Esztergom és Vidéke, 1899 (21. évfolyam, 1-104. szám)
1899-01-01 / 1. szám
MeáJ ESZTERGOM és VIDÉKE AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLET" HIVATALOS LAPJA. d C T*ik Vasárnap és csütörtökön. Egész évre — ELŐFIZETÉSI ÁRAK. — — — 6 frt — kr. Fél évre — — — — — 8 frt — kr. Negyed évre — — — 1 frt 50 kr. Egyes számára: 7 kr. Felelős a szerkesztésért: MUNKÁCSY KÁLMÁNLaptulajdonos kiadókért: DR. PROKOPP GYULASzerkesztőség és kiadóhivatal:hova a kéziratok, előfizetések, nyilt terek és hirdetések köldendők Széch?enyi-tér, 330. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Két évtized után. — A mi beszámolónk. — Esztergom, december 31. A mai nappal lapunk két évtizedes múltjának utolsó óráihoz ért. Küzdelmekben és sikerekben egyáltalán gazdag két évtized volt ez, melyre a kötelességteljesítésnek megnyugtató tudatával s az önkénytelen büszkeségnek dicsekvés számba nem vehető érzetével tekinthetünk vissza. Annál könnyebb ez a visszatekintés, mert egyenes a pálya, amelyet megfutottunk. Lapunk öntudatosan kitűzött irányát nem változtatta soha , nem tért ki sem jobbra, sem balra. Csak haladt a magára vállalt kötelességteljesítésnek sokszor nem rózsás útjain, rendületlenül és nem lankadó kitartással. És előrehaladásában nem csalogatta a népszerűség tapsa, de nem ijedt meg a helyi hatalmasságok árnyékától sem. Nem a megélhetés volt legfőbb gondja, sőt a közérdeknek feláldozta a magáét; szeme előtt csupán a helyi érdekek hűséges és hasznos szolgálatát tartotta. Nem sugalmazta senki, csak a lelkiismerete. Két vezércsillaga volt mindég : az igazság és szabadelvűség. Irányát ez a két hatalmas eszme szabta meg, amelyekhez a négy lustrumon át egy pillanatra sem volt hűtelen. Pedig az igazmondás sokszor keserűséggel járt, míg az igazságnak legalább elhallgatása többször nagyobb előnyöket ígért. Hallgattak is sokan. A szabadelvű eszmékre jártak ugyan nehéz napok s még máig sem hódítottak oly tért, amilyet ez intelligens, nagymultu városba elérniök kellene, bennünket azonban mindig meg lehetett találni a sokszor elhanyagolt, sokszor gúnyolt lobogó alatt. Nem iparkodtunk a vezérkarba , de ott voltunk a közharcosok szerény sorai között. De ott mindig megállottuk helyünket híven és becsületesen. A lap múltja, e múltnak minden fázisa tényekben beszélő tanúbizonyság erre. Midőn húsz évvel ezelőtt lapunk pályafutását megkezdette , a vidéki hírlapirodalom úgyszóllván még dadogó gyerekkorát élte, bár a közkívánság, hogy minden vidék szellemi és anyagi érdekeinek legyen hírlapi képviselete, már megvolt és kielégítést keresett. Egy-két nagyobb várost kivéve, a vidéken hivatásos újságírók még nem voltak. Legtöbb ily lap egy-egy nyomda érdekének talajából nőtt ki. A létező lapoknak tekintélye, súlya nem volt, nem is vonzották a komoly, irodalmilag művelt elemeket, hogy azok beálljanak munkásaik sorába, annál kevésbbé, hogy a szerkesztésre vállalkozzanak, hacsak mellékfoglalkozásképpen is. Természetes tehát, hogy legtöbbnyire hívatlan, vagy megbízhatlan elemek kezére kerültek a vidék hírlapjai. Ami meg is látszott rajtuk. Az irodalmi szinvonalat meg sem közelítették ; érdekességüket, kapósságukat, a durva, személyeskedő hangban, családi pikantériák kultiválásában, koholásában keresték ; legfőbb munkatársuk az olló, legfőbb gondjuk a megélhetés volt. Tartalmuk egy-két kinyírt cikken kívül néhány csiszolatlan, sokszor bárgyú helyi hitecske. A vidéki sajtó komoly és nemes hivatásának betöltésére nemcsak képtelenek voltak, de azzal nem is törődtek , hisz azzal tisztában sem valának. A mi lapunk is nem a legkedvezőbb auspiciumok között kezdette meg pályafutását ; oly időben, mikor a közönség még nem ismerte fel fontosságát és szükségességét a helyi sajtónak. Meg másrészt a kiadó nem is tudta mindjárt megtalálni az alkalmas kezet. De egyszerre hatalmasan fellendült, amikor dr. Kőrössy László fiatal lelkesedéssel, komoly tanulmányok után, igaz hírlapírói kvalitással vette át szelemi vezetését s mai utjának irányát megszabta. S a megkezdett irány, distingvált hang, komoly törekvés megmaradt utódja: dr. Nógrádi Jenő szerkesztése alatt s vége nagyban növekedett, függetlenamikor a jelenlegi szerkesztőség a lap tulajdonjogát is megszerezte. S ma, két évtized után, a nehéz viszonyok között, de komoly és öntudatos programmal megindult ti íme él, s erőben, tartalomban gyarapodva tölti be hivatását. Működésének, hatásának nyomait tények, alkotások mutatják. Szavának súlya van a közvélemény előtt: nem töb bz .Esztergom és léke" tárcája.. RASZKOINIKOV.