Ethnographia • 64. évfolyam (1953)
Adatok a néprajz történetéhez — Contributions á l'histoire de l'ethnographie - Sándor István: Néprajzi múzeológiánk kezdetei — The beginnings of Hungarian ethnographical museology 312—344
ADATOK A NÉPRAJZ TÖRTÉNETÉHEZ Néprajzi múzeológiánk kezdetei Népi kultúránk jelentőségének felismerése és gyűjtésének megindítása hosszú és bonyolult fejlődési folyamat eredménye. Ismeretes, hogy első néprajzi kiállításunk 1871-ben korántsem saját népi kultúrájának anyagával állítja szembe a századvég magyar közönségét, hanem Kelet- és Délkelet-Ázsia tárgyaival, s így a néprajz tudományterületének első múzeológiai feltárulása csak mint ösztönző és példát adó kezdeményezés járul hozzá a magyar néprajzi múzeológia fejlődéséhez. De ha muzeális őrzésre szánt szélesebb arányú hazai gyűjtemény kiállítására aránylag későn, csak 1873-ban történik is az első kísérlet, korábbi elszórt nyomokon, többé-kevésbbé jelentős kísérletek fonalán közel kétszáz esztendő távolságába hatolhat vissza a múltba a mai kutató. Mikor Xántus János és részben Rómer Flóris gyűjtői készsége és kiállító művészete az első bécsi világkiállítás előmunkálataként a magyar néprajzi anyag első tárlatát létrehozza, népi kultúránk színei már behatoltak az iskolai szertárak kuriózum-gyűjteményeibe, a kapitalizmus szabadversenyére oly jellemző, bazár-jellegű iparkiállítások anyagába s kivételesen, a személyi érdeklődés jelenségeként a nagy vagyonú feudális vezetőréteg magángyűjteményeibe. E folyamat hátterében a figyelmes kutató súlyos gazdasági-társadalmi hatóerők munkáját fedezheti fel. A kommentárok, amelyek a gyűjtemények és kiállítások jelentőségét a kor szempontjai szerint méltatni törekszenek, szemmel láthatóan egy közös vezérgondolattal hozzák kapcsolatba népi kultúránk éppen bemutatott tárgyait. A cél, amely felé az ország gazdaságpolitikája tart, a gyarmati állapotában túlnyomóan mezőgazdálkodásra kényszerített ország iparának kifejlesztése. Önálló ipar és nemzeti függetlenség elválaszthatatlanul egybekapcsolódó eszmék a korszak haladó gondolkodóinak logikájában . Ausztriának alárendelt gyarmati állapotunk legszembetűnőbb jelének viszont éppen a friss lendületű iparosodás hiányát tartja az egykorú hazai felfogás. Paraszti tárgyi kultúránk ebben a távlatban kezdi foglalkoztatni gyűjtőinket, hol mint népünk mesterkedő rátermettségének különösen szembeszökő és csattanós bizonysága, amely jobbágyi állapota ellenére a magyar ipar természetes alapjául szolgálhat ; hol mint a megváltozott ipari termelés következtében elsüllyedő régebbi viszonyaink emléke, amely történelmünk egy lezárt fejezetéről tesz tanúságot , vagy mint egy elnyomott nép elnyomott osztályának specifikumát, sajátos megkülönböztető jegyeit tükröző alkotások foglalata, amely polgári szabadságának új birtokában méltó versenytársként jelentkezik a világ népeinek sorában. Sándor István: Első néprajzi kiállításunk és Xántus János. Ethn. LXII, 185 — 204.