Esti Hírlap, 1996. június (41. évfolyam, 114-133. szám)

1996-06-03 / 114. szám

^3 Zsuffirát/i A Szabad Európa Rádióban évtizedeken át nagy sikerrel futó Tiszán innen, Dunán túl című zenés üzeneteket folytatva felújítva szombaton új műsorral jelentkezett a Duna Televízió. A Zenés üzenetek a Dunán innen, Dunán túl címmel havi 75 percben postásmissziót vállal a műholdas csatorna, egyetlen feltétellel: a kérésnek legalább egy határt át kell ugornia. A kéréseket a Duna Tv tudósítói hálózatának segítségével juttatták el a stúdióba úgy, hogy aki üzent távolban élő szeretteinek, az látszott is a képernyőn. A szerkesztők ingyen tesznek eleget a kívánságnak és a világ újdonságaitól az operetteken át a szavalatig mindent lehet kérni, ami videón beszerezhető. Az adásban új műsorvezetőt is avattak, a marosvásárhelyi színművész, Gáspárik Attila személyében, aki Lukács Bea bemondónővel együtt vezényelte ügyesen a kérések teljesítését. A Dunán innen, Dunán túl legközelebb, június 29- én a madarasi Hargitáról jelentkezik, ahol Cseh Tamás is a műsor vendége lesz. Aki üzenni akar szeretteinek, az a Duna Televízió postacímén, levélben is jelentkezhet. Lukács bankmúzeum (' ( — Gvííúty* PíL. k-eje* Nekik mar nyolc Szolid fax invitálta lapunkat a Postabank és Takarékpénztár Rt. születésnapi ünnepségére. E tény természetesen nem hozza lázba olvasóinkat, főleg azokat, akiknek még nem volt módjuk igénybe venni a bank szolgáltatásait, ám ez a nyolcéves „születésnapi buli” valóban rendhagyó. Egy hónapig nyitva tartó kiállításról van szó tudniillik, méghozzá nem is akárhol: az Ernst Múzeumban. — Hogy kerül a csizma az asztalra, egy működő bank a múzeumba? — kérdeztük a megnyitón az esemény szellemi szülőatyját, Geszti Pétert. — A bank újabb és újabb reklámjairól gyakran a fél ország beszélt. „A golyók már a mi golyóink” — mondta teljes joggal a fogadáson Princz Gábor vezérigazgató úr. A tornászok vagy a maci pedig kedvelt figurái jó néhány televíziónézőnek. Az elmúlt nyolc év alatt azonban több száz film és megszámlálhatatlan plakát készült a Postabank megrendelésére. Túlnyomórészt olyanok, amelyekről kiderült, hogy nemcsak a reklám területén tudtak újat hozni, hanem képesek voltak /s átlépni az (ipar)művészet határát is. Ha jól látom, ez a kiállítás az egyik reklámfilm múzeumát idézi. — Azt akartam, hogy múzeum legyünk a múzeumban, azaz a reklámunkban szereplő múzeum egy az egyben látható legyen az Ernst Múzeumban, s benne természetesen sok más, ami jellemző volt a bank elmúlt nyolc évének a reklám- és marketing tevékenységére. — Rossz nyelvek állítják: kacérkodik állandóan a televízióval, a színpaddal, a művészetekkel, de igazi munkája s tisztességes megélhetési forrása az Akció Reklámügynökség, amelynek társtulajdonosa. — Meggyőződésem, hogy a XX. század legjelentősebb művészeti ága a reklám, az utcai plakátok vagy a televíziós filmek, amelyek komolyan befolyásolni képesek a tömegeket. Ezért fontos, hogy milyen esztétikai érzékkel, ízléssel és igénnyel készülnek ezek a munkák. Sokan gyanúsnak tartják a reklám minden fajtáját és módját, s bevallom, amikor főiskolásként, bohóckodásból mint szövegíró belecsöppentem ebbe a „műfajba” Berkes Gáborral, nem érzékeltem a súlyát, felelősségét. Ami „úgy jött” belőlem, belekeveredett a szakmába, s amikor észhez tértem, már sodort magával. Szerencsém van, mert a Postabank figyelemfelkeltő, de egyúttal szerethető reklámokat kér, lendületes, jó zenével, s ami nem hagyja „leülni” az embert: két reklám elkészítése között rettenetesen rövid idő telik el. A Postabank folyamatosan „bombázza” új ötleteivel meglévő vagy leendő ügyfeleit. Amikor Kozma Péterrel dolgoztam, akkor is fontos volt, hogy élvezzük azt, amit csinálunk, s hasonlóképpen történik most Angyalosi Lacival. Szórakoztatni szeretnénk a televíziónézőket és a járókelőket reklámklipjeinkkel és „utcatárlatainkkal”. Nem véletlenül mondom ezt. Szerintem egy óriásplakát az utca