Esztergom és Vidéke, 1902 (24. évfolyam, 1-101. szám)

1902-01-01 / 1. szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK ÉS AZ „ESZTERGOMVIDÉKI GAZDASÁGI EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ElLŐFIZETÉSI ÁRAK'! Egész évre — — — — 12 kor. — öl. M­érre— — — — — 6 kor. — fll. ,Negyed­évre — — — 3 kor. — fll. Egyes szám­ára: 14 fll. Felelős szerkesztő és kiadó : KEMPELEN FARKAS­Laptulajdonosok : Dr.PROKOPP GYULA és társai. Szerkesztőség és kiadóhivatal:­­hova a kéziratok, előf Qzetések, nyilt terek és hirdetések küldendő' Széchenyi-tér, 330. szén}. Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési felhívás: Az uj év kezdetén lapunk elő­fizetésre kéri fel megyénk és vá­rosunk művelt és a tisztességes hangot szerető közönségét. Mi nem ütjük az önreklám nagy dobját; nem ígérjük, hogy olva­sóinknak ugy­nevezett „kínos szenzációkkal" kedveskedünk; a családi élet szentélye szent marad előttünk és ha támadnunk kell a közérdek nevében (bár reméljük, hogy erre nem lesz ok), soha sem fogunk személy elleni hajszát indítani. Ígérjük, hogy ha lapunkat emelni nem bírnánk is, bár ez lelkes igyeke­zetünk, de a mostani színvonalon okvetlenül fenn fogjuk azt tar­tani. Ehez azonban nemcsak­ szellemi, de anyagi segítség is szükséges. Anyagi segítség alatt a minél tömegesebb előfizetéseket értjük, a­mi jóformán nem is olyan fél­ajándék, mint a régi közönség vélte, hanem litterátus csak jól kién;E melt ellenértéke egy iro­dalmilag, hírszolgálatilag és etni­­­­i­kailag is "tisztességes" újságnak. A mi eddigi közönségünk kitar­tásával, szóban és írásban hoz­zánk intézett buzdításaival fénye­sen tüntetett az irodalmi tisztes­ség mellett. Óhajtjuk és remél­jük, hogy e jegyben tovább is folytatandó munkásságunk még a mostaninál is nagyobb számú közönséget fog e lapok zászlója alá vonzani. Hetenkint kétszer megjelenő lapunk előfizetési díja egész évre 12 korona, fél évre 6 korona ne­gyedévre 3 korona. Hazafias tisztelettel a szerkesztőség és kiadóhivatal, lika, a főgymnasium, a nagy híd alkotásai mellett mint város, a szó­szoros értelmében véve teng és el­törpül. Ha ezek a monumentális al­kotások nem volnának meg, Eszter­gom csak a mult dicsőségén elme­reng­ő és falusi színezettel biró kis város lenne. De igy ezen még fenn­álló alkotások által még mindég a jelen országos nevezetességei közé tartozik. Egyébként a modern szellemmel csak annyiban rendelkezik, a­men­­nyiben pótadója a székes­fővárosét­­ háromszorosan, közel négyszeresen­­ felülmúlja. Volt szerencsém már felemlíteni ugyan e lapok hasábjain, hogy a városnak mily pazarul szép és gaz­dag környéke van. A szó szoros ér­telmében véve a természet által alkotta emporium — és ?.. . nincs semmije, az az még is van : horro­bilis adóssága. És befektetése ? Néz­zünk körül. Az utca kövezet páratlan a maga nemében. Erről legjobb tanúságot ad az omnibusz, mikor kizakatol a vasútra. Külső részeiben még nagy­szerűbb. Jól mondotta egy barátom, hogy ez aszfalt, oldott állapotban. Hogy is ne ? Kövezete a legdúsabb agyagot tartalmazó trachitból telik ki, sőt mint a prímási gyárnál lát­ható, még a szétmállott tégladara­bok is kitűnő anyagot szolgáltatnak az úttest javítására. Persze jó mi­nőségű kalcium, dolomit an­­nyira messze esik Esztergomtól, hogy vonaton egy nap alatt akár száz vagyonnal is ide szállíthatnának. Van ugyan a világon makadám itt is, de nem Esztergomban, hanem valahol másutt, a­hol eléggé alkal­mas is, szép is. Világítása páratlan a maga ne­mében. Van belőle három­féle is, nevezetesen : petróleum, acetylon és gazolin. Különösen behatóbb tanul­mányozásra méltó a külső városré­szeké és pedig akkor, amikor­ fürdik a hold­világ az éj tengerébe. Akkor a világítás megirigyli a hold eme gyönyörét és maga is fürdik benne. De ha az égi bolygó elfor­dítja tőlünk bájos arcát, az utcai világítás mellett egyszerűen béka módra elterülhet a halandó, mert a sötétség azt kényelmesen megen­gedni méltóztatik. 