Esti Hírlap, 1987. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-21 / 221. szám

A BNV-RŐL JELENTJÜK• Vásár a vásárban Sétáljon papucsban! • Jó csali az öreg Skoda Ez igazán vásár — a BNV-n majd’ ötven válla­lat nemcsak bemutatja, el­adásra kínálja portékáit. A 3-as kaputól jobbra eső szabad területen semmi máshoz nem hasonlítható vásár van a vásárban. Fekete csizmát, ünneplő öltönyt, nyakig begombolt, hófehér inget viselő bácsi­ka az egyik kis árudánál. Szakértő szemmel mustrál­ja a kínálatot, ám nem dönt könnyen: fóliába zár­tan adják a borélesztőt a Budapesti Szeszipari Vál­lalat munkatársai. — Többféle új termékkel jelentkeztünk az idén — mondja Fajó Éva gyárt­mányfejlesztő, aki így szombat-vasárnap maga árulja találmányait, ma­gyaráz például a szőlősgaz­dának, borról, szőlőről — szakértelme láttán kalapot is emel a soltvadkerti gaz­da. — Vásárdíjas ételece­teinket, a Delicates ízesí­tett ecetcsaládot ajánljuk. Igaz, már a vásár előtt két héttel kapható volt né­hány budapesti nagyobb csemegében, de hát úgy az igazi, mindenki azt hiszi, hogy csak itt, estik most kapható. Keleti csemege, táska és öv Az állami kínálat mellett ott van a „maszek": nívót­­lan butikportékát mutat a szabó, keleti csemegét a cukrász, táskát, övét a bőr­díszműves, s egy igazi ku­riózum is akad — drága­kőcsiszoló mester érkezett Nyíregyházáról. — Nem először bérelek helyet a nemzetközi vásár­ban, a tíz nap ezúttal négyezer-egyszáz forintom­ba került. Ha otthon ma­radtam volna, jóval többet keresek — mondja Pálin­kás László. — Kevés ha­sonló foglalkozású van ma az országban, mint én; ide is magam jöttem most el. De látnom kell, más áruk­kal, mások hogyan csinál­ják, s főleg, miként tálal­ják azt. Az igazi vásárfia számomra az itt születő kapcsolatok sokasága. Mel­lettem például egy ötvös dolgozik, talán valamit a jövőben közösen csinálha­tunk ... Kabát, kosztüm télre Az asszonyság nem igazi vásári kikiáltó: hangja re­kedt, halk, ám lelkesedése valódi: — Kényelmes papucsban sétáljon végig a vásáron, 40-es méretig csak 160 fo­rint, afölött 109 ...! — hir­deti lábbelijét a Centrum Áruház pavilonja előtt. Látszik, korán van még, alig húsz perccel nyitás után, még nem sajog a láb, ki-ki saját, otthon fel­húzott cipőjében halad to­vább. Három órával ké­sőbb már hosszú sor áll a kényelmes papucsért. Meg­fogadják a tanácsot. A rek­lámszatyorba, amibe cso­magolják, hamarosan a cipő kerül ... Egy másik pavilonban a Május 1. Ruhagyár vásá­rozik. Ugyanazokat a téli­kabátokat, téli kosztümö­ket árulják, amelyeket a vásár másik felén levő pa­vilonban új áruként bemu­tatnak. — Nyári holmit is hoz­tunk eladásra, mégpedig mintegy folytatásaként a nyári vásárnak, 40 száza­lék,ha­ olcsóbban — mond­ja Jakab József, a kitele­pült üzlet vezetője. — Ta­valy másfél millión felül forgalmaztunk hasonló mó­don, most kétmillióra ter­veztünk. A forgatag nagy, s mi­után a vénasszonyok nyara — vagy ha úgy tetszik: indián nyár — az idén ve­tekszik a valódi kánikula­időszakkal, fogy a ruha. A télikabát iránt kisebb az érdeklődés. A szépségnek éra van A Hunor Pécsi Kesztyű­gyár üzletében a vállalat értékesítési osztályának munkatársai álltak ezúttal pult mögé, s van is dolguk jócskán, hiszen annak el­lenére, hogy messze még a tél, nagyon kapós airba- és bőrkabát. A szépségnek ára van — ez kiderül az Az­úr Ke­reskedelmi Vállalat üzle­tében, amely épp olyan, mint a város bármely más Azúr boltja. A külsőre és az árukínálatra ügyeltek, ötmilliós árukészletei ér­keztek. — Itt a vásáron kapha­­tó először nálunk a Pond’s krémcsalád további néhány tagja, a legújabbakból. Itt árusítjuk először az­ Amo szappanok legfrisseb­bjeit is. Úton útfélen kiderül: járva (is) eszik a magyar. A Kőbányai Sörgyár pedig arról gondoskodik — a többi között —, hogy a hurkát, kolbászt — igazi, elmaradhatatlan