képeslapja. Ugyanúgy hatással van a nézőjére, mint egy festmény vagy egy színházi előadás. P. H. G. dl---------------- -----------'Jo -----------------------------KARDOS G. GYQEGXjf' Ez is én vagyok Költőként még csak olvastam, de már sok évtizede vagyunk társalkodóviszonyban attól kezdve, hogy Izraelből hazatért és belépett a Győri Kisfaludy Színházba, ahová Gáti György, a legendás Gáti Pipi szerződtette. Egyszerre volt teljesen és véglegesen színházi ember és kávéházi polgár, mert ahol ő mesélt vagy hallgatott, lényéből áradt valami utolérhetetlen sugárzás, titok, érdekesség. Pedig nem volt fecsegő, nem untatta soha beszélgetőpartnereit, szűkszavú volt és azt hittem, titkol valamit. Aztán fény derült erre is. Rájöttünk, miről hallgatott. Előbb kiformálta magában Avraham Bogatir legendáját, ezt a mesteri zsidó parasztregényt, amelynek értékét Veres Péter is elismerte. Aztán írt mást is, színházi regénye például befejezetlenségében is remek életkép, hangulatjelentés az ötvenes évek vidéki színházi világáról. Most a könyvhéten az Ab Ovo kiadó megjelentette Ez is én vagyok című tárcáit Azt hiszem, igaza van az írónak, hogy talán azt kellett volna a kötet élére írni: Ez vagyok én. Tanúsíthatom, hogy ezek a művészet magasságából lenézett műfajok, a glossza, a szerkesztői üzenet, az aktuális tárca így kötetbe rendezve irodalommá emelkedik. Igazolja a szerzőt, aki a szerkesztőségi formában kapott ihlettől részegülten, mámorosan megalkotta őket, így része lesz annak az irodalmi hagyománynak, melyben a nagy elődök magnetikus erővel vonzódtak a szerkesztőségekhez. S napi írásaikból nemcsak a valóság jó ízeit érezte az olvasó, hanem azt is, hogy aki írta, annak van mondanivalója nemcsak az éppen megírandó témáról, de az Életről is. Ez sugárzik ebből a kis kötetből is. A napi aktualitás megnemesedik, átalakul, s a jelenkor képévé válik. Illés Jenő Főszerkesztő: Bernáth László Főszerkesztő-helyettes: Szerdahelyi Csaba Lapszerkesztők: Gajdics Ottó, Péli Elemér Vezető szerkesztő: Bonta Miklós (gazdaság) Rovatvezetők: Gyémánt Mariann (belpolitika), Kőrös László (külpolitika), Molnár Gabriella (kultúra), Thury Gábor (sport), Dudás Dénes (képszerkesztő-fotó) Rovatszerkesztő: Adonyi Sztancs János (Péntek Esti Páholy) Művészeti vezető: Horváth Gyula Gábor Napos tervezőszerkesztő: Miklós Dániel Kiadja: a Pelikán Kiadó Felelős kiadó: Tarján Miklós Lapigazgató: Kiss Pál Hirdetési igazgató: Bálint Bea Hirdetésfelvétel: 1962 Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Tel./fax: 118-9923 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1962 Budapest Ügyeletes szerkesztő: 138-4062 Telefon: 138-2399, 138-4300. Telefax: 138-4550, 138-4058 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága. Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir), 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir Postabank Rt. 219-98636,021-02/99 pénzforgalmi jelzőszámára. Előfizetési díj: egy hónapra 470 Ft, negyedévre 1410 Ft, fél évre 2820 Ft, egy évre 5640 Ft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné mb. vezérigazgató ISSN 0133—2201 Bohumil Hrabal könyvei mindig percek alatt elfogynak, hiába egyre drágábbak. Mert tud valamit, amit csak nagyon kevesen: hamisítatlan, természetes életerő árad az írásaiból, szeret és megért bennünket, minden gyarlóságunkkal, hibánkkal együtt. Úgy bölcs, hogy közben felvidít és nem kioktat. Ezért nem hivatkozunk megromlott anyagi helyzetünkre: megvesszük a könyveit. Szerencsénkre az Európa is folytatja a cseh író műveinek kiadását, immár a 11. kötettel. Nem keletkezésük sorrendjében jelentek meg a regények: hamarabb olvashattuk (és Menzel jóvoltából láthattuk is) a később íródott Sörgyári capricciót, a Díszgyászt vagy Harlekin millióinak történetét, mint az idei könyvhétre megjelent, a hetvenes években íródott művet. Ezért aztán már régi ismerőseink a városka lakói, akiket Hrabal „A városka, ahol megáll az idős’' című „szövegében” (ő