Ethnographia • 78. évfolyam (1967)
Könyvszemle - Pogány Mária: Tőkés vállalkozók és kubikus bérmunkások a Tisza-szabályozásnál a 19. sz. második felében. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966. 120 1. Értekezések a történeti tudományok köréből, új sorozat 39. sz. (Katona Imre) 304—306
képzőművészeti és zenei alkotások. A szerzők többségének figyelmét kétségtelenül a rendkívüli árvizek, a gazdasági válságok vagy az éppen kiéleződött politikai harcok fordították a kubikusság felé. A velük való foglalkozás sehát egyáltalán nem megy felfedezésszámba, az érdekelt szakkörük és a magyar közvélemény is eléggé tájékozott, és a tájékoztatásból a magyar néprajz mindig is oroszlánrészt vállalt magára. Csak pl. az 1945 utáni években egymás tudta nélkül egyszerre hárman kezdtünk hozzá az ési szempontos kutatásokhoz (BARABÁS Jenő, ZALOTAY Elemér és jómagam), talán nem is minden eredmény nélkül, bár egy igazán reprezentatív összefoglalás máig nem jelent meg nyomtatásban. A felszaporodott résztanulmányok egyre sürgetőbben vetik fel más tudományszakok, ill. új típusos források bevonásának szükségességét. A kérdés maga meghaladja egyetlen tudomány és egyetlen kutató erejét is, a néprajzi-szociográfiai módszerrel gyűjtött anyag pedig szükségszerűen szelektív, ösztönösen egyszerűsített és kísért a múltba való visszavetítés veszélye is. A torzítási lehetőségek kiküszöbölését nagy mértékben elősegíti a levéltári kutatásokon alapuló gazdaságtörténet, amelynek izmos hajtása POGÁNY Mária most ismertetésre kerülő értekezése is. Agrártörténetünk a néprajz után csak némi késéssel fordult a kubikosság felé, ezt talán a források eltérő jellege is magyarázza. Mindenesetre a munkásmozgalmi harcok után először a két világháború közötti időszak gazdasági kérdései kerültek feldolgozásra .Kiss László: Adalékok a tiszántúli kulikusok gazdasági helyzetéhez az ellenforradalmi Magyarországon. 1920—1944. Párttörténeti Közlemények, 1960.), majd éppen szerzőnk jóvoltából a legkorábbi időszakok is (A kialakuló kubikosság munkaviszonyai. Történeti Szemle, 1962.), most pedig az előző szerves folytatásként az első félévszázad. Ugyanerről a témáról és időszakról szól a szerzőénél egy évvel korábban megjelent tanulmányom is (Átmeneti bérmunkaformák. A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. 1848—1914. Szerk. SZABÓ István. II. köt. 382—432.), amely ugyanigy hasznosította POGÁNY Mária 1962-es tanulmányát, mint ahogy ő is átvette eredményeim egy részét. (Ez a tartalmi vonatkozásokon túlmenően mindkettőnknél lábjegyzetek formájában is sűrűn jelentkezik.) Önmagában véve is tanulságos e két most említett tanulmány összevetése: a levéltári kutatásokon alapuló gazdaságtörténeti összefoglalás árnyaltabb, pontosabb, de talán nem olyan életszerű, mint a néprajzi; míg a történeti kép hitelesebb a néprajzi-szociográfiai rekonstrukciónál, ugyanakkor megfelelő korabeli adatok híján (eszközök, munkaszervezetek, élelmezési és szállásviszonyok, kulturális élet stb.) kevesebb általánosítást enged meg; az életforma és a tudat alakulását illetően pedig vitán felül a néprajztudomány van meglehetős nagy pályaelőnyben. POGÁNY Mária újszerű szintézise évek kitartó, szorgalmas levéltári kutatásait fogja egybe logikusan tagolt, világos szerkezetű keretbe. Műve elején végre nem csupán műszaki, hanem elsősorban gazdaságtörténeti szempontból foglalja össze röviden a magyar ármentesítések, elsősorban a Tisza-szabályozás történetét. A mű gerincét a párhuzamos vonalvezetéssel felvázolt fejlődésrajz képezi: hogyan bontakozott ki a feudális keretekből egy fél modern tőkés vállalkozás és bérmunka, amely azonban soha nem jutott el a gépesítésig. Bár az erre vonatkozó elméleti meggondolások lényegében már a reformkorban megszülettek, mégis évtizedeknek kellett eltelniük, míg számtalan bonyolult átmeneti formán keresztül utat tört magának egyrészt a tőkés vállalkozás, másrészt a szabad bérmunka, amelyek végül is sikerre vitték az évszázad legnagyobb „természetátalakító" vállalkozását. POGÁNY Mária e fő kérdést két oldalról közelíti meg: a tőkés vállalkozók és a szabad bérmunkások felől. Kutatásaiból tudjuk, hogy az első évtizedekben a hatósági és a társulati munka dominált, csak az 1860-as években szorította ezeket háttérbe a tőkés vállalkozás, amely korábban a kevesebb megkötöttséggel induló vasérzépítéseknél jól bevált, s most itt is hatalmas lendületet adott a vízrendezéseknek. Ezzel párhuzamosan számolódott fel a közmunka és az időbéres napszámosmunka a szabad akkordmunka javára. Sajátos ellentmondás: éppen a szabad vállalkozás és „szabad" bérmunka alakította ki a korábban nagyon is heterogén és folyton hullámzó tőkés vállalkozók, valamint hivatásos bérmunkások törzsgárdáját, továbbá az olajozottabban működő vállalkozói rendszert és a különféle munkaszervezeteket. A mű adataiból kiderül, hogy nemcsak az újszerű ipari, hanem a hagyományos mezőgazdaságihoz oly közel álló ármentesítési földmunkákon is mily nehezen és vontatottan alakult ki a hivatásos kubikosság! (Később viszont a vállalkozói igény elmúltával is megmaradt valóságos társadalmi anakronizmusnak!) A Tisza-szabályozásoknál található földmunka az első években valósággal átjáró háznak számított: a munkások 71%-a egyszeri kereseti alkalomnak tekintette csupán, és még a téli hónapokban is többen dolgoztak a gátakon, mint nyáron! A mondott okok miatt a 60-as évekre azonban megfordult a helyzet: a summássághoz hasonlóan, a kubikolás is féléves idénymunkává vált; a nagyobb tavaszi mezőgazdasági munkák után kezdődött és rendszerint a fagy beálltáig tartott, időközben legfeljebb néhány hélre tértek haza kisebb-nagyobb munkás tömegek aratásra, szüretre stb. Míg tehát korábban a kubikolás a mezőgazdaság abszolút függvénye volt, ettől kezdve eltolódott az arány. A nagynehezen kialakult hivatásos kubikosság soraiba való bekerülés az agrárproletárok számára nem deklasszálódást, hanem felemelkedést 10 Ethnographia 1967/2