Észak-Magyarország, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-03 / 1. szám
«LAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Losonczi Pál újévi köszöntője Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke január elsején újévi köszöntőt mondott a Kossuth rádióban és a televízióban. Tisztelt honfitársak! Kedves elvtársak! Ismét eltelt egy esztendő. Gondokkal és megpróbáltatásokkal nehéz tizenkét hónap áll mögöttünk. Válságokkal, feszültségekkel terhes világban, a vártnál nehezebb feltételek mellett kellett dolgoznunk. A kedvezőtlen változások év közbn, előre nem látható gazdasági, pénzügyi intézkedések meghozatalára kényszerítettek bennünket, hogy megvédjük az ország fizetőképességét és megőrizzük szociális vívmányainkat. A nehéz és bonyolult körülmények között elért eredményeink értéke így különösen nem lebecsülendő. Népünk szorgalmának és alkotóképességének köszönhetően lényegében a tervek szerint alakult az óesztendő mérlege. Legfontosabb társadalmi, politikai és gazdasági vívmányainkat megvédtük. Fejlődött iparunk, kiemelkedő eredményeket ért el mezőgazdaságunk. Javult külkereskedelmi mérlegünk egyensúlya. Tovább bővültek lakásépítési és kommunális beruházásaink. Mindezt egy olyan világhelyzetben értük el, amikor a nálunk fejlettebb országok sem találnak megoldást gazdasági bajaikra. Eredményeinkről, országunk stabilitásáról, állapotáról megbecsüléssel beszélnek határainkon túl is. Engedjék meg, hogy pártunk és kormányunk köszönetét tolmácsoljam honfitársaimnak a helytállásért, a nehéz körülmények közt végzett szorgalmas munkáért és a bizalomért, amely forrása és záloga eredményeinknek. Kedves elvtársak! Az 1983. évi népgazdasági terv a szokásosnál szerényebb mennyiségű növekedést irányoz elő. A világgazdasági hanyatlás következtében mind több akadályba ütközik termékeink külföldi értékesítése. A megváltozott körülmények most arra kényszerítenek, hogy mérsékelt növekedési ütem mellett a minőségi követelményeket helyezzük előtérbe. Ez nem kisebb, hanem nagyobb feladat, hiszen egy gyorsan változó világgazdaságban kell helytállnunk. Gazdasági szabályozóink is a jobb munkára ösztönöznek, sőt kényszerítenek is erre. Versenyképességünk növelésére hozott intézkedéseink kezdeti eredményei mutatkoznak abban, hogy az igényesebb hazai és külső piaci követelményeknek mind jobban eleget tudtunk tenni. Kedves barátaim! Szocialista társadalmunk eredményei az egyes osztályok, rétegek, csoportok, emberi közösségek támogatása nélkül nem valósulhattak volna meg. Szocialista nemzeti egységben munkálkodunk közös céljainkért. Ebben jut kifejezésre a párt, a kormány és a nép közötti kölcsönös bizalom, ami nemcsak feltételezi, de kívánja is az alkotó vitát. Kibontakozó szocialista demokráciánkat a nyíltság, a sokszínűség és az őszinteség élteti. Ez egyaránt jelenti a jogok kiteljesedését és a felelősségvállalást közös dolgaink előrevitelében Szocialista elveink, de igazságérzetünk is követeli a színvonalasabb, az eredményesebb munka méltóbb megbecsülését, ugyanakkor az emberiesség szellemében a társadalom legnehezebb körülmények között élő rétegeiről való fokozottabb gondoskodást is. Kedves elvtársak! Békés építőmunkánk hazai feltételeit nehezíti a nemzetközi helyzetben kialakult feszültség. Külpolitikai törekvésünk, hogy az államok közötti viszonyt az enyhülés légköre hassa át. A békés egymás mellett élés