Ethnographia • 83. évfolyam (1972)
Kutatók, életművek - Balassa Iván: Banner János 1888—1971 358—360
néprajzhoz. Kézirat) vagy ha tudományszervezői munkásságára mutatunk rá (Az Alföldkutatóbizottság néprajzi kutatási programmja. My. 1927. 169). A régészeti munkájához kapcsolódva ebben az időben sokat foglalkozott a halászattal és a vízenjárók életével (A szegedi halászbárka. Dolgozatok 1925. 79 — 94; Halászat a Feketekörös torkolatánál. Uo. 1926. 210 — 217; Halászat My. 1929. 53—54; Szeged vízi élete. Uo. 1929. 117 — 118), de ír településtörténeti tanulmányt is (Szeged települése. FE. 1925. 18 — 38). Érdekli a régi (Adatok a XVIII. századbeli falusi élethez. My. 1930. 70 — 74, 146—150) és a későbbi (Élet a szegedi tanyákon. Földrajzi olvasókönyv. 100—129. Bp. 1924) és korabeli paraszti élet, például a szélmalmok eltűnése (Az utolsó szegedi szélmalom. Szegedi Napló 1925. XI. 15), a boszorkányok történeti emlékei (Szegedi boszorkányok. 15 p. Szeged 1928), sőt még népdalokat is gyűjt ezekben az években (Parasztnóták Apátfalváról. My. 1929. 113; Parasztnóták Bánkútról. Uo. 1932. 30). Társadalmi és szociális kérdések iránti fogékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még a kivándorlás kérdéséről is írt tanulmányt (Világlátó ószentiváni magyarok. 22 p. Szeged 1932). Mindez idő alatt vezeti az intézet egyre kiterjedtebb őskori ásatásait, az egyetemen tanít, részt vesz a Dolgozatok szerkesztésében és kiadásában. Még arra is jut ideje, hogy a hódmezővásárhelyi múzeum régiségtárát megalapítsa; rendberakja a békési és hódmezővásárhelyi gimnáziumok régészeti gyűjteményét, rendezze a békéscsabai múzeum régészeti tárgyait. 1945-ben a Budapesti Egyetem ősrégészeti tanszékére hívták meg, ahonnan 1968-ban vonult nyugdíjba, 57 évi szolgálat után. Erre az időszakra esik hatalmas régészeti feldolgozó munkája, mely akadályozta ugyan közvetlen néprajzi működését, de néhány tanulmány még ekkor is jelzi ilyen irányú érdeklődését (pl. A kukoricaművelés néhány ősi eszköze Hódmezővásárhelyen. Ethn. LIX. 120-123). Néprajzi kapcsolatának igazi jelentőségét elsősorban mégsem közvetlen néprajzi dolgozataiban látjuk, hanem abban, amikor a régészeti anyag megszólaltatásához néprajzi ismereteit használta. Ezt tette, amikor a neolitkori lakóházat rekonstruálta (Adatok a neolitkori lakóház kérdéséhez. Dolgozatok 1929. 115 — 125, 126 —131) vagy egy szaruból készült bronzkori edényfedőt néprajzi analógiák alapján határozott meg (Tülökből készült edény maradványa az őskorból. Ethn. LVII. 29—31). Itt most felsorolhatnánk munkásságának nagyobbik felét, hiszen alig van olyan régészeti tanulmánya, könyve, melyben a néprajzi ismeretek nyomára ne bukkannánk. Élete utolsó tizedében valamennyi ásatásának anyagát feldolgozta és közreadta. Hatalmas tudománytörténeti munkásságot végzett a régészet, néprajz, múzeológia és más tudományágak területén. Egy beszélgetésünk alkalmával nyugodt egyszerűséggel mondta: mindent megírtam, amit meg akartam és meg kellett írnom, nem marad utánam feldolgozatlan anyag, nyugodtan megyek el, így kerek és teljes életművet hagyott maga után. Munkái a nagy tudós nevét mindig meg fogják őrizni, mi pedig, akik ismertük, az igaz ember emlékét hordozzuk magunkban kegyelettel és szeretettel.