Észak Magyarország, 2014. január (71. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-25 / 21. szám
4 Interjú ÉSZAK 2014. JANUÁR 25., SZOMBAT Vass Tibor a folyóirat születésnapja alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS Interjú: Vass Tiborral, a tízéves Spanyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztőjével Kézzelfogható a „Spanyolnáthaság” Interneten olvasható a lap, de a közönséggel való kapcsolattartás nem maradt meg a virtualitás szintjén. MISKOLC: Vajon hogyan él meg egy művészeti folyóirat főként az interneten? Egy évtizede már, hogy megalapította a Spanyolnáthát Vass Tibor költő, képzőművész. Vajon hogyan és mihez kellett alkalmazkodni ehhez? Erről is kérdeztük. Mi lehet Ön szerint a siker titka? VASS TIBOR: Nem álltunk be a napi lájkvadászok, az internetes agyaggalamb-lövészek sorába. Azt sem hagyjuk, hogy lájkok vadásszanak ránk, s hogy az agyaggalambok sűrűn visszalőjenek. A boldog vadászmezőkön észre kell vennünk azonban, hogy mint minden másban, a Spanyolnáthában is soksok mindennek kényszerűen változnia kellett az elmúlt tíz év során. Mást fogyaszt a net, máshogy netez a fogyasztó. Tudomásul kell venni, hogy nem csak az otthoni fel- és letöltési sebességeink versmértékében történt változás. Vicces, hogy többen az évente változtatott, izzadva kiokoskodott, agyament reklámszlogenjeik mentén próbálnak ideig-óráig új olvasókat szerezni. Az általunk viccesnek tartottak rajtunk nevetnek, hogy mi a régiek megtartásával, mindamellett az újak figyelmének, érdeklődésének folyamatos, mondhatni: szüntelen fenntartásával vagyunk inkább elfoglalva. A szlogenünk kezdettől fogva ugyanaz: Az vagy, amit netezel. Már az is előrelépés, hogy ezen nem kellett változtatni. Miért épp Spanyolnátha lett a folyóirat címe? Vass TIBOR: Impresszumunkban kezdettől fogva jelezzük, hogy a névadás főhajtás többek között a járványban elhunyt, Miskolcon is élt és dolgozott Kaffka Margit előtt. Spanyolnáthában hunyt el Guillaume Apollinaire költő, író, kritikus, a Cyrano de Bergerac írója, a francia költő, drámaíró Edmond Rostand, s Egon Schiele osztrák festő is. Az ő emléküket is folyton megidézzük. Miskolcon születtem, Miskolcon és Hernádkakon élek, számomra nem volt kérdés, hogy a miskolcisággal és a hernádkakiságommal igazándiból kell kezdenem valamit, ha művészeti folyóiratot alapítok. A nagyváros művészeti örökségét nem kell taglalnom, a faluméról is csak annyit, hogy élt és dolgozott a közvetlen közelemben két jelentős Mihály: Tompa és Csokonai Vitéz. Lakcímkártyámon az állandóm miskolci, a hivatalos tartózkodási helyem (régen ideiglenes lakcímnek nevezték) Hernádkakon bejegyzett. Nos, ott él az ember, ahol többet van, vagy ott van az ember, ahol többet él? Nem az az eldöntendő kérdés, hogy Csokonai mint vendég rótta itt többet, alkalomszerűbben a dűlőket, vagy Hernádkakon melyik kortársánál lakott életvitelszerűbben Tompa Mihály. Sokkal inkább arra érdemes megtalálnunk a választ, hogy a hagyománnyal akarunk, tudunk-e felelősen bánni. Nem titok, nagy bánatom, hogy Hernádkakon az általános iskola Mátyás király nevét vette fel. Szép-szép, jó-jó, reneszánsz-emlékévben történt, de ezt a gesztust akármelyik település megteheti. A törekvésem mindig is az volt, hogy ha valamibe belekezdünk, azon életvitelszerűen munkálkodunk, akkor akármelyikek, akármilyenek ne akarjunk lenni. Igencsak szeretem Mátyást, biztos többször betette négyzetmétereinkre a lábát, ugyanakkor Tompáról Hernádkakon közterületen még csak egy „köz” sincs elnevezve. A folyóirat szerkesztőségében, ahol az Önök kerték kertfesztiválokat rendezzük, tavalytól van egy Madame Tompadour nevű kertrész. Lapunk 50. számának megjelenése alkalmából a fikció szerint Tompa 50. születésnapjára Hernádkakra érkezett Madame Pompadour, s ezt a találkozást a szerkesztőség művekben megörökítette. Ugye, ez van annyira „visszatetsző”, vagy legalábbis abszurd, mint a Spanyolnátha nevet adni egy művészeti folyóiratnak. Megalakulásakor kevés internetes irodalmi folyóirat létezett. Kellett-e, s ha igen, miben kellett változni, fejlődni a lapnak az évek során, hogy életben tudjanak maradni? VASS TIBOR: A Spanyolnátha soha nem volt irodalmi portál, de nem volt internetes irodalmi folyóirat sem. A spanyolnatha.hu címen a Spanyolnátha művészeti folyóirat érhető el, egy kéthavonta, kizárólag az interneten megjelenő periodika. Az irodalmi internetes folyóiratokkal ezért meglehet, éppen csak annyira lenne összehasonlítható, mint a nyomtatott Élet és Tudomány a nyomtatott Élet és Irodalommal. A lap, ahogyan az internet maga, folyamatosan fejlődik. Már félidőnkben, ötödik születésnapunk táján olvashattunk arról, hogy a Spanyolnátha volt az első művészeti folyóirat, amelyikre igazoltan nem csak internetet hatott, hanem ő is hatott az internetre. Azóta eltelt újabb öt év. Ha azt megelőzően az életben maradás volt a kérdés, akkor ma a „haladás életbe maratása” lehet: a hagyományok tiszteletben, életben tartása mellett hogyan lehet folyamatosan megőrizni, a szívbe mind mélyebben árkolni a progresszív jelleget. Hogyan lehet nem kényelmes tengődőnek, trendkövetőnek, hanem formálónak, alakítónak, irány- és hangadónak megmaradni abban a közegben, amelyben élünk. Idővel bővítette a profilját a lap, például könyvkiadással. Emellett rendszeresen megszervezik a Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálét, az Önök kérték Spanyolnátha Kertfesztivált, az operafesztiválhoz kapcsolódóan a Légyott-rendezvényeket. Miért? Vass TIBOR: A közönséggel való kapcsolattartás csak az első években maradhatott meg kizárólag a virtualitás szintjén. A szó legszorosabb értelmében közkívánatra kellett engednünk a nyomásnak: kézzelfoghatóvá szükséges tennünk a Spanyolnáthát, illetve a „Spanyolnáthaságot”, ha az már időközben az életben maradás egyik záloga lett. Mivel nyomtatott Spanyolnáthát nem tudok elképzelni, mert nem kézbeadásra született, a szerkesztők, a szerzők, az olvasók-nézők azonban élők, s a művek java része, melyeket közlünk, a digitális közlés előtt tapintható, hát akkor ismerjük meg közelebbről egymás legbensőbb billentyűparancsait. Szívbillentyű-csavarait. Jó első kézből látni, hogy a klaviatúrán kinél melyik billentyű van az átlagosnál jobban kikopva. Kinek izgalmasabb, nyugtalanítóbb az internet-tachikardiája. Személyes találkozásokon, lapbemutatókon mutatjuk meg a szerkesztők arcát, a lap arculatát, kézbe adjuk munkatársaink önálló köteteit, antológiáinkat, a Spanyolnátha projektjeinek eredményeit. Egyre több kiállítás, performansz, koncert követte egymást, hogy mindazoknak köszönhetően ma már nagyobb biztonsággal ki tudjuk szűrni rendszeres, tisztes olvasóinkat, partnereinket a közösségi oldalakon csak titokban figyelők, „leselkedők” közül. Sikeres a Spanyolnátha Könyvek sorozat, a Hernádkakon működő Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelep, műhelyre találtunk a miskolci Teátrum Pincehely Galériában, ahol szerkesztőségi fogadóóráinkat is tartjuk. A kezdetekkor fontos dologként említette a fiatal tehetségek felkarolását, a számukra szervezett műhelymunkát. Sikerült-e kinevelni egy „spanyolnáthás” nemzedéket az elmúlt tíz év alatt? VASS TIBOR: A fiatalok pályakezdése elősegítésének lehetősége, azzal együtt, ahogyan a Spanyolnátha hatása, tevékenységi köre egyre jobban kiszélesedett, folyamatosan erősödött. Jelentős irodalmi folyóiratokba, nemzedéki antológiákba delegáljuk legfiatalabb szerzőinket, rangos kiállításokon mutatkoznak be, fesztiválokon lépnek fel a nálunk indult alkotók. Megtiszteltetés számunkra, hogy több új irodalmi, művészeti jellegű, internetes periodika az alapításánál hivatkozik a Spanyolnáthára: beköszöntőkben rögzítik, interjúkban elmondják, hogy mennyire, hogyan hatott rájuk a mi műhelyünk. A tízéves születésnapot Tíz eset címmel ünnepli a folyóirat, ez nyolc kiállítást jelent. Mik ezek? VASS TIBOR: A Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galéria jóvoltából rendezett programsorozatunkban szervezzük a Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálékon nívódíjat, illetve a XXI. Miskolci Téli Tárlaton és a XXIV. Miskolci Grafikai Triennálén a Spanyolnátha díjával jutalmazott képzőművészek tárlatát, Mi a bibi címmel. A Kassák túlélte, Kaffka nem című kiállításon megtekinthetjük, milyen volt a spanyolnátha járvány Miskolcon a korabeli sajtó tükrében. A Teljességgel lehetetlen című tárlat lapunk közéleti-közművelődési tevékenységéből ad ízelítőt fotók tükrében. A fotósok a Szépírók Társaságával közösen rendezett A könyv utóélete rendezvénysorozatban fellépett szerzők lapunkban megjelent műveihez is társították alkotásaikat. Két önálló kiállítást rendezünk Géczi János és Lux Antal műveiből. Az 5 Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálét az I. világháború kitörésének századik évfordulójára Remarque címmel hirdettük meg. A Nagy Kunszt Tanulmányi Múzeummal közösen Hapci! címmel rendezünk tárlatot, s műhelyünkben, a Teátrum Pincehely Galériában az ünnepi könyvhétre megjelenő Tíz eset című antológiánk lapjaiból adunk ízelítőt. ÉM-HM