szellemében minden országgal és népnél a kölcsönös előnyök alapján jó viszonyra, együttműködésre törekszünk. Változatlanul küzdünk azért, hogy az országok közötti vitás kérdéseket tárgyalások útján, békés eszközökkel rendezzék. Mindent elkövetünk, hogy a fegyverkezési hajsza újabb fordulója helyett a tömegpusztító fegyverek gyártásának befagyasztására, majd a fegyverzetek csökkentésére kerüljön sor. Meggyőződésünk, hogy az államok biztonságát a fegyverzetek alacsonyabb szintje is garantálhatja. A békéért és leszerelésért folytatott harcunknak mind több támogatója van szerte a világon. A fenyegetésektől mentes világ a mi népünknek életeleme, legforróbb vágya és boldogulásának egyik feltétele. A feszültebb világhelyzet arra int bennünket, hogy békés építőmunkánk zavartalan folytatása érdekében tovább erősítsük barátságunkat és együttműködésünket a Szovjetunióval, a többi szocialista országgal. Szövetségünk és a kölcsönösen előnyös együttműködésünk volt a záloga eddigi fejlődésünknek, és az marad a jövőben is. A szocialista országokkal folytatott együttműködés szolgálja a legjobban nemzeti érdekeinket is-A fejlődő országokhoz fűződő sokoldalú kapcsolataink fejlesztéséhez hosszú távú érdekeink fűződnek. Gazdasági adottságaink, az új társadalom építésében szerzett tapasztalataink szinte kínálják az alkalmat a gyümölcsöző együttműködéshez. A békés egymás mellett élés elveinek megfelelően egymást tisztelve, jó viszonyra, kölcsönösen előnyös együttműködésre törekszünk a fejlett tőkés országokkal. A különböző társadalmi rendszerű országok jó viszonya a kétoldalú előnyökön túl hasznosan járulhat hozzá a jelenlegi nemzetközi légkör javulásához. Kedves honfitársaim! Bonyolult viszonyok között kezdjük az új évet, de bízunk a világ haladó erőiben, a béke megőrzésének lehetőségében. Mélyen meg vagyok győződve róla, — ha békében élhetünk, tehetséges és szorgalmas népünk az előző évekhez hasonló odaadással veszi ki részét nagy nemzeti ügyünk előbbreviteléből. Gyarapodó nemzeti önismeretünk és önbecsülésünk mondatja velem, hogy népünk készen áll az erőpróbára. Megbirkóztunk már nehezebb feladatokkal is, ha együtt, közös erővel kerestük a jó megoldást. Bízunk abban, hogy társadalmunk megérti a gondokat és vállalja azok megoldására az egyetemes felelősséget. A felelősséget abban, hogy a szocialista társadalom építése során kibontakozott anyagi és szellemi erőinket megvédjük és a jó gazda gondosságával a nemzet javára azokat tovább kamatoztatjuk. Meggyőződésünk, hogy a közös ügy, a kölcsönös bizalom, a közös célok összhangján alapuló szocialista nemzeti egységünk, a súlyosbodó körülmények ellenére is állja az idő próbáját. Gondjainkkal nem vagyunk egyedül és nem is maradunk magunkra. Ha szövetségeseket és mind több jó barátot, korrekt partnert tudhatunk magunk mellett. Ez megkönnyíti dolgainkat itthon és a nagyvilágban egyaránt. Engedjék meg, hogy 1983 első napján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány nevében, honfitársaimnak, hazánk valamennyi állampolgárának, minden barátunknak eredményes és békés új esztendőt kívánjak. Új szovjet javaslatok Genfben A hadászati fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyalások és az ezekről a fegyverekről szóló megállapodás megváltoztathatatlan alapelvei a paritás, az egyenlőség és az egyenlő biztonság. Ezek figyelembevételével terjesztette elő konkrét javaslatait a