nevetzi így) mutatott be először. Mi már sokadszor szívesen találkozunk az örök realista Francinnal, az elnyűhetetlen Pepin bácsival, anyuval és a többiekkel. Újra bejárhatjuk az ismerős helyszíneket, a sörgyárat, a folyópartot. Ha megszomjazunk, vagy elfáradunk, betérhetünk Pepin bácsival a hangulatos kisvendéglőkbe, ahol gyönyörű nők szolgálják ki a kedves vendéget. Proust „Az eltűnt idő nyomában” járt. Hrabal a megállt időt keresi. Igazi emlékező regényt írt, az irodalomtörténészek ezt tartják a legjobbnak a hetvenes években született alkotásai közül. Rabul ejt a nosztalgia és melankólia, szomorúság és komikum összetéveszthetetlen drabali keveréke, az aranyidőknek, a gyerekkor világának mesteri felidézése. y Ugató Yvette ---------------------A megállt idő nyomában A szocreál stílusú berlini Magyar Házban nincsenek csillárok, így aztán pótszékezni kellett a hét végén a nagytermet, hogy beférhessen a mintegy 200 néző, akik kíváncsiak voltak Bródy János koncertjére. A Haus Ungarn igazgatója, Dalos György rövid köszöntőben üdvözölte az örökifjú zenészt, aki „nemzedéki élményt” jelent nekünk magyaroknak, s még németeket is becsábított az intézménybe. A legfiatalabb néző az első júniusi hét végén minden bizonnyal az az édesanyja fiedelére tapadó csecsemő volt, aki még a jövő évezred közepén sem éri el a nyugdíjkorhatárt! Zömében persze a negyvenes korosztály jött el Bródy koncertjére. És nem kellett csalódniuk a saját bevallása szerint „ötven éve rekedt” művészben. Fekete gitár. Farmernadrág és mellény. Vázában sárga rózsák. Síri csend és tapsorkán. Akik nem váltottak 20 márkáért jegyet, azok az előtérben kivetítőn élvezhették Bródy Filléres emlékeit. Másfél órán keresztül. „Levegőtlen volt a terem. Kihagytam pár számot, mert leesett a vérnyomásom, de jó hangulatú volt a koncert” — mondta a fellépést követően lapunknak Bródy a Café Haus Ungarn egyik szegletében. „Következő külhoni turnénk Szlovákiába vezet” — tudtuk meg Mentler Krisztinától, a művész menedzserétől. Bródy János koncertje, melynek apropójául a berlini Magyar Kolónia 150. születésnapja szolgált, még sokáig emlékezetes marad. A telt ház nemcsak Haus Ungarn ban ritkaság! Mr. G. (Berlin) -OBerlinben is nyílik még a sárga rózsa KULTÚRA PUrls^u CA -------------MHIM 1996. június 3., hétfő : ---- -gfW Lesz-e köteted?]^ főtő barátom sóhajt: Jaj, istenem, naponta szívem-be bokszol valaki. Hol egy régen látott rokon, hol egy kulturális berkeken kívüli, mit sem sejtő jóbarát. Egy ölelésnek szánt kérdőmondattal verik a szívemet. Kérdezik és kérdezik, nem állítok-e össze mostanában verseskötetet. Hiszen korábban, ha nem is gyakorta, de megtettem ezt, mi több, megtétették velem. Most meg immár majdnem évtizede egy kötetecskével sem gyarapítottam a könyvespolcokat. Fáj tehát a kérdés. Olyan, mintha betetőzetlen házam előtt ácsorognék, kolduszsebbel, s megkérdezné valaki: mikor fejezed be az építkezést. Mintha gazos kertem közepén heverésznék gyöngén, szinte halálos betegen, s rám ripakodnának, hogy miért nem teszek rendet. És az ölelésnek szánt kérdőmondatra kénytelen vagyok rezignált szavakkal felelni: nem állítok össze mostanában, de talán már soha sem. Mert ez az igazság, ez a realitás. Pedig írok, születnek a versek. Talán szebbek, jobbak, igazabbak, mint valaha. Fiúk mélyén dossziékoporsóban feküsznek. Ha úgy tetszik, kötet ez! Egy példányos kötet. Címe is van, igaz, furcsa címe: Hobbikért. De megmagyarázom, hogy mit takar ez a cím. Ha már nagyon üvölt belőlem a közlési vágy, csakcsak előveszem, s egy-egy régi barátnak úgy mutogatom, mint mások a szépen gondozott hobbikerteket. S ha azt látom, hogy versem csak egy picike húrocskát is megpendít bennük, szüntelenül keserű számszögletében csak feldereng egy pillanatra a mosoly. Esztendeje egy vakmerőségig bátor könyvkiadó pedig noszogatott. De nem és nem! Hiszen látni lehet a kötetem sorsát! Raktártömegsír, majd előbb-utóbb olvasatlanul zúzda. Mert