Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-17 / 140. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet gyermekosztályán, Budakeszin, a gyermekkorban előforduló tartáshibákat kezelik szakorvosok és gyógytornászok segítségével. Speciális, korrekciós tornát tanítanak be a gyerekeknek, amit otthon naponta kell végezniük gyógyulásuk érdekében. (MTI-fotó: Cseke Csilla) '*> , mmmmmmmm i Dallas-sztori Miközben a hazai nézők hétről hétre várják a Dallas fondorlatos eseményeinek újabb epizódját, Amerikában, május 3-án végleg kioltották a lámpákat a Southfork Ranch szobáiban. A példa nélküli tv-sorozat néhány kísérőjelenségét érdemes felidézni. 1978. Április 2-án volt az első adás. 1980. júniusban merényletet követnek el Jockey, a legidősebb fiú ellen. A nyugateurópai lapkiadók szervezete többmillió dollárt ajánl fel Larry Hagmannak, hogy árulja el, ki a tettes. A brit anyakirálynő Londonba hívja, hogy feltehesse ezt a kíváncsi kérdést. Jimmy Carter kortesbeszédében azt ígéri, hogy megnevezi a merénylőt. Ronald Reagan stábja jelvényeket osztogat a felirattal: „A merénylő demokrata párti volt”. Vagyis Carter híve. 1981: A család fejét alakító színész — Jim Davis —• meghalt. A forgatókönyvíró tehát elutaztatja egy hosszabb nászútra, ahonnan nem tér vissza. Már 55 ország megvette a sorozatot, de Japán nem kéri. Törökországban az ortodox muzulmán párt felszólítja a kormányt, hogy tiltsa be a sorozatot, mert „rombolja a török családeszményt”. 1984: Egy dallasi polgár feljelenti Larry Hagmant, amiért nem az igazi Jockey. Panaszában „piszkos ganajtúrónak” nevezi a színészt. 1985: Miss Ellie, azazhogy Barbara Bell Geddes megbetegszik, otthagyja a produkciót. Donna Reed helyettesíti. Amikor felgyógyul, a CBS- televízió felmond a helyettesnek, aki két hónap múlva meghal. 1987: Bobby autóbalesetet szenved és meghal. A forgatókönyvíró azonban feltámasztja, mert a közönség látni akarja. A „feltámadt” Bobby tehát a felesége megrökönyödése közepette kilép a zuhany alól, és újból belép a filmbe. A halál — a forgatókönyv szerint — csupán Pamela lidércnyomásos képzeletében történt meg. 1988: Linda Gray kiszáll. Sue Ellen szerepében annyira hozzászokott az italhoz, hogy klinikai ápolásra szorult. 1991: Januárban eladták a helyszínt. A Southfork Ranch azonban továbbra is vonzza a nézőket, de már nem a képernyőn. Hat dollárért bárki vehet egy kis dobozkát, benne „Dallas piszkos földjével.” A család az utolsó adásnapon ÉGSZI "SZINVA" SZERVEZŐ ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI LEÁNYVÁLLALAT Cím: 3530 Miskolc, Bacsó B. u. 26. Telefon: 41-82^, Telefax: 41-838 , Telex: 62-317 30 ÉVE A SZÁMÍTÁSTECHNIKÁBAN A hagyományos szervezési, számítástechnikai profilokat továbbművelve, új tevékenységi körökkel gazdagodva, erkölcsileg és szakmailag megerősödve áll régi és új MEGBÍZÓI rendelkezésére az ÉGSZI "SZINVA" SZERVEZŐ ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI LEÁNYVÁLLALAT. - Jogtiszta ügyviteli és alapszoftverek telepítése. - Egyedi, speciális igényt kielégítő szoftverek fejlesztése. - Különböző árkategóriájú hardver eszközök telepítése. - A szoftverek és hardver eszközök garanciális és garancián túli szervizelése. - Oktatás, vagyonértékelés, korszerű vállalkozások megszervezése, dealeri hálózatok kialakítása. - Kereskedőházi tevékenység, kül- és belkereskedelem,piacszervezés. Bízzon szakmai tudásunkban, stabilitásunkban. Keressen bennünket, kérjen tájékoztatót és árajánlatot, ígérjük, hogy mindenből a legjobbat, legkorszerűbbet kapja. SZOFTVER, HARDVER TISZTA FORRÁSBÓL Gond(olat)ok a könyvtárban