1­­• 1 • —­ 11 • 1 Sz .Esztergom is Vidék­ek tárcája. Üzenet. Szeretnélek még egyszer látni Szép csendes nyári alkonyon, Midőn a hold szelid sugara Átszűrődik a lombokon. Álmodó virágok kelyhéből Bóditó illat szállna ránk, úgy, mint azon a nyári estén Midőn egymástól távozánk. Nem akarok én pásztor órát, A csókodért sem epedek, Csak elsirnám a boldogságom . Hogy nem soká * anyus* leszek. •­ Anyusx. leszek. Oh mily boldogság ! S nagymama. — Az idő nem áll. Unokát ringat majd ölében A szép asszony, az ideál! . . Kicsi harisnyákat kötök majd Versírás helyett ez után, Hogy meg ne fázzék az én édes Drága picifiú kis unokám. Nagy Renée. # Esztergom. Ha az ember ezen ősi városnak egy pár évig lakója volt és alapos körültekintéssel megismerte az itteni viszonyokat, méltán felkiálthat : sze­gény Esztergom ! Ez ős­régi, király bölcsőjét rin­gató, királyt koronázó és egykor vitézekkel, déli leventékkel, or­szágnagyokkal megrakott város ma az érseki szék, a káptalan, a bazi­ Asszony hűség- írta : NAGY RENÉE. A magas Tátra havas ormai még­­ csillogtak a lemenő nap utolsó sugará­s­zói, de a völgyekben elterülő rengeteg­­ fenyő­erdőkre már ráborult az alkony­­ fátyola, és suttogva járt-kelt közöttük­­ az esti szél, hajtogatva a büszke ága­­­kat. Ahogy leszállt a nyugati hegylán­cok mögött, rózsásra festve még néhány percig az égen úszkáló bárányfelhők szeszélyes fodrait, az esti szél mindin­kább erősebben zúgott a fák között, hogy szinte hallatszott az ágak recse­gése, majd lassanként a hegycsúcsokat is megülte az alkony s a tájék mind­sötétebbre vált. Különös, ködszerű ár­­­nyak bontakoztak ki az esti homályból és mint valami szürke kisértetek bo­lyongtak a hegyek oldalában. Majd a ködös pára lassankint feketére válva, eltakart hegyet, völgyet és a titokzatosan suhogó rengeteg erdőt. A távolból vidám zeneszó röppenő akkordjai úsztak át a térségen, és a völgyből apró mécsvilágok fénylettek a sötétségen át, mutatva, hogy ott vi­dám fürdői élet van. A karszalon terasszra nyiló ajtaja nyitva s az onnan kiáradó világosság sugárkévése messze elnyúlik, a csen­desen bólingató vadgesztenye­fák lomb­jain. Bent a teremben táncoló párok libegnek. A fiatalság zongora mellett táncol, az idősebbek csoportokra oszolva beszélgetnek, és csak kilenc órakor men­nek szét, hogy nyugalomra térjenek. A­­­ hölgyek hangos jóéjszaka kívánással vál­­­­nak el egymástól — és néhány perc múlva már csöndbe van merülve a fürdő­­­hely. Egyik másik ablakban, erkélyen­ fehér csipkés pongyolák tűnnek fel ne­­­hány percre, szerelmes lovagok veszte­t­­lenül sétálnak a kavicsos úton, egy-egy­­ megcsókolt virágot dobva fel imádott­ I • I­jukhoz. De azután megint csönd van mindenütt, csak a nagyvendéglőből hal­lik még ki cigánymuzsika és néha egy mulató kompánia hangos beszélgetése. A sétány egyik távolabb eső elegáns férfi sétál fel s alá. Csak részén most érkezett alkonyatkor. Míg be nem söté­tedett, tolvajként bujkált a fürdő köze­lében, hogy holnap korán reggel meg­lepje > őt­, a drágát, a­kinek az ablakára olyan áhítattal tekint fel és várja, hogy mikor gyullad ki benne a világosság ? A szíve mindinkább hangosabban dobog, ahogy nézi azt a zöld redőnyös sötét ablakot és szinte majdnem hangosan fel­kacag. Hogy meg fog örülni az édes, a drága, ha holnap váratlanul eléje top­pan. A kertésznél az imént rendelt meg számára egy gyönyörű csokrot és meg­egyezett a cigányokkal is, hogy pont­ban éjfélkor játszanak az ablaka alatt egy pár szép nótát, de olyan csönde­sen, hogy más ne is hallja meg, csak ő, a­kinek szánva van. Éjfélkor az éjjeli zene korán reggel pe­dig a csokor — azután . . . ! Milyen kedves meglepetés lesz ez. Valóságos idill! A­hogy ezen egész szivéből örven­dezve elgondolkozott, járva a sétány ka­vicsos utain alá s fel, a föld is elő­bukkant a felhő­palástok közül és meg­világította a kanyargós utakat, belopva egy-egy sugarát a fák és bokrok sűrű­jébe is. Az a zöld redőnyös ablak pedig csak nem akart megvilágosodni, pedig már mintegy másfél órája nézi és várja, hogy mikor tér nyugalomra . D* és mikor je­lenik meg gyertyafény a redőnyök mö­gött ? Lefeküdt volna talán sötétben ? Nem, az nem lehet ! De hát hol van ilyen sokáig ? Már tíz óra és ő még­se jön. Pedig a legutóbbi levelében is ezt írta: »Kilenc órakor már mindég az ágyban vagyok, de nem tudok aludni, mert mindég rád gondolok, te édes egyetlenem te . . ! Oh már csak néhány percre is láthatnálak naponta. Sok­kal könnyebb volna elviselni a távollé­tet. De képzeld, az orvos rendeletére még néhány hétig itt kell maradnom.

Next