vásári kellékek ezek — legyen mivel leöblíteni. Oe van, ahol a hazai győz: a pa­dokon, a virágágyás­ok kő­szegélyein sokan leülnek étkezni. Térdre kerülnek a kockás kendők; pap­­, ma­ma, gyerekek szí­­bvány rántott csirkét majsz­olnak, üvegből hozzá uboro­s salá­tával. Aztán továbbindul­nak a vásár sűrűjébe. Huszonnyolc éves Skoda Felicia áll az egyik stan­don. Sokan érdeklődnek, ám az áru n­em eladó. Mi több, semmi köze nincs az autóiparhoz. A kiáll­­ó sa­ját tulajdona e veterán kocsi. — Softverrel és hard­­verrel foglalkozun­k — mondja Práger Péter, a SZINT vezetője. — ■ Tu­dom, nem idevaló a bemu­tatkozásunk, hiszen szám­talan számítógépes s­zakki­­állítás van már Magyar­­országon. Ám nekün­k na­gyon fontos a jeleidéz, a kapcsolatok teremté­se. Az öreg Skoda jó csali, ide vonzza a szemet. Ám a szakembert nem leh­et be­csapni, azonnal tudja, mi­vel foglalkozunk. Nem egy kis- és középvállalat szá­mítástechnikai programját, szervezését megoldottuk már. Legfontosabb a jelenlét Külön világ ez: vásár a vásárban, színes fo­­gatag, s az a nem titkolt szán­dék, hogy a legfontosabb itt a jelenlét, a kapcsolat­­teremtés és máso­­dlagos csupán a kereskedés, az üzlet. Bencze Szabó Péter Nagy sikere van a gyerekek körében a Vizua Gmk által készített kisautóknak. A hét végén is sokáig pró­bálták ki. (MTI Fotó : Kerekes T Tamás) Versenyző kártalanítok Két biztosító­t két autó. A Hungária Biztosító látványos és vadonatúj pavilonja előtt egy totálkáros kocsi. Jelezve, hogy naponta többször is cascovetélkedőt ren­deznek a roncsautó kártörténetéről. Az Állami Biztosító pavilonja régebbi, előtte viszont egy teljesen új Fiat Uno, amit szeptember 25-én sorsolnak ki az ÁB-cascósok bonusra jogosultjai között. Talán ennyi is elegendő annak érzékeltetésére, hogy a vásár­verseny is, s a rajthoz álló biztosítóintézetek nem fukarkodnak a tevékeny­ségüket népszerűsítő ötletekkel. Ma délelőtt már durrant is a startpisztoly: a hun­­gáriások a nagy port felvert Füstmentes falu-pályázatra nevező 31 község vezetőinek tapasztalatcseréjét rendezték meg, az ÁB vezetői a személybiztosításról, újabb szol­gáltatásaikról, a mezőgazdasági biztosítási ágazatot érintő idei károkról adtak tájé­koztatást. (Wormser Antal felv.) PARLAMENTI ÜLÉSSZAK UTÁN Ügyelve a részletekre A parlament szombaton megszavazta az adóre­formot. Hogy pusztán a két rossz közül a ki­sebbik rosszat választotta-e a legfőbb törvényhozó testület, vagy pedig a most lezajlott őszi ülésszak a reformországgyűlések egy újabb sorozatának kez­detét jelenti, azt az elkövetkezendő, nem is túl hosszú időszak fogja megmutatni. A szombati szavazás mindenesetre logikusan kö­vetkezett a csütörtökiből. Akkor a parlament bizal­mat szavazott a miniszterelnöknek, aki előterjesz­tette a kormány 1990-ig szóló munkaprogramját. Ebben a következők állnak: ..A kormány kiépíti és kibontakoztatja a szabályozott piaci mechanizmuso­kat, s egyszerűsíti, tartós alapokra helyezi a válla­latok, intézmények, vállalkozások és a lakosság pénzügyi kapcsolatait a költségvetéssel. Új, egysé­ges, általános forgalmi adó életbelépését kezdemé­nyezi, egyidejűleg megszünteti a vállalati vagyon­adót, felhalmozási adót, béradót, és mérsékli a nye­reséget terhelő elvonásokat. Ugyanakkor csökkenti a még meglevő különféle vállalati támogatásokat. Megszűnnek az elkülönített vállalati pénzalapok. A költségvetés bevételeinek jelentős hányada a forgalmi adóból fog származni, az egységes sze­mélyi jövedelemadó bevezetése pedig biztosítja, hogy az állampolgárok hozzájárulása a közkiadá­sokhoz a valóságos jövedelmekkel arányos legyen, s világossá teszi mindenki számára, hogy mekkora terhet visel a közösség érdekében.” A képviselők már hónapok óta tanulmányozták és vitatták a most megszavazott és jövőre beveze­tendő adóreform részleteit, de a pénzügyminiszter