Észak-Magyarország, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-30 / 305. szám
V ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 TJj, nyitottabb Filmmúzeum ! A Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum 1984. december elseje óta Magyar Filmintézet névvel és sok vonatkozásban megújuló tartalommal folytatja munkáját. Az intézet igazgatója Nemeskürty István Tőle kaptunk tájékoztatást az intézet sokirányú munkái közül az új, nyitottabb filmmúzeumi munkáról, annak már a napokban realizálódó és távlati terveiről. A budapesti Filmmúzeum a Magyar Filmintézethez tartozik, programja annak munkatervéhez igazodik. A jövőben a lehetőségekhez képest nyitottabb lesz, arra törekszik, hogy a széles nagyközönség klubtagság nélkül is értesülhessen a műsorokról, megismerhesse a magyar film múltját. Tervszerűbben kívánnak foglalkozni a magyar filmmel az 1931-es hangosfilm-kezdetektől ,folyamatosan. Természetesen továbbra is bemutatnak olyan filmeket, amelyeket a filmforgalmazás valamilyen ok miatt nem tud a nagyközönség elé vinni. Figyelmet érdemel ezzel a bemutatással kapcsolatosan Nemeskürty Istvánnak az a hangsúlyozott megállapítása, hogy a múzeumi tárgyak nem mind értékek, így a múzeumi keretek között bemutatott filmek mindegyike sem az, de jellemzők lehetnek a korra, amelyben születtek, a bennük szereplő színészek révén kapcsolódhatnak az értékekhez stb., ezért így kell felfogni a múzeumi sorozatban látható filmeket. Fontos törekvése a Filmintézetnek, hogy a filmmúzeumi keretek között biztosítsa a megfelelő arányt a szórakoztatás és az igazi múzeumi-művészeti igények, illetve azok kielégítése között. Kiemelkedik a filmmúzeumi programból az 1985. január 7-én kezdődő sorozat, amelynek keretében a keletkezés időrendjében bemutatják a magyar hangosfilmeket, az ugyanakkor készült kísérőműsorokból válogatott kultúrfilmekkel, esetleg híradókkal együtt. Bár némelyik filmet korábban, például a televízió műsorában már láthatták az érdeklődők, így ebben a szoros sorrendben a netán gyakrabban látott filmek is más összefüggésben szemlélhetők, mód nyílik arra, hogy a magyar film történetéről ne csak kutatók, ne csak szakértők szerezzenek áttekintést, hanem a magyar társadalom is megismerhesse azt. Elsőként A kék bálvány című, 1931-ben készült filmet mutatják be, majd utána a Hypolit, a lakáj következik és sorra jön huszonnégy mű, amely 1931 és 1935 között készült. Ez az első fél év programja. Sajnos, hat film ebből a korszakból hiányzik, köztük például a Fedák Sári főszereplésével készült Iza néni. Ezeket a filmeket a budapesti Filmmúzeum mindig hétfőn vetíti, délelőtt bérletes nézőknek, délután nyitott előadásokon. Ugyancsak januártól tervezik azoknak a hungaricáknak a bemutatását, amelyek akár rendezőjük, írójuk, főszereplőjük révén jelentenek magyar kapcsolatot a külföldi filmgyártásban, vagy magyar témájúak. Mindezeken kívül a Filmmúzeum folytatja egyéb sorozatait. Például péntek esténként a mindenkori ötven év előtti legjobb, legjellemzőbb, vagy legnagyobb hatású külföldi filmeket vetítik, bemutatják a Filmmúzeum új szerzeményeit és sorozatokat mutatnak be nagy alkotók műveiből, folytatják az Elfújta a szél vetítéseit és látható lesz A nagy zabálás. A Magyar Filmintézet a Filmmúzeum életének nyitottabbá tétele mellett szeretné megújítani kiadványi tevékenységét. A magyar filmek mindegyikéről külön ismertetőt ad ki, magyar alkotókat kíván bemutatni a Filmbarátok Kiskönyvtára sorozatban, filmkalauzt jelentet meg 40 év 100 magyar filmje címmel. A jövőben a Filmkultúra című folyóirat havonta