Esztergom, 1922 (27. évfolyam, 1-135. szám)

1922-01-15 / 7. szám

XXVIL évfolyam. 7. szám Keresztény magyar sajtó. Vasárnap, 1922. január 15. P­OLITIK­A­I ÉS TÁRSADALMI LA­P Megjelenik szerdán, szombaton és vasárnap. Előfizetési ára helyben és vidékre: Egy hónapra 20 K. Egyes szám ára: hétköznap 1 K 50 f, vasárnap 3 K. Kiszerkesztő : Homor Imre. Felelős szerkesztő : Gabriel István. Kéziratok és előfizetések Szent Lőrinc­ utca 5. sz. alá küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovit­s Gusztáv könyv­nyomdájában. 250 mezítlábas gyermek félig fagyott lábára húzott cipőt a keresztényi szeretet Esztergom városá­ban, még több gyermek félig meztelen testére kellene meleg ruha a tél hidege ellen és az élettel küzködő apák-an­yák vigasztalására. Most rendezik be váro­sunkban nagy áldozatok árán az anya-és csecsemővédő menhelyet, ahol a sze­génység nyomorultjai védelmet és ápolást találnak. Rengeteg jótékonysági akciónak vagyunk tanúi, amelyet a sanyarú meg­próbáltatások közé jutott magyar nem­zedék megmentése érdekében folytat a krisztusi könyörületesség. Azt gondolná az ember, hogy a magyar társadalom minden egyes tagja illő komolysággal, elfogódott szívvel, tőle telhetőleg támo­gatja ezt a utáni munkát a nyomor és a szegénység ellen. Ám ez nem így van. Mert amíg a magyar társadalom egy része erejét meg­feszítve cselekszik és könnyíteni igyek­szik a másik rész­­ keresztjén, addig a társadalom harmadik része — csak far­sangos és selyem cipellőben, csipkeruhák­ban táncolja végig a sűrűn bálokat, mulatókban dobálja el következő könnyen szerzett ezreseit. A mai kor keresztény világnézetét és krisztusi cselekedeteit éppen úgy kö­rülveszi a modern közöny és nemtörő­dömség jéghideg tengere, mint a keresz­­­ténység első éveiben magát a felebaráti szeretet szent tanát hirdető Krisztust a pogány értelmetlenség és szívtelenség­ képe Sokak előtt elsötétül a magyar jövő és ellenségeskednek a keresztény irányzattal, kárhoztatják a keresztény politikát és elégedetlenkednek minden közéleti akcióval szemben. De kérdjük a bor és pezsgő mellett szórakozó uraktól: ki mit tett eddig és tesz most a keresz­tény irányzatért? De kérdjük a szép höl­gyektől: boldogabb lesz-e a társadalom a báltermekben suhogó tündérek kacagá­sától? De kérdjük mindenkitől: üdvözül­het-e a keresztény politika a farsangi mámor országában (farsangolunk már évek óta) és lehet-e komoly,­­jövőbevágó munkáról beszélni ott, ahol a könnyel­műség és mulatozás szívtelen éjszakájából a csak néha-néha ébreszti fel az embereket nyomor és szegénység napról-napra megvirradó jéghideg reggele! ? A városok és községek pénzügyeinek rendezése. Minden községnek jelentést kell adnia pénzügyi helyzetéről. város maradt Csonka-Magyarországon? A községek és a városok pénzügyeivel eddig a pénzügyminisztérium alig foglalkozott, pedig már csak adózási szempontból is szüksé­gük lett volna a városoknak és a községeknek felsőbb irányításra, mert, mint a pénzügyminisz­térium most megállapította, hihetetlen egyenlőt­lenségek mutatkoznak egyes városok és községek adóterhei között. Vannak közvetlenül egymás mellett fekvő községek, ahol az egyik helyen a pótadó 170 százalék, míg a mellette levő község­ben csak 30 százalék. Ezenkívül számos község és város pénzügyei legutóbb válságba jutottak, úgy hogy a pénzügy­minisztérium a városok és községek pénzügyeinek rendezésére külön osztály felállítását határozta el a minisztérium kebelében. A rendezésre vo­natkozó akció máris megkezdődött, amennyiben a városok, községek és vármegyék fel­szólítást kaptak, hogy pénzügyeikről január 10.-ig, illetve a vármegyék január 15.-ig jelentést tegyenek. Az adatgyűjtés a városok és községek ház­tartására nézve annál is inkább szükségesnek bizonyult, mert a jóvátételi bizottságtól felszólí­tás érkezett a pénzügyminisztériumhoz, hogy részletes jelentést bocsásson az antanthatalmak rendelkezésére a magyar polgárság adóterheiről. Ez a diplomáciai jegyzék arra vezethető vissza, hogy a trianoni békeszerződés minimálja azt az adót, amit Csonka-Magyarország egy-egy polgára viselni tartozik, miután a békeszerződés értelmé­ben a magyarországi adóteher nem lehet keve­sebb, mint az utódállamokhoz csatolt magyar területeken megállapított adók mértéke. Erre a diplomáciai lépésre a pénzügy­minisztérium egyelőre csak azzal válaszolhatott, hogy­­ most folyik a magyar városok és köz­ségek adóterheinek a felülvizsgálata és csak a bejelentések összegezése után fogjuk a szük­séges adatokat az antanthatalmak rendelkezé­sére bocsáthatni. Annyit máris megállapított a pénzügyminisztérium, hogy Csonka-Magyaror­szágon 3436 község és 44 város maradt meg. Hány község és I­ ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A