expozéjából a közvélemény számára is nyilván­valóvá vált: a két új adónem, a személyi jövede­lemadó és a forgalmi adó szoros kölcsönhatásban áll egymással. Pontosabban: éppen a személyi jö­vedelemadó teremti meg a feltételeit a forgalmi adó bevezetésének, hiszen ezáltal válik lehetővé a vál­lalatok nyereségét terhelő elvonások csökkentése. Ez remélhetőleg azt eredményezi, hogy a valóban életképes vállalatok elindulnak végre a prosperitás útján, ami viszont a stabilizációs — és később a kibontakozási — szakasz alfája és ómegája. A kép­viselők ezt természetesen pontosan tudták — ezért is következett logikusan a szombati szavazás a csütörtökiből. A­kkor hát miért tartott ilyen hosszú ideig a vita? Miért kellett az utóbbi évtizedek eleve leg­­hosszabbra tervezett országgyűlési ülésszakát egy újabb nappal — igaz csak fél nappal — meghosz­­szabbítani? Miért ült össze tanácskozásra két parla­menti bizottság még péntek este is, hogy a módosító javaslatokat véleményezzék? S miért hangzottak el újabb javaslatok a legeslegutolsó nap délelőttjén? S végül: vajon mi az oka annak, hogy a képviselők mintegy 10 százaléka — ellenszavazattal vagy tar­tózkodással — mégsem adta voksát a személyi jö­vedelemadó bevezetéséhez? (A forgalmi adó beve­zetését, a képviselők csak elenyésző hányada nem szavazta meg.) Talán nem hangzik profánul: a hon­atyák „ügyeltek a részletekre”. Hiszen a dolgok túlságosan nagy leegyszerűsítését jelentené, ha azt feltételeznénk: a kormányprogrammal való egyet­értés automatikusan az annak részét képező adó­reform minden egyes részletével történő azonosu­lást is jelenti. Nem felejthetjük el: a miniszterelnök nem palás­tolta, hogy a következő év — évek — az életszín­vonal csökkenését hozza majd. S ezzel — a cél érde­kében — egyetérthet a képviselő. De gondolnia kell azokra, akik nem képesek elviselni életszínvonaluk csökkenését, mert e csökkenés ellensúlyozása nincs hatalmukban. Természetesen az idősekről és a gyerekekről van szó; az elődökről és az utódokról. Az előző évek kö­vetkezetlenségeiből, hibás döntéseiből összeálló szám­lát velük nem fizettethetjük ki, nem szabad velük kifizettetni. Jövőre operáción fogunk átesni — az egyik buda­pesti képviselő gondolatmenete szerint —, el is kell viselnünk a fájdalmakat, de egyes rétegeknek — eb­ben az esetben a nyugdíjasoknak — „fájdalomcsilla­pítóra” van szükségük. A képviselő ugyan — módo­sító indítványában — 120 ezer forintban kérte meg­határozni a nyugdíjak és a nyugdíjaskeresetek ösz­­szegének adómentes felső határát, az Országgyűlés azonban végül is a 96 ezer forintos változatot fo­gadta el. De azért — a képviselők többsége leg­alábbis úgy vélik — remélhetőleg ennek is lesz „fájdalomcsillapító” hatása. N­­agyon sokan szóltak — aggodalmakkal — a többgyermekes családokról. Az ő életszínvo­naluk is védelemre szorul. Mint egy képviselő meg­fogalmazta: az adórendszer korszerűsítése nem sza­bad, hogy ütközzön a parlament által épp egy esz­tendeje elfogadott családjogi törvény elveivel. „Fáj­dalomcsillapító” intézkedések ezen a területen is történnek majd — kivált a háromgyerekes családok esetében —, az életszínvonal várható csökkenésé­nek ellensúlyozására azonban a jövő évben nem lesz mód. Viszont létrejön egy olyan parlamenti bizottság, amely az adórendszer bevezetésével kapcsolatos gazdasági-társadalmi hatásokat folyamatosan elem­zi majd. Ez pedig remélhetően garanciát jelent arra, hogy a „fájdalomcsillapító” hatása ne múl­hasson el. Azt szokták mondani, hogy az adófizetés már csak azért is nehéz dolog, mert „legérzékenyebb testré­szünket”, a zsebünket érinti. De azt is szokták mon­dani, hogy az adófizetés egyben méltóságot is ad az embernek. Aki ily módon nem eltartott, hanem a közkiadások finanszírozója. Hogy ez gyenge vi­gasz lenne? Talán nem olyan gyenge ... Gyémánt Mariann

Next