Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja vállalkozás Az immár negyedik éve újból várossá lett Szerencs egyformán élvezi a kisváros előnyeit és hátrányait ... E nagy hagyományú településen hagyományteremtő vállalkozásba kezdtek, ettől remélvén az urbanizációs folyamat felgyorsulását, a demokratizmus szélesedését, a lakosság jobb tájékoztatását, a közösség nagyobb részvételét a városteremtésben és -szépítésben. A már a kezdet kezdetén is szerencsés szerencsi vállalkozásról írunk az 5. oldalon. Fotó: Csákó Gyula A régi Szerencs Az új tér, az emlékművel Napirenden a szelektív iparfejlesztés Kapolyi László sajtótájékoztatója a Parlamentben A szelektív iparfejlesztés cselekvési programjáról tájékoztatta tegnap, pénteken délelőtt az újságírókat Kapolyi László ipari miniszter a Parlamentben. A miniszter elöljáróban elmondta: nem újkeletű témáról van szó, hiszen a VII. ötéves tervben már két alkalommal tájékozódott a kormány az ipar szerkezetátalakításával kapcsolatos rövid és hosszú távú elképzelésekről. Eredetileg az Országgyűlés őszi, szeptemberi ülésszakán számolt volna be a miniszter az ipar helyzetéről, ekkor azonban a kormány stabilizációs programját terjesztik a képviselők elé, így előreláthatólag az ezt követő ülésszakon vitatják meg a szelektív iparfejlesztés koncepcióját. A miniszter a tárca által összeállított programról elmondta, a kötetnyi anyagot széles körben megvitatták, így például konzultáltak az Országgyűlés Ipari Bizottságával, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal, a Magyar Tudományos Akadémia és az MTESZ illetékes testületeivel, osztályai(Folytatás a 2. oldalon) Gorbacsov levele Ceraso város polgármesterének (TASZSZ) ) A római szovjet nagykövetség két munkatársa csütörtökön átadta Mihail Gorbacsov levelét Ceraso városka polgármesterének. A szovjet politikus ebben arra a békeüzenetre válaszolt, amellyel a város lakói a szovjet néphez fordultak. Az SZKP KB főtitkára köszönetet mondott a város lakóinak üzenetükért, továbbá azért, hogy vendégül láttak és kitüntettek szovjet tűzoltókat, akik részt vettek a csernobili atomerőműben történt baleset utáni mentőakcióban. Mihail Gorbacsov levelében a következőket írja: Igen meghatott az Önök üzenete, amely békeszeretetről és a szovjet nép iránt érzett barátságról tanúskodik, és az a meleg fogadtatás, amelyben hős tűzoltóinkat részesítették. A csernobili tragédia óta bolygónk lakói számára sokkal világosabb lett, hogy a nukleáris korszak újfajta politikai gondolkodást követel, földünk megszabadítását az atomfegyverektől. Közös erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy megerősítsük az atomenergia veszélytelen felhasználásának nemzetközi rendjét, kizárólag békés célok szolgálatába állítva ezt az energiafajtát. Szeretném biztosítani Önöket arról, hogy a Szovjetunió és a szovjet vezetés minden lehetségeset megtesz, és a jövőben is meg fog tenni, hogy ezt elérjük — olvasható a levélben. A levél ünnepélyes átadásán Ceraso polgármestere méltatta a béke és a leszerelés érdekében kifejtett szovjet erőfeszítéseket. ■ XLIII. évfolyam, 180. szám 1987. augusztus 1. Szombat Ára: 2,20 Ft A tiszatarjáni kútból érkezik A hidroglóbusz gépházában Bódi Lajos rendszerkezelő. A víz innen érkezik Hejőkürtre. Vezetékes ivóvíz Ha valaki egyszer meg- írja a dél-borsodi kisközség. Hejőkürt történetét, biztosan feljegyzi a falu históriájába a tegnapi dátumot. 1987. július 31-én ugyanis üzembe helyezték a település ivóvízhálózatát, az utcai csapokból, szaknyelven aközkifolyókból megindult az egészséges ivóvíz. Igaz, színe még egy kicsit sárga, opálos volt, jelezvén, hogy a vezetékrendszer még nem tisztult ki teljesen, ám így is a község lakosainak örömére szolgált. — A víz a tiszatarjáni vízműből — mondja dr. Szeghő Györgyné, a társulás pénzügyi vezetője — egy másfél kilométeres vezetéken érkezik Hejőkürtre. Bevezetésére múlhatatlanul (Folytatás a 2. oldalon) HMM Egy szatyor gyümölcs... Elfogadható áron vehszik át a gyorsfagyasztásra alkalmas gyümölcsöt Miskolcon, a hűtőház melletti Zöldért-átvevőhelyen. A nagyüzemek sorra számolják fel gyümölcsöseiket, így egyre nő a kistermelők szerepe a gyümölcsellátásban is. A termelő-felvásárló kapcsolatról szól riportunk a 3. oldalon. A város egyik új bevásárlóközpontja lesz a Marx téren épülő áruház. Az építők a külső vasszerkezeti és a belső, szakipari munkáknál tartanak. Fotó: Balogh I.