jelenik meg és markánsabban kapcsolódik a filmmúzeumi munkához. Végül szeretné elérni a Magyar Filmintézet, hogy kiadványait a mozikban is árusítsák. Mindez elsősorban a fővárosra, illetve az odalátogatókra vonatkozik. Mennyiben érdekelt ebben a vidék, a városok filmbarát közönsége? E külön kérdésre Nemeskürty István elmondta, hogy a nyitottabb filmmúzeumi munkát, elsősorban a magyar filmek folyamatos bemutatását 1931-től kezdődően a vidéki városokban is szeretnék megoldani, elsősorban a nagyobb, egyetemi városokban, mert ebben látják a filmklubmozgalom további útját, lehetőségét, ám a megvalósításnak még sok akadálya van napjainkban. Elsősorban az, hogy a vidéki mozik a megyei vállalatokhoz tartoznak, eltérő az érdekeltségi rendszerük. A Magyar Filmintézet azonban nem mond le arról, hogy a helyi érdeklődés kielégítésére, a kölcsönös érdekek egyeztetése alapján, megfelelő előkészítés után néhány nagyobb vidéki városban megteremtse a budapesti Filmmúzeum megfelelőjét. Kéri is azokat a művelődési intézményeket, amelyek megfelelő teremmel és vetítőfelszereléssel rendelkeznek, s nem utolsósorban környezetükben van érdeklődés a magyar filmtörténet iránt, ha igénylik az intézet ilyen irányú segítségét, keressék velük a kapcsolatot. Miskolcon bizonyára lenne igény. Vajon megvalósul-e nálunk is, s ha igen, mikor lesz Miskolcon is a nagypapák moziját jelentő öregfilm-vetítések mellett — vagy éppen helyett! — magyar filmtörténeti sorozat?... Benedek Miktés Ma délután a képernyőn „Bús szívStsl énekelni...” Aligha tévedünk, ha megjósoljuk: ma délután 16.35-kor igen sokan bekapcsolják a televíziót, hogy megtekintsék, vagy inkább meghallgassák az első műsorban jelentkező zenés összeállítást. A „Bús szívből énekelni ..című műsor alcíme: Szécsi Pál emlékére és ezzel tulajdonképpen már el is mondtuk a lényeget. Számos egykori pályatárs és más énekes, valamint együttes lép pódiumra, hogy a tragikus körülmények között fiatalon eltávozott énekes emlékét megidézze. A műsor szerkesztője és rendezője Csenterics Ágnes, a képünkön pedig egy jelenet az összeállításból (a háttérképen Szécsi Pál portréja). írásgyakorlatok a dadogás leküzdésére Naponta néhány oldalnyi szöveg nyomtatott betűkkel történő lemásolása segíti a dadogás megszűnését — állapították meg a moszkvai logopédiai klinika orvosai. A módszer rendszeres alkalmazásával javult a beszédkészség, csökkent, majd végképp elmúlt a dadogás. A lassú és gondos másolás során a beszédhibás páciens lélektani ritmusa kiegyensúlyozottabbá válik, az írás mozgósítja akaraterejét A módszert egyre több orvos és pedagógus hasznosítja. Miskolci macskakövek 59A malom” és környéke „A malom”, — így emlegetik a Miskolci Szimfonikus Zenekar új otthonát. Kedveskedő név ez a malom, pedig nincs benne semmi becézés, semmi különös, hiszen valóban malom volt ez az épület nagyon sokáig és ama ritka építmények közé tartozik, amelyek nem estek áldozatul a városrendezésnek, hanem, ha nagyon hosszú fontolgatás után is, de kitűnően hasznosulnak új szerepkörben. Átépítve, megszépülve, mondhatni egy új lakótelep díszeként, mert a Jókai és Fazekas utcáktól északra eső területen a lebontott, elavult házak helyén szürke betonerdő nőtt ki a földből, s e fehérre festett, még egy rondellával meg is toldott malomépület olyan üde ebben a rengetegben, mint egy hóvirágcsokor az avarban. Járom a környéket, s próbálom visszaidézni a néhány évtized előtti házakat, utcákat, létesítményeket. Ha a Tetemvár — ma Petőfi tér — felől közelítek, teljes egészében hiányzik a régi Jókai utca, eltűnt a Kazinczy utca