányzóval folytatott beszélgetés, sőt, az egész jelenet a kormányzó láto­gatásáról az Emerson isko­lában. Érdekes volt a püs­pöki boltban és a mozgás­­sérültek rehabilitációs ellá­tását végző műhelyben tett látogatás, meg az egyik mormon prófétával készült interjú. Ezeknek köszönhe­tő, hogy a négyrészes soro­zat után némi elképzelése lehet a nézőnek arról, hol járt és kik között a ma­gyar televíziós stáb. (bársony) • Aki a Rádiós Ú­jságban megnézte, hogy mit kínál szombat este hetven percen át a televízió, joggal készült fel valami jóra. Hiszen nagynevű, jeles szerzők sorakoztak a for­gatókönyv írói között, Molnár Fer­enctől Karinthy Frigyesig, Nagy Lajostól Örkény Istvá­nig, Gábor Andortól Szép Er­nőig. És micsoda nagyszerű színészgárda, zömmel a Kato­na József Színház tagjai, de mellettük is olyan kedvencek, mint Gábor Miklós, Sinkovits Imre, Verebes István és Kern András. A papírforma mégsem vált be, meglepően gyenge műsort láttunk, Békestratégia címmel. Hányadszor esik már abba a csapdába a televízió, hogy ha jó írók krokiban, hut­­moreszkben, beszélyben meg­fogalmazott mondandóját egy­szerűen csak párbeszédeseik és átteszik a képernyőre, az ebben az új közegben ugyan­olyan jó, hatásos és magával­­ragadó lesz, amilyen eredeti formájában volt. Hát nem lesz, ezúttal sem lett. Molnár György rendezése megpróbál­ta úgy gördülékennyé és lehe­tőleg egységessé tenni a mű­sort , mert tematikailag csakugyan többnyire hasonló volt minden jelenet; vagy Bu­dapest szeretetéről, vagy a budapesti gondokról általában, a háborús bajokról különösen, vagy pedig a pesti polgár el­­pusztíthatatlanságáról szólt —, hogy elválasztójel nélkül, egy­másba kulcsolódva pergette le. Ám ez az ömlesztettség a Bé­kestratégiának inkább kárára, mint előnyére vált, a szerkesz­­tetlen lazaság benyomását kel­tette. (barabás) SZÍNHÁZI ESTÉK ♦ SZÍNHÁZI ESTÉK ♦ SZÍNHÁZI ESTÉK Népszínmű, idézőjelek nélkül A Játékszínben: A vén bakancsos... Régen voltam olyan csu­­pakacagásos, soknyíltszmi­­tapsos bemutatón, mint a minap a Játékszínben, ahol Berényi Gábor igazgató rendezésében A vén ba­kancsos és fia, a huszár című népszínmű adatott. A régies szóhasználat az előadás stílusának ihleté­ben csúszik nyelvemre, ugyanis Berényi Gábor rendkívül vigyázott arra, hogy a múlhatatlanul szük­séges csekély átformálás munkálatai közben le ne pergesse Szigeti József da­rabjának hámporát. Lénye­gében mindössze annyit csinált, hogy némi tömörí­téssel kisebb személyzetű­vé és szerényebb méretű színpadon is megvalósítha­tóvá szerkesztette a művet. Érintetlenül hagyta azon­ban a cselekmény szövetét, és megőrizte a múlt száza­di népszín,műves színpadi beszéd nyelvi báját. A színészi játékot is ehhez a felfogáshoz han­golta. Nem tett ki idéző­jeleket, nem alkalmazott elidegenítő effektusokat. Ellenkezőleg:­ megismertet­te a közönséggel a nép­színművet. És a mese — amelynek alaphelyzete év­ezredeket átívelőn időtálló — hatott. Szigeti József, a színész-szerző több évszá­zad drámairodalmának nagyjeleneteit­­ csempészte be darabjába a Rómeó és Júliától A fösvényig, de ezeket az értékeket oly ügyesen juttatta át a hatá­ron, hogy bár észrevesz­­szük huncutságát, nem neheztelünk rá, hanem ösz­­szehunyorítunk vele. A színészek nagysze­rűen értik és valósítják meg a rendezői felfogást. Sugár Mihály kiszolgált katonát, azazhogy a Vén Bakancsost Dégi István játssza. Élemében van. Va­lóságos