Ethnographia • 78. évfolyam (1967)
Könyvszemle - A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965—1966. Zrínyi Nyomda, Budapest, 1966. 206 1. III. (Kőhegyi Mihály) 622—624
KÖNYVSZEMLE A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965—66. Zrínyi Nyomda, Budapest 1966. 206. 111. Az utóbbi időben megszaporodott a múzeumaink történetével foglalkozó közlemények száma, s feldolgozásra került a Magyar Mezőgazdasági Múzeum sajátos vonásokat mutató históriája is (S. SZABÓ Ferenc: A hatvanéves Mezőgazdasági Múzeum 1896—1956. Bp. 1956. — TAKÁCS Imre: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum rövid története. Bp. 1961.). Ennek ellenére sem felesleges MATOLCSY János összefoglalója, mert egyrészt az utolsó tíz év változásait, kiállítás-rendezéseit ebből ismerhetjük meg, másrészt pedig olyan kitekintést ad a jövőre vonatkozóan, ami példaképül szolgálhat a hasonló feldolgozásoknál. A múzeumtörténet művelésének legfontosabb nyeresége az kellene legyen, hogy az általános törvényszerűségek ismeretében a jövő feladatait egyértelműbben és tisztábban láttassa. Ebből a feldolgozásból éppen ez a legfőbb tanulság. A múzeum jelenlegi személyi állománya alkalmas annak a sokrétű agrártörténeti munkásságnak elvégzésére, mely az utóbbi években meghonosodott a Mezőgazdasági Múzeumban. Külön ki kell emelnünk, hogy az agrártörténeti kutatást két régész is segíti. Jó lenne, ha a múzeum gondolna arra, hogy az ásatások során előkerült növényi leleteket szakszerűen tárolná, illetve ezt a feladatot — a feldolgozást is természetesen — országosan is ellátná, hiszen (az egyetlen keszthelyit kivéve) nincs múzeumainkban ezzel foglalkozó szakember. Jóval lazább a néprajzi kutatással való kapcsolat, bár ezen a téren is vannak biztató kezdeményezések. A szorosabb együttműködés számos területen hasznára válna mindkét tudományágnak. GTMST Péter: Az agrártörténet Magyarországon 1945 után c. feldolgozása még inkább aláhúzza ezt a felfogást. Az igen sokoldalú, szétszórtan megjelent anyag elemzése, értékelése nem lehetett könnyű feladat, de hasznáról mindenki meggyőződhet eme összefoglalás elolvasása után. A szerző az 1956-ig megjelent agrártörténeti tanulmányokról megállapítja, hogy a kutatás a történettudomány falain belül még nem lépte túl a társadalomtörténet problematikáját, homlokterébe az osztályharc kérdései, illetve az agrártársadalom struktúra alakulásának, változásainak feltárása került. Következett ez főleg abból, hogy a marxista agrártörténetírás ebben a korszakban erősen polemikus jelleget öltött, a polgári történetírással vitatkozott, néha egy-egy mellékes kérdésre, súlyához mérten, túlságosan is sok energiát pazarolt. A mezőgazdaság termelőerőinek, illetve azok fejlődésének vizsgálata ki is szorult a történettudomány területéről. Elsősorban a néprajzi kutatások igyekeztek pótolni az így támadt hiányt. A termelőerők és a termelési eszközök vizsgálata szinte hétköznapi feladatát jelentette néprajzosainknak, hiszen gyűjtőútjaik során alapvető tevékenységük a tárgygyűjtés is. Akarva-akaratlan beleütköztek tehát ebbe a problémába s évtizedek óta kidolgozott, finomított — természetesen nem végleges — metodikájuk képessé is tette őket a feladatok megoldására. Aránylag kevesen foglalkoztak néprajzosaink közül ún. ,,divat-témával", s azóta talminak bizonyult elméletek befogadására is kevés nyomot találunk. Az eredmények lassabban születtek ugyan, de feltétlenül maradandóbbak lettek. Súlyosbította a helyzetet — a konkrét példánál maradván —, hogy a mezőgazdaság termelőerőinek vizsgálata során a néprajz által elért eredmények nem váltak a történettudomány szerves részeivé, a két tudományág egymástól függetlenül végezte kutatásait. A néprajzi kutatók a történettudomány által figyelembe nem véve dolgozták ki sokban alapvető tanulmányaikat a mezőgazdaság termelőerős történetére vonatkozólag. Nem kis része volt ebben annak, hogy az 1945 után induló új etnográfus nemzedék egyes tagjait erős történeti érzék és a történeti források kezelésének ismerete jellemezte. Ez természetesen a néprajzi kutatások egészére is termékenyítően hatott ki. Az utolsó 20 esztendő agrártörténetírásának mérlegét megvonva bízvást megállapíthatjuk, hogy a kutatás jelentősen kiszélesedett, olyan időszakok feltárása kezdődött meg, amelyek korábban teljesen érintetlenek voltak, és olyan módszerekkel ismerkedtünk meg, melyek megújították az egész kutatást. Az igazság kedvéért