utolsó telkéről az ecetgyártó üzem, s vele a sajátos illat is, most a bányászszékház található e sarkon; jobbra, fel a Deszka-temetőig új bérházak. Olyan lakótelep, mint a többi. Ha a Deák tér felől közelítem meg e helyet, már a Tarkányi utca végén érzem, új világba jutottam. Gyalogos aluljárón — amelyet néha elönt a víz — lehet átjutni a forgalmas tehermentesítő úton. Nem úgy, mint hajdan a keskeny Gólya utcán, amely felvezetett a Laborfalvy Róza utcára, ahol a felszabadulás után rövid ideig albérlőként laktam is. Egy fél kiló — Csengerből csempészett — durva só volt a havi lakbér. Keresem, hol futhatott a Pece-patak. A malom ad támpontot, mert mögötte futott, hogy aztán a Jókai és a Fazekas utca találkozásánál átbújjon egy híd alatt és a Tárkányi utcával párhuzamosan Deák Ferenc szobra előtt bújjon be a Nemzeti Bank épülete mögé. Nincs meg már ez a patakmeder. Mint ahogy nincs meg a malom mellett a túlsó parton állt egykori épület, amelyet hajdan az ország legelegánsabb nyilvánosházaként emlegettek. Nagy forgalmú hely volt valaha. Emlékszem rá, a felszabadulás után a közigazgatási hatóságok elrendelték a rendbehozatalát, s 1948 őszén avatóünnepséget is tartottak benne. Nem egészen két és fél év múlva végleg bezárták, sokak hosszúságára, de hosszú időbe telt, amíg nem zörgettek be ittas emberek a legkülönbözőbb időkben, de különösen éjszaka az akkor már szolid állami vállalatok irodáinak otthont adó épület kapuján. Érdekes módon, amikor megkezdődött a terület szanálása, s eltűnt például az egész Nyakvágó utca, a Fábián utca, a Sánc utca (korábban Árpád utca), három régi épület maradt meg összesen hosszú ideig. A már említett malom, a börtön, meg a nyilvánosház. Most már csak kettő van. Diákkoromban nagyon sokat jártam ezen a vidéken. Itt sétáltunk fel a Deszka-temetőhöz, illetve a Forrásvölgy irányában fel a Hősök temetőjébe. Pénztelen diák hol járkáljon szerelmesével? A szépen gondozott, parkosított, ligetszerű hősi temető befogadta az ifjú szerelmeseket. Egy iskolatársunk meg, aki — mert apja temetkezési vállalkozó volt — szinte állandóan a temetőt járta, mindenkinek a titkát tudta. De tulajdonképpen nem is volt még mit titkolni akkoriban. Keresem a Nyakvágó utca nyomvonalát. Ahol most a szimfonikus zenekar székházának bejárata van, ott mehetett el. Érdekes, a felszabadulás után Pallos utca lett belőle. Pedig hát a pallos tulajdonképpen nyakvágó eszköz. A felszabadulás utáni idők egy tragikus emlékű eseménye is e malomépülethez fűződik. Itt, az egykori Flórián-malomban játszódott le 1946. július utolsó napjaiban, tehát az infláció tombolásának csúcspontján az a forintrontó feketézési akció, amely hatalmas felháborodást keltett, tömegtüntetéseket indított el és két nap múlva, pont a forint beköszöntének napján, a rendőrség előtti tüntetéshez vezetett. Az események két halálos áldozata — a malom könyvelője (érdekes módon ő lett az áldozat, a tulajdonos megmenekült), meg egy rendőrnyomozó — néhány lépésnyire innen, a Deszka-temetőben nyugszik. A malomépületben próbáló zenészek nagy többsége ekkor még nem is élt. A földszinti próbaterembe bábelőadásra váró gyermekeknek a szülei sem éltek még ekkor, ők csak azt tudják, egy új, még születőben levő lakótelepen van egy nagyon szép épület, „A malom”, amely kényelmes otthon a zenészeknek, ahol a gyerekeket majdan bábelőadások várják. Eltűntek a rozoga utcák, jobb és kevésbé jó házak, érdekes emlékű intézmények. Egy öreg malom meg új életet kezdett. (benedek) 1984. december 30., vasárnap Hutare: Bogács históriája Bogács felszabadulásának negyvenedik