Ethnographia • 64. évfolyam (1953)

Adatok a néprajz történetéhez — Contributions á l'histoire de l'ethnographie - Sándor István: Néprajzi múzeológiánk kezdetei — The beginnings of Hungarian ethnographical museology 312—344

ADATOK A NÉPRAJZ TÖRTÉNETÉHEZ Néprajzi múzeológiánk kezdetei Népi kultúránk jelentőségének felismerése és gyűjtésének megindítása hosszú és bonyolult fejlődési folyamat eredménye. Ismeretes, hogy első nép­rajzi kiállításunk 1871-ben korántsem saját népi kultúrájának anyagával állítja szembe a századvég magyar közönségét, hanem Kelet- és Délkelet-Ázsia tárgyaival, s így a néprajz tudományterületének első múzeológiai feltárulása csak mint ösztönző és példátadó kezdeményezés járul hozzá a magyar nép­rajzi múzeológia fejlődéséhez.1 De ha muzeális őrzésre szánt szélesebb arányú hazai gyűjtemény kiállítására aránylag későn, csak 1873-ban történikis az első kísérlet, korábbi elszórt nyomokon, többé-kevésbbé jelentős kísérletek fonalán közel kétszáz esztendő távolságába hatolhat vissza a múltba a mai kutató. Mikor Xántus János és részben Rómer Flóris gyűjtői készsége és kiállító művészete az első bécsi világkiállítás előmunkálataként a magyar néprajzi anyag első tárlatát létrehozza, népi kultúránk színei már behatoltak az iskolai szertárak kuriózum-gyűjteményeibe, a kapitalizmus szabadversenyére oly jellemző, bazár-jellegű iparkiállítások anyagába s kivételesen, a személyi érdeklődés jelenségeként a nagy vagyonú feudális vezetőréteg magángyűjte­ményeibe. E folyamat hátterében a figyelmes kutató súlyos gazdasági-társadalmi hatóerők munkáját fedezheti fel. A kommentárok, amelyek a gyűjtemények és kiállítások jelentőségét a kór szempontjai szerint méltatni törekszenek, szemmelláthatóan egy közös vezérgondolattal hozzák kapcsolatba népi kultúránk éppen bemutatott tárgyait. A cél, amely felé az ország gazdaság­politikája tart, a gyarmati állapotában túlnyomóan mezőgazdálkodásra kény­szerített ország iparának kifejlesztése. Önálló ipar és nemzeti függetlenség elválaszthatatlanul egybekapcsolódó eszmék a korszak haladó gondolkodói­nak logikájában ; Ausztriának alárendelt gyarmati állapotunk legszembe­tűnőbb jelének viszont éppen a friss lendületű iparosodás hiányát tartja az egykorú hazai felfogás. Paraszti tárgyi kultúránk ebben a távlatban kezdi foglalkoztatni gyűjtőinket, hol mint népünk mesterkedő rátermettségének különösen szembeszökő és csattanós bizonysága, amely jobbágyi állapota ellenére a magyar ipar természetes alapjául szolgálhat ; hol mint a meg­változott ipari termelés következtében elsüllyedő régebbi viszonyaink emléke, amely történelmünk egy lezárt fejezetéről tesz tanúságot ; vagy mint egy el­nyomott nép elnyomott osztályának specifikumát, sajátos megkülönböztető jegyeit tükröző alkotások foglalata, amely polgári szabadságának új birtoká­ban méltó versenytársként jelentkezik a világ népeinek sorában. 1 Sándor István: Első néprajzi kiállításunk és Xántus János. Ethn. LXII, 185 — 204.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék