Észak-Magyarország, 2002. április (58. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
2002. április 22., hétfő JEGYZET Jönnek újra a hétköznapok Nyertesnek örvendezni, vagy ellenkezőleg, fújolni általában is illetlenség, a független sajtóban pedig egyenesen megengedhetetlen is. Ráadásul a választások tétje nem az, hogy nyer vagy veszít-e valamelyik párt, hanem az: nyert-e a megszületett döntéssel az ország. Ezt pedig akkor sem lehet tudni biztosan, ha minden eredmény tiszta és világos. Azt ugyanis a negyedik szabad választást megérő magyar honpolgár nagyon jól tudja, hogy a kampányígéretek, programok, nyilatkozatok és azt követő négyéves valóság eddig nem nagyon emlékeztettek egymásra. Beszéljünk ezért inkább arról, ami már most biztos. Jelesül, hogy utoljára talán csak a rendszerváltás lázas időszakában politizáltunk ennyit. Kocsmában, utcán, baráti focimeccsen, interneten és SMS-ben - és aminek nem lehetett örülni, iskolákban, templomokban, munkahelyeken is. Keményen, időnként meglehetősen udvariatlanul és kevés megértéssel. Az is tényként sorolható, hogy ez a sajátos kampány sokunkból nem a legeurópaibb magatartást hívta életre. Eredmény tehát van, kormány lesz, de vajon mi választópolgárok, milyen gyorsan békélünk meg majd egymással? A politika olyan amilyen, köteteket írnak tele nem túl rokonszenves természetéről, s abban is biztosak lehetünk, hogy a megválasztott képviselők majd ellesznek egymással valahogy szép országházunkban (már éjszaka békülékenyre vették a hangnemet). De velünk mi lesz? Szerencsére mindenki tudja: ez egy kicsinyke ország. Itt nem lehet átmenni a másik oldalra ha szembejön a másik fél. Egyszerűen nincs annyi hely... Kiss László KISS.LASZLO@INFORM.HU Nem viselte meg a kampány a 83 éves Kerék Bertalannét: az egyik miskolci szavazókörben készült felvételünk tanúsága szerint bizakodó jó kedvvel adta le a szavazatát. Fotó: Bujdos Tibor Újabb szinteken az „egynél több kettő”-ről Miskolc (EM - BAL) Különösebb, említésre méltó negatív esemény nem történt sehol a megyében a kampánycsend, illetve a választás napján - a területi választási bizottságnak (TVB) ilyen nem jutott tudomására tegnap estig. Sok telefonos hívás, panasz, bejelentés érkezett a különböző szintű (választókerületi, illetve megyei) választási bizottságokhoz, ám ezekkel - bizonyíték híján - nem tudtak foglalkozni. Néhány apróbb üggyel foglalkoztak a bizottságok, ám ezek közül egy emelhető ki - tudtuk meg dr. Murányi Zsolt TVB-elnöktől. Annak a pénteki sajószentpéteri bejelentésnek, ami a lapunkban is tárgyalt „2 több, mint 1” mottójú szórólapról szólt, s aminek a helyi választási bizottság helyt adott (hogy a röplap szövege jogsértő), folytatásaként az érintett Fidesz a TVB-nél kifogást nyújtott be, majd amikor azt a TVB elutasította, jogorvoslati kérelmet adott be, amivel az ügy a bíróságon fog folytatódni. VÁLASZTÁS 2002 / 3 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG * Az MSZP volt jobb megyénkben Borsod-Abaúj-Zemplénben 9 mandátumot szereztek a szocialisták, 4-et a Fidesz-MDF Miskolc (ÉM - BAL, Hl) Megyénkben az MSZP-sek szerezték meg az egyéni választókerületi mandátumok többségét. A második fordulóban megyénkben hét választókerületben járultak az urnákhoz a szavazók. Voksaikkal 2 Fidesz-MDF és 5 MSZP-s jelöltet juttattak a Parlamentbe. Megyénkben a legszorosabb küzdelem a 11. választókerületben (Szerencs) alakult