Miskolc, Déryné u. 5. Szabó Lőrinc Könyvtár. Az ajtóra kitehetnék a megtelt táblát. Még az igazgatói irodába vezető lépcsőn is összekötött folyóiratok sorakoznak, a padlásfeljárót könyvcsomagok zárják el. Hernádi Istvánná, a Városi Könyvtár igazgatója éppen a Büntetés-végrehajtó Intézetből érkezett. A már selejtezett, de még használható könyveket, folyóiratokat adták át a fogva tartottaknak. Nemrégiben zárták be a Komlóstetőn és Szirmán a letéti könyvtárat, így a válogatás után jutott könyv a Dolgozók Általános Iskolájának, öregek napközijének. FIÓKOK ÉS FIÓKÁK — Folyamatosan karcsúsítunk — mondja az igazgatónő. — Valamikor harminckét helyen is volt a városban szolgálati helyünk, tavaly már csak huszonhárom volt, s most ez a szám még tovább csökkent. A négy nagy könyvtár — József Attila, Lévay József, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc — mellett további hat önállóan végzi a könyvbeszerzést. Ezekhez kapcsolódnak a kisebb letéti állományok. Rövid ideig az Avason is volt — egy garázsban — szolgálati helyünk. Nagyon szerették az olvasók, de a lehetetlen körülmények miatt kénytelenek voltunk megszüntetni. Körülbelül negyvenezer ember él az avasi lakótelepen közkönyvtár nélkül. De a peremkerületek is ellátatlanok. Sajnos, a meglévő épületeinkkel rengeteg baj van. Harmadik éve, hogy egyetlen fillér nem jut a felújításra. A József Attila Könyvtárban már megint leszakadt a plafon. Szigetelni kellene a tetőt. A hegy oldalából állandóan szivárog a talajvíz. Decemberben a szennyvízzel küszködtünk. A diósgyőri Petőfi Könyvtárat kívülről kellene rendbe tenni. Tapolcán állandó a nedvesség, a dohszag. A Petneházy könyvtárat novemberben öntötte el a szennyvíz. Ezekről állandóan küldöm a jelentéseket a fenntartónak. A válasz pedig mindig ez: „tudomásul vettük, de a helyreállításban nem tudunk segíteni”. KÖNYVÁR ÉS A KÖNYVEK ÁRA Soha ennyi kiadó nem működött Magyarországon. Csak Miskolcon félszázról beszélnek, de ennél több is lehet. A választék óriási, viszont az árak lassan már megfizethetetlenek. Egy év alatt közel nyolcvan forinttal emelkedett az átlagár, s most körülbelül kétszáz forintnál tart. Tizenöt évvel ezelőtt a miskoolci Városi Könyvtár még 1 millió 80 ezer forintot költhetett könyvbeszerzésre, az idén mindössze 450 ezer forint jut erre a célra. Ebből legfeljebb 2700—3000 új könyvet kaphat a tizenhatezer olvasó. — A folyóiratokkal még lépést tudunk tartani — mondja Kopasz Erzsébet, a Petőfi Könyvtár vezetője —, de az új könyvekre alig jut valami. Pedig a többi könyvtárhoz képest mi még viszonylag jó helyzetben vagyunk. Az első időben ez még nem volt feltűnő, de most már az olvasóink is hiányolják az új könyveket. A perecesi letétünkbe pedig végképp nem tudunk újdonságokat adni. Teljesen el fog öregedni az állomány. Előbbutóbb nem lesz miért a könyvtárba menni. Ha pedig nem járnak az olvasók, úgy tűnhet, nincs is rá igény... MENTŐ ÖTLETEK A Városi Könyvtár költségvetése 2 millió forinttal kevesebb, mint amennyire az áremelések miatt szükség lenne. Tavaly decemberben az összesen 150 ezer forintnyi jutalmukról mondtak le a könyvtárosok a könyvbeszerzés céljára. A megüresedő helyiségek bérbeadásából is csurran-cseppen valami. Ahová lehet, elküldik a különböző pályázataikat. A korábbi jelképes tagdíjak nyilvántartása többe került, mint a bevétel. Most a pártoló tagok pénztárcájától, adakozó kedvétől függően támogatják a könyvtárakat. Az alapszolgáltatás ingyenes, csupán a hangzóanyagok, folyóiratok és a kézikönyvek kölcsönzéséért kérnek némi pénzt. Óriási lenne az igény a másolásra is. A Soros-alapítványtól