verskötetnek most a piac legeldugottabb sarkában sem adatik gyékény. M akkor minek szellemi és anyagi energiát áldozni reá? Jaj, minek! Gutenberg János mester nem erre találta ki a nyomdamasinát! S a másik János mester, a fantasztikus Neumann János sem azért alkotta meg századunk csodáját, a számítógépet, vagyis a szövegszerkesztő ősét. A kitűnő riporter Bajor Nagy Ernő tényfeltáró cikksorozatát olvasom a Szabad Földben a mai magyar könyvek sorsáról. Sajnos porig lesújtóak kitűnő kollégánk tapasztalatai. Pesten és vidéken egyaránt. Például Szabolcsban is járt, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Váci Mihály, Végh Antal, Galambos Lajos és annyi más klasszikus és leendő klasszikus magyar író és költő szűkebb hazájában. Ibrány község parányi könyvesboltjában megtudja, hogy sajnos egyre csökken a forgalom, az embereknek nincs pénzük rá, hiszen ott is rendületlenül növekszik a munkanélküliség, tehát a szegénység. Két-háromszáz forintot még csak-csak áldoznak egyesek a könyvre, de csak a krimire vagy a limonádé ízű szerelmes regényekre. Hát verseskötetekből mennyi fogy? Azt mondták neki: ha félévenként elmegy egy-egy kötet, az már sikernek számít. Kedves barátaim, ezért nem állítok össze mostanában verseskötetet! Pedig ilyentájon, a könyvek ünnepének idején, az alkalmi sátrakat látván, még fokozottabban fájnak a ■ L__ szívenütések. -1 n , \J Lai°s , Találkozás Makine-nal: A FRANCIA HAGYATÉK BUDAPESTEN , ■ . Egy mára világszerte ismert fiatal írót ismerhetünk meg az idei könyvhét alkalmából. Andrei Makine, az Oroszországban született, tíz éve Franciaországban élő író új könyvét huszonnégy nyelvre fordították le, világsiker. Két évig dolgozott A francia hagyaték című megrendítő regényén, ma pedig Goncourt-díjjal a zsebében járja a világot, s könyve mindenütt pozitív fogadtatásra talál. — Mit jelent, hogy megkapta a Goncourt-díjat? — Franciaországban ezerféle díj van, de ez elképzelhetetlenül nagy, szinte mágikus dolognak számít. Rögtön nagyon nagy népszerűséget, olvasottságot hoz az embernek, a Goncourt előtt harmincezer olvasóm volt, most hétszázezer van, és akkor még külföldieket bele sem számoltam... Huszonnégy országban fordították le a könyvet, szóval egy ideje már jól működött a regény, de hát ez a Goncourt logikája: sohasem adják nem olvasott, elszigetelt, kezdetben nem sikeres regényeknek. Olyanok kapják, akik már amúgy is feltörőben vannak és széles körben olvasottak. — Milyen volt a francia fogadtatás? — Mivel ez egy nagyon médiaközpontú díj, körülbelül kétezer cikk született a regényről és több tucat tévéfelvétel. Közben egész Franciaországot bejártam, hogy bemutassam a regényt. — Könyve, másik hazájába, Oroszországba is eljutott? — Részletek már megjelentek ugyan, de az egész regényt csak októberben fordítják majd, már több meghívást kaptam, hasonlóan, mint Magyarországra most. Arrafelé mindenki azt hiszi, hogy csak ők ismerik Oroszországot igazán, úgyhogy fel vagyok rá készülve, hogy elolvassák, s azt mondják, nem, ez nem az igazi Oroszország. — Franciának vagy orosznak tartja magát? — Kötelező besorolnom magam? Franciául írok, mégis Oroszország formált, tett olyanná amilyen vagyok. Biztos, hogy ha ma visszatérnék Oroszországba, egy másik országot találnék ott, amelyhez nekem már nem ilyen szempontból van közöm. Számomra hamis vita, hogy valaki orosz-e vagy francia. Az irodalom, a művészet nyelve identitáson, nyelven felüli dolog. Nem az a lényeg, hogy az ember milyen nyelven ír. — Hol szeret élni? — Szívesen költöznék ide, Budapestre, egy pár hónapra, vagy akár egy évre. Például a hetedik kerületbe, tetszik nekem. Nagyon szeretem Párizst, de szeretek változtatni is. — Könyvében mennyi a valódi múltja s mennyi a kitaláció? — Rengeteg gyermekkori élményem van benne, mégis a legtalálóbb erre az volna, hogy minden kitalált, tehát minden igaz — hiszen amit leírunk azt belülről már átéltük. .. göttler W* L U°' oU ij ív Vf*"*"