tárgyalásokon a Szovjetunió. Ha Washingtonban bárki is azt reméli, hogy ezzel kapcsolatban egyoldalúan katonai fölényre tehet szert a Szovjetunióval szemben, az téved: a Szovjetunió nem engedi meg az események ilyen fordulatát — hangsúlyozza vasárnapi szerkesztőségi cikkében a Pravda. Az SZKP KB lapja megállapítja: a szovjet—amerikai tárgyalásokon napirenden szereplő kérdések túlmutatnak a két ország kapcsolatainak problémakörén, lényegüket tekintve globális jelentőségűek. A kérdés az, sikerül-e megálljt parancsolni (Folytatás a 2. oldalon) Az iparban és a mezőgazdaságban fiz új esztendő első munkanapján 1983. január 2, vasárnap. A napkelte 7.32, nyugta 16.04. Deres, borús hajnalon csöngött az ébresztőóra minden házban, ahonnan vonatok, autóbuszok, villamosok vitték az első munkanap délelőttös műszakjának dolgozóit. Az öltözők vasszekrényeiből előkerültek az olajtól merev munkaruhák, a félretaposott sarkú bakancsok. Helyükre került a még az otthon melegét őrző utcai ruha, a táska, a táskában nylonban az ünnepi étkekből maradt — töltött csirke, kirántott hús, füstölt kolbász — a reggelinek való, kendőben a már kissé fáradt, szikkadt kenyér. A gyárvárosokban reggel 6 órakor könyörtelenül megszólaltak a munka kezdetét jelző kürtök, dudák A nagy csarnokokban kékhidegséggel kigyulladtak a góliátégők, megindultak a villanymotorok, munkájuk fölé hajoltak a munkások. Elkezdődött... Miskolcon, a December 4. Drótművekben tegnap a megszokott hétköznapi munka folyt. A huzalmű gyáregységben Béres Sándor művezető körülmutatott a nagy zajban: mindenki a helyén, minden gép dolgozik. A hálóhegesztő üzem gépsorát Kapus László irányította, aki szívesen emlékezett vissza a szilveszterre, amelyet otthon, Szirmabesenyőn töltött feleségével és két kisgyermekével. Tegnap, a délelőttös műszak nyolc órája alatt a gyárban 85 tonna huzalt, 20 tonna sodronykötelet, 12 tonna színesfém-kábelt, 4 tonna acélszemcsét, 20 tonna hegesztett hálót és 2,5 tonna betonfeszítő pászmát állítottak elő, amelynek 20 százaléka export. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóival a miskolci Avas-dél 11. ütemének munkaterületén találkoztunk; a tegnapi vasárnapon pénteki munkarend szerint dolgoztak, vagyis reggel 7 órától fél 2-ig. Mikula Sándor és Varga Árpád daruszerelőknek Tomna Bertalan és Bányáczi Bertalan pályaépítő segített. A toronydaru reggel még vízszintes helyzetben pihent. Az építők kezére elkelt a védőkesztyű, hiszen hideg a vas, és ilyenkor nehezebb a szerszám is. Az Ózdi Kohászati Üzemek több gyáregységében, ahol folyamatos üzemmenet zajlik, az új év első napja az esztendő bármely hétköznapjához hasonlított. A kohók, martinkemencék mellett dolgozó olvasztárok és a kiszolgáló üzemek dolgozói számára ez a nap is meghozta a feladatokat. Január elsején a kohókból ezerkilencszáz tonna nyersvasat, a martinkemencékből háromezer tonna acélt csapoltak, amiből 730 tonna a folyamatos öntőműbe került. Eközben nem pihentek a szállítás, a karbantartás és az energiaellátás dolgozói sem. A hengersorokon január másodikén indultak, de már elsején az üzemkezdés előkészítésén, a sorozatok átvizsgálásán, beállításán és az előmelegítő tolókemencék termelésre való felkészítésén munkálkodtak. A IV-es számú kohó átépítése is folyamatosan történik. A felújítással párhuzamosan elvégzik a fúvószélhőmérséklet növelésére irányuló beruházási munkákat is, mellyel