*) Padlásszobád falán penész a kárpit. Bútorzatod szétmálló rongyhalom. Ruházatod már szemétre vágyik, ínség, nyomor vonása arcodon. És lelkeden dúl harcok fergetegje. Az érzés tilt, az eszme hajt a tettre. Kiszáradt ajkad végre igy rebeg : »Egy hitvány nő csak, hát megölheted ! Királyok, hogyha érdekük kivánja, Százezreket visznek dűlő csatákra ; Sok drága élet egy czélért csupán, Az én czélom csak egy halált kivan !« — Sajnállak, Raszkolnikov! — Kettőt talált egy helyett a fejsze éle : Lisbeth is áldozat, meggyilkolod, Szaladsz rohansz a kincsek rejtekére És elrablod sokak tulajdonát. S mikor a pénz, arany már birtokodban, Megundorodva dobtad szerte onnan. S a bűn — bűnnek bár el nem ismered — Sorvasztja mégis egyre lelkedet. Mindenkiben gyanakvót látsz te mostan. Lát lelkeden, s a tested oly beteg, Hogy ébren, alva szüntelen remeg.— Szánlak, Roszkolnikov! — És végre is törvény elé kerültél, Szemedbe mondják: »Rodja gyilkolál!« A kit szivedből mélyen megvetettél . *) Mai tárcánk mindkét közleménye mutató lapunk két jeles munkatársának a jövő hó folyamán megjelenendő uj könyvéből. Birád gyanánt az most feletted áll, ítéletét a nép borzadva várja, ítélete : »el, el, Szibériába !« S kiért kezed a vérben áztatád, El kell, hogy hagyjad nővéred s anyád. És jól tudod, a bánat és gyalázat A sírba dönti drága, jó anyádat. És háborogva rombol lelkeden A gyötrelem, a kinző gyötrelem. .. Siratlak Raszkolnikov ? -De egy napon csikorg a börtön zára . A nap reád egy fénysugárt lövel. Előtted áll egy halvány arczu lányka Reád borul és sirva átölel.Oh, Rodja, Rodja, ide is követlek, Raszkolnikov, hisz oly nagyon szeretlek ! Először mondja itt e szót neked, Habár tudod, hogy reges — rég szeret . . . Van nő tehát, kinek szívébe láthatsz, Kitől hűség s örök szerelmet várhatsz, Kinek imája, vágya egy csupán : »Raszkolnikov« — és a tied e lány ! — Irigyellek, Raszkolnikov! — Kállay Sándor: Bolondok. — Az Esztergom és Vidéke* eredeti közleménye. — Irta: RÉVÉSZ BÉLA. Figyeljétek a virágok viselkedését. Nyilasra éretten, pompázásra várva ül a sok bimbó a fán, a bokron a meleg napsugár, a reszkető harmat ölelgetéseire önfeledten nyílnak meg kelyhei, színesen,, ragyogón pattan ki, tör elé az élet belőlük, illatos a virág megszületése. Ékes, üde lesz az anya, a fa, fényes gyermekeitől : a virágoktól. Élik éltüket a virágok, illatuk átfogja agyadat, szivedet, majd kést is nyújtanak; gyönyört érzesz minden idegedben, meg is ejtenek téged: gyönge halandó, c megreszketve mondod: nem birok dacolni. Pedig ... a virágokra is eljött az elmúlás és lehullanak elsápadva, elfonyadva, mint elillant remény, az ágról: akkor megtörténik a haldoklások közepette, hogy egy bimbó visszamaradt a fán, egy elkésett bimbó, mely még nem tudott életre ébredni, még várja a föltámadást. Figyeljétek a virágok viselkedését. Jön a véletlen pillanat, a választott napsugár és az elkésett bimbó, megnyitja keblét a lopódzó napsugárnak. És ha hitted, hogy voltak félénk perceid, mikor megérezted a virág hatalmát feletted, ha hitted, hogy megreszketve összeomlik benned a lélek, mikor jártál virágok közt, lázas ábrándoktól, forró reményektől kergetve; megdöbbensz, tehetetlenül leszel rabja a későn nyíló bimbónak : ez az, ami után epedt a lelked, mikor hitted, hogy megsemmisülsz a virág illatától, talán leány kezét, kezedben tartva, talán felgyúlt fantáziád épen nagyszerű gondolatokkal küzködött. És kibontja leveleit az ujonszült virág, kelyhéből minden virág gyűjtött illata árad feléd, színe nagyszerűbb a szivárvány bármely színénél: az elkésett bimbónak várnia kellett, hogy ilyen vita szülessék belőle. Lássátok, igy van az emberi lélek is Figyeljétek annak viselkedését. Futja a halandó rögös pályáját, kiz törekszik, vágyai vannak. Lázas lelk hullámzik terveitől, eszméitől. Megragadja az eszme, a gondolat és rabj lesz. Szolgálatába áll és fizet neki a rejtekével, minden csöpp vérével. Mind halálig eljegyezte neki magát, de jön a nagy hullámzás és a lélek mélységében elmerül, hogy a lélek birodalmában egyj legyen a korlátlan uralkodó. E vajudások az ember sorsa, szent hittel nag meggyőződéssel megy a suggalt kötelességek után, hívén, hogy amit tesz, az ellen tenni nem tud ; de ismeretlenek lélek mélyei! Valami választott napsugár — talán kétségbeesett jajkiáltás, hivó szavak — bevilágítanak az ismeretlen világba é megnyitja keblét az elkésett bimbónak mely várt a születésre, de még nem tudott megszületni. Vakítón tör fel a mélységből a fomf, tűz, ettől ég az egész test. Minden érzést, minden gondolatot átforraszt egy nagy egészbe és az egés ember egy nagy érzés. Lelke rablánca lehullanak és szárnyal a vágyott cél után. Az ember megtalálta az okot, miért kellett neki születnie . . . (Folyt. köv.) Lapunk mai száma 6 oldalra terjed.