kaptak is egy sokszorosítót, de a gép elromlott és 40 ezer forintba kerülne a javítás. Egyelőre mindenki reménykedik, hogy ennél már csak jobb következhet. És gondosan ügyel: ne égjen fölöslegesen a villany ... Filip Gabriella Kórházban kapták a bizonyítványt Második alkalommal osztottak tanév végi bizonyítványt a Szentpéterli kapui megyei kórházban működő kórházi iskolában. Mint Kovács László, a Katowice utcai 10. Számú Általános Iskola igazgatója elmondotta, az oktatásügy és az egészségügy összefogásával valósult meg a beteg gyerekek oktatása — országosan is elsőként — a Miskolci Gyermekegészségügyi Központban. Megyénk 31 településéről, többek között Bükkábrányból, Sajókazáról, Kenézlőről, Mezőkeresztesről, de városokból is, mint Ózdról, Sárosspatakról azokat a gyerekeket oktatják a kórházban, akik több, mint 3 hetet töltenek ott gyógykezeléssel. Az idén, illetve ebben az évben, mintegy 140 gyereket oktattak. Akik gyógyultan távoztak, azok „törés nélkül” illeszkedhettek az anyaiskola oktatásába, mert nem maradtak el a tananyaggal. Akiknek gyógykezelése hosszadalmas, azok pedig itt kaptak bizonyítványt, most összesen 24-en. A „kórházi iskola” oktatása illeszkedik a kórházi napirendhez. A tanórák 35 percesek, s azokat délután tartják. Ezt kiegészíti a munkaterápiás foglalkozás, úszás, gyógytorna. A gyermekek 3 tanulócsoportba 1—4., illetve 5—6. és 7—8. osztályt összevonva sajátítják el a tananyagot. Módjuk van három idegen nyelv tanulására is. Ebből — tekintve a kis létszámot — igen jó eredményt értek el. Bár a pedagógusoktól fokozott felkészültséget igényel ezeknek a gyerekeknek a tanítása — a 10. Számú Általános Iskola irányításával —, fáradozásuk nem hiábavaló. Mert a gyerekeknek nem kell félbeszakítani tanulmányaikat, esetleg ismételni az évet. Közlemények ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ nyelvek oktatása a rendkívül hatékony és sikeres Relaxa módszerrel... kezdőknek és haladóknak egyaránt. Az eredményes tanuláshoz komplett tananyag-szett (könyvek és kazetták), pszichológus, korszerű technika és a módszer alkalmazásában nagy gyakorlattal rendelkező tanári kar nyújt segítséget. Mielőtt döntene ... minden kötelezettség nélkül kipróbálhatja az ajánlott módszert a SZTAV-Progress Kft. RELAXÁCIÓS nyelvstúdiójában Miskolcon, a Vasas Művelődési Központban. Munkatársaink — Fábiánná Oskó Gyöngyi és Zsíros Éva — készséggel nyújta■ nak felvilágosítást önnek. Telefon : M 70-220 U-es mellék. 1991. június 17., hétfő TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 5.45: Jó reggelt, Magyarország! — 5.50: Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.30: Forma—1. — 9.15: Képújság. — 15.00: Parlamenti Napló. — 16.15: A nagy szerb vándorlás. — 16.45: Képújság. — 17.55: Katolikus krónika. — 18.05: Pénzvilág. — 18.15: Gyereksarok. — 18.45: II. — 19.15: Mini klip-mix. — 19.30: Híradó. — 20.00: Telesport. — 20.10: Nap nap után. Francia film. — 21.45: Felkínálom. — 22.30: Az őrök hazamentek. Dokumentumfilm. — 23.25: Késő esti Híradó. — 23.30: BBC-híradó. 2. MOSOK: Jó reggelt! — 6.00-9.00: Napkelte. Kellemes délutánt. — 16.10: Hírek. — 16.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. — 16.30: ötről-hatra. — 17.45: Gyerekeknek. — 18.10: Popreál. Jó estét! — 18.35: Műsorelőzetes. — 18.40: Esti egyenleg. — 19.00: Boldog család. NSZK tévéfilm. — 19.50: A hét műtárgya. — 20.00: Telesport. — 21.00: Stúdió ’91. — 22.00: Híradó. — 22.35: Napzárta előtt... TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK AD ASAI ,SAT1: 6.00: Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Tévébolt. — 10.10: Az ár. Amerikai film. — 12.05: Szerencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Újdonságok a mozikban. — 14.00: Alf meseországban. — 14.25: RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle.— 8.20: Nyitány. — 9.05—11.00: Napközben. — 11.10: Hagyományápolók. — 11.35: Bouvard és Pecuchet, Gustave Flaubert regénye. — 3.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Most jelent meg. — 14.35: Fúvós átiratok. — 15.05: Muzsikáról versben, prózában. — 15.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 16.15: Zeneiskolásoknak. — 16.30: Nyimkék. — 17.05: Eco-mix. — 17.30: Hófehérke és a hét törpe. Részletek Churchill filmzenéjéből. — 18.00: Esti Krónika. — 18.30: Ráadás. Középhullámon: 19.15: Láttuk, hallottuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt... — 19.50: Gong. URH-n: 19.15—20.00: Vívó VB. — 20.05: Üt-elágazás. — 21.05: Kívánságműsor. — 22.00: Késő esti Krónika. — 22.30: A gazdaságpolitikai rovat műsora. — 23.05: Lemezmúzeum. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Az olvasás gyönyörűsége. — 9.33: A cigányprímás. — 10.35: Vívó VB. — 11.03: Hogy tetszik lenni? — 11.35: Újdonságainkból. — 12.00: Nóták. — 13.03: Slágermúzeum. — 14.00: Kettőtől ötig . ■ — 17.00—19.00: RádióMa. — 19.03: Kölyökrádió. — 19.30: Pop-regiszter. — 20.00: Garázs. — 20.30: Nótakalendárium. — 21.03: Zeneközelben. — 22.09: Úrilány. Zilahy Lajos színműve. — 23.03: Maximális sebesség nincs .. . BARTÓK: 9.10: Zenekari muzsika. — 10.10: A hét zeneműve. — 10.40: A Beaux Arts trió játszik. — 11.35: Igor Gorin operaáriákat énekel. — 12.05: Zenekari muzsika. — 13.00: Kilátó. — 13.45: Morradon: Kreol kantáta. — 14.19: Budapesti Bach-hét 1990. — 16.05: Prokofjev műveiből — 17.12: Bemutatjuk új felvételünket. — 17.30: Yehudi Menuhin felvételeiből. — 18.30: Hangpaletta. — 19.05: Follow me! — 19.20: Science in the News. — 19.35: Verdi: Luisa Miller. Háromfelvonásos opera. — 22.20: Magyar zeneszerzők. — 23.00: A véges végtelen. — 23.30: A hét zeneműve. MISKOLCI STÚDIÓ a 268 m közép, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krónika. — Mikor szűnik meg az állati fehérjét feldolgozó üzem bűze Szikszón,r- Reklám. — A stúdió vendége dr. Szolyák Ferenc. Telefonszám: 45-510. Szerkesztő: Csonka László. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, informácis, zenés műsora a Rodemis Kft. menedzselésében. Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Tévébolt. — 15.50: Daniel Boone. — 16.45: Cagney és Lacey. — 17.45: Boszorkányt szeretek. — 18.15: Bingo. — 18.45: Jó estét, Németország! — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00: Tőrvező John, az orvostudor. — 21.00: Ne küldd Olaszországba a feleségedet! Német játékfilm. — 22.45: A nap hírei, sport. — 23.00: Hírek és sztorik. — 23.45: Az állatok karneválja. Zenés szórakoztató műsor. — 0.15: Rómeó és Júlia. Olasz—angol játékfilm. — 2.25: Vallásos szemszögből. — 3.30: Képújság. RTL: 6.00: Halló, Európa! — 8.35: Vásárlók magazinja. — 9.10: Forma—1. — 9.30: Már megint te? — 9.55: Életveszélyben. Amerikai film. — 11.10: Kockázatos! — 11.30: Vásárlók magazinja. — 12.00: Játékshow. — 12.35: Mesék a Veils Fargoexpresszről, Új western. — 13.10: A kalapács. — 13.35: Kaliforniai klán. — 14.25: A springfieldi történet. — 15.10: A szív szava. — 15.55: CHIPS. — 16.45: Kockázatos. — 17.10: Játékshow. — 17.45: Csillagtallér. — 18.00: A bionikus nő. — 18.45: Híradó. — 19.15: Az A-csapat. — 20.15: A főnök. Krimi. — 2015: Született Los Angeles keleti felén. Amerikai vidám akciófilm. — 22.45: Kulturális magazin. — 23.25: Férfiak