Esti Kurir, 1926. március (4. évfolyam, 49-73. szám)
1926-03-02 / 49. szám
8. oldal Az amerikai nők — a sportladyk — az idén télen önedzés céljából háborút üzentek a hidegnek. Szellős ruhákban dacoltak a téllel, s a divatot persze mindenki átvette, akinek nem volt téli bundája. A CSILLAGOS ÉGBOLT MÁRCIUS HAVÁBAN A kalocsai Haynald obszervatóriumból jelentik: Március hónapban este 8 órakor az Ikrek épen a délkörben tartózkodnak, igen magas állásban. Alattuk a Procyon nevű fényes csillagot figyelhetjük meg. A délkörtől nyugatra,alacsony állásban a Szirius tündöklik, kissé magasabban a pompás fényű Orion csillagkép áll, majd tovább a Bika és Fiastyúk csillagképek következnek és igen magas állásban a fényes Capella. Ez utóbbitól a nyugat felé a Perzeus és az Androméda. Keletre a Zenittől az Oroszlánt figyelhetjük meg, míg északkeleten a fényes Arkturus emelkedik, a Nagy Medve alatt. A Merkúr márciusban az esti égen kereshető fel. Legjobban a hónap közepén látszik. Március 31-én már közelebbi együttállásba kerül a Nappal és ezért nem észlelhető. A Vénusz ebben a hónapban a reggeli égen tündöklik. Március 14-én látható legnagyobb fényességében. Már hajnali 4 órakor felkel. — A Mars márciusban a Sasittariusban kelet felé mozog. Hajnali 4 órakor kel. — A Jupiter márciusban a Capricornusban tartózkodik. Reggeli 6, később 4 órakor kel és már délután 3 óra előtt lenyugszik, miért is nem észlelhető. A Saturnus a Libra Scorpió csillagok között áll e hónapban. Éjjel 10 óra után kel és reggel 4 óra körül megy át a délkörön. NAPIREND 1926 március 2. Kedd. Róm. kath.: Melinda. Prof. Melinda. A Nap kél 6 óra 40 perckor, nyugszik 17 óra 44 perckor. A Hold kél 20 óra 35 perckor, nyugszik 8 óra 9 perckor. Miniszterek fogadnak: Földmívelésügyi miniszter 12 óra után. Honvédelmi miniszter 12 óra után. Pénzügyminiszter 5 óra után. Nyitvalevő múzeumok: Nemzeti Múzeum 10—12. Iparművészeti Múzeum 9—V1 2. Mezőgazdasági Múzeum 10—1. Ráth György Múzeum 9—12. Szépművészeti Múzeum régi tárlat 10— 12. Nyitvalevő könyvtárak: Városi nyilvános könyvtár 9—7. Akadémia könyvtára 8—7. Egyetemi könyvtár 9—7. Nemzeti Múzeum könyvtára 9—4. Erzsébet népakadémia könyvtára 5—8. Iparművészeti Múzeum könyvtára 9—X,2 és 3—8. Ernst Múzeum Szinyei-Merse Pál-társaság kiállítása 9—4. Délután 5 órakor a Közmunkatanács ülése. Délután 6 órakor Turóczi Trostler József író előadása az alapítványi leánygimnáziumban. (VI., Munkácsy u. 5—7.) „Goethe úttörői és kortársai" címen. Délután 2 órakor a postaüzemi és műszaki üzemi tisztviselők országos egyesületének választmányi ülése (Rákóczi út 30.) Kézfertőtlenítésnél nélkínözhetetlen a CsilKüRUt Kedd, 1926 március 2 BESZÉLGETÉS BERLINBEN KERNSTOCK KÁROLLYAL Kernstock szerint szexuálpathologikusok azok, akik Dugoních utcai freskóját erkölcstelennek találják *“ 1 ‘'vnJMXiVtx.' m — .......— „Jó lesz ezekre az urakra vigyázni, nehogy kárt tegyenek a romlatlan ifjúságban“ — Kernstock a freskóbotrány erkölcsi része ellen nem is védekezik Berlin, március 1. (Az Esti Kurír tudósítójától.) Az ismeretes budapesti freskóbotrány ügyében felkerestem Kernstock Károlyt, aki éppen Berlinben tartózkodik, hogy megkérdezzem, mi a véleménye arról a különös akcióról, amely az „ősemberek“ című freskóját, mint erkölcstelen alkotást el akarta távolítani a főváros Dugonics utcai elemi iskolájának tornaterméből. A freskóbotrányról (amely mint az Esti Kurír szombaton jelentette, már elsimult, miután a főváros zsűrije az alkotást egyhangúan művészi értékűnek" jelentette ki) Kernstock Károly a következőket mondotta: — Ez az úgynevezett kultúrakció egy rendes és egy igen