Esze Tamás Népe, 1981 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

A taxpa-gulács-tivadari Esze Tamás Termelőszövetkezet lapja VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ÁRA: 1,50 FORINT 1981. JANUÁR HÓ Húsz év úsz éve, 1961 elején alakult meg Tarpán a község gaz­dálkodóit egyesítő „nagy” termelőszövetkezet. Mint szerte az országban, úgy itt is az elha­tározott és végrehajtott nagy­üzemi gazdálkodásnak alapjait inkább a jövőbe vetett hit, mintsem a rendelkezésre álló eszközök — anyagi és technikai erők — jelentették. A kezdet nem volt könnyű. Ki-ki, aki megérte, részese volt az akkori eseményeknek tudja: kezdetle­ges volt minden, mostohák, sőt rosszak a körülmények. Az akarat, a szorgalom azon­ban párosulva a nagyüzemi gaz­dálkodásban rejlő lehetőségek­kel, fokozatosan érlelte gyü­mölcsét. A hetvenes évek elejé­re Tarpán már egy erős, gaz­dálkodásban jó eredményeket elérő mezőgazdasági szövetkezet működött. Ahogyan fejlődött a termelés, gyarapodtak a terme­lés eszközei, úgy vált egyre bi­zonyosabbá mindenki számára: a megválasztott cél helyes volt, a gazdálkodók, a község javára szolgált. Az eltelt két évtized esemé­nyekben, eredményekben gaz­dag volt. Jeles eseménynek szá­mított — és az ma is — amikor három község termelőszövetke­zete egyesült. Még nagyobb, még jobb feltételei teremtődtek meg a korszerű, az adottságokat job­ban hasznosítható gazdálkodás­nak. A munkára a szakosodás, az iparszerű termelési mód lett jellemző. Sajnos az elemi károk , az ember akaratától függet­len időjárás nem mindig kedve­zett, különösen nem az utóbbi években. Ettől függetlenül a ter­mésátlagok, a termelés értéke mindig a fejlődést, az előrehala­dást mutatta. A szövetkezeti gazdálkodás, a mozgalom erősödése minden te­rületen hatással volt a fejlődés­re. Ami a határban történt, vég­bement, annak előnyei lemérhe­­tőek az emberek életmódján, a települések arculatán is. A ter­melőszövetkezet ösztönzésére és támogatásával nevelődött a jól képzett szakemberek egész serege. Ugyanígy a tsz támoga­tásával és segítségével középü­letekkel gyarapodott a nagyköz­ség, a tagok jövedelméből új házakra, személygépkocsikra, villamosított, gépesített háztar­tások megvalósítására tellett. H­osszú lenne a sor, ha most tételesen felsorolnánk mindazt a jót, amit a szövetkezeti gazdálkodás az évek elteltével hozott. Ehelyett szük­ségesebb arra az alapvető igaz­ságra utalni, hogy az eredmé­nyek elérésében közös az ér­dem. Termelőszövetkezetünk tagjai, szakemberek és szakirá­nyítók, választott vezetők egy­ségben, közös akarattal munkál­kodtak azért, hogy így legyen. Most, a jubileumi évben, húsz évvel az alakulás után nem ün­neplésre, nem látványos külső­ségekre, de kemény munkára van szükség. Valamennyi ága­zatban, műhelyekben, szocialista brigádokban az legyen a legfőbb törekvés, hogy járuljanak hoz­zá a hatékony, a jövedelmező gazdálkodáshoz. H TARTALOMBÓL: Az élet elevenedik szemük láttára Sporthírek (2. oldal) Az ágazat sikerrel teljesítette tervét (3. oldal) (4. oldal) Megválasztották az új vezetőséget A termelőszövetkezetünket ért súlyos és szomorú veszteség után a gazdálkodás továbbvite­léért, a szövetkezeti törvény ér­telmében megválasztották az új vezetőséget. A részközgyűléseket Tarpán és Gulácson január 27- én és 28-án tartották. Részt vet­tek az eseményeken Makrai László, a termelőszövetkezetek területi szövetségének titkára, Szerényi Béla, az MSZMP vásá­­rosnaményi járási-városi pb munkatársa. Ott voltak a rész­­közgyűlésen a nagyközségi ta­nács vezetői, a társadalmi szer­vek képviselői. A választói részközgyűléseken 695 termelőszövetkezeti tag vett részt. A jelölő bizottság a terme­lőszövetkezet új elnökére, vala­mint a vezetőség tagjaira tett javaslatot. A részközgyűléseken megválasztották, illetve újjává­lasztották a termelőszövetkezet döntőbizottságát, a nőbizottság elnökét, valamint a TESZÖV- küldötteket. A jelölő bizottság jelöltjeire a jelenlévő termelőszövetkezeti ta­gok közül 689 fő igennel szava­zott. A különböző tisztségekre a szavazatszedő bizottság hat el­lenszavazatot talált. AZ ÚJ VEZETŐSÉG A termelőszövetkezet új elnö­kévé Szűcs Lászlót választotta a tarpai Esze Tamás Termelő­­szövetkezet tagsága. A vezetőség megválasztott tagjai: Szűcs Mik­lós, Szécsi Zoltán, Esze Zoltán, Bede Kálmán, id. Fekete Sán­dor, Szűcs Béla, Csapó Kálmán­ná, Nagy Zsigmond, Szilágyi Jó­zsef, Kürtös Gusztáv, Kopócs János, Újvári Sándor, ifj. Siket Sándor és Petrohai Sándorné. A részközgyűléseken felszólalt Makrai László, illetve Szerényi Béla. Mindketten szóltak a meg­növekedett feladatokról, a me­zőgazdaság VI. ötéves tervéről, ezen belül is a megye, illetve a járás tervéről. A megválasztott tisztségviselők nevében Szűcs László, a termelőszövetkezet el­nöke mondott köszönő szavakat a bizalomért. BIZAKODÁS A JÖVŐBEN Szűcs László többek között utalt arra, hogy az elmúlt évti­zedben a termelőszövetkezetnek, a termelőszövetkezet tagságának nehéz körülmények között kel­lett helytállni a gazdálkodás színvonalának növeléséért. Az eredményes, nemegyszer ember­­feletti munka a termelőszövet­kezet tagságának szorgalmát, példás magatartását dicséri. Az 1981-es gazdasági év, az új év­tized nyitása nem lesz könnyű sem a termelőszövetkezet tag­ságának, sem pedig a falu lakos­ságának. Mégis bizakodással te­kinthetünk a jövőre, mert a meglévő technikai felszereltség mellett a kialakult termelési módokkal, a tagság képességé­vel elérhető a termelés tovább­fejlesztése, az eredmények növe­lése. Szűcs László Úgy gondoljuk Szűcs Lászlót, termelőszövetkezetünk új elnö­két szükségtelen közelebbről be­mutatni, hiszen közel két évti­zede volt a közös gazdaság ter­melőszövetkezeti elnökhelyette­se, illetve párttitkára. A tagság többsége nemcsak ismert, de közvetlen munkakapcsolatban állt vele. Ennek ellenére álljon itt néhány adat arról, hogy a tsz új elnöke milyen utat járt be addig, míg a tagság bizalmát élvezve a közös gazdaság élére állították. Szűcs László 1934-ben született Nagyvarsányban, szegény pa­raszti családból. Általános isko­láit szülőfalujában végezte, majd középiskolai érettségit Debre­cenben tett. Az egri pedagógiai főiskolán tanult tovább, ezt 1957-ben fejezte be. Előbb Vit­­kán volt tanár, majd 1959-ben járási úttörőtitkár. 1961-ben is­mét tanított, 1963. július 15-től megválasztották a tarpai terme­lőszövetkezet párttitkárának, gazdasági funkcióban elnökhe­lyettesnek. A termelőszövetke­zeti munka mellett látta el a községi pártvezetőség csúcstit­kári tisztét, később a nagyköz­ségi pártbizottság titkári tisz­tét. A mozgalmi munkába kora ifjúságában bekapcsolódott, az egri pedagógiai főiskolán alapí­tó tagja volt a KISZ-nek. A Ma-A továbbiakban a termelőszö­vetkezet elnöke szólt a kialakult és megszilárdult új szocialista vonásokról, amelyek jó munka­helyi légkört, jó munkafeltétele­ket teremtenek. A termelőszö­vetkezet gazdálkodását, gazdál­kodásának irányát a párt XII. kongresszusán hozott határoza­tok szabják meg. Ezeknek kell érvényesülniük a mindennapi munkában. Beszédét a termelő­­szövetkezet elnöke azzal fejez­te be, hogy a közösségnek az elkövetkező évekre erőt, békes­séget kívánt, hangsúlyozva, hogy emberi tiszteletben dolgozzon együtt a tagság, a település fej­lesztéséért, az egyéni és közös boldogulásért. munkássága gyár Szocialista Munkáspárt tagja 1958-ban lett. Ebben az évben lépett a munkásőrség kö­telékébe, ahol mint törzstag, ki­képzőtiszt, majd mint a tarpai szakasz parancsnoka végezte társadalmi munkáját. Szűcs Lászlót gazdasági és tár­sadalmi munkájáért több ízben kitüntették. Munkásőri tevé­kenységéért megkapta a Köz­­biztonsági Érem arany fokoza­tát, a Haza Szolgálatáért Ér­demérem mindhárom fokozatát. A gazdasági munka területén végzett feladatokért több alka­lommal részesült Kiváló Dolgo­zó kitüntetésben, 1978-ban kap­ta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát. Szűcs Lászlóra jellemző az át­gondolt tenniakarás, a feladatok végrehajtásában a következetes­ség. A termelőszövetkezet veze­tőségével, a nagyközség vezető­ségével együtt dolgozva az eltelt közel két évtizedben is sokat tett a gazdálkodás fejlesztéséért, a nagyközség fejlődéséért. Mindenkor hangoztatta, hogy a munka, amit az emberek a kü­lönböző posztokon végeznek a tagságért, a lakosságért történik. Nem Tarpán született, de két évtizedes tarpai munkásságával tarpaivá lett. Megválasztott tisztségében legfontosabb céljá­nak tartja: „becsülettel szolgál­ni azok érdekeit, akik bizalmat szavaztak számára.” A tarpai részközgyűlés résztvevői A közgyűlésen felszólalt Mak­rai László, a TESZÖV titkára. Többek között a VI. ötéves terv feladataival foglalkozott. Oláh Béláné, (Gulács) szavaz a jelöltre Ficze Sándor (Tarpa) az elsők között szavazott. A megválasztott vezetőség nevé­ben Szűcs László tsz-elnök kö­szönte meg a tagság bizalmát.

Next