játékmestere az előadásnak. Szelíd határo­zottság, népi bölcsesség és örökifjú kedély „sugárzik” belőle. A másik két „öreg” Ve­res korcsmáros szerepében Paláncz Ferenc és Hangos kántorként Kiss Jenő. Mindketten egyéniséget formálnak figurájukból. Úgy alakítják a „zsarnok atyát” és a „nagy cselszö­vőt”, hogy bár mindvégig a fiataloké rokonszenvünk, őket is megszeretjük. Laci, a huszár és Ilon, Kaszás Attila, Peremartoni Krisztina, ők a Csongor és Tünde pár a darabban, s nekik kell megszólaltat­niuk a szomorúbb hango­kat. Nem hálás feladat ez, de mindkettőjükben meg­van a kellő erő, s eszköz­táruk sem hiányos. Amit Kaszás e szerepben meg­mutathat, abból kisejlik, „pofoncsapná” őt Rómeó, Peremartoni viszont, aki játszta már Júliát, azzal ajándékoz meg bennünket, hogy­­Paláviczcal megcsi­nálja a Capulet és leánya párjelenet szelíd népszín­­műves persziflázsát. Lidi és Frici: Pregítzer Fruzsina és Bajor Imre. Nincs elég sorom arra, hogy megpróbáljam sza­vakba önteni azt, amit ez a két kirobbanó tehetség a színpadon művel. Pregit­­zer a talpraesettség és tűz­­rőlpattantság, Bajor pedig az önnön gátlásosságát és altaransztságát gonoszko­dással kompenzáló ravasz­ság megjelenítésében csil­logtatja talentumát. Ők az előadás legfőbb mulatság­­szerzői. Tánckettősük az előadás legnagyobb nyílt­­színi tapsát aratja. Kiss Gyula Pista pincér vékonydongájú szerepében is jó adottságokat mutat. Bizonnyal lehet többet is bízni rá. A kitűnő szórakozást, kellemes estét biztosító elő­adáshoz Bakó József ked­vesen stilizált, mesehangu­­latot árasztó díszlete ad keretet, s Füzy Sári szoli­dan archaizáló jelmezei öl­töztetik szépen a színésze­ket. A Méta együttes négy tagja nemcsak jó muzsikát válogatott és ad elő, ha­nem színpadi jel­ek létével is részese a megérdemelt sikernek. Búcsú Geraszimovtól Meghalt Geraszimov. Néhány hete még itt járt Budapesten. A kultu­rális fórum munkájában vett részt, ott volt azon a találkozón is, amelyen a fórumra érkezett külföldi filmművészek és magyar filmesek baráti beszélgeté­sére került sor. Akkor es­te a nyolcvanéves Geraszi­mov a terveiről beszélt. Amit akkor elmondott munkájáról, terveiről — a vele készült, talán legutolsó Interjúból la­punk olvasói is megtud­hatták —, abban nyoma sem volt öregségnek, fá­radtságnak. Abban mun­káról, reményekről volt szó. És arról, hogy a Tolsz­toj című filmjében azt sze­rette volna megéreztetni, hogy hogyan megy el egy bölcs orosz öregember az életből. A méltó halálról beszélt Geraszimov, és ki sejtette volna az élesen villogó szemű, szikár em­berről, hogy talán-talán önmagáról is beszél... Eszme és gyakorlat A Radnótiban: Terroristák A Radnóti Miklós Szín­pad — bizonyára úgy vél­vén, hogy e meghatározás közönsé­gcsa­logatóan hang­zik — szórószólapján és a műsorújságban politikai kriminek hirdeti Ireneusz K­edynski darabját. A Ter­roristák azonban kevesebb is, több is, mint politikai krimi. Kevesebb, mert noha vannak benne krimiszerű fordulatok, sőt gyilkosság is akad, hiányzik a krimi legfőbb sajátossága: a rejt­vényfejtésre késztetés. Nem arra megy ki a játék, ki a tettes. Több viszont azért, mert nagyon komoly konf­liktusa van. Az jelesen, miképp kerül olykor drá­mai, mi több, tragikus ösz­­szeütközésbe a forradalom eszméje és a napi politikai harc gyakorlata. Egy meg nem nevezett latin-amerikai állam „ge­rilla típusú” forradalmár­­seregének vezetője, Egyes Szám és egy jövőbeli nagy feladatokra kiszemelt ifjú, Hetes Szám éli át ezt a tragédiát. Pontosabban egyikük bele is hal a fel­­old­hatatlanba, rezonőrként pedig a végnapjait élő dik­tatúra egyik minisztere kö­veti bölcsen és olykor ci­nikusan a kegyetlen ese­ményeket, melyeknek tra­gikus végkifejletét egy Oriana Fallad képére és hasonlatosságára mintázott újságíró és fotós társa siet­teti. A darab erénye az, hogy jól vázolja föl a konflik­tust, gyengéje viszont, hogy nem ás eléggé mélyre. Nem igazi drámát látunk tehát, hanem inkább párbeszé­dekben előadott riportot, olykor vezércikket. A szí­nészektől a játék­ nem kö­vetel különösebb erőfeszí­tést, s persze ugyanakkor nem is ad lehetőséget rend­kívüli alakításra. Gáspár János korrekt és figyelmes rendezésében mégis kitűnt a vendég Mensáros László (Miniszter), akire már számtalan hasonló jellemet bíztak, s mégis képes eze­ket önismétlés nélkül szé­riában hitelesíteni. Morvay István ÚJ EURÓPA-KÖNYVEK A leghosszabb nap A második világháború egyik kritikus napjának, a szövetségesek partraszállá­sának lélegzetelállítóan iz­galmas eseményeit írta meg Cornelius Ryan A leghosz­­szabb nap című dokumen­tumregényében. Az ameri­kai író a következőkben foglalta össze híres művé­nek lényegét: „Ami itt kö­vetkezik, az nem hadtörté­net. Egyes emberek történe­te: a szövetséges hadsereg katonáié, az ellenségé, akik ellen harcoltak, és polgári személyeké, akik belekeve­redtek a D nap véres for­gatagába.” A D nap pedig 1944. június 6., amikor a nap a szövetségeseknek éj­fél után 15 perccel kezdő­dött, azzal, hogy amerikai ejtőernyősök egy kis csapa­ta kiugrott repülőgépéből Normandia fölött... A le­bilincselő könyvet Révfy Tivadar fordította. A tragikusan fiatalon el­hunyt új-zélandi születésű angol írónő, Katherine Mansfield élete maga olyan, mint egy izgalmas romanti­kus regény. Ezt a regénybe illő lázadó-önpusztító életet mutatja be az írók Világa sorozatban Mohay Béla. A Katherine Mansfield világa című könyv a briliáns stí­lusú elbeszélések írójának pályáját és életét mutatja be, egyebek között az írónő naplójának, leveleinek és feljegyzéseinek alapján. A Modern Könyvtár so­rozat négy új kötettel je­lentkezett. A svéd P. O. Enquist nálunk is játszott darabjának, a Strindbergről szóló A tribádok éjszakájá­nak drámafolytatásait adta közre az egyik. A színmű­triptichon itt olvasható két darabja az Ének Phaidráért és a kötetnek címet adó A földigiliszták életéből. Drá­maíróként világhíres a má­sik kötet szerzője, Rolf Hochhuth, aki ezúttal re­génnyel lép a magyar kö­zönség elé. Az Egy szerelem Németországban egy német nő és egy lengyel, civil munkás tragédiába forduló szerelmét mondja el. Az Időpont: 1941. Izgalmasan szép és izgalmasan titokza­tos a hősnője a francia Michel Jobert regényének, amelynek címe: Hella Schuster élete. Egy olyan nőalak jelenik meg a re­gény lapjain, aki szenve­déllyel, intelligenciával, hű­vös ésszel és rendkívüli akaraterővel teremti meg és irányítja a maga életét. Kü­lönös figura az egyik leg­népszerűbb dán író, Leif Panduro Ablakok "című regényének hőse is. Af­féle kívülálló szemlé­lődő, aki meglesi a körülöt­te élők életét. Mindaddig csak, míg szemtanúja nem lesz egy gyilkosságnak. Ez az élmény arra készteti, hogy közbelépjen, az esemé­nyek kimenetele azonban az utolsó előtti pillanatig bizonytalan. Kecskeméten nyílt meg a VIII. országos gyermekkönyv­hét. Képünkön: Lázár