Észak-Magyarország, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-01 / 205. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJa XXVI. évfolyam, 205. szám óra: 80 fillér Tanévköszöntő Ma valamennyi településen — városban és falun egyaránt — ünneplő ruhás fiatalokkal telik meg az utca. A tanévnyitó ünnepségekkel megkezdődik az 1911—72-es tanév. A tanévnyitó mindig ünnepélyes. Az volt, és az lesz. Ilyenkor a nyári naptól barnultan, kicsit mindig meghatódottan fogadják meg a diákok: szorgalmasabbak lesznek, komolyabban veszik a tanulást. Mert az ünnepélyes aktus, a tanévnyitó tíz munkával, kemény tanulással teli hónapot jelent... Mert minden esztendő meghozza a maga újdonságát, a maga új tanulnivalóját... Az örök körforgás, a szeptemberi újrakezdések nem egyhangú monotóniát jelentenek. Minden tanév új , új feladatokkal, új erőpróbával. Ez a szeptember is meghozta a maga újdonságát. Nemcsak azzal, hogy a legkisebbek ismét átlépik az iskola küszöbét. Bár a megyében 11 ezer 250 kisdiák számára kétségtelenül ez jelenti a változást. De szinte mindenütt szebb lett, megszépült az iskola, gazdagodtak a szertárak is. Borsodban a mostani tanév»' ‘ 'r\ -JO -'Uni/,. nos iskolai és 8 középiskolai tanterembe először lépnek diákok. A mai csengőszó csaknem 90 ezer 6—18 éves fiatalnak jelenti: véget ért a szünidő, véget ért a nyár. Új tanév, új feladatok. Banálisnak tűnő megállapítás. Mégsem az. Nem, mert korunk rohanó tempója, az ismeretek szüntelenül gyarapodó tárháza diákok és a pedagógusok elé is odaállítja a maga követelményeit, akadályait, melyekkel megbirkózni — eredményesen megbirkózni — csak kitartó, egyenletes szorgalommal lehet. Önfegyelemre, szigorú, nagy akarásra van szükség, hogy — mily gyorsan halad is az idő — tíz hónap elteltével tanár, s diák nyugodtan nézhessen egymás szemébe. Mert a számadás nagyon hamar eljön. A tanév szürke, munkás hétköznapjai gyorsan elrepülnek. Nem lehet várni, nem lehet halogatni a „munkát”. Ha csak nem akarunk elégedetlenek lenni önmagunkkal. Ma egymást köszönti tanár és diák. Szép terveket szőnek, s talán fogadkoznak is. De holnap már nem az ünneplő ruhát, hanem a sötétkék iskolaköpenyt veszik magukra a tanulók. És a csengőszó szabályos váltakozása a mindennapok munkájának kezdetét jelenti. A mai ünnepélyes tanévnyitókkal az 1911—72- es iskolaévet, az emberi tudásvágyat köszöntik mindenütt az iskolákban. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes Latin-Amerikába utazik Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese a hivatalos meghívásoknak eleget téve a közeljövőben Argentínába, Chilébe, Peruba és Ecuadorba látogat. Utazásának célja a Magyar Népköztársaság és a meglátogatandó országok közötti kapcsolatok erősítése, gazdasági együttműködésük bővítése. A miniszterelnök-helyettest elkísérik a Külügyminisztérium, a Külkereskedelmi Minisztérium és Nemzetközi Gazdasági Kapacsolatok Titkárságának magas rangú képviselői. A dr. Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes vezette delegáció a legmagasabb szintű magyar küldöttség, amely a második világháború óta dél-amerikai országokba látogat. (Kivéve azt a delegációt, amely Cseterki Lajos vezetésével az Elnöki Tanács képviseletében Allende chilei elnök beiktatásán vett részt.) Mind a négy országgal — ahova Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettes a közeljövőben ellátogat — kereskedelmi megállapodásunk van, amelyben kölcsönösen a legnagyobb kedvezmény elvét biztosítjuk egymásnak. forgalom alakulása, növekedésének dinamikája azonban eltérő. Magas rangú vendégek a vadászati világkiállításon Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának és Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének társaságában, kedden felkereste a vadászati világkiállítást. A vendégeket a világkiállítás főbejáratánál Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese és dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter fogadta. A vendégek a kiállítás központjában tájékozódtak nagyszabású vadászati-természetvédelmi bemutató szakmai részleteiről, adatairól, majd körsétára indultak. Elsőnek a díszcsarnokot keresték fel. A magas rangú vendégek nagy érdeklődéssel tanulmányozták az egyes országok vadászati kultúrájára leginkább jellemző, nagy gonddal válogatott