magazinja. — 24.00: Les Patterson, a világ megmentője. Angol vígjáték. — 1.25: A kalapács. PR07 : 6.45: Future kapitány. — 7.10: Lassie. — 7.35: Szabad nevetni. — 8.00: Muppet-show. — 8.30: Doc Elliot. — 9.20: Perry Mason: Az eszméletlen fotómodell esete. — 10.15: Doogie Howser. — 10.45: Barney Miller. — 11.15: Bill Cosby-show. — 11.45: M. A. S. H. — 12.10: Doc Elliot. — 13.00: Amiről minden lány álmodik. NSZK-vígjáték. — 14.35: Future kapitány. — 15.00: Tapsi Hapsi. — 15.35: Lassie. — 16.00: Egy fiú a másik csillagról. — 16.55: Doogie Howser. — 17.20: Mr. Smith. — 17.45: Hírek. — 18.00: San Francisco utcáin. — 18.55: Tapsi Hapsi. — 19.25: Starsky és Hutch. — 20.15: Második műszak. Amerikai film. — 22.05: Az Osteman-víkend. Amerikai krimi. — 23.55: Starsky és Hutch. — 0.50: Minden áron. NSZK—olasz—spanyol film. — 2.40: Az autó stoppos. — 3.10: XY URH-őrjárat. Osztrák—NSZK krimi. MOZI BÉKE: Rendőrakadémia VI. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 13. 15 órakor. — Játékos végzet. Mb. színes amerikai film. Kezdés: 17 órakor. — Ez is Amerika! Mb. színes amerikai dokumentumaim. 18 év! Kezdés: 19 órakor. — BÉKE VIDEOMOZI: Cody Nicole erotikus naplója. Mb. színes amerikai erotikus film. Csak felnőtteknek ! Kezdés: du. 1, 3, 5 és este 7, 19 órakor. — KOSSUTH: Őfelsége Ralph király (King Ralph). Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 9, 11 és 13 órakor. — Ez is Amerika! Mb. színes amerikai dokumentumfilm. 18 év! Kezdés: ha5 órakor. — Rendőrakadémia VI. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 7, 9 órakor. — HEVESY IVÁN FILMKLUB : Szuperhekusok. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 13, 19 órakor. — HEVESY IVÁN VIDEOMOZI: Aranyeső Yuccában! Mb. színes olasz kalandfilm. Kezdés: de. 10 és 12 órakor. — TÁNCSICS: Kacsamesék. Mb. színes amerikai rajzfilm. Felemelt hely ár! Kezdés: 15 órakor. — Saint Tropez-i leánykereskedők. Színes francia erotikus film. 18 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: 17 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI: Kapja meg a jussát, Lerry! Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: fl2, 13, 17 órakor. — Tökéletes takarítás. Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: fl6 és 15 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: A halál keresztútján. Színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLCI EGYETEM: Bizánci tűz. Színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI, GÖRÖMBÖLY: Fekete eső. Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: este 9 órakor. — KAZINCBARCIKA: BÉKE: Házinyúlra nem lövünk! Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — KAZINCBARCIKA, KAMARA: A gyilkos lövés. Mb. színes amerikai bűnügyi film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. — KAZINCBARCIKA, STRAND-KERTMOZI: Végtelen történet II. Mb. színes amerikai fantasztikus film. Kiemelt helyár! Kezdés: este 9 órakor. — MEZŐKÖVESD: Gyerünk Trabi, gyerünk! Színes német vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK: Harry és Sally. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órákon. — SÁTORALJAÚJHELY: Oké, Néró! Mb. olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. — ÓZD, BÉKE: Kickboxer. Színes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS: Keresztapa HI. Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár ! Kezdés: 6 órakor. A műsorról tartaték jogát fenntartjuk! SYTA KFT. Tel./Fax: 46/78-935 Telex: 62 -407 NEMZETKÖZI CSAPÁGY ÉS INKURENCIA IRODA NÁLUNK TÖBB MINT 40 000 Db CSAPÁGY KÖZÜL VÁLASZTHAT KÜLÖNLEGES IGÉNYEIT KÜLFÖLDRŐL ELÉGÍTJÜK KI.