már a holnapok feladatait alapozzák meg. * A Tiszai Vegyi Kombinát december 31-én sikeres évet zárt, amit az 1982-ben elért 63 • millió dollár körüli nem rubel elszámolású export és a szocialista országokba irányuló kivitel növekedése is kellőképpen érzékeltet. S báraz új esztendő a tavalyinál nehezebbnek ígérkezik, a kombinátban azon fáradoznak, hogy a gazdálkodásban elérendő eredmények összhangban álljanak a népgazdasági tervben megfogalmazott célokkal. A TVK-ban Szénási Tibor műszaki vezérigazgató-helyettestől érdeklődtünk az évkezdésről. — Az esztendő első két napján mindegyik üzemünk tervszerűen, az igényeknek megfelelően termelt, s baleset sem történt a munkahelyeken — tájékoztatott a vezérigazgató-helyettes. Az elmondottak egyben azt is jelentik, hogy rendelkezésünkre álltak a termelés objektív feltételei, azaz volt miből termelni, nem hiányzott a szükséges alapanyag. Persze nemcsak termeltünk, hanem az előállított terméket egyúttal el is szállítottuk a megrendelőknek. Az igényeknek megfelelő mennyiségű olefineket továbbítottunk feldolgozásra a Szovjetunióba és több más országba. * A Borsod megyei Tejipari Vállalat üzemeiben az elmúlt év utolsó napján és az új év első napján is folyamatosan dolgoztak — tájékoztat Czingler Dávid, a vállalat igazgatója. A megye mintegy 460 felvevőhelyéről, a gazdaságokból, a szövetkezetekből naponta körülbelül 340 ezer liter tejet gyűjtöttek be, amelynek nagyobb részéből napi fogyasztási cikkeket, tejet, csecsemőtejet, különféle készítményt, összesen mintegy 120-féle terméket állítottak elő. Mivel az ünnepek alatt a kereskedelmi létesítményeknek lényegesen kevesebb tejet szállítottak ki, ezeken a napokon a feleslegként megmaradó részből tejport készítettek. Ugyancsak korán megkezdték a munkát vasárnap, január másodikén a tejüzemek dolgozói és a szállítók: az év első munkanapján már reggel 6 órakor a megye városaiban és falvaiban levő mintegy 2500 boltban a nyitáskor már ott voltak a friss tejkészítmények. ,* Az új év első napján a Hejőcsabai Cement- és Mészművekben folyamatosan termeltek a mész- és klinkerkemencékben. Tegnap pedig már ismét megindult a cementőrlés és -kiszállítás is. A programnak megfelelően több mint kétezer tonna cementet szállítottak el a gyárból. A sikeres évkezdést azonban nehezíti néhány szállító vállalat kampányszerű munkája. Karácsony óta a napi száz-kétszáz tonnás alap- és adalékanyag-igényüknek többszörösét kénytelenek fogadni. A cementgyár nagy teljesítményű rakodórendszere kevésnek bizonyult a tíz nap alatt beérkezett 355 tonna anyag fogadására. Kénytelenek voltak túlórában a kézi rakodást is megszervezni az ünnepek idejére. Munkásgyűléssel kezdték tegnap az esztendőt a Csavaripari Vállalat 2. számú, Ongai Gyárában. A gyár vezetői köszönetet mondtak a kollektívának az elmúlt évben végzett munkáért, majd ismertették az ez évi feladatokat. A tervezett létszámtól kevesebben dolgoztak, ennek ellenére sikerrel oldották meg a feladatot: a tervezettől többet, 387 millió 240 ezer forint termelési értéket állítottak elő. A kötelemellátás javítására az idén további 4,5 százalékos termelésnövekedést terveznek. A munkásgyűlésen megtárgyalták a növekedés feltételeit is. A tartalékokról szólva hangsúlyozták az úgynevezett ma»gógépes műszakváltásban, a(Folytatás a 3. oldalon) A December 4. Drótművek hálóhegesztő üzemében zavartalanul folytatódott a termelés