Ethnographia • 3. évfolyam (1892)
I. Értekezések. Néphagyományok - Jankó János: Közlemények a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárából. Első sorozat: Halászati eszközök. 1. Új-Zeeland 321
kikerült tülköt adott nekem, amelyből egy halálra ítélt kapczabetyár Nagy-Kálló börtöne fenekén sótartót készített magának ; rajta van a kanászbalta, a pisztoly ; és az a halállal szemben álló lélek a szörnyű pillanatokban mégis ugyanazokat az alapelemeket véste be a tülökbe, amelyeken a 2-dik képünkön gyönyörködhetünk , úgy élt és rezgett az benne, mint az édesanya altató dalára való visszaemlékezés. Végezem. Szembeállítottam a népléleknek az ornamentumban való megnyilatkozását régi korok iparművészetével s a felelet ez : magyar. Egybevetettem mindkettőt a szlávval s a felelet az, hogy más, önálló. Itt, az összehasonlító módszer nagymesterének színe előtt alkalmaztam e módszert ; nem bízom el magamat, világosan érzem, hogy tovább kell fürkészni , de azért már boldognak érzem magamat, hogy szeretett és tisztelt nagymesterünk, Hunfalvy Pál auspicziumai alatt vezethettem be a tárgyi néprajzot társulatunk működési körébe : — kívánom, hogy mesterünk még sokáig, igen sokáig vezessen bennünket a czél felé ! A nagymester harminczkét órára reá — már a ravatalon feküdt. Közlemények a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárából. Közli : Dr. Jankó János. Xántus János úr, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának Őre megengedte, hogy a gyűjtemény egyes eszközeit leírjam, sőt oly szíves volt, hogy az egyes eszközök leírásában nemcsak az irodalom kézheznyújtásával, hanem az egyes eszközök használatára vonatkozó saját megfigyeléseinek közlésével is segítségemre volt, miért is neki a legőszintébb köszönetemet fejezem ki. ELSŐ SOROZAT. HALÁSZATI ESZKÖZÖK. 1. Új-Zeeland. A M. Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának 4525., 4526. és 4527. számú darabja három halászhorog Új-Zeelandból, Aucklandból ; ezek közül az első és utolsó Buller angol ezredes, a középső Xántus János úr gyűjtése és ajándéka.