Ervin dedikál kis olvasóinak. (MTI Fotó : Kardth Imre felv.) PALÓC LAKODALMAS, TALP ALÁ VALÓ A magyar népdal hete a Rádióban WEINER LEÓ ÉS FARKAS FERENC MŰVEI December 9-től 15-ig zaj­lik le a Rádióban A magyar népdal hete. Több nagy zeneszerző véleményét használták fel mottóként a műsorok megrendezésének indokolására. Az egyik ilyen mottó Bartók Bélától származik, s így szól: „Meggyőződésem szerint igazi, úgynevezett szűkebb értelemben vett népi dalla­maink mindegyike valósá­gos mintaképe a legmaga­sabb rendű művészi tökéle­tességnek. Kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem, mint a nagyobb formák világában egy Bach­­fúgát vagy Mozart-szoná­­tát”. A másik mottó Kodá­lyé: „ ... mint az ékszer is holt kincs a láda fenekén, életet akkor kap, ha vise­lik: a népdal is mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje”. A rangos műsortípus másfél évtizedes. Szerkesz­tője, egyben megalapítója is, Solymosi Ján­os, a nép­zenei rovat főmunkatársa, aki az idén megkapta a ki­váló népművelő kitüntető címet — Ennek a hétnek két aktualitása is van — nyilat­­kozta. — Az egyik a Weiner Leó-esztendő, a másik Far­kas Ferenc közelgő 80. szü­letésnapja (december 15.). A műsorok előkészítésénél mindig eszembe jut a nép­zene megítélésének külön­bözősége. Az egyik csoport azt vallja: „csak tiszta for­rásból”, s a másik még min­dig lenézi a népzenét. Az egyiknek azt mondom, hogy nem kell bálványosan ját­szani a népzenével, a má­siknak meg azt, hogy ha Bartók egy autonóm zenei világot tudott erre a népze­nére építeni, akkor annak mégiscsak lehetnek értékei. Az első napon egy gyime­­si muzsikással, Zerkula Já­nossal ismerkedhetünk meg. Felhangzik majd a Palóc lakodalmas című ösz­­szeállítás, valamint a Weiner népzenei kapcsolatairól szó­ló előadás első része. Talp­­alávaló címmel fiatalok népzenei hangversenyét le­het majd hallani a Köz­művelődési Információs Központból. Farkas Ferenc műveiből december 10-én csendülnek fel részletek. Elhangzik a Kőműves Kelemen balla­dája a szerző vezénylete alatt. Török Erzsébet éne­kel. Fábián Márta játssza cimbalomra írt Zalai válto­zatok című kompozícióját. A Tisza partján című ve­gyeskarra több szólistával, MÁV Szimfonikusokkal és az Állami Népi Együttes énekkarával lesz műsoron. A népzenével való találko­zásaikról beszélnek külön­böző időpontokban And­­rásfalvy Bertalan, Karsai Zsigmond és Páskándi Gé­za. Részleteket hallunk a X. kecskeméti népzenei talál­kozóról. Nemesrátótról be­tyártörténeteket és hiedel­meket idéznek fel. A december 13-i Weiner­­műsorban a Magyar szvitet a Filharmonikusok Zeneka­ra játssza, Breitner Tamás vezényletével. Ezt követi az 1. divertimento a Liszt Fe­renc Kamarazenekar tol­mácsolásában. A zárónapon Népi dallamok alkotói köz­ben címmel nyilvános hangverseny színhelye lesz a 6-os stúdió elsőrangú szó­listákkal, valamint az ELTE Bartók Béla Énekkarával. Az élő népdal című műsor előadója szintén a záróna­pon: Béres János. — Sokszor és sokan em­legetik manapság is, hogy a néprajzi gyűjtéssel már a huszonnegyedik órában já­runk — állapította meg Solymosi János. — Mégis találunk újra és újra érde­kes, értékes anyagot. Leg­utóbb például Terpesről, a Mátra és a Bükk között meghúzódó kis faluból küldtek egy kazettát a helyi búcsújárások felvételével. Kötelességünk ezeket a népszokásokat felkutatni, felvenni, és megfelelő for­mában közzétenni. Kristóf Károly

Next