Ethnographia • 107. évfolyam (1996)

Tanulmányok - Balassa Iván, Budapest: A fejbenézés (Playful hair scraping) 41—51

A FEJBENÉZÉS Viski Károly gyűjtötte össze először a fejbenézésre vonatkozó elsősorban néprajzi adatokat, utalt a szokás elterjedtségére és nagy régiségére (Viski 1934, 174-176). Rövid tanulmánya 1934-ben, nehezen hozzáférhető helyen jelent meg, ezért a későbbi feldolgozások nem mindig vettek róla tudomást. Az utóbbi fél év­században László Gyula, Vargyas Lajos, Demény István Pál, Korompay Bertalan és még mások foglalkoztak a kérdéssel, feltárva Szent László legendájával és Mol­nár Anna balladájával való kapcsolatát. Mivel e szokással kapcsolatban néhány szórvány adatot sikerült felfedeznem, melyre a kutatás nem, vagy csak ritkán fi­gyelt fel, ezért ezeket kívánom szerbe-számba szedni, olyan módszerrel, melyet Viski Károly használt, és másoknak is ajánlott. Tudományszakunkat A magyarság néprajzában (2. kiadás, 1:10-11) így ha­tárolta körül: „Az egyetemes néprajz a művelődés minden népi, tárgyi hagyatékát és szellemi hagyományát, főleg kezdetlegességét felöleli, kutatja, vizsgálja és ma­gyarázza részben azzal a végső céllal, hogy az egész emberiség birtokában lévő szellemi és tárgyi műveltségvagyon keletkezésére, eredetére, terjedelmére, egy­mással való rokonságára rávilágítson. A néprajz eszerint részben történeti módsze­rű tudomány s célját tekintve legközelebb áll a művelődéstörténethez... A művelő­déstörténet az idő fonalán alulról fölfele halad, az észrevehető kezdettől a legújabb időkig. Az egyetemes néprajz történeti nyomulásának időbeli iránya végső célját tartva szem előtt ellenkezőnek mondható". A néprajz egy-egy tárgy, jelenség vagy hagyomány vizsgálata során a jelenből indul ki, és halad visszafele, az egyre gyé­rülő történeti forrásokat felhasználva, a múlt irányába. Bár az egyes elemek a na­gyobb egységek részét alkotják, mégis ez a módszer számottevő eredményeket hozott, melyekre a mai feldolgozás is építhet. Nézzük meg a Viski által ajánlott módszerrel azt a szokást, melyet a néprajz fejbenézés elnevezéssel szokott illetni, hiszen a források többsége is így nevezi. Elöljáróban megjegyzem, hogy a műveletre nyelvünk a következő igéket használja: babrál, babirkál, bibirkál, birizgál, keres, matat, matít, motoz, néz stb. Ezek a ma­gyar nyelvterület különböző részein úgy fordulnak elő, hogy az adatok csekélysége miatt nem tudom azokat egyik vagy másik tájhoz jellemzőként kötni. ]. Viski Károly írja (1934: 175): „Tapasztalatom szerint még műveltebb családokban sem példátlan, hogy a gyermeket úgy altatják el, hogy négy ujjal a haja közt birizgálnak..." Ehhez mindjárt két példát fűzök saját családomból. Az 1920-as évek második feléből emlékként őrzöm, hogy a Sza­bolcs megyei Kéken született nagyapám (Szabó József 1856-1937), aki a bihar megyei Bárándon 52 évig református papként szolgált, esténként így szólt hozzám: Babrálj egy kicsit a fejembe!\\ Ez mindig az én feladatomnak számított. Nagyapám el-elszundított, de ha abbahagytam azonnal felébre-Ethnographia CVII. (1996) 1-2.

Next