gyűjteményeket. Súlyos harcok Kambodzsában Kambodzsai kormánycsapatok kedden kétszer is súlyos harcokba keveredtek a felszabadító erőkkel. Egy Phnom Perth-i katonai szóvivő bejelentette, hogy erős támadás érte a fővárostól 24 kilométerrel keletre állomásozó kormánycsapatokat. A harcba amerikai repülőgépek is beavatkoztak. A felszabadító egységek kedden támadást intéztek a Phnom Penh-i kormánycsapatok ellen Kompong Thorn környékén is. A szóvivő nem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni, de katonai körök elmondották, hogy a kormánycsapatok helikopterei állandó bevetésben voltak, hogy a sebesülteket a frontvonalról Phnom Perehbe szállítsák. Kína az ENSZ kapujában Szeptember 21-én még hivatalosan az nyílik ENSZ közgyűlésének ülésszaka — jelentette be hétfőn az ENSZ szóvivője. Az általános vita szeptember 27-én kezdődik, de a küldöttek felszólalásai valószínűleg még októberben is tartanak. A jelenlegi ülésszak legfontosabbnak ígérkező kérdése a Kínai Népköztársaság felvétele az ENSZ-be. Fukuda Takeo japán külügyminiszter hétfői sajtóértekezletén kijelentette: „Nagyon valószínű”, hogy országa állást foglal egy olyan határozat mellett, amely „fontos kérdésnek” minősítené Tajvan kizárását a világszervezetből. Ha ezt a határozatot a közgyűlés elfogadja, Tajvan kizárásához kétharmados többségre lesz szükség. Szerda, 1971. szeptember 1. Miskolci fények Fotó: Laczó József Jt otthon is szakmunkástanulóknak Tegnap, augusztus 31-én délelőtt ünnepi eseményre került sor Szerencsen. Felavatták a 118. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola új, hattaritermes épületét. A 3 és fél millió forint költséggel épült oktatási intézményben 34 községből több mint 500 fiatal sajátítja el a szakmunkásképzés elméleti anyagát. Az ünnepélyes avatón Dobnai Gyula, a szakmunkásképzés megyei igazgatója köszöntötte a részvevőket, majd Létási István, a MÜM szakoktatási főosztályának helyettes vezetője mondott ünnepi beszédet. Szólt szakmunkásképzés feladataiaról. — A technika csak munkafeltételeket biztosít a társadalom számára. Kell, hogy megfelelő szakmai felkészültségű, művelt emberek éljenek benne, mert csak így [UNK] valósíthatjuk meg önmagunkat — mondotta többek között avatóbeszédében. Régi hagyománya van Szerencsen a szakmunkásképzésnek. Már az 1880-as években működött itt vasárnapipari iskola, de mindmáig csak „albérletben” tudták biztosítani a szakmunkásutánpótlás oktatását, nevelését. A Szerencsen tegnap átadott új oktatási intézmény első a sorban: mankástörvény Az új szakszellemében itt költözött saját otthonba a szakmunkásképző iskola, melyben 26 féle szakma elméleti tananyagát sajátíthatják el a fiatalok. Az új intézményt — melynek avatóünnepségén jelen volt Asztalos János, a megyei pártbizottság, Antal Béla, a Szerencsi járási Pártbizottság képviselője és Tóth Lajos, a községi tanács elnöke, valamint a község és a járás párt-, állami, tömegszervezeti és gazdasági intézményeinek vezetője, Bánhegyi Gyula igazgató vette át a nevelőtestület és a diákság nevében. Képviselők a katonáknál Katonai bemutatót tekintett meg kedden az országgyűlés honvédelmi bizottsága néphadseregünk egyik dunántúli hegyi kiképzőbázisán. A látogatáson részt vett dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke és Oláh István vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, kiképzési főcsoportfőnök is. A bizottság tájékoztatót hallgatott meg a bázis tevékenységéről, a kiképzés programjáról, majd megszemlélte a bemutatót. Ennek során a képviselők meggyőződhettek arról, hogy néphadseregünk katonái képesek minden olyan harci feladatot megoldani, amit a kiképzési tervek előírnak. A honvédelmi bizottságnak bemutatott gyakorlatok arról tanúskodtak, hogy a felkészítés rendkívül alapos és eredményes. Ezt láthatták a képviselők a hegyi akadálypályán, a hegyi 16 előkészítő pályán, a függőhídon. A bemutató legérdekesebb és legizgalmasabb része volt, amikor 200 méteres hosszúságú drótkötélpályán kelt át az egyik alegység, teljes felszereléssel. Mindez mintegy 140 méter mély szakadék felett történt. A bemutatót követően a képviselők és a jelenlevő katonai vezetők szívélyes, baráti beszélgetést folytattak azokkal a katonákkal, akik a gyakorlatokat végrehajtották. A Lenin Kohászati Művek látképe.