évfordulójára jelent meg a község tanácsának kiadásában és támogatásával, valamint más helyi szervek segítségével Hajdú Imre kollégánk munkája, a Bogács históriája, amely 320 oldalon, négy füzetre osztva, sok fényképpel és igen sok dokumentummal gazdagon mutatja be a bükkaljai település nyolc évszázadát, első említésétől napjainkig. A felszabadulás évfordulója, a szabad életben eltöltött négy évtizedre történő visszatekintés lehetősége a helytörténeti munkának is újabb lendületet adott Hajdú Imre azonban nem alkalmi, „ünnepi” helytörténetíró. Kutató adottságú újságíró, aki hosszú évek óta jelentkezik lapunk hasábjain — napi munkája mellett — Irodalmi barangolások című írásaival, egyházközségi és levéltári páros iratok kutatásait publikálva és így kisebb-nagyobb jelentőségű költők és írók emlékét mentve meg a feledéstől. Talán természetesnek vehető, ha szülőfaluja, Bogács története iránt megkülönböztetett figyelemmel viseltetett és a felszabadulás negyvenedik évfordulója természetes alkalmul szolgált számára, hogy megírja Bogács históriáját. Amennyire ismerem, megírta volna valamikor évforduló ünnepi alkalma nélkül is. Szöveggyűjtemény a község nyolc évszázadából. Ez a szerény és a szerző személyét meglehetősen háttérbe vonni kívánó alcím, vagy tartalmi meghatározás olvasható a négy kötet címoldalain. Pedig ez a munka jóval több mint szöveggyűjtemény. Nem szenvtelen adaléktár, hanem a helyenként kommentár nélkül sorjázó szövegrészeken, vagy azok rövid összekötésén is átsüt a szerzőnek a témához való kötődése, az Előszóban megfogalmazott elképzelések felvállalása, s az, hogy nem puszta szólam a következő ifjú generációkhoz szóló biztatás: folytassák ők is a história írását, örökítsék meg Bogács történetét. Hajdú Imre munkája az első kötetben a XVIII—XIX. század fordulójáig mutatja be a község történetét, a második kötet a XIX. századot, a harmadik századunk első felét, a felszabadulást megelőző évtizedeket, míg az utolsó szabad negyven évünket tárgyalja. Levéltári kutatások adalékai, sajtódokumentumok, egyéb iratok, dokumentum jellegű emlékezések, beszélgetések adatai sorjáznak a négy füzetben, hogy belőlük hitelesen ragyogjon fel egy község, főleg pedig lakóinak élete. Szinte természetes, hogy az utolsó két kötet a legtartalmasabb, hiszen a mához közeledve mind több dokumentum állt rendelkezésre, de szinte regényszerűen izgalmas a XIX. századot bemutató kötet is, a jobbágyfelszabadítást követő kor Bogácsának élete. Nem szöveggyűjtemény született Hajdú Imre kezén, hanem érzéssel és szeretettel írt helytörténelem. A jubileumi ünnepségeken immár túl vagyunk Borsodban, a dolgos hétköznapok, egy majdani későbbi történetírás témái jönnek, Bogács históriája négy kötetben itt marad velünk, hogy vissza-visszalapozva olvashassuk, — Fojtán László és Laczó József fotóival kiegészítve — ismertethessük Hajdú Imre munkája nyomán a bükkaljai község krónikáját. (hm) Decsko Uzunov retrospektív kiállítása A bolgár képzőművészet nagy öregjének, Decsko Uzunovnak 85. születésnapját retrospektív kiállítással ünnepelték Szófiában. Bemutatták fiatalkori műveit és legújabb kompozícióit is. Életművét kimeríthetetlen életerő, artisztikusság és megismételhetetlen eredetiség jellemzi. Uzunov képzőművészek több nemzedékét nevelte föl, s ma azok közé a tanítók közé tartozik, akik magukban hordják a tapasztalatot és az emberi humanitást. A művész kiemelkedő hazai és rangos nemzetközi képzőművészeti díjak birtokosa, több külföldi művészeti akadémia tagjai s az UNESCO Nemzetközi Képzőművészeti Szervezetének tiszteletbeli elnöke.