szaléziánusokról. — Levél a szerkesztőhöz. — Tisztelt Szerkesztő Úr! Talán érdekelni fogja az „Esztergom" ér­demes olvasóközönségét az olaszországi Bogliz­zóból (Turin mellett) érkezett levél, melyet a szentkereszti szaléziánusok egy növendéke irt a minap haza. E levélnek alábbi részlete betekin­tést enged a szaléziánusok lelki világába. Hadd ismerje meg lapunk olvasóközönsége ezt a min­den tekintetben pártolásra méltó tősgyökeres magyar fiúkból álló intézményt, melyre szociális tekintetben oly nagy feladat vár az ifjúság, főleg az iparos ifjúság igaz keresztény és magyar szel­lemben való kialakítására. A levél így szól: „Csak nemrég kerültem ide Itáliába, hol hittudományi tanulmányaim­at végzem a foglizzói nemzetközi szemináriumban. Körülbelül 90-en vagyunk itt és 16 nemzetet képviselünk, több­ségben az amerikai nemzetek vannak. De ami a fontos, négy szál magyar is készül itt a honi misszióra! Igen sokszor abban a nagy szeren­csében részesülünk, hogy a tarini főélül­járók meglátogatnak bennünket és buzdító beszédeik­kel azon vannak, hogy belénk neveljék alapítónk, Don Bosco Atyánk igazi szellemét. Nagyobb ünnepek alkalmával meg mi szoktunk felmenni Turinba, hogy itt nagyméretű dolgokat lássunk a szalézi világból. Tudós, erényes és igazi szalézi tanárjaink vannak úgy, hogy nagyon jól érezzük magun­kat. Politikai megnyilvánulások egyáltalán nem fordulnak elő, noha alany, állítmány és tárgy volna elég!! Sőt az idegenek (kivévén a régi monarchiabeli testvéreinket!) nagyon érdeklőd­nek Magyarország iránt és lovagias nemzetnek tartják. Mi meg, magyarok, amennyire tehetjük, szóval és tettel terjesztjük a magyar dicsőséget, hírnevet. Ismertetjük kisebb irodalmi műveinket, mint Madách: „Az Ember Tragédiájáét, Petőfi, verseit, Jókai és Eötvös néhány regényét, persze olasz, francia, német és spanyol nyelven. Leve­lezőlapokkal ismertetjük nemzeti festőink mű­veit és Budapest szépségeit. Magas színvonalon álló földművelésünkre felhívjuk uruguay-i és pa­raguay-i rendtársaink figyelmét. Erről az 1911-ben tartott turini nemzetközi kiállításra küldött olaszul megírt könyvek nagyszerűen tárgyalnak. És ezt a magyar propagandát feltűnés nélkül csináljuk, nagyon érdekesen. Asztalunk egy szembetűnő helyére tesszük a propaganda dol­gokat ... és örömmel vesszük észre, hogy egyik­másik nézegeti, olvasgatja és bővebb felvilágo­sítást kér. Így teljes erőnkből helyre igazítjuk azt a róm sok valótlanságot, hibás ítéletet, amit az osztrák sógorral való összetévesztés folytán nyakunkba zúdítottak !" stb. íme, igy gondolkoznak magyar szaléziánus kispapjaink. Micsoda lelkes és hasznos működést lehet majd ezektől várnunk ha haza érkeznek! Kérdem, nem volna-e hálás feladat részünkről is megvetni segíteni alapjait annak a munka­térnek, melyet hivatva lennénk nálunk itthon? A szaléziánusoknak megmunkálni internátusokba tömöríteni az iparos főhivatású ifjúságot, őket intézeteikben gyakorlatilag elsőrendű ipa­rosokká kiképezni, egyben mindarra elméletileg is kitanítani, amire nemcsak az általános mű­veltség szempontjából, de különösen iparukat illetőleg szükségük van. Természetesen a vallá­sos és hazafias nevelés képezi náluk mindennek alapját. Ezeket a szaléziánus intézetekből kike­rült ifjakat, mint kiváló munkásokat, művelt, képzett, illedelmes, tiszta életű, szerény ifjakat szívesen fogadnák meg a különféle iparágat űző mesterek. És ezek az ifjak később önállósulva mintaképei lennének a becsületes, mesterségüket kitűnően értő, a maguk és családjuk fenntartá­sára képes oly iparosoknak, kik nem a közönség jóhiszeműségének, tájékozatlanságának kihaszná­lásával, de azzal akarnák a közönség bizalmát meghódítani, hogy pénzéért kellő ellenértéket nyújtanának tisztességes és becsületes munkájuk­kal. A magyar szaléziánusoknak Magyarországon jelenleg Budapesten van a központi főintézősé­gük (Budapest, III. ker., Kisczelli­ utca 79.) és Nyergesujfalun nevelőintézetük van, ahol első­sorban szerzetük számára magángimnáziumukban tanítják az ifjakat, kik az esztergomi sz. Bene­dek-rendi főgimnáziumban teszik­­ le államérvé­nyes vizsgáikat. Tanítanak azonban ott olyan ifjakat is, kik nem készülnek ugyan papi pá­lyára, de kiknek szülői ezen intézeti elöljáró­ságra bízzák gyermekeik valláserkölcsi nevelését. Péliföld-Szentkereszten, eme baúcsújáró helyen pedig lelkipásztorkodással foglalkoznak, plébá­nosi teendőket végeznek. Ugyanitt van a rend noviciatusa is, ahol 35 növendékpapjukat vezetik be a rendi életbe, kiket aztán egyelőre, miután itthon theologiai kiképezésükre intézetük még nincsen, külföldi nagynevű intézeteikbe helyez­nek el, hogy őket tanulmányaik végeztével Ma­gyarországon foglalkoztassák. E külö­nböző inté­zetekben való elhelyezésnek, mint a fent idézett

Next