ki, ahol Szabó György (MSZP) mindössze 5 szavazattal szerzett többet ellenfelénél, a fideszes Koncz Ferencnél. A Fidesz kérelmet nyújt be azért, hogy számolják újra a szerencsi körzetben a szavazatokat - tudtuk meg dr. Répássy Róberttól, a Fidesz megyei elnökétől. Az adatok feldolgozása után kértük a megyei pártelnökök, dr. Répássy Róbert (Fidesz-MDF) és Szabó György (MSZP) értékelését. Dr. Répássy Róbert elmondta: a mostani választások minden idők legkülönlegesebb végeredményét hozta. A Fidesz-MDF megnyerte ugyan a választásokat, ennek ellenére - prognózisa szerint - ellenzéki szerepbe kerülhet. A Fidesz-MDF együttműködést és ezzel a polgári programot mintegy 17 ezer választópolgár támogatta Borsod-Abaúj-Zemplénben. Több szavazatot kaptunk, mint 1998-ban, négy év alatt növeltük a támogatottságunkat, az elmúlt négy év tehát eredményes volt. A megye 8 vagy 9 (Szabó György körzetében újraszámlálják majd a szavazatokat) képviselője fogja az országgyűlésben a polgári értékeket képviselni. Kiegyensúlyozott parlamentje lesz Magyarországnak. Az MSZP megyei elnöke tegnap este nem nyilatkozott lapunknak. Helyette Káli Sándor miskolci pártelnököt kértük arra, hogy értékelje a vasárnapot. - A megye, illetve Miskolc is a változásra szavazott. Büszkék vagyunk arra, hogy a megyeszékhelyen ilyen nagyszerű eredményt értünk el. Országosan az eredmény láthatóan szoros, ami várható volt azután, hogy ellenfeleink ilyen kampányt folytattak, ezzel együtt az MSZP több voksot kapott, és az SZDSZ-szel együtt megnyerte a választást. Egyéni képviselők Reakciót kértünk a most megválasztott képviselőktől. Történt ami történt, hétfőn is kezet kell tudnunk nyújtani egymásnak. Gratulálok Lenártek Andrásnak és Répássy Róbertnek. A Fidesz-listásokkal együtt 7 képviselője, végre határozott erős képviselete lesz Miskolcnak. Fedor Vilmos, MSZP (1. vk., Miskolc) - A következő négy évben mindenkivel szeretnék együttműködni. Ezért kérem, minden miskolci támogatását, függetlenül a pártszimpátiáktól. A miskolci régiónak el kell kezdenie a felzárkózást. Dr. Simon Gábor, MSZP (2. vk., Miskolc) - A korábbi választásokon én ugyan bejutottam a parlamentbe, de a párt nem győzött. Számomra viszont nem az egyéni győzelem fontos, hanem a párté. Meg kell nyernünk ezt a választást, mert borzalmas volt az elmúlt négy év. Dr. Faragó Péter, MSZP (6. vk., Sajószentpéter) - Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, mindannyian Magyarország jövőjére szavaztak. Kicsit nagyobb arányú győzelemre számítottak a körzetemben, 60-40 százalékra tippeltem. Molnár Oszkár, Fidesz-MDF (8. vk., Edelény) - Köszönöm a zempléni polgároknak, hogy az eszükre hallgattak, nemcsak a szívükre. Örülök, hogy akár az első fordulóban, most is elnyertem a többség szavazatát. Dr. Hörcsik Richárd, Fidesz-MDF (10. vk., Sátoraljaújhely) - Nagyon örülök a győzelemnek, és megtiszteltetésnek érzem, hogy harmadszorra is képviselő lehetek. Bíztam a megyei eredményekben. Kovács Tibor, MSZP (12. vk., Tiszaújváros) Vasárnap este az MSZP-nél... ...és a Fidesz-irodán Listások Az MSZP területi listájáról várhatóan mandátumot szerzők: Molnár József, Vargáné Kerékgyártó Ildikó, dr. Soós Győző, Vadász István, Nagy Nóra, Szitka Péter. Amennyiben Szabó György egyéni választókerületben mégsem szerez mandátumot, a lista éléről ő kerül a Parlamentbe, és Szitka Péter ebben az esetben nem kap mandátumot. A Fidesz-MDF területi listájáról megyénkben madátumot szerzők: Dr. Répássy Róbert, dr. Fónagy János, Lenártek András, Steinerné Vasvári Éva Az MSZP országos listájáról várhatóan mandátumot szerzett megyénkbeliek: Gúr Nándor, Nyakó István, így összességében megyénknek várhatóan 12 listás képviselője lesz majd a magyar törvényhozásban. Szabálytalan kampányolás vagy alaptalan inzultálás? Miskolc (EM - BAL) Egy vitatott választási kifogás „főszereplője” az egyik miskolci alpolgármester volt. Alakszainé dr. Oláh Annamária, aki a Fidesz színeiben a miskolci önkormányzat alpolgármestere 1998 óta, vasárnap déltájban érkezett a miskolci 2-es választókerületbeli 50-es szavazókörhöz, a Megyei Könyvtár elé. Innentől a történtek máshogy és máshogy maradtak meg az érintettek emlékezetében. Az alpolgármester szavazni ment, a helyszínen ismerőseivel találkozott. Közben a szavazóköri bizottsághoz hír érkezett, hogy az épület előtt kampányolás folyik. A bizottsági elnök, bár ez szabálytalan, két MSZP-s tagot küldött ki, holott a helyiségen kívül nem dolga intézkedni - idézte fel a tényeket Kálmán László, a választókerület választási bizottságának (OEVB) elnöke. Hogy ezután mi történt, arról két különböző jegyzőkönyv készült. Emiatt az OEVB, bár tárgyalta az ügyet, nem tudott dönteni. A történtekkel kapcsolatos panaszt elutasította. - A szavazókörbe mentem, hogy leadjam a voksomat. Az ajtón kilépő ismerőseimet üdvözöltem, amikor két ismeretlen, magát megnevezni nem kívánó úr lépett hozzám, rám szóltak, hagyjak fel a kampányolással. Utólag kiderült, az MSZP szavazóköri referensei, akik félremagyarázták a jelenlétemet - taglalta lapunk érdeklődésére Alakszainé dr. Oláh Annamária, aki úgy fogalmaz, félelmetes volt, ahogyan„szabályosan letámadták”, emiatt nem hagyja annyiban a dolgot, a bíróságon tesz feljelentést. Tudomásom szerint a Megyei Könyvtár előtt kampányolt Alakszainé, ott ácsorgott, beszélgetett az emberekkel, márpedig egy közszereplőnél ez is alkalmas lehet arra, hogy befolyásolja a választókat - ez dr. Simon Gábor, a körzet szocialista jelöltjének értékelése a helyzetről. - A választási bizottságból telefonáltak a szavazókörbe, hogy mi van, onnan a megbízottaim kimentek a ház elé, és kulturáltan megkérték az alpolgármestert, hogy hagyjon fel tevékenységével. Később megérkezett az OEVB megbízottja is, és osztotta a véleményünket. Arról is értesültünk, hogy az ugyancsak Fidesz-vezető Tavaszi Zsolt „hasonló tevékenységet folytatott” délután a szavazókör előtt. Megtévesztőnek tűnő szórólap Miskolc (EM - BAL) Olyan szórólapot használt kampányában a miskolci 2-es választókerület fideszes képviselőjelöltje, amelyik szocialista riválisa szerint alkalmas arra, hogy megtévessze a voksolókat. Dr. Simon Gáborék amiatt tettek panaszt, hogy a dr. Répássy Róbertet támogató egyik reklámanyag alkalmasnak tetszik a választók félrevezetésére. A röplap rendkívüli mértékben hasonlít a hivatalos szavazási értesítőre, jószerével annak hű másolatának tekinthető. Azzal a különbséggel, hogy ezen a szövegben az szerepel: „A szavazás módja: dr. Répássy Róbert” - emellett pedig egy kis kör, benne „x”-szel. Sugalva, az egyetlen választás a kormánypárti jelölt lehet - szólt az MSZP-s aggály. A választókerület választási bizottsága (OEVB) foglalkozott a témával, ám úgy ítélte meg, hogy a lap szövege vagy kiállítása megtévesztheti-e a választókat vagy sem, azt eldönteni nem az OEVB dolga.