tisztességes képem körüli kavarodás. Nem tudom, kik a kép rágalmazói, micsoda művészi és erkölcsi múltjuk, jelenük van, mit alkottak, tettek-vettek, a magyarság erkölcsi tőkéjét mi működéssel gyarapították. A Dugonics uccai képem őskori vadászokat ábrázol. A képnek páthosza van, de erotikája! Ezek az erős ifjú férfiak, akik kürtszóval, dárdával mammutokra vannak vadászatra indulóban, ezek az ifjú és kemény férfitestek csak olyan emberekre hathatnak érzékileg, kik szexuálpathológikusok. Jó lesz ezekre az urakra vigyázni, nehogy romlatlan testű ifjainkban kárt tegyenek. A nyilvánosságot, mint hallom, ezek az urak félik. Titkolják, hogy kik azok, akik a képet erkölcsrontónak találják. Nem is az erkölcs védelméről van itt szó, ha az volna a cél, megengednék, hogy a képet láthassák és nem zárnák el a nyilvánosság elől. Megengednék a kép számára azt, hogy a rágalom ellen belső szépségeivel védekezhessen. A kép tuladonjoga a fővárosé, tizenkét év előtt lett azzá. Az erkölcsi tulajdon azonban az enyém és a magyar kultúráé. Minél több az ilyen képromboló odahaza, annál nagyobb szüksége van a magyar művelődésnek az ilyen és ehhez hasonló szépségű művelődési alkotásra. A magyar kultúra, amint ön mondja, védekezik a képrombolók ellen. Én?! Nekem a dolog erkölcsi része ellen nincs miért védekeznem. Célom, amint azt mindenki láthatja, az volt, hogy a sport szépségeit és a férfias bátorság szimbólumait adjam a serdülő legény kék fantáziája elé. A kiváló művész ezután elmondotta, hogy a jövő héten Párizsba utazik, s hosszabb ideig marad a francia fővárosban . Rózsa Károly lesz a gázgyár vezérigazgatója. Legutóbb, egy pártközi konferencián Repka Ferenc főpolgármester felvetette a gondolatot, hogy a gázgyárban megüresedett vezérigazgatói helyet Slózsa Károllyal a kitűnő szakemberrel kellene betölteni, aki mint helyettes vezérigazgató eddigelé kifogástalanul állta meg helyét Minthogy a főpolgármester propozícióját valamennyi pár képviselői helyeselték, bizonyosra vehető, hogy a fővárosi tanács legközelebbi ülésén megválasztja Rózsát a gázgyár vezérigazgatójává. ■ — Községi jegyzők rendkívüli közgyűlése. Az állami, vármegyei és államvasúti közalkalmazottak státusrendezéséről szóló rendelet a múlt év december havában megjelent és ennek dacára a községi jegyzők, orvosok, mérnökök, írnokok fizetésrendezése még mindig késik. A községi tisztviselők, már három hónap óta várják, hogy az ő fizeésüket is rendezzék és a hosszú késedelem "által okozott elkeseredés arra kényszerítette az Országos Jegyzőegyesület vezetőségét, hogy státusbeli érdekeinek védelmére rendkívüli közgyűlést hívjon össze. A közgyűlés március 20.-án lesz a régi országházban. _ Házasság. Buchbinder Ilus és Brad Emil jegyesek. — Rozgonyi udv. és kamarai fényképész Kálvintér 5. és Üllői út 34. szám alatti műtermeiben*művészi felvételeket mérsékelt árban készít. — Iparosok, munkaadók figyelmébe. A Patronázs Munkaközvetítő (V., Markó ucca 12. Telefon : 158—17.), mely a m. kir. állami átmeneti fiúotthonnal kapcsolatban működik, bármely szakmában különböző korú tanoncokat, kifutókat és gazdasági munkásokat készséggel közvetít Vidékre is. — Késelés a Zuglóban. Simon István 28 éves napszámost a Zugló utcában ma éjszaka egy ismeretlen férfi megtámadta és összeszurkálta. Életveszélyes állapotban vitték a mentők a Rókus-kórházba, a támadó kilétének megállapítása érdekében pedig a rendőrség a nyomozást megindította. — Előadások az új francia lyráról. Szegi Pál a legújabb francia költészetről két előadást tart, és pedig: március 4-én este fél 8 órakor az Idő Nemzetközi Nyelv Egyesülete helyiségében (Wekede Sándor u. 9. III. 15.) „A mai francia Igra kialakulása" címmel; továbbá március 5-én este 8 órakor a Vajda Jánostársaság meghívására az Újságírók Egyesületében, Rákóczi út 10, „Guilleaume Apollinaire és az új francia Igra" címmel. Vendégeket mindkét helyen szívesen látnak. — Meghalt, mert a szomszédban verekedtek. A Szerb utca 9. számú vendéglőben rövid szóváltás után a vendégek összeverekedtek. A verekedés izgalmai következtében a vendéglővel szomszédos lakásban lakó Pap Albert 41 éves köztisztasági munkavezető régi idegbaja miatt hirtelen rosszul lett, összeesett és meghalt. A holttestet a törvényszéki orvostani intézetre szállították. — A házi tűzhely falun. A technológiai és anyagvizsgáló intézetben (VIII., József körút 0.) március hó 3-án, este fél 7—8 óráig Kund Ede gépészmérnök „A házitűzhely falun" címen előadást tart. Az előadás látogatása díjtalan. — Ügyvédi hír. Dr. Detre János ügyvéd irodáját Szegeden, Valéria tér 10. szám alatt megnyitotta. Telefon : 10—20. — Statisztika az embervédelmi kiállítás keretében. A Nemzetközi Embervédelmi Kiállítás vezetősége a faji és társadalmi egészségtan minden alaptételét a legszigorúbb kritikát álló statisztikai kimutatásokkal fogja igazolni. A háború előtti, alatti és utáni összehasonlító számadatokkal fogja a születések, a házasságok, válások, megbetegedések és halálozások ingadozását bemutatni. A mezőgazdaság, a kereskedelem és ipar az embervédelemmel kapcsolatos áldozatai hasonló beállításban nyernek tudományos feldolgozást. Nem , száraz számadatoknak halmaza, unalmas, a nagyközönséget nem érdeklő görbék és oszlopok fogják e célt szolgálni, hanem élénk, lehetőleg figurális összeállítások színes fényhatásokban tündöklő automaták fogják a célt szolgálni. — Panaszkodnak a jubilánsok. Kommentár nélkül adjuk a következő levelet: A BSzKRT mióta nincs külön városi és közúti vasúttársaság, első ízben jutalmazza azokat az alkalmazottakat, akik legalább 25 esztendeje szolgálják a villamosvasutakat. Azelőtt is szokásban volt ez a jutalmazás, a jubilánsokat oklevéllel tüntették ki, most is egy-két havi fizetést adnak jutalmul, de csak tzoknak, akik éppen most töltik be a 25—30—35—40—45 éves szolgálatukat, de nem jutalmazzák azokat, akik 26—29 éve szolgálnak. Igaz, hogy ezekre majd a 30 éves jubileumokon sor fog kerülni, de sérelmes ez az intézkedés azokra, mert ezek elesnek a 25 éves jubileum ajándékától, holott ezt eddig még mindenki megkapta jutalmul, aki elérte a 25 esztendőt, csak azok nem kapják meg, akik azóta jubilálhatnak, mióta egységes a vasutak kezelése. A hivatalos panasz nem sokat ér, ezért fordulunk a nyilvánosság elé . . . AZ ESTI KURÍR TÁBORA: A MAGYAR POLGÁRSÁG TAIJBER PIUMZIORBAZIA Elsőrangú orth. kóser konyha, komfortos szobák Tulajdonos:TIAXSIL JI.ÍNTOX IldFOE-ilBBilZIl fl-up A Céhbeliek Harmadfélszáz festmény, rajz, szobor várja a művészet barátait a Nemzeti Szalonban, ahol tegnap nyílt meg a Céhbeiek hatodik kiállítása. A Céhbeliek meghatározás nem jelent egyebet, mint hogy ebben a csoportban csak hivatott művész van és a kiállításuk, teljességgel igazolja, hogy a csoport művészei hivatott reprezentánsai a magyar képzőművészetnek. Két nagyobb gyűjtemény kívánkozik a tudósítás élére: Nagy Sándoré és Kövesdy Gézáé." Nagy Sándor a ciuvnquecento honfestői szerint, érzések, gondolatok, fantáziák képírásával ad formában tökéleteset, színben finomat, tartalomban küllőit. Mozgásstúdiumai forrásmunkajellegűek. Kövesdy Géza szénrajzain kívül egy hatalmas méretű olajvászna, „A vadászat" adja a kiállítás egyik legnagyobb értékét. Az erő és , nansát' a nyersem tansúlyával szemben a női báj, színben és formában adják a kompozíció harmóniáját. Déry Béla is nagyobbszámú képpel szerepel. Halk tónusú hollandi képei és egy melegérzésű rálátásos Múzeumkert képe megállítják a nézőt. Nagyszerű lelki rajz Czencz János : „Hiúság" című képe, Baranszky E. László : „Őszi reggel“-e csupa poézis. Csánky Dénes ezúttal csupa komoly hangulatot hozott, de ez a komolyság nem komor, hanem a zavartalan nyugalom, a megbékéltető hallgatagság áhitatos csendje. A Rákosi malom szépe ezenkívül technikai bravúr is. Kitűnőek Edvi Illés Aladár Varrólánya, Hornyay Ödön Mária unokám, muzeális Glatz Oszkár A jegygyűrű című zsánerképe, beszédes lélekrajzok Gábor Móric és Balló Ede portréi és a naturalizmus hittel teli példáját adja Kunffy Lajos. Mesteriek Kunwald Cézár reflexdúsképei, szívderítő a mesemondó Jaschill Álmos, erőteljes Kotász Károly Tivornya című képe éscsupa költészet a hangulatokkal teljes Kató Kálmán, aki ezúttal jelentékeny számú képpel szerepel. Az „Utolsó napsugár" kedves melanchóliája ritka szép. Izzó fonóság ömlik el Raab Ervin képein, ismert értékek Kukán Géza, Mérő István, Nadter Róbert, Bánfi Miklós, Leelmer Jenő, Major Jenő, Zádor István párázó színű portréi, Rudnay Gyula mély tüze, Szlányi Lajos és Vass Elemér hithű naturalizmusa, Ungváry Sándor üvegfestményei egytől-egyig komoly értékei a kiállításnak. A szobrászok gyűjteménye is nagyon értékes. Ilorvay János három síremléke megrázó erejű. Kisfaludy Stróbl Zsigmond márvány képmásai megelevenedőek és előkelő finomságúak Lux Elek szobormásai. Gondolatdús Petri Lajos: Bér Dezső síremléke s mélyen szántó Sidló Ferenc Sötétség, Mese szobrai. Dankó József Fekvő nő terrakottája klasszikus s erőtől duzzadnak Pásztor János, Teles Ede és Szentgyörgyi István. A kézplasztika néhány remek példányát látjuk Bercin Lajos és Beák Ö. Fülöp gyűjteményében. A kiállítás rendezése és külsőségei is hozzájárulnak ahhoz, hogy a Céhbeliek e hatodik kiállítása nevezetes maradjon. (k. m.) (—) Hibaigazítás. A Műcsarnok téli kiállításáról írott tudósításunkban néhány név hibásan jelent meg. Z. Hadzsy Olga, Lom Ilus, Lengyel Reinfuss Ede, Porter Paula és szentgyörgyvári Gyenes Lajos a helyes névsor, s Gyenes Lajosnak nem virágdíszletei, hanem virágcsendéletei vannak a tárlaton. (—) József főherceg a Szinyey-kiállításon. A Szinyey-Merse Pál Társaság Ernszt múzeumbeli kiállítását, amelyet a közönség kívánságára még ezen a héten nyitvatartanak, tegnap meglátogatta József Ferenc főherceg, akit Ernszt Lajos, dr.Lázár Béla és Vidovszky Béla fogadtak és kalauzoltak. A főherceg elragadtatással nyilatkozott a kiállításról és egy óránál hosszabb időt töltött a múzeumban. A kiállítás március 7-én feltétlenül bezárul. HEH, MITAGESSI ABBAZIA a Déli sétányon, a Quitta-füdő felett megnyílt. Magyar háztlajdonos: Mesasléky Béla. Felvilágosítást ad: Budapest, Andrássy út 55. szám Telefon: 22-41. Bárczai Béla. Szeszett festete bőrpénztárca Becsületes megtaláló,akinek a benne levő okmányok éréktelenek. 500.000 korona jutalomban részesül, roicíi íiéiDu zongoraművész, V Frangepán ucca 7G. f. 1. vá **ru'’ ékszer vagy egyéb férj íS vumu imr'l1*ezet mellett azonnalM ív Háltóhitelt nyújt azr Bü/J mr.-t. al M B.fK*a bank Üzlete Vll, Kertész ucca 27 VSSfdiSSillüütf"**111^ Telefon : J. zsef 150 93. GOORRICH M AZ UTAK KIRÁLYA SZILÁRD BÉLA VI., Lázár ucca 14 ^ Tel.: 131—2S. mawammMcanniM—«—g“—,»J''Is^^**v^alTgHiifflHTrirrtWBiraT—haigpgMl^nB Bútorok részletre készpénzárbap .............................. garancia mellett Ulandó nagy fútorkiállítás itelközeli ' S 0WV asztalos bútorüzem " nélkül